Szólj hozzá !

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 16, 2011, 8:52am

Azért itt se volt mindig így... A nem is olyan régmúltban szakmai felügyeleti rendszer ellenőrizte az iskolai munka színvonalát - oktatást és nevelést egyarán beleértve. Hogy örült a pedagógus társadalom, amikor megszabadult ettől a kényelmetlen nyűgtől! Pedig a szabadság java még hátra volt... A mai tanítókat, tanárokat már ennek a jegyében képezik... Nyílt erőszakkal kevésbé lehet szétbomlasztani egy közösséget, mint talmi szabadságjogok megadásával (esetleg kötelezővé tételével).

Hozzászólt Bálint Mária Május 15, 2011, 10:43pm

Megjegyzem, nekünk odaát tilos volt az osztályfőnöki órát más célra fordítani, mint nevelésre. Itt meg minden osztályfőnök a saját tantárgyát "nyomatja" olyankor, a többiek egész órán az igazolásokkal foglalkoznak, esetleg meghallgatják a gyerekek panaszát a tanárokra.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 15, 2011, 4:33pm

Kedves Mária!

Két szomorú, nagyon elrontott dologra világítasz rá. Összefüggenek. Az én korosztályomat még otthon/iskolában úgy nevelték, hogy segítsük az időseket, betegeket, rászorulókat. Mikor annakidején anyukámnak átadták a helyet a villamoson, úgy ült le, hogy engem az ölébe vett. Akkor még tudták, hogy nem a gyerek kapja a helyet, hanem a kisgyerekes felnőtt! Ha a szülő a gyereket ülteti le egyedül, megerősíti benne, hogy neki ez jár - mint annyi minden más is. Nemzedékek óta önzésre neveljük a fiatalokat, nem pedig a mások iránti udvariasságra, együttérzésre. Ajándékokkal, elvtelen engedékenységgel próbáljuk "pótolni" az együtt töltött órákat, a családi és iskolai nevelést.

Nagyon nehéz egyedül szembeszállni a gyökeresen megváltozott közvéleménnyel (nem is tartom célszerűnek) ha még az iskolában is kiveszik a pedagógus kezéből a nevelés lehetőségét - ráadásul maga az igazgató is ilyen elképesztően gondolkozik.

(Megjegyzem, én is naponta találkoztam a munkám során ezzel a ferde szemlélettel. Például az egyik szülő megszervezte, hogy délelőttönként - tanítási időben - óránkénti váltással vittük az osztályokat a McDonalds-be, mivel azok éppen egy beetetési kampányt indítottak. Mi meg kiszolgáltuk őket... Mindenki örült, hogy addig sem kell tanítani... Én csendben elszabotáltam a "kirándulást", helyette olvasás és matematika órát tartottam - volt is mit hallgatnom, szülőktől, gyerekektől, kollégáktól... Ennek több mint tíz éve...)

Hozzászólt Bálint Mária Május 13, 2011, 10:15am

Nehéz dolog ez. Én is csak olyankor szólok már, ha nagyon bosszant az igazságtalanság, nemtörődömség, szemtelenség. Akkortól kezdve, hogy a buszon egy rogyadozó bácsinak helyet akartam szerezni, s a végén még énrám kiabált, hogy hallgassak már és őt ne idegesítsem ilyesmivel, mert neki nem kell ezektől semmi. A fiatalemberek meg nyugodtan visszaültek, mert  az "öreg" úgyse akar leülni. Pedig a temető mellett megy el a buszom, s mindennap végignéztem, hogyan adják át az ötvenévesek a hetvenéveseknek, a hatvanévesek a nyolcvanéveseknek azt a pár helyet, ami nekik jutott a buszon, mert az ifjabbak közül senki nem hajlandó megmozdulni. Még olyat is láttam, hogy a szomszédom, - mellesleg egyetemi adjunktus, a felesége meg más jelentős intézmény főnökasszonya - , elfogadja a hatéves lánya számára a helyet egy olyan idős nőtől, akinek a lába oszlopnyira volt dagadva a fásli alatt. Ő aztán a kapára támaszkodott, amellyel a néhai férje sírját gondozta még tíz perccel azelőtt. Aztán a busz a poliklinika felé fordul, ahova ugyancsak rogyadozó lábon állva jutnak el a betegek, mert nincs erejük szembeszállni az ifjúsággal. (Én meg minden reggel émelyegve érkeztem a munkahelyemre a látottaktól.)

Amikor az iskolában megemlítettem ezeket a dolgokat, a szülők befújtak az igazgatónál, hogy nem a tananyaggal foglalkozom órán. "Nem az a dolgom, hogy neveljek, hanem, hogy oktassak. A serdülő pedig üljön le, mert nehéz a táskája." Ezen a helyen nem fejtem ki, hogy mi mindent gondolok még a témáról. 

Hozzászólt Tállai Enikő Május 13, 2011, 9:35am

Az a baj, hogy "mindenki bölcsen hallgat"... De azért mégis volt valaki, aki megörte a csendet frappáns válaszával. Legalább annyit tehetnénk ilyenkor, hogy ha van egy bátor megszólaló, akkor támogathatnánk őt megszólalásunkkal, és így eljuthatnánk oda, hogy a "sok lúd disznőt győz".

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 8, 2011, 1:34pm

Ami azt illeti, én se mertem volna rászólni a kutyásra. A frappáns válaszért is könnyen be lehet gyűjteni néhány pofont vagy legalábbis durva megjegyzést. Ilyenkor az a gyakorlat, hogy mindenki behúzza a nyakát és arra gondol, de jó hogy nem velem történik... Úgy teszek, mintha itt se volnék... Pedig sokszor egyértelmű sikert hozhatna a közösség támogatása. "Sok lúd disznót győz" - így szól a közmondás is.

Hozzászólt Bálint Mária Május 8, 2011, 3:06am

Valódi csoda, hogy mert valaki szólni.