Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

SZAMÁRPENGŐ(avagy,mért nem lettem számtan tanár?)

Rácz tanító úr a szomszédunkban lakott.Szobájuk egyik ablakából tökéletes kilátás
nyílt az udvarunkra.Szüleimet ez nem zavarta,engem annál inkább.Harmadik osztályba
jártam.A tanuláshoz még nem éreztem különösebb vonzalmat,a tekergés annál jobban
érdekelt.A tanító bácsi viszont mindig tudta mivel foglalatoskodom a ház körül,ha netalán
otthon voltam,de azt is,ha épp a csavargásból érkeztem.Amikor az iskolában az egyszeregyből
faggatott,mindig megkérdezte,miért tekeregsz annyit kisfiam,még a szorzótáblát sem tudod,
csak találgatod.Mit mondhattam volna erre,tényleg igaza volt,máskülönben"mozgott is már a
nádpálca,s kikapott a víg pojáca",ha valami nem volt rendben a kréta körül.Egyszóval sem itthon,
sem az iskolában nem volt nyugtom tőle.Engem nem a vígságomért,hanem konok hallgatásomért
fenyített meg.Ahány hiba,annyi tenyeres,-mondta.Ebben állapodtunk meg,de nekem sehogy sem
tetszett az alku.A szorzótáblát meg éppenséggel ki nem állhattam.A tanuláshoz,hogy mégis kedvet
kapjak,édesapám esténként kukorica és paszulyszemeket rakott az asztalra,ezekkel próbáltunk
csatát nyerni a számháborúban,sajnos nem sok eredménnyel.Mást próbált kitalálni jó apám.
A szomszéd viszont ekkor állt elő fura ötletével.Egy napon az iskolában táskájából valami madzagon
függő pléhdarabot kotort elő.Felmutatja.Hát azt látjuk,hogy egy cipőkrémes doboz fedele volt,
átlyuggatva,ez lógott a madzagon.Játékosnak találtuk a dolgot,még ujjongtunk is,gondoltuk,
valami új kellék az egyhangúságban.Egyik kíváncsibb természetű osztálytársunk meg is kérdezte:
-hogy héják azt az izét tanító úr?Mentorunk öblösen kacagva nyugtatott meg,-mindjárt meglátjátok,-
s tényleg ezzel kezdtük a számtan órát.A művelet úgy indult,hogy kiszemelt két áldozatot közülünk,
kiküldte őket a táblához,egyiküknek a nyakába akasztotta a találmányát és ráparancsolt.-kérdezd
a hetes szorzótáblát!A másiknak kevés fogalma lehetett a találós kérdésről,mert egészen másképp
nyilatkozott a valóságról.Ezt a pillanatot várhatta mesterünk,mert nagy diadallal húzta nyakába a
vétkesnek a "szamárpengőt",közben kajánul vigyorgott.Ez volt a jutalom,egyben butaságunk
fokmérője is.A játék beindult.Szünetben,órák előtt,sőt hazafele az úton is lehetett és kellett
játszani a szamárpengős játékot.Ötletes feltalálónk elemében érezte magát,amint öntelten
szemlélte,csintalan vitézi miként pörgették lesújtó számbuzogányaikat.Mondanom sem kell,
hamar fejen találtak.A nagyobbik baj ott kezdődött,hogy,aki már nem szabadulhatott tőle aznap,
azzal kellett hazamennie,viselve a nyakában.Hallom is már magam mögött a csúfolódó,
megbélyegző gyerekkórust:-egy meg egy,az midig kettő,Zoltinál a szamárpengő,iáá,iáá!
Sírni tudtam volna dühömben a megaláztatástól.Egy utolsó elkeseredett próbálkozásba kezdek.
Sándi után vetem magam,aki viszont tudja,hogy nem babra megy a játék és futásnak ered.
Egy darabig trappolunk.A nyomában vagyok,s kiáltom,hogy állj meg!mondjad,mennyi hétszer
nyolc?!Nem áll meg.Nem is felel.Miért is mondaná,hisz ő sem tudja,de gyorsabb és ügyesebb
nálam,habozás nélkül átbillen a kerítésen,s tudj'Isten már hol szalad.Úgy indulok haza,mintha
orrom vére folyna.Rémlátomásaim vannak,fejemben is igen nagy a zavar.Nem szabad otthon
megtudják,mivel tarisznyáltak fel az iskolában.Belesek az udvarra.Semmi gyanúsat nem látok.
A szénacsűr felé veszem az irányt.Felkapaszkodom a létrán,s befúrom magam a szénába.
Addig kaparászok,amíg elérem a gerendát,a két deszka közé egy üregbe jól elrejtem az ajándékot.
Terített asztallal várnak.Étvágyam az nincs,a fejem is fáj.Jobbnak látom ágynak dőlni.Édesanyám
sejt valamit,de arra nem gondol biztos,miért rázott ki a hideg.Nem is faggat.Estig nincs semmi baj.
Az asztalnál ülök és fújom:hétszer nyolc az negyvennyolc.Biz az nem annyi,kisfiam,-vág közbe
édesanyám,de én a dallamot tudom csak a számok hibáznak.Ekkor állít be hozzánk Béni bácsi,
a megyebíró.Édesapám az irodájába tessékeli,én tovább szajkózom a magamét.Távozófélben
van a vendég,de kérdezni akar még valamit és hozzám szól:-Igaz Zoltika,hogy magához került a
szamárpengő?...azt beszélik az alszegen.Mit mondhatnék?Hallgatok,mint a sír.Anyám apámra néz
mintha békát nyeltek volna.Édesapám szólal meg először.-Maga mit beszél Béni bácsi,a gyermek
ellopott valamit?Dehogy,dehogy,majd megmondja,kérdezzék csak meg tőle.Na,adjon Isten jó
éjszakát tiszteletes úr,-és távozik.Azóta már megtanultam a szorzótáblát,de még hatvan év
távlatából is kísért az a fránya szamárpengő,amivel derék tanítóm kitüntetett.

Megtekintések: 154

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Baranyainé Tóth Éva Augusztus 25, 2010, 6:35pm
Kedves Zoltán!
Elolvasva az írásodat felidéződtek bennem a régi emlékek tanítóimról. Volt aki keményen pálcával követelte meg a tananyag elsajátítását, de volt olyan is aki személyes példaadással mutatta meg a tudományokhoz vezető utat. Ennek ellenére mind a két "módszerrel" tanítóra nagy szeretettel gondolok. Munkám során sokszor eszembe jut és egy-két évvel ezelőtt bármely tornaszeren megcsináltam a gyakorlatokat- amelyeket követeltem a tanulóimtól-, hogy tőlem lássák, mint én a tanítóimtól.
Másik egy hétköznapi példa:
Méhészkedni pedig úgy tanultam meg, hogy a templom sekrestyése (templomszolga) azt mondta, hogy ő megtanít méhészkedni, de ministrálnom kell minden vasárnap. Hát ehhez nem fűt a fogam! Hogy is döntsek? Erősebb volt a méhészkedés iránti vágyam és vasárnaponként túlbuzgón ráztam a csengőt az esperes mögött. Pedig, jaj de nehéz volt a latin szöveg bemagolása, amit nem is értettem (confiter, susipiát) ?!
Na de csináltam és később megszerettem mind a kettőt. Talán ennek köszönhetem, hogy 40 évi méhészkedés után megkaptam az Arany Okleveles Méhész kitüntetést.
Gratulálok az írásodhoz! További jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel: Baranyai Pál
( Én csak közreműködő voltam, diktálásra gépeltem: Éva)
Hozzászólt Kálmán Csaba Augusztus 25, 2010, 1:13am
Nagyon-nagyon jó történet, szinte biztos vagyok benne, hogy Te nem ilyen tanár vagy és szeretnek a diákjaid.

A történetedről nekem is eszembe jutiott egy hasonló élményem, rögtön amikor első osztályos lettem, noha az azért nem ennyire durva. Tanultuk a kisbetüket sorba a, b, c, d és megtanultuk leírni azokat. Aztán következtek a nagybetűk írása, A, B, C és a C betü után a tanítónő megkérdezte, hogy ki tudja, hogy hogyan írják a "nagy dé" betüt. Rögtön jelentkeztem, ki is hívott a táblához, én pedig felrajzoltam egy B betüt tükrözve, azaz, amelynek a hasa balra mutat. Ugyanis arra gondoltam, hogy, ha a bé és a dé betű hangzásban ennyire hasonlítanak, továbbá írásban a kicsi "d" betü a "b" betű tükörképe, akkor logikus, hogy a nagy-dé betű a B betű tükörképe kell legyen. A tanítónő kemény hangon megszégyenített az osztály előtt, én pedig lángoló arccal kotródtam a helyemre. Ez volt az első lecke arról, hogy, aki gondolkodik, az jobb, ha befogja a száját. :-))
Hozzászólt Ősz P.Zoltán Augusztus 24, 2010, 10:45pm
A "szamárpengős"eset velem történt meg.Tanár lettem ,de nem "matek"

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek