Mikor Cili szerelmes
Chantal, aki egyébként a kevésbé puccos Cili hívó névre hallgat és kékszemű sziámi lány, betöltötte a hét hónapot. Ez még nem bírna hír értékkel, de az már igen, hogy Cili a nemi érés küszöbén szerelmes lett. Még nem konkrétan egy másik macskába, csak úgy, mondhatni szerelmes lett a szerelembe. Órákig üldögélt álmodozva egy rózsabokor alatt, szimatolta a szelet és önfeledten kurrogott a napon fetrengve. Két, férfiasságától megfosztott öreg kandúrunk régimódi kedveskedése mellett egyébként Cili maga a hűvös megközelíthetetlenség, baljós tekintettel figyeli udvarlásomat, majd látványosan hátat fordítva jelzi, ma nincs fogadóóra.
Néha ábrándozva ül kedvenc helyén a kertben, egy bambuszbokor alatt, s amint feléje közelítek, megvárja, míg mellé guggolok, majd hirtelen nagyot szökken és idegtépő lassúsággal, farkát magasra emelve elsétál. Cilitől dorombolást, érintést kapni ritkaságszámba megy, ezért őszintén meglepődtem, mikor egy este hangtalanul, mint egy kísértet megjelent az ágyamon, mélyen szemembe fúrta kék tekintetét és azt mondta, „prrrűűű”. Aztán gyors egymásutánban a következő dolgok történtek: Cili az ölembe bújt, majd halk torokhangon dorombolni kezdett és különös kurrogó hangokat hallatva a fenekét emelgette félre álló farokkal. Ajjaj, szólt a férjem, kezdődik. Valóban, Cili szerelmes lett és innentől minden nap bővelkedett kalandokban.
A két ex kandúr rezignáltan vette tudomásul az egyre ajánlkozó szüzet, Oszkár, a vörös, látványosan a másik oldalára fordult a széken szundikálva, míg Kand úr, ki tavaly lett megfosztva szívtiprói mivoltától még halványan emlékezett a tennivalókra, elméletben. Gyakorlatban is próbálkozott, de az állatorvos rátermettségének köszönhetően nem ment a dolog. Miután Cili látta, hogy a tehetségtelen háziurakkal nem boldogul, indult volna szeretőt keresni. Más fegyver nem volt a kezünkben, lévén Cili csak megőrzésre nálunk, tehát bezártunk ajtót-ablakot.
Éjszakánként vakmerő trubadúrok zengtek elcsukló hangon szerelmi dalokat ablakunk alatt, mit csak néha szakított félbe hisztérikus kutyaugatás és egy-egy türelmét vesztett szomszéd csatakiáltása, kuss! Reggelre különböző színű és korú párbajhősök vontak szoros, elkeseredett gyűrűt a ház kijáratához, nem törődve az őrjöngő kutyákkal, volt köztük félénk újonc, vakmerő félfülű amorózó és a kedvencem, egy fehérmellényes cirmos, kit Forest Gump-nak neveztem, mert úgy futott mikor a kutyák kergették, mint filmbéli névrokona.
Addigra Cilin az őrület jelei kezdtek mutatkozni, eljátszotta a végzet asszonyát, fátyolos szemmel jajongott az ágy alatt, a lépcsőn, a kádban, kipróbálta a lapos és oldalt kúszás összes létező formáját. Elcsukló hangon, zokogva dorombolt, majd oldalára fordulva mellső mancsain vonszolta magát a szőnyegen. Így teltek napok, mi Cilivel keltünk és feküdtünk, távol tartva őt a leleményes és erőszakos apajelöltektől, míg egy reggel a konyhában Forest Gumppal néztem farkasszemet. A pulton üldögélt és szerelmesen kurrogott felém. Beláttam, a helyzet tarthatatlan, itt cselekedni kell, jöjjön az állatorvos.
Kéjes örömmel tartottuk Cilit, csak egy kis szúrás, aztán vége az álmatlan éjszakáknak és a harckészültségnek.
Másnap reggel még két megkésett harcos üldögélt a diófán, ám Cili a nappali lépcsőjén ülve fogadott, szemében unalom és jeges közöny. Azóta otthon minden csendes. Újra csendes.