Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

 

                                    M A R I Á N U M   -   K O L O Z S V Á R.   XIX.

 

                                         - Fényképek, lakások…- drámai fordulatok.

 

                                                                        

 

 

    Egy megsárgult fényképet nézegetve különös érzések, gondolatok tódulnak elő. A fénykép nagyon régen készült, több évtizede. Csoportkép.

 

A kolozsvári visszaemlékezés-folyam kacskaringóit követve, továbbra is a korabeli családi megsárgult fényképekre, iratokra, feljegyzésekre és napilapokra, újságokra támaszkodhatom.

Ugyanakkor egy nagyon mélyről jövő személyes empátia is közrejátszik és természetesen működik tovább, amikor a régmúlt hétköznapjaira, küzdelmeire, akkori háborús feszültségeire, nem várt drámai fordulataira, megpróbáltatásokra és későbbi várakozásaira, örömeire együttvéve próbálok belelátni, elképzelni.

Megvallom, valami megmagyarázhatatlan érzelmi hullámokat okozott korábban és még mostanában is, így kissé deresedő fejjel, felfedezni, majd gyakori nézegetéskor életem első fényképeit.

 A legelsőn, nagy fehér csipkés szélű pólyában virítok, nagy kerek nyitott szemekkel Édesanyám ölelő karjában, mellette büszkén mosolyog Édesapám.

 Középen a pólyás újszülött, mellette jobbra-balra az örömszülők! Tipikus, korabeli zsánerkép, fekete fehérben. A Szülők ruházata sem akármilyen, szinte megkomponált, értették már akkor is a pillanat súlyát, ünnepélyességét. Hiszen emlék-kép készült az örökkévalóságnak…A kép jobboldalán Édesanyám elegánsnak mondható rövid ujjú fekete ruhában, fehér körgallérral díszítve, visszafogott mosolygós arckifejezéssel, huszonhat évesen öleli pólyás gyermekét. Baloldalon, Édesapám fekete öltönyben, fehér ingben, nyakkendővel. Orra alatt kis sörte bajusz, amolyan huncutkás férfidivat szerint, komoly apai büszkeséggel. Alig harmincegy éves.

    Nagyon jól elkapott műtermi pillanatfelvétel, ami a fényképészt dicséri. Mindhármunk tekintete egy irányba fókuszál, az aranymetszés szabályai szerint beállítva, szinte sugározza, szuggerálja a nézőnek a kép: „íme, itt vagyunk!...íme, megérkezett az újszülött!…, íme, ezek vagyunk MI!”

A műtermi fénykép jobb sarkában még a fotós neve is nyomtatva felfedezhető:” Bátyi Lajos, Kolozsvár”.

     Ez volt a „belépőm” a fényképek világába, az 1944-es év elején. Ez a kép évekkel később lakásunk egyik falán díszelgett aranyozott rámában, mintegy bizonyítékként egy új élet eljövetelének.

     A következő szintén megsárgult fényképen már talán egy és fél éves lehettem. Ez már a kolozsvári Jókai utcai lakásunk gangján készült csoportkép. Az egy emeletes ház a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tulajdona volt, ahol szolgálati lakások is voltak. A csoportképen többnyire női rokonok és szomszédok csücsülnek a lépcsőn, vagy állnak napfényes, nyári időben. Csak sejteni lehet, hogy a férfiak, a férjek ebben az időben, az 1944-45-ős évben, valahol a honvédség kötelékében védték a hazát. Ezen a csoportképen jómagamat egy néni ölében láttam viszont.

     Már azért is érdemes szólnom erről a fényképről, a helyszínről, mert ez a Jókai utcai lakásunk volt az első otthonom a szülészetről hazakerülve. Első otthon, milyen borzongatóan hangzik! Az elsőre nagyon is illik emlékezni! Szüleim Kolozsvárra való átköltözésükkor 1940-ben előbb albérletben laktak rövid ideig. A Jókai utcai szolgálati lakást Apámnak, mint egyetemi kisegítő altisztnek 1942 szeptemberében utalták ki. Így lett később, 1943 decemberétől számomra ez az első egyetemi szolgálati lakás, az első otthonom. Tény és való, a kolozsvári Mariánumhoz vezető utam itt kezdődött a Jókai utcában. Az „útvonal rajzolata”: Kolozsvár, Mikó utcai szülészet… Jókai utcai egyetemi szolgálati lakás (1943-1946)… Arany János utcai egyetemi szolgálati lakás (1946-1948)… majd 1948 novemberétől a M A R I Á N U M! Az újonnan alakult Bolyai János Tudományegyetem Horea úti épülete, majd negyed századon át!

     Még egy adalék említésre méltó ehhez a Jókai utcai lakáshoz. Mai szemmel nézve, szinte hihetetlen esemény is köthető a Jókai utcai lakáshoz. 1942 októberében ide kért és kapott Apám rádióüzemeltetési engedélyt. Ez akkoriban érthető volt a háborús időszakkal kapcsolatban. Hatósági engedélyre volt szükség. Csak megbízható egyének kaphattak ilyet.

Az már egy másik történet, hogy a rádiót később, a „felszabadító” szovjet katonák minden apelláta nélkül lefoglalták és elvitték… Furcsa idők, fájdalmas események következtek Szüleim és Kolozsvár életében is. De kijelenthetjük, az 1944-1945 – ős két szűk esztendőben, igazi drámai fordulatok következtek be, embert próbáló sorscsapások családokon belül, Kolozsvárott, Erdélyben, és Magyarországon, sőt Európában, meg a nagyvilágban is!

                                                                                X                                                                         

     Már az 1944-es esztendő alaposan felforgatta, megrázta Kolozsvár városát, lakóinak életét. Az öldöklő háború javában zajlott, és mindinkább közeledett a végkifejlet is.

Ahogy a keleti frontról riasztó hírek érkeztek, meg egyre sűrűsödtek a Nyugat-Európában a bombázások is, valószínű Kolozsvár lakosai is, és Szüleim is, abban reménykedtek, hogy egyszer valahára csak vége lesz ennek az elhúzódó háborúnak, a nélkülözéseknek. Reménykedtek, de nem sejtették, hogy még csak ezután jön a neheze.

Az akkori kolozsvári eseményekről, hangulatokról némi betekintést kaphatunk, - a teljesség igénye nélkül - a korabeli kolozsvári újságokban (Kolozsvári Esti Lapok, Magyar Újság, Keleti Újság). Ezekből szemezgettem a legfontosabbakat:

  Mindenek előtt, a lapok első oldalait a harci-hadijelentések uralták. De maga a „Kincses város” mindennapjairól is tudomást szerezhetünk.

- Januárban életbe lépett az új ruhavásárlási rendelet. Február elején ismét beállt a tél. Egy nap alatt 25 centiméteres hó esett Kolozsvárott. Volt mit lapátolni… Ugyancsak februári hír: megkezdték a városban a Délerdélyi menekültek összeírását. Jelentkeznie kellett valamennyi 18-60 év közötti kolozsvári férfinak. Így apámnak is.

Márciusban Zilahy Lajos, író tett látogatást a kolozsvári diákok között. Többek között beszélt a „Kitűnők Iskolájáról”, mint példaképről és szerinte az 1944-es esztendőben „veszélyben az európai civilizáció!” . Hírt adnak az újságok, hogy a mindinkább szaporodó Magyarországi bombázások miatt, új jelzések lesznek a rádióban a „légi veszély” és a „zavaró repülések” közlésére. (Micsoda új fogalmakat kellett megtanuljanak…) Tudni kell, hogy újfajta gyújtóbombákat kezdett alkalmazni az ellenség.

Március 15-ét a kolozsvári egyetemi ifjúság a „Mátyás Király Diákházban” ünnepelte meg, ahol Tamási Áron is szólt az ifjakhoz. Szózatában kiemelte: „ A nemzeti eszme nem lehet más, mint a magyar haza határai között újrateremteni az életet”.

Márciusi hírek között olvasható, hogy Kolozsvárott leventék végzik a hadkötelesek ellenőrzését. És március végén fejeződik be a Népiskolák tanéve. Az idén (1944-ben) kerül ki a kolozsvári színiiskola első végzett évfolyama.

A „Magyar Újság” egyik márciusi számában érdekes összeállítást lehet olvasni. Az 1941-es népszámláláskor Magyarország városaiban 92 % a magyar többség. Kolozsvár lakossága a népszámláláskor: 110.956 fő. Ebből 97.699 vallotta magát magyar anyanyelvűnek, 10.029 fő román, 1.824 fő német és 770 fő jiddis.

A márciusi hónap vége fele felgyorsulnak a drámai események.

A lapok főcím oldalán közlik: március 22-től új kormánya van Magyarországnak. Sztójay Döme, volt berlini magyar követ alakított kormányt. Az MTI jelenti: „kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek az országba”.

A kolozsvári lakosok is csak találgatták, talán szüleim és az ittlévő rokonság is, civilek, egyszerű emberek, hadköteles férfiak, hogy vajon mit jelent, mit hoz ez a változás az országnak, a saját életükben? ( A fenti hírben „kölcsönös megegyezés” –ről ma már tudjuk tanulmányainkból, történelemkönyvekből, hogy ez mivel járt és milyen pusztulást hozott az országnak a német megszállás.)

Március végén Kolozsvárott kilobogózták a Városházát és Mátyás szülőházát a nagy király születése 501-ik évfordulóján.

Kolozsvárott április 5-től kezdve sárga csillagot visel a zsidó lakosság.

Április 13-án véget érnek az egyetemi előadások. A háború forgószele közeleg…

Közlik az újságok a kolozsvári légó menedékhelyek, mentőállomások, segélyhelyek és tűzoltóállomások listáját. Április 12-én angolszász repülök az éjszaka megfélemlítő támadást intéztek Budapest és több vidéki város ellen. Ez már riasztó, figyelmeztető volt Kolozsvár lakosságának, habár még a várost nem bombázták.

Főcím az újságokban: Kolozsvár és környéke hadműveleti terület lett!

Májusi hír: megkezdődött a kolozsvári zsidók zárt területre való költöztetése. A városi téglagyár területére.  Ez valami új és szokatlan volt a város egyes lakóinak életében. A kijelöltek „pokoljárása” itt is elkezdődött.

Május 1-től este 10 órától kötelező elsötétítés. A városban rendeletileg két próbariadó lesz, május 20-án. Ugyanezen a napon Apám kézhez kapta „Igazolványát – tiszta keresztény származásáról.”   A kolozsvári egyetem négy karának hallgatói kötelesek honvédelmi munkára bevonulni.- tudósítanak az újságok.

      A helyzet a városban tovább fokozódott.    

Június 2-án bekövetkezett a város addigi legdrámaiabb eseménye, borzalma:

      „Angolszász terrortámadás érte ma délelőtt Erdély fővárosát” –így hozta a hírt öles betűkkel az egyik újság- „polgári lakónegyedeket bombáztak az angolszász repülők. Emberéletben és épületekben károk keletkeztek. Az egyik kórházat is találat érte. Teljes erővel folynak a mentési munkálatok.”

     Csak elképzelni lehet micsoda riadalom és döbbenet volt akkor Kolozsvárott! Eddig csak próba légiriadót hallottak a lakosok, most már igazi ijesztő éles riasztás hallhattak. A szirénák vijjogása

hamar futásra,menekülésre késztette az utcán levőket és a lakóházak polgárait is! Bizonyára Édesanyám is felkapta alig hat hónapos kisfiát és a szomszédokkal együtt siettek a legközelebbi óvóhelyre.

Erdély fővárosában a légiriadót jelző szirénák 9 óra 2 perckor szólaltak meg. Talán ebben az időpontban Apám már a munkahelyén volt az egyetem egy másik épületében. A korabeli híradások szerint 9 óra 14 perckor hullni kezdtek a bombák. Egy tanú említése szerint,” robbanásuk úgy hallatszott, mintha valami hatalmas kalapács tört, zúzott volna össze mindent.”. Feljegyzések szerint az ellenséges bombázok első csoportja nyugatról kelet felé repült. A hadászati célpontjuk Kolozsvárt a vasútállomás és környéke volt. A vasúti közlekedés megbénítását akarták. Másfél km. széles, másfél-két km. hosszú sávban bombázták a várost. Ötven perc alatt mintegy 1200 bombát dobtak le.

     Miután lefújták a légiriadót, szinte dermedt csend borult a házakra, az utcákra, aztán pár perc után tűzoltó autók vijjogása, a rémületből és ijedtségből ocsúdott emberek kiabálását, öreg nénikék és fiatalok jajveszékelését lehetett hallani. Mindenki sietve kereste hozzátartozóit, szeretteit.

Csak elképzelni tudom, hogy Apám is futva szaladt a Jókai utcai lakásunkhoz és megkönnyebűlve látta a ház épségben maradt. Az óvóhelyről visszatérő feleségét és kisfiát örömmel ölelte át, boldog volt bizonyára, hogy mindnyájan átvészelték a bombázást.

                                                                  X       X       X

         2015. augusztus 31.

                                                                       

 

Megtekintések: 179

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Barta László Szeptember 1, 2015, 8:11pm

 Kedves Terike,és Páll Albert! Köszönöm a megtisztelő figyelmet!Üdvözlettel.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Szeptember 1, 2015, 4:41pm

"Az 1941-es népszámláláskor Magyarország városaiban 92 % a magyar többség. Kolozsvár lakossága a népszámláláskor: 110.956 fő. Ebből 97.699 vallotta magát magyar anyanyelvűnek, 10.029 fő román, 1.824 fő német és 770 fő jiddis."

Megdöbbentő! Felkavaró! 

Hozzászólt Barta László Szeptember 1, 2015, 11:52am

 Kedves Ozsváth Sándor! Igen nagy örömet okozott viszontlátni a régi kedves helyeket,a Mariánumot! A hatalmas bejárati kapun szinte 25 éven át közlekedtem,míg ott laktam. Az udvari kép is kedves,ezen a kis lejtőn telente gyerekként sokat szánkáztunk lefele és a látható épület földszinti termében volt egykor egy tornaterem is,ahol szintén gyerekként a vívó sport rejtelmeivel ismerkedtem pár héten át...Az ablakok alatt vezetett az útam az épület felső sarkában lévő földszintes lakásunkhoz.Ez volt az utolsó szolgálati lakásunk...

Igazi,felejthetetlen szép emlékeim fűzödnek a Mariánumhoz. Ezért is próbálom megírni,felidézni, ha csak részleteiben is az ottani élményeimet,a csodás gyerekkortól a felnőttkorig.Ez az épület,az ottani környezet, nagyon is meghatározta sokunk életének egy jelentős szakaszát.! Ezeregy köszönet Önnek a képekért,hogy felidézhettem a számomra borzongatóan szép emlékeket! Köszönöm megtisztelő figyelmét is!

Üdvözlettel, Barta László.

Hozzászólt Ozsváth Sándor Szeptember 1, 2015, 6:32am

Kedves László! Ott jártam - a Kolozsvári Magyar Napokon kerestem fel...

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek