Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

     Rossz csont a jég hátán

 

    Kíváncsi lennék, mire gondol a kedves olvasó a fejezet címének láttán, na de nem szeretném előre felfedni a történet lényegét.

Mielőtt belekezdenék, a történetbe el szeretném mondani, hogy a katonaságnál a mozgó hidászokhoz voltam beosztva.  Február hónap vége felé a szakaszparancsnokunk egy nap bejelentette, hogy következő naptól kezdve minden nap a mozgóhíd elemek javításán és karbantartásán fogunk dolgozni. Ez azt jelentette, hogy vízre kellet engednünk minden elemet egyenként és belső részébe meg kellett nézni nincs lyuk valahol és szivárog a víz, ha igen akkor ki kellett hegeszteni és le kellett festeni. Na de nem szeretném untatni az olvasót a részletekkel. A mi parancsnokunk gondolta két legyet üt egy csapásra, minden reggel teljes menet felszerelésbe gyalog indított ki a munka helyszínére, ami körülbelül tíz –tizenegy kilométerre volt a kaszárnyától. A Maros folyó mentén haladtunk és persze közbe képzeletbeli légi és kémiai támadásokat kellet elhárítanunk mind ezeket gázálarcban nótaszóval. Egy gond volt a szakaszparancsnokunk hallásával orvoshoz kellett volna fordulnia, mert a szántáson díszlépéskor akkár, hogy vertük a lábunk a földhöz ö nem hallotta, de nem csak azt nem hallotta, hanem az éneket, sem amit torkunk szakad tából énekeltünk nagy lelkesedéssel és gázálarccal a fejünkön. Mire kiértünk a helyszínre már ki voltunk fáradva. Szerencsére, hej, színen hagyta, hogy a fegyvert és a gázálarcot lerakjuk így is elég nehezen tudtunk mozogni a nagykabátba.

A Maros széle be volt fagyva, egy pár méteren letörtük a jeget és ide engedtük be a hídalkotó elemet egyenként. A buzgó tisztünk kitalálta, hogy még törjünk le jeget így több elemet is vízre tudunk bocsájtani. Egyik katonatársammal ráállított a jégre és a híd elembe kapaszkodva kellett a jeget hintáztatnunk, míg letörik. A társam volt a part fele én meg a folyó közepe fele. Megegyeztem a katonatársammal, ha halljuk, hogy reccsenik, a jég egyszerre felugrunk a híd elemre. Nem tudom mit halhatott, de a második lóbálásnál felugrott az elemre ezzel egy akkora nyomást adva a jégnek, hogy az letörött én meg rajta maradtam. A jég, ami elég jó nagydarab volt elkezdett a folyón lefele úszni. Lassan araszolva próbáltam a jég darab közepe felé, hogy meg tudjam az egyensúlyom tartani. A tiszt ijedtében kiabált minden félét, hogy ne ijedjek meg mindjárt dobnak egy kötött felém, ez jó vicc volt, mert nem volt olyan hosszú kötő, ami beért volna addig ahol voltam és ráadásul a gumicsónak sem volt felfújva így segítségre nem számíthattam. A jégtábla annyira süllyedt le alattam, hogy körülbelül térdig vízben álltam. A sodrás egyre inkább a folyó közepe felé vitt. A lábam a hideg víztől már kezdett fájni, a folyón levő gát is egyre közeledett más kiutat nem láttam úszni kellet és ráadásul a túlsó part felé, mert abba az irányba amerre a többiek voltak már a folyó szélét nádas övezte és a folyónak a holtága. Elrugaszkodtam a jégtől és próbáltam úszni ez sikerült is, míg a nagykabátom nem ázott teljesen át utána már csak kutyaúszásba és a víz sodrását kihasználva közelítettem a part felé. Nagy nehezen partot értem még az is nehezítette a helyzetem, hogy olyan helyet kellett keresnem ahol nincs jég a folyó szélén. Kimászva a partra elindultam a kaszárnya irányába, most már a városon keresztül. Ahogy léptem a bakancsomba mintha békák költöztek volna, hiába öntöttem ki a vizet belőle a ruhámból újra és újra megtelt. Érdekes látvány lehettem, mert az utcán, aki látott mindenki utánam nézett biztos nem tudták elképzelni februárba miért csepeg a nagykabátomból a víz és miden lépésnél vartyog a bakancsomba a víz.

  Megérkezve a kaszárnyába a nagykabátomból már nem is folyt a víz igaz, nem azért mert megszáradt, hanem mert megfagyott teljesen. A szolgálatos tiszt intézkedett rögtön és kaptam száraz ruhát. Ahogy mondani szokás minden rosszban van valami jó hát a jó az volt, hogy következő naptól nem kellett gyalogolnunk és fegyvert cipelnünk ráadásul a parancsnokunkat is lecserélték. Most már senki ne mondja nekem, hogy nem álltam meg a jég hátán.

  Ha tetszett Rosz csont története akkor jön a folytatás is.

 

Megtekintések: 67

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt BODA EMESE Július 20, 2011, 10:54pm
NEKEM TETSZET JOHET A KOVETKEZO >;;;;;;;;
Hozzászólt Nagy Magdolna Július 19, 2011, 3:14pm
Nem szerettem volna a bőrödben lenni :).
Hozzászólt Huszár Lajos Július 19, 2011, 7:21am
Jöhet a következő !  Tetszett !
Hozzászólt Boros Magdolna Július 19, 2011, 1:06am
Na, ezt megúsztad Árpi!  Várjuk a következőt!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével adományozok


átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek