Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

Szőcs úr megszokott mozdulattal tolta fel a redőnyt. Ma is, mint minden hétköznap jókor reggel nyitott arra számítva, hogy a munkába igyekvők betérnek hozzá a friss pékárut megvásárolni. Ez az idő, meg a műszak vége jelentett nagyobb forgalmat a péküzletnek. Sok küzdelembe, nyűgbe került, ameddig idáig jutott, ameddig elérte, hogy a maga ura legyen.

Szőcs úr nagyvárosi gyerek volt, apja banktisztviselő, aki büszkén hirdette, hogy jólétben képes tartani a családját, feleségét és három gyermekét. Nem is volt semmi baj ezzel a jóléttel, mert a bank megbecsülte a szorgalmas, busás hasznot hozó alkalmazottját. A sors istennője azonban másként döntött – rabló támadás áldozata lett. A bankot lerohanta három álarcos bandita, és a zajra előjövő tisztviselőt lelőtték. Szőcs úr, akkoriban még Szőcs Pubi alig töltötte be akkor a tizenkettedik évét. Ott maradt apa nélkül, két kisebb testvérével, özvegy édesanyjával. A jólét véget ért egyik napról a másikra. Lakásukat eladták, s egy városszéli kisebbe költöztek. Mindent eladtak, amit csak nélkülözni tudtak. Édesanyjával vasárnaponként kijártak az ócskapiacra, s ott árulták apja ruháit, holmiját, meg bármi egyebet, amit hajlandók voltak a vevők potom pénzért megvásárolni. Ebből éltek úgy ahogy. Az iskolának is befellegzett, mert Szőcs Pubi munkát keresett és talált magának. Cipelte a piacon a kofák kosarait, haza vitte a megrendelt árut az urak házához. Azelőtt, amíg élt az édesapja hozzájuk hozta így a kifutófiú a különféle dolgokat.

A szomszédban lakott egy zöldségkereskedő, aki sokszor igénybe vette Pubi segítségét, s látva a fiú igyekezetét, néha megbízta, vigyázzon az árura, ameddig neki máshol akad dolga. Így jutott állandó, bár szűkös jövedelemhez.

- Szerencsét hozol nekem, fiú! – szólott Szilas Pista, a zöldséges egy sikeres nap után – Egész nap egymásnak adták a helyet a vásárlók a standunk előtt. S ez így megy amióta itt vagy te is. Megveszem a sor végén azt a standot, amit már nem bír fenntartani az öreg Majlát. Kérdezte a napokban, nem tudnék-e vevőt, vagy bérlőt rá.

- Maga nagyon ügyes ember, Szilas úr.

- S hát ahhoz mit szólnál, ha azt mondanám, hogy azt a standot reád bíznám, s édesanyádra. A forgalom szerint kapnátok a bért.

Egy évig így folytatták, bár Pubi szívesebben segédkezett a cipekedésnél, meg az árubeszerzésnél, minthogy méregesse a krumplit, répát, káposztát, meg amit. Legszívesebben azonban a vidéki beszerzésekre járt ki Szilas Pistával. Szeretett a falusi emberekkel, a parasztokkal beszélgetni. Minden érdekelte – a disznóvágás, a baromfinevelés, a kenyérsütés. Különösen a kenyérsütés. A kovászolás, dagasztás, sütés elbájolták. Nem győzte hallgatni az anyókákat, amikor magyarázták, vagy nézni, amikor csinálták. Egészen szenvedélyévé vált a kenyérsütés.

Ez a szenvedély döntötte el aztán a további sorsát.

Édesanyja ügyesen belejött a piaci kereskedelembe. A forgalma elérte Szilas úr külön forgalmát, s így a zöldséges bevétele megkétszereződött. Össze is gyűjtött annyi pénzt, hogy megvehetett egy bódét a piac mellett, hogy állandóan árulhasson ne csak piacnapokon. Nem volt ugyan tágas, de elfértek benne a zöldséges és gyümölcsös tárolók, polcok, s még a vásárlóknak is maradt valamennyi hely. Felváltva árultak benne Szilas úr és Pubi anyukája. A fiú továbbra is inkább a cipekedéssel, árubeszerzéssel foglalkozott. A kenyérsütő kemencék illata, melege azonban befészkelte magát a szívébe. Látva édesanyja rátermettségét, és hogy a jövedelmük elegendő a fennmaradásukon túl a testvérei iskoláztatására is, otthagyta a zöldségest és beállt kifutófiúnak egy mostanában megnyílt pékségbe.

- Ismerem a várost – válaszolt Szőcs Pubi a mester kérdésére -, nagyon jól ismerem. Sokfele jártam a zöldséges kocsival, meg a csomagtartós triciklivel.

- Jól van, tegyünk próbát! – egyezett bele a fiú jelentkezésébe Gara Kálmán, a pékmester.

- Triciklit nálam is kapsz, hogy azzal hord ki a pékárut a megrendelőknek.  Két hétig fizetést nem kapsz, ellenben a borravalót megtarthatod, és annyit ehetsz a műhelyben, amennyi beléd fér, de kivinni egy kiflit sem vihetsz ki.

- Értettem és vállalom!

Szorgalmasan szállítgatta a sok finom, illatos zsömlét, kiflit, kenyeret a város minden sarkába, de leginkább a gazdag polgárok villáiba. Letelt a két hét próbaidő, s a mester felfogadta véglegesen. Kapott fizetést is heti rendszerességgel. Gara Kálmán, a mester megkedvelte a szorgalmas, a pékmunkáért lelkesedő fiút, s nem sok idő múlva felvette inasnak, de a házhoz szállításokat továbbra is ráhagyta.

Háromévi inaskodás után segéddé lépett elő, s ekkor lett Szőcs Pubiból Szőcs úr. Mert a segéd, az már az inas szemében úr, és úgy is kell szólítania. Innen még hosszú út vezetett addig, ameddig saját pékséget mondhat majd a magáénak.

Mint várható volt, Szilas úr jól meggondolva, megfontolva magában a lehetőségeket, számba véve az előnyöket és hátrányokat, feleségül vette Szőcs Pubi édesanyját. Oda is költözött Szilas úr házába két kisebb gyermekével, s lakását a nagyfiára hagyta.

- Mester uram! – állt Kálmán mester elé egyik nap Szőcs Pubi. – Engedje meg nekem, süssek egy olyan pityókás kenyeret, amilyent Óteleken tanultam az öreg Malvina nénitől. Hátha lenne rá majd kereslet!

- Azt már nem! – dörrent a mester szava. – De ha nyüzsögni való kedved van, inkább menj el, hogy más mesterektől tanulj újat!

- Miről beszél, mester uram?

- Én csak arról, hogy elég nagy vagy már ahhoz, hogy vándorútra kélj, mint a régi peregrinusok.

- Nem kívánkozom én Bolognába menni!

- Nem is lenne ott mit keresned. Van ellenben nekem egy jó ismerősöm, derék pékmester, Steffi Schübler nevezetű. Bajor péksége van, s ott él lent valahol a Bánátban. Írok neki még ma, s ha elfogad, nála tehetsz mestervizsgát.

Elindult hát Szőcs Pubi a vándorlegények útján, s hiába volt a műhely alsóbb rétege szerint Szőcs úr, lelkében most inkább volt Pubi, mint bármikor eddig. Nehéz lélekkel lépte át a házuk küszöbét, eddig még nem adódott, hogy elhagyja szülő faluját, legfeljebb vásárkor a szomszéd városig ha eljutott. Most pedig el kell mennie egy távoli városkába, amelyikről még életében nem hallott, s a térképen is alig találta meg.

A bánáti mester kissé fanyalogva fogadta, de hogy a mesterlegény megelégedett egy csekély zsebpénzzel az ellátáson kívül, felvette próbaidőre. Később látva Szőcs Pubi szorgalmát és rajongását a szakma iránt, meggondolta magát és beleegyezett, hogy mellette tökéletesítse mesterségbeli tudását.

- Csuda egy ember vagy te legény! – kezdte úgy egy jó év elteltével Schübler mester. – Dolgozol, mint egy gályarab, kora reggeltől késő estig, megtanultál rövid idő alatt mindent, amit a pékmesterségről én tudok, s még többet is. Végig látogattad a közeli városok pékségeit és nyitott szemmel jártál. Egy dolog mégis hiányzik nálad.

- Miről beszél, mesteruram?

- Annyi mesterségbeli tudásod van már, hogy a mestervizsgára állhatnál, de ismered a céh szigorú szabályát: csak házasember kaphat mesterlevelet.

- Tudom, mesteruram!

- Akkor mit szólasz?

- Én azt, hogy én úgy érzem, mesteruram, apám helyett apám, hogy éppen olyan jó szívvel van irántam, mintha valóságosan az édesapám lenne.

- Soha sem hallottalak még ennyit beszélni. Eddigelé csak mindig annyit szóltál, igen, mesteruram, nem mesteruram. Egy mukkal sem többet.

- Mert még soha ilyen fontos dolgot nem akartam mondani mester uramnak.

- Mondjad hát!

- Nem olyan könnyű!

- Kezdd el, s lásd mindjárt könnyebb lesz!

- Megkérem, mesteruramat – fohászkodott neki Szőcs Pubi -, menjen el Holzer tanító úrhoz és kérje meg nekem Krisztina nevű hajadon leányát.

Két év távollét után, mint pékmester ékezett haza Szőcs úr. Édesanyján kívül senki sem szólította többé Pubinak. Asszonyt is hozott magával a Bánságból, Krisztinát. A lakodalmat a menyasszony édesapja, Holzer tanító úr és a Schübler mester közösen állták, de a mestervizsga utáni lakomát a várományos rendezte a mesterekből álló bizottság tiszteletére, ami minden magtakarított pénzét elvitte, mint a tavaszi áradat az öreg malmot. Igaz, megvolt annak a lakomának jól meghatározott rendje a szokás törvénye szerint. Az ételek összetétele a menü, minden alkalommal ugyanaz volt már több mint száz éve, és minden mesterségnek a saját rendje szerint. Nem volt könnyű dolga a szakácsnak, s meg is kérte a munkája árát. A mesterek arra is vigyáztak, hogy a nagy trakta alatt senki se részegedjen meg. Szigorúan kimérték minden részvevő adagját sörből éppen úgy, mint pálinkából.

- Azt mondod, kedves bátyám – nyílt kerekre Misu, az öccse szeme, mikor otthon elmesélte kalandos két évét a messzi idegenben -, hogy az inasok, meg mesterlegények nem részegeskednek, s nem duhajkodnak esténként a város utcáin?

- Képzeld, hogy nem! A régi céhtörvényekhez tartják magukat és szigorúan büntetik a duhajkodó inasokat, mesterlegényeket.

- Na, oda se mennék szívesen! – mondta nevetve az öcskös.

- Nem is hív senki!

- Ne bölcsködj, inkább mesélj még, miket csináltál ott messzi Bánságba?

- Ha szakmai dolgot akarsz hallani, elmondhatom röviden, hogy miből készül arrafelé a mindennapi kenyér.

- Mondd el!

- Miért is érdekel?

- Mert én is szakmabeli vagyok. Inas Gara Kálmán mesternél, akinél te is kezdted.

- Nagyszerű! Az öcsikém pékinas!

- Az vagyok, de mondd tovább, amit elkezdtél.

- Rozsliszt és búzaliszt keverékéből készül a parasztkenyér, kovásszal, melasszal és savóval, a tésztájába még durvára őrölt hajdina is kell.  De nem mindegy ám az arány! Nincs hozzá recept, mert a liszt sikér tartalmától függ, hogy miből mennyit kell tenni.

- Elhiszem, hogy ezt jól tudod, de mást is sütöttetek, ezen kívül.

- Soroljam?

- Halljam!

- Három féle kenyér, kiflik, pogácsák, zsemlék, rolók.

Nem csak otthon szerepelt az újdonságaival, hanem Gara mesternél, Kálmán úrnál is tiszteletét tette. A mesternek tetszett a sok újdonság, amiről beszámolt Szőcs úr. Késő éjszakáig beszélgettek, s a mester felajánlotta, hogy beveszi társnak a pékségbe. Szorgalmas, dolgos évek következtek mindkettőjük megelégedésére. A szorgalomból Krisztina is kivette a részét – tíz év alatt öt gyereket szült. Négy leányt és egy fiút. A fiú volt a legkisebb, mindenki kedvence. Úgy elkényeztették, hogy kamaszkorában alig tudta Szőcs úr megrekcumozni, legyen belőle becsületes ember.

Mikor Gara Kálmán kiöregedett a szakmából a már nagyon jól menő pékséget eladta a társának, Szőcs úrnak. Az elmúlt évek alatt a sok bevezetett újdonságnak köszönhetően nagyon megnőtt a pékség forgalma. Nem csak a közeli falvakból, de a szomszédos városból is jöttek a vásárlók. Így gyarapodott Szőcs úr vagyona és pocakja. A gyarapodás szorgalmas évei nem tartottak sokáig. Valami megroppant a világban. Valami jóvátehetetlen történt.

Kitört a háború.

Egyik napról a másikra eltűntek a minőségi áruk a polcokról: a lenvászontól a gyapjúszövetekig a méteráru java, a gyarmatáruk, a legfontosabb élelmiszereket adagolva mérték. A pékség is alig tudta a lisztet beszerezni, s azt is csak a feketepiacról Mert a feketepiac, az virágzott. Akinek elegendő pénze volt, bármit beszerezhetett ezen az úton. Megjelentek a különbféle pótszerek és az úgynevezett „műrostos” anyagok, és ha valami jó minőségű, nem műrostos, az új jelzőt kapott: „békebeli”. Az úgynevezett hadiszállítók közben tetemesen meggazdagodtak. Aki a hadsereggel kapcsolatba került, az kaszált. Szőcs úrnak szerencséjére a városban állomásozó ezred megbízatást adott neki, hogy lássa el a katonákat kenyérrel.

- A közkatonáknak prófunt és a tiszteknek zsömle jár – oktatta ki a géhás tiszt, akivel pékünk szegődött.

- Értettem, de hol kapok én annyi lisztet?

- Ne félj ravasz civil. Kapsz egy parancsot, hogy a malom annyi lisztet adjon, amennyi kell.

- Megegyeztünk! – csapott a tiszt markába.

Jól fogott ez a megegyezés és az engedély, hogy egyenesen a malomból veheti a lisztet, ezzel elkerülhette a mohó kereskedőket. A pékség színvonala ennek köszönhetően megmaradt a régi szinten.

A megszokott mozdulattal tolta fel a redőnyt Szőcs úr. Ma is, mint minden hétköznap jókor reggel nyitott arra számítva, hogy a munkába igyekvők betérnek hozzá friss pékáruért. Mielőtt belépett volna az üzletbe, felnézett az égre. Dübörgő vasmadarak húztak el a házak felett. Félelmetes zúgásuk elborították az egész várost. Hisztérikusan süvöltöttek fel a légoltalmi szirénák fokozva a rettegést. Dörrenések sorozata tette elviselhetetlenné a váratlan légitámadást. Eddig még elkerülték a várost a bombázók, de most mintha pótolni akarnák az elmulasztottakat. Az eddig elmulasztott ördögi bombázásokat.

Az első dörrenéskor futottak át ezek a gondolatok Szőcs úr agyán, de a második robbanást már nem hallotta. Nem látta péksége összedőlő falait, a szőnyegbombázástól rommá váló várost sem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 94

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Bíró Ernö Augusztus 9, 2017, 12:10pm

Igaz, hogy így könnyebb volt a Szőcs úr boltját államosítani az elvtársaknak, nem kellett előbb elküldeni a Duna-kanálishoz a háborúban mégis megmaradt, "kizsákmányoló", "nép nyakán élősködő" péket. Szerintem az igazi értéket az írásodban, annak az érzékeltetése képviseli, ahogyan szemlélteted, hogy a senki fiából, az árva gyermekből, mester lesz. Ez egy fáradságos küzdelmes út, és nem szerencse kérdése...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Augusztus 9, 2017, 11:34am

Kedves Ernő!

Maradhat élve a pék, de a háború igyazságtalan és értelmetlen borzalmait akartam ezzel aláhúzni.

Üdv: Szabolcs

Hozzászólt Bíró Ernö Augusztus 9, 2017, 11:12am

Kedves Szabolcs!

Miért kell a péknek feltétlenül meghalnia az elbeszélésben is? Szerintem ez csak rajtunk múlik, s ha már így van, akkor élve is hagyhatnánk!

Tisztelettel, Ernő.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek