Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Motto: A szégyen napja

 

Sokáig kitartottam. Kitartottam Erdély mellett Erdélyben. Másokat is arra biztattam, hogy "itt élned és meghalnod kell". Ezt tanultam anyukám egyik kézzel másolt verséből (tudjátok ti, melyik), amit egy erősen kopott krokodilbőr táskából halászott elő a családi fényképek közül, azt meg a belső szoba ruhásszekrényéből. Odakuporodtunk az ágyvégébe és felolvasta nekem, aztán szabad volt nekem is elovasni, és annyira átéltük, a magyarság szomorú sorsát, hogy sírtunk. Mert a lesötétített szobában, halk szóval mindenről mesélt nekem, még a Trianoni döntésről is, pedig börtön járt érte, annak aki azt emlegetni merte. Mindezt arra a kérdésemre, hogy miért kell nekem megtanulni azt a bestye nehéz román nyelvet. Ebben a szülőknek van szerepe, nem az iskolának, ahol akár másnap kirugják és börtönbe is csukhatják a tanárt, ha tiltott dolgokról mer szólni. Mindenki kenyéren él, ezt meg kell érteni, de a szülőnek úgy kell nevelnie a gyerekét, hogy bármiről beszélhessen vele, anélkül, hogy félnie kelljen attól, hogy másnap a gyereke feljelenti érte.

Ez lenne a nyitja?? Ez a válsz arra, hogy miért tudunk mi erdélyiek az ilyesmikről és miért nem halt ki belőlünk a magyar haza szeretete? Mi emlegettük, mert nekünk fájt! Nekünk fájt, hogy elveszítettük az anyánkat. Egyre inkább azt veszem észre azonban, hogy az anyának nemigen fáj a gyermekei elvesztése. Most, hogy megtette a parlament azt, amit már 20 évvel ezelőtt meg kellett volna tennie, most is több az ellenhang, mint az örömé.

Nem lehet azzal védekezni, hogy még itt voltak az oroszok. Na és? A Szovjetuniónak éppen felbomlóban nem az lett volna a legnagyobb gondja, hogy itt ribilliózzon. Ez a szál messze vezet,ezt elejtem.

Azzal sem, hogy valamiféle gépi programmal csalták el az eredményt. Ott voltam, láttam. Ötödike előtt a fiammal éjszaka az IGEN szavazatra buzdító plakátokat ragasztottunk, amelyeket Erdélyből kaptunk, (ámbár nem találtam túl jónak a szöveget rajtuk), mert nappal letépték, de reggelre is mindig letépték. Ott voltam a szavazó körzetemben ellenőrző bizottsági tagként, egy fél percnél hosszabb időre ki nem léptem onnan egész nap, s szavazatszámláláskor az orrom elé kellett tartania mindenkinek, a paksamétát, s mint a karvaly, figyeltem, nehogy csereberélhessenek, s azt kellett tapasztalnom, hogy a NEMek fölénnyel győznek. Nem kellett ahhoz semmi gépi program, hiszen a gépbe csak ezután vitték be a számokat.

Magyarnak születtem és magyar is maradok, ez volt az elhatározásom akkor is, amikor sok hátrány ért érette.

Magyarországra pedig azért jöttem, mert azt akartam, hogy még az unokáim is magyarul beszéljenek.

Mostmár nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem. Hivatalos bevándorlóként, aki soha egy garas segélyt nem vett fel az államtól, pedig jogosult volt rá a keresete alapján (kisült volna a szemem, ha nem tudom eltartani a két gyerekemet, s az állam nyakába akaszkodom koloncnak), sokkal inkább "hallgass" volt itt a nevem, mint odahaza.

 

 

 

 

 

Megtekintések: 1061

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Villányi Péter December 6, 2011, 11:34pm

Kedves Mária! Néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni a megjelent írásához. Egyrészt egy félreértésre hívnám föl a figyelmét. Ezt megírtam Ozsváth Sándornak is, aki a népszavazás kérdését most elsőként fölvetette. A 2004. december 5-i népszavazáson az igenek győztek, nem pedig a nemek. A szavazók 51,60%-a igennel szavazott. Csak a részvételi arány alacsony volt, így ez nem volt elegendő az érvényességhez. Ez köszönhető az akkor uralkodó g********ista balliberális erők gonosz, nemzetellenes kampányának. Sokan így elbizonytalanodtak, és inkább nem mentek el szavazni. Én teljes erőbedobással igyekeztem akkoriban az igen szavazat mellett kampányolni. Nem úgy, mint maga, plakátokkal, hanem csak szóban. Viszont igen nagy ismeretségi körrel rendelkezem, ráadásul sok helyen megfordultam abban az időben Magyarországon, főleg falvakban. Ekkor ért engem az egyik legnagyobb arculcsapás. A Gödöllő, Vác és Veresegyház környéki Pest megyei községekben, illetve a Balaton északi partján és Zala megyében, ahol a leggyakrabban megfordultam, a különböző falvakban élő Erdélyből áttelepült, de már magyar állampolgárságot megszerzett ismerőseimnek kitörő örömmel mondtam: - Na, most jött el a ti órátok, végre magyar állampolgárságot is kaphatnak az otthon maradottak! A legtöbbjüktől azt a mellbevágó választ kaptam, óriási megdöbbenésemre, hogy: - Mi nemmel fogunk szavazni! Elegen vagyunk már itt! Ne jöjjenek többen! Mi se tudunk rendesen elhelyezkedni, nem kapunk megfelelő állást! Ide többen nem kellenek!
Hiába magyaráztam nekik, hogy nem az áttelepülésről szól a népszavazás, de a legtöbben fönntartották, hogy ők igenis nemmel fognak szavazni. És úgy is szavaztak, amint utólag végigkérdeztem őket. Az én tapasztalatom az, hogy csak az értelmiségi (Erdélyből jött) ismerőseim, a tanárok, orvosok, műszaki értelmiségiek, művészek stb. értették meg a szavazás lényegét, és csak ők szavaztak igennel az itt élő erdélyiek közül. Volt olyan (itt élő) háromszéki család, akivel ezen össze is vesztünk, és azóta megromlott, sőt megszakadt a kapcsolatunk. Ők is, de tudnék fölsorolni legalább még további 10-20 ismerős volt erdélyi családot is, később is fönntartották, hogy helyesen döntöttek, amikor nemmel szavaztak. Azóta több helyen is olvastam (a Magyar Nemzetben és a Heti Válaszban), hogy mások is szereztek hasonló tapasztalatokat, vagyis másutt is nagyon sok itt élő, magyar állampolgárságot megszerzett erdélyi szavazott nemmel.

Egyébként én tősgyökeres budapesti vagyok, még a nagyszüleim is itt születtek mindkét ágról. Az 1970-es évek elején elragadott engem is a táncházmozgalom, és megcsapott az Erdély-járás szele. Azelőtt Magyarországon se voltam faluban, nemhogy Erdélyben. Akkor - sok pesti fiatalhoz hasonlóan - én is elkezdtem Erdélybe járni (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, Gyimes). Élő néphagyományokba csöppentem a kalotaszegi Nádas menti falvakban, a szinte érintetlen mezőségi Széken (itt még a fonóba is jártam télen, nemcsak az utcánként megszervezett táncházakba) és a gyimesi csángó falvakban.

Mos jön az igazi érdekesség: Ballán, Szilágyballán is jártam. Elhatároztam - sok akkori föllelkesült társamhoz hasonlóan -, hogy én is népköltészetet akarok gyűjteni Erdélyben, hogy bizonyíthassam, hogy mennyire őrzik a magyar néphagyományokat arrafelé. Lássa ország-világ, hogy itt magyarul énekelnek és mesélnek. Zenei képzettség híján a népdalgyűjtésről lemondtam. Volt már egy kis kazettás magnóm, ezzel népmeséket kezdtem gyűjteni. Úgy gondoltam, ne csak ott nézzünk körül, ahova minden magyarországi elmegy, keressük meg az eldugottabb vidékeket, a néprajzi gyűjtés területén a "fehér foltokat". Így esett a választásom a Szilágyságra. 1974-ben voltam gyűjteni a Szilágyságban (több alkalommal), akkor jártam Ballán is. A Tövishátat szemeltem ki. Akkoriban nem volt túl nagy néprajzi képzettségem. (Később elvégeztem a debreceni egyetem néprajz szakát.) Megszereztem Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája című műve három kötetét, és a f

Hozzászólt Szabo Jozsef December 6, 2011, 8:54pm

Kedves magyar barataim! Vegig olvastam a hozzaszolasokat,mindenkinek van igaza,szulofold csak egy van s azt megkell tudni becsulni de nagyon.Vitatkozni lehet a <NEM> es <IGEN> szavazatokrol.Engem igazan elszomorit a nem szavazatok egyenei,mert tette azert mert nem magyar?,vagy mert felt valamitol?,vagy erossen befolyasolhato?,vagy nem tudja mit jelent erdelyben elni,kisebbsegben?vagy . ...es meg sok mindent fellehetne sorolni,gondolom mindenki tud meg hozzatenni egy gondolatott.Nagyon boldog lennek ha megernem  azt az idot amikor minden magyar tudna az igazi tortenelmunket,hogy a Magyar Tudomanyos Akademia is ezt hirdetne-tanitana.| nem pedig nem magyarokat bizna meg tortenelmunk felderiteserol ahogy ezt tette szamtalanszor | En buszke vagyok arra ,hogy magyar vagyok,rovas irasunk alegregibb a vilagon,a gatya a csizma a cipo stb. mind mind magyar talalmany.Nyelvunk egyedi sok ezer eves multra tekint vissza, keresztenysegunk pedig talan a legosibb a vilagon.  Osszegezve maradjunk jo magyarok,becsuljuk,segitsuk, egyutt oruljunk es ha kell szenvedjunk egymasert mert EGYSEGBEN AZ ERO.     Adja Isten,hogy igy legyen.

Hozzászólt Faragó Magdolna December 6, 2011, 7:12pm

Kedves Sánta Krisztina! Köszönöm a véleményed, "oldás és kötés" vagy számomra. Képes voltál sorsod fölé emelkedve másokét is meglátni, tisztelni. Remélem, nem vagy egyedül! ( Most készültem megfogalmazni azt, amit leírtál. Megelőztél.) Szeretettel ölellek: Magdi

Hozzászólt Balázsné Tóth Éva December 6, 2011, 7:00pm

Nagyon tetszik Horváth István "Tornyot raktam" verse.Már iskolás koromban,amikor ezt is tanultuk,többek között,megérintett,és az aktualitása a "december 5" után még jobban megnőtt.Miért nőtt meg ? Azért,mert soraiban arra biztat,hogy ne adjuk fel,és folyamatosan építsük újra a ledöntött tornyainkat.Szeretettel köszöntök minden székely és magyar honfitársat,és arra buzdítom mindnyájukat,hogy ne feledjék,percre sem,hogy összefogásban van csak erő.

Hozzászólt Szabó katalin Jolán December 6, 2011, 2:50pm

Kedves sorstársam 100%-ban egyet értek veled, én egy Nagyváradról elszármazott magyar vagyok, aki mind ezeket át élte , ami  nagyon is bántó hogy odahaza én bozgor voltam, az anya országban pedig román.

Nekem a hitvalásom amig  élek az marad: "Erdély a hazám  és Magyarország az otthonom."

Valószínű ha valaha megérem a nyugdíj korhatárt, visszatérek az én hazámba.

Kellemes ünnepeket minden magyar testvéremnek és egy szebb , boldogabb , értékesebb  új évet.

 

Hozzászólt v.lvg.Márk Gábor Viktor December 6, 2011, 1:20pm

Megszívlelendő sorok. Akár én is írhattam volna....Gabipapa

Hozzászólt Bálint Mária December 6, 2011, 1:11pm

Magdi, bizony az is közrejátszott a döntésemben, hogy én is egész áldott délután azzal nyaggattam a fiamat, hogy megtanulja a román leckét, mégse sikerült soha estére. HIába mondtam én ,hogy ez caruta (szekér) ő döfködte a könyvben a képet, hogy ő világosan látja, ez nem ruca, hanem szekér! Ez csak  a vidámabbik része. Az a törvény, hogy ugyanabból az 1ábécés könyvből kell tanítani a magyar anyanyaelvű gyermeket, mint a románt, sok bosszúság melegágya volt. 

Hozzászólt Nagy Magdolna December 6, 2011, 11:13am

Kapaszkodjunk az elmozdulást észrevéve, (én is e mondó vagyok) ne nézzük a kapott pofonokat, bizakodjunk inkább! Nem sírhatunk mindig, örüljünk annak a kis jónak, kapaszkodjunk bele jól, ahogyan már sokan említést tettek erről itt az oldalon.

Hozzászólt Dr. Csuták János December 6, 2011, 10:52am

Mindenkinek igaza van, aki ebben a témakörben véleményt mondott (kezdve Ozsváth Sándor levelével és annak kommentjeivel, - bocsánat! hozzászólásaival, és folytatva most Bálint Mária bejegyzésével és a reá érkezett vélemény-nyilvánításokkal). Ezekkel vitatkozni nem lehet.

DE: szeretném halkan és félve megjegyezni, hogy ott, ahol legjobban kiírtották a magyarságtudatot az emberekből (ennek okát és módját hosszú lenne itt taglalni), mégis megmozdult valami "magyarság csíra", ami szépen fejlődne, ha hagynánk. Vannak még nehéz kövek az útjában, amit ennek a kis csírának le kell küzdeni, félre kell tolni, de remélem, lesz hozzá ereje. Ennek azerőnek az egyik legfontosabb öntöző tápoldata azonban nem a korábbbi sérelmek, megbántások állandó - természetesen jogos - felemlegetése, hanem a nem feledve bár, de megbocsátva való támogatása, segítése. Mert ez a kis csíra dec. 5. ellenére is kihajtott, és gyorsan szárbaszökkenő eredményeinek egyike a választójoggal együttjáró magyar állampolgárság.

Aki ismeri a Szent Cs. János által felemlített esti imát, az keresztény ember, és ha így van, rendelkezik a megbocsátás erényével.

Ne feledd, csak bocsásd meg (legalább a kis hazánkban egyre gyarapodó számban újra magyarrá vált honfitársunknak azt, ami nem is az ő bűnük).

Higygétek el, ebben több erő van, mint a visszatekintgetésben. Csak így lehet össszefogni, és arra most nagy szükség van. Legyünk egyszer optimisták, az jobban visz előre, mint a jellemző amgyar pesszimizmus!

Szeretettel üdvözlök mindenkit, aki olvassa ezeket a lapokat. 

Hozzászólt Batiz Ildiko December 6, 2011, 10:36am

Bocsanat a rengeteg hibaert, elso lelkesedesemben, a lendulet heveben, olvasatlanul, javitatlanul kldtem el elozo hozzaszolasom.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek