Áprilisi ívásban

                            A gát alatt

                            üresen kongó

                            hamis kékség-

                            vedlik a mély,

                            és pók-magányát

                            szelíden lengő

                            barkaágak

                            tükörképére aggatja,

                            s úgy fosztogatja

                            szilaj lelkek

                            horogra tűzött

                            néma csalitját:

                            mint kukacot

                            ívó paducok

                            felforrt haragja.

                            A legszebb verset...

                                                        A-nak szeretettel

                            A legszebb verset hozzád írtam

                            s mert faggatott a barna csend,

                            az éjszakát beszédre bírtam,

                            a szavak súlya égetett.

                            Így simogattalak zokogva,

                            de érzelemmel s fontosan

                            vigyázva minden mozdulatra,

                            beszéltem hozzád hangosan.

                            Ott voltál hangom izzásában,

                            a perc felszálló hamvain,

                            s az égővörös orgonának

                            tavaszt ígérő szirmain.  

                            A legszebb verset hozzád írtam

                            s mert hallgat most a barna csend,

                            neked nyújtom e néma csokrot

                            s benne egy gyűrött életet.

                           Megtanultam

                           Megtanultam a föld beszédét

                           és hallom mikor felsóhajt.

                           Helyet készítek lelkem mélyén

                           orvosolni az ősi bajt.

                           Kiszáradt,ósdi,vén csatornák

                           sás zörrenésén káka hajt

                           a zöld vetések homlokormára

                           muskotály ízű,furcsa zajt.

                           Minden mozdulat,lágy sugallat

                           tűz,biztatás az új felé-

                           s a reggel árnyán készakarva

                           így lépek önmagam elé.

                           Számon kérni a tegnap súlyán

                           rügyező,vézna bokrokat-

                           csak néhány szót a lenge széltől

                           s rímbe varrni a lágy avart.