"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Most vettem észre az alcímet, kicsit megpróbálok beleérezni, mit is jelent 

számomra.

Abból indulok ki, amit most már tudok, vagyis tudni vélek...

Az én "valóságom" az, amit a koponyámból kinéző két szememmel látok, 

a többi érzékszervemmel tapasztalok. Most már tudom, hogy nincs két egyforma valóság.

A legegyszerűbb példa, ami alapján meg tudtam érteni, legbelül el tudtam fogadni

igaznak, a következő:

Olyanok vagyunk, mint a kéz ujjai. Nincs két egyforma ujj, mindegyik másképp érez,

tapasztal, de a tenyéren keresztül azért kapcsolatban vannak egymással.

A kisujj is tudja, hogy mit tapasztal, érez a, mondjuk mutatóujj...

Ha én vagyok, mondjuk a mutatóujj, az én dolgom az, hogy érezzek, szorítsak.

görbüljek, stb. ahogy egy mutató ujjnak "kell"...

Ezáltal a többi ujj is tud érezni, szorítani, görbülni ahogy az ő feladata.

Én, mutató ujjként nem tudom elvégezni a kisujj, vagy a hüvelyk ujj dolgát.

Ahogy ők sem az enyémet.

Az én dolgom, hogy jól érezzem magam a bőrömben, mert akkor ez is,

mint ahogy minden más, hatással van a többi ujjra.

Ha valami bajom van, elvágom, megsértem magam, rosszul érzem magam,

az a többi ujjra is hat.

Egy kézfogásnál, vagy bármilyen mozgásnál, szorításnál, a többi ujj

át kell vegye a szerepem egy részét, netán egészét.

Ahelyett, hogy az ő dolgát végezné. És fordítva.

Valamiért ide születtünk, születtem.

Kép forrása: Pinterest.

Valójában nem számít, hol vagyunk. Az egyetlen, ami számít, szerintem,

hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A többi csak köret. Díszítés.

(Mindez csupán a saját véleményem, vélt vagy valós igazságom, ami a most pillanatában érvényes)