Szólj hozzá !

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád December 8, 2013, 10:30pm

Kedves Katalin.

Itt most csak két gondolatot szeretnék betűkbe önteni, engedelmével.
Ahogy ön is írta, igaz, azt szokták mondani, hogy „Szamár bőgés nem hallik az égig”. De azért már idegesítő ez a sok szamár bőgés 
Az írásaimról pedig csak annyit, hogy. Köszönöm szépen az értékelést és a dicséretet. Mert én annak vettem az ön szavait róluk. Mint említettem én olyan bot csinálta betűvető vagyok és tudom, hogy van még hova fejlődnöm. De egy másik mondás azt tartja, hogy „Jó pap holtig tanul”. Ennek értelmében tehát….
Mély tisztelettel
Árpi.

Hozzászólt M.Simon Katalin December 8, 2013, 11:51am

Kedves Árpád, olvastam a Dorin Florea viselt dolgairól. Erre csak azt mondanám"Szamár bőgés nem hallik a mennybe!" 

Én Balogh Ferenc tiszteletes úrnál konfirmáltam. Felejthetetlen élmény maradt számomra, amely mindig felidéződik bennem, ha a makfalvi templomban járok, vagy előtte elmegyek.

Szoktam olvasni az írásaidat és tetszenek. Kellenek az ilyen hangú írások, hogy az embereket felébresszék, észhez térítsék.  Örvendek, hogy önerődből elérted ezt a szintet. Bizonyára nem volt könnyű, de a tanulás, ha örömet szerez, soha se nyűg. Látszik, hogy szerető szüleid vannak, akik vágyaidban, álmaidban melléd álltnak, támogatnak. Tudom azt is, hogy több nyelven beszélsz, ez nagy megvalósítás és egy értékesíthető kincs mindenki számára, aki ezzel bír.

kellemes adventi vasárnapot kívánok! M.S. Katalin

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád December 7, 2013, 3:05pm

Juj kedves Katalin.

Most ég csak igazán a képem. Ezért volt olyan ismerős az ön neve nekem.
Lehet, hogy nem tudja de én reklámoztam a könyvbemutatóját az interneten. Hogy nem voltam ott a bemutatón, lehet, hogy szégyen be vallani de egy másik szenvedélyemnek köszönhető, és pedig a futball szenvedélyemnek. Éppen akkor Csokfalván voltam szurkolni a Makfalvi csapatnak. Elnézést e miatt.
Olvasom Balog Ferenc tiszteletes úr Makfalván eltöltött éveiről a „Makfalvi Tekintőben” megjelenő írását, ezért ismerős az ön édesapjának neve is.
S most hogy így megismerkedtünk remélem nem vagyok egy csalódás az ön szemében. Nem tudom látta-e de vannak írásaim itt az oldalon is. Amikkel nem dicsekedni akarok hiszen én csak egy ilyen kényszer és bot csinálta szövegelő vagyok. De ha ideje és kedve is van hozzá esetleg elolvashat belőlük egy párat, és akkor szívesen venném az ön véleményét róluk.
Hogy reagáltam az ön nekem intézett szavaira, annak két oka is van. Egy: Szüleimtől azt tanultam, hogy illik köszönni mindenkinek és ez az én olvasatomban tovább gondolva azt is jelenti hogy illik lereagálni ha valaki hozzám intézi a szavait.
Kettő: Számomra megtiszteltetés, hogy valaki olvassa azokat az írásokat melyek az én „fogyatékos” agyam által kerültek megfogalmazásra. Ez a jelző Dorin Florea-tól Marosvásárhely polgármesterétől ered. Csak én ezt eltudom mondani Románul, Németül, Angolul és esetleg még Hollandul is. Szeretném hallani ő hány nyelven tudja.
Bocsánat a kitérőért. Mély tiszteletem.
Ifj: Kovács Árpád.

Hozzászólt M.Simon Katalin December 7, 2013, 1:39pm

kedves Árpád, hogyne ismernélek, hisz gyakran járok  Makfalvára, könyvbemutatóm is volt ott. Utoljára ez év októberében voltam ott és  a helyi tanítók közreműködésével mesedélelőttöt szerveztünk az I-IV osztályos gyermekeknek, ahol felolvastam a "Mindenki csorgója" című Makfalváról szóló mesémet. A vasárnapi istentisztelet után találkoztam és beszélgettem édesapáddal is. Mindig öröm számunkra, amikor találkozunk.

Lánykori nevem Simon Katalin. Anyánk, Simon Ilona, igazgató volt egy pár évig az iskolában. Apám Simon lajos, aki beindította 1949-ben  a faluban a lengyárat és  1956-ig, haláláig, technikai vezetője volt.  1963-ban költöztünk vissza szülővárosomba, Sepsiszentgyörgyre.

Köszönöm, hogy reagáltál az előző hozzászólásodra írt válaszomra. Kitartást és sok szép gondolatot kívánok neked, szeretettel, Katalin

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád December 3, 2013, 10:07pm

Kedves Katalin.

Sajnálatos módon nem tudtam, hogy ismeri édesapámat (de titokban reménykedtem ebben). Ha többet elmondana önmagáról, hogy mi a lánykori neve például, akkor talán még én is ismerem.
De az az érzésem, hogy ön jobban ismer mint azt hittem volna. Legalább is erre következtetek abból, hogy olvasta a legújabb írásomat a „Tekintőben”.
Ami a nosztalgiázást illeti. Én sem zárkózom el tőle sőt mint említettem megértek mindenkit aki fiatalságára gondolva nosztalgiával emlékezik azokra az időkre. Sőt én is azt tartom, hogy emlékeznünk kell. Emlékeznünk kell mindenre ami akkor volt, a véget nem érő sorokra egy fél kenyérért és a többi élelmiszer fejadagért. Azok akik most siratják a kommunizmust ezeket elfelejtették talán? Hogy a többi megszorításról ne is beszéljek. Emlékezzünk csak milyen volt egy karácsony például 1987-ben. Ha már az ünnepek közelednek. Hát ezekre is emlékezzünk kedves hölgyeim és uraim.

Hozzászólt M.Simon Katalin December 3, 2013, 12:48pm

Kedves Árpád!

Nagyon örültem a hozzászólásodnak és véleményednek a nosztalgiázásról. Igen én és találkoztam olyan nosztalgiázókkal, akik visszasírják azokat az éveket, amelyeket mi, a többiek, szeretnénk elfelejteni, de nem tesszük, mert akkor igazat adnánk azoknak , akik valóban megtesznek mindent, hogy feledésbe merüljenek a kommunista rendszer visszaélései. Nem kell felejteni, sőt emlékeztetni kell azokat, akik hajlamosak a felejtésre, Nem szabad felejteni azért se, hogy az utánunk következő nemzedékek  a mi emlékeinkből ismerjék meg hamisítatlanul azokat az eseményeket, amelyeket mi átéltünk.

Örültem a hozzászólásodnak. Nem tudom, hogy van-e tudomásod arról, hogy édesapáddal osztálytársak voltunk I-VII osztályban az ötvenes években. Add át üdvözletemet szüleidnek is.

További sikeres munkát kívánok a cikkeidhez, amelyek a Tekintőben jelennek meg. Különösen gratulálok ahhoz a cikkhez, amelyben méltatod a Székelyek Nagy  Menetelését. Üdvözlettel, M.Simon Katalin

Hozzászólt Laza Kozma Eniko November 20, 2013, 7:34pm

Draga Cica,libaboros lettem,ahogy a versed olvastam.Gratulalok.

Hozzászólt Vargha Anikó November 18, 2013, 9:03am

Abban az időben 6 évesként a sepsiszentgyörgyi egyetlen román óvodai csoportba jártam,( Edesapám szerette volna, hogy tanuljak meg románul, ami makacsságom folytán nem sikerűlt.)

Szüleim nagy izgalommal és féltéssel beszéltek Magyarországról, akkor láttam Őket először  sírni, állandóan a Kossuth rádiót  hallgatták, - azóta tudom A vén cigány-t - teljesen képben voltam az eseményekkel.

Egyik alkalommal az óvodai foglalkozáson a hős Szovjetunióról volt szó, (akkor még dicső felszabadítónkkal nagyonis jóban voltunk, a városban megszaporodtak a katonai egységek, nagy volt a főtéren a masírozás..., amíg mentem hazafelé az óvodából ráértem bámészkodni.) Szegény Óvónéni mind dícsérte a nagy testvért, mire én  megelégeltem, s felugrottam a kisszékről: Igen, de az oroszok elfoglalták Magyarországot!

Akkor délután családlátogatáson volt nálunk, s akkor kezdett el Édesapám tanítgatni az okos helytállásra, áldja meg a Jóisten az emlékét is.

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba November 16, 2013, 6:44pm

Gyermekfejjel megélni azokat a napokat nagyon megrázó élmény. Elég, bőven elég a felnőtté váláshoz!

Gratulálok a költeményedhez!!!

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád November 16, 2013, 2:09pm

Igen tisztelt kedves Amicanéni. Rövid leszek most de úgy érzem reagálnom kell.
Ha félre érthető lettem volna. Hozzászólásom elején írtam, hogy megértek minden személyes indoklást a nosztalgiára és megértem én, hogy sokan a fiatalságukat siratják vissza és ezzel semmi gondom. S erről ennyit. A többit már megírtam az előbbiekben. Értem én az ön példázatát, annál is inkább mivel mindkét nagymamám kézimunkázott anno. Szegények már ők sincsenek köztünk, így hát nekem is volna okom a nosztalgiára.
Írta, hogy számtan tanár volt. így hát nem kell önnek ecsetelnem mennyi esélyem volt akkoriban az iskolázottságra mozgássérültként. Szüleimnek és pár jó szándékú helyi tanárnak köszönhetően mégsem öregedtem meg tanulatlan emberként. Ezt köszönhetem annak is, hogy nem szokásom meghátrálni a kihívások elől. Nem akarom itt bizonyítani tudásomat, de sosem hátrálok meg ha tanulhatok valamit, és azt tudom, hogy az emberek ha változnak is de nem olyan sokat egy nemzedék alatt, hogy ne lenne felelős a következő generáció alakításában. Hogy teljesen érthető legyek. Nekem azokkal van bajom akik azt hitték, hogy az a … demokrácia magától ránk szakad, és addig vagy azért nem kell tenniük áldozniuk semmit. Csak lapulni és várni ama bizonyos galambot…

• ‹ Előző
• 1
• 2
• Következő >
• Lap