Csodálatos élménybe volt részem, otthon jártam, keltem, mozogtam, éltem gondtalanul. Ez akkor történik, amikor haza megyek, születésem és neveltetésem városába, ahol az életgyökereim eredeznek. Még akkor is, ha a 365 napból csak egy pár napra van lehetőségem. A sors úgy hozta, hogy helyet kellett változtatni, megtettem, és teszem a dolgomat ott ahova az élet sodort már bizony tizenhét éve. Mintha csak a tegnap történt volna. Csodálatos volt az utazás, éjszaka a sötét országúton. Megérkezve leszálltam a végállomásomon. Egykedvűnek tűnő utazó voltam, aki csak mintha a tegnap ment volna el és már vissza is érkezett. Mélyen szívtam az otthoni levegőt, néztem az ismerős utcákat, házakat, járdaszéli fákat, a felhőket. Üdvözöltem őket, csak úgy magamba, jelezve, hogy megjöttem. Arctalanul néztek és közölték, jé, hát te is vagy még, mert bizony rengetegen vannak már, akiknek semmit nem mondanak a mi jelenlétünk. Sőt észre se vesznek, minek, hiszen a múlt teremtményei vagyunk, ami csak úgy lett, és ha az új világ úgy akarja, el is lehet tüntetni. Mert amit nem lát az ember az nincs. Háháháhá, szerencse, hogy vannak adatrögzítők - modern szóval élve-, akik raktározzák a múltat és majd a maga helyén értékelik. De a mohók azt mondják, most élek és mit érdekel a múlt. Sőt a múlt teteit el kell felejteni, és ha lehet meg is bocsájtani, éppen a felejtéssel. Az ember a csónakba háttal evez és előre halad, így nem látja csak a múltat pedig egyszer- egyszer előre is kel néznie, hogy ne veszítse az irányt. Megkérdeztem a kedves ismerőseimtől, hogy mit jelentenek számukra a magyar állampolgárság. Megjegyzem, hogy Én már az is vagyok, de erről egy vicc jut eszembe. Folyó partján a szőke nő azt kérdi a másik parton lévő szőke hölgytől, hogyan tudok átjutni a másik partra. Hölgy válasza, hiszen Te már ott vagy. Közös bennük, hogy szőkék. Közös bennük, hogy a folyó vélt akadály, holott csak úszni kellene. Közös bennünk, hogy most már mi is magyar állampolgárok vagyunk. Én az egyik parton és az otthoniak a másik parton. Én többnek érzem magam itt, mert egy olyan közösségben nőttem fel ahol a „Jó” máságot, sokszínűséget tisztelettel kellett elfogadni, és ez lett az életreflexem, gazdagítva a többséget.  Otthoniak pedig azért többek, mert képesek a sokszínű életreflexeiket saját hasznukra váltva a közösségüket gyarapítani. Tömör volt a válasz egy olyan személytől, aki nagyon „lentnek” látszott. Magyar Állampolgársággal TÖBB VAGYOK MINT AZOK. Igaza volt. Már ezért is megérte haza látogatni. Feltöltődve megyek tovább az utamon. Köszönöm a sorsnak ezt a csodálatos lehetőséget.2011. augusztus.