Biharpüspöki valamikor nagyközség volt. Főútján szekér elé fogott békés lovak bólogattak álmosan, és csak a legritkább esetben történt olyasmi, hogy borgőztől lelassult reflexű járókelőt billentett odébb az orrával, de ezt nem lehetett gázolásnak nevezni.

Később betörtek a motorizált járművek, és Biharpüspökit is Nagyváradhoz csatolták. A kiszélesített és leaszfaltozott főúton az autók vették át az uralmat. Az említett főút fontos összekötő szakasz lett Szatmár felé. Tömött sorokban jönnek-mennek a teherautók, lehetetlenné téve az átkelést a gyalogosok számára. A püspöki nép ajkán megszületett a mondás: az út jobb és bal oldalára oda kell születni.

E forgalmas és nevezetes főút mentén áll a mi házunk is. Nagy reményekkel épült, mint a Fehér Ház, de büszke csontjait mára összerázta a teherforgalom, ujjnyi repedések barázdálják öregedő homlokzatát. Mégis szerencsésebbek vagyunk, mint kanyarban lakó sorstársaink, akikhez egy-egy békés estén a kamionsofőr autóstól kopog be. Az illedelmesebbje vacsorát is visz: pár évvel ezelőtt egy sertésszállító autó borult fel a dupla kanyarban, tömeges sertéshalált okozva.

Mellesleg ebben a kanyarban van az általános iskola is.

Harmadik osztályos tanuló voltam, amikor kiköltöztünk Püspökibe, az említett új házba. Már akkoriban kérvényezte a szülőbizottság, hogy létesítsenek gyalogátkelőket, ahol az iskolások biztonságosan átmehetnek a forgalmas úton. Érettségi ajándékként meg is kaptuk, bár akkor már rég nem abba az iskolába jártunk.

Most már a főúton több zebra van, mint egy jobb állatkertben, de az autósok nem szívesen vesznek róla tudomást. Közlekedési lámpák, vagy néhány fekvőrendőr-esetleg lábon álló-segíthetne.

Tehát teljes páncélzatban és neonzöld mellényben talán élve átjutunk a túloldalra, de otthonunkban sem találunk nyugalmat. Másodpercenként elsuhan lábujjhegyen egy-egy teherautó, diszkréten megrezegtetve ablakainkat. A keretek még megvannak, a fölöttük lévő repedéseken át szellőztetünk. A jövő évi nyaralás terve is füstbe ment, az árából kőművest hívunk tatarozásra.

Prométheuszként szenvedő kis házaink minden évben új májat kapnak, habarcsból.

Városnegyeddé lefokozott kis falunk a kőművesek Las Vegasa lett, mert itt mindig van kereseti lehetőség.

Esténként, ha nem tudunk elaludni, mi nem a báránykákat számoljuk, hanem az autók döccenéseinek  jól ismert hangjára merülünk álomba.