Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                          

Régen történt, valamikor az 1970-es évek elején, mikor először jártam Magyarországon, amit azonban soha nem felejtek el. Ronániából autóval mentünk és az egyik falu végén két fiatal fiú integetett, vegyük fel őket. Kicsit későn vettem észre az integetésüket, és mire sikerült megállnom, 25-30 méterre voltam tőlük. A két fiú néhány métert szaladt, majd megálltak.

Nem tudtam mire vélni a dolgot, így visszatolattam hozzájuk és mgkérdeztem, miért álltak meg? Kicsit csodálkoztak, de hamarosan “magukhoz tértek”, modván meglátták a rendszámtáblán az R betüt, ami azt jelentette, hogy Romániából jöttünk. Nem tudták hogy ott magyarul is beszélnek az emberek!

Elvittük őket a következő faluig, és útközben elmondtuk nekik, hogy Romániában, főleg Erdélyben és Bánságban sokan beszélnek magyarul, mert ez az anyanyelvünk. Megemlitettük, hogy Erdély nagy része magyar. Legalábbis az 1970-es években még az volt. Láthatólag kissé hitetlenkedve hallgattak bennünket – ezért kissé keserü szájizzal mentünk tovább.

A következö magyarországi látogatásaim alkalmából többször megesett, hogy valaki csodálkozott: Romániából jöttem és tudok magyarul, meg hogy ott magyarok is laknak?!

Ez régen volt, a “dicsőséges, sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” idején, mikor Romániában arra tanitottak, hogy Erdély valamikor román volt, csak a magyarok aztán elfoglalták. Hogy Hunyadi János (Ioan de Hunedoara) román volt, s úgyszintén Dózsa György is (Gheorghe Doja) – tehát sok valótlanságot kellet tanulnunk.

A nagyszüleinktöl, szüleinktöl, idősebb rokonainktól – ha szerencsések voltunk!- természetesen megismerhettük a történelmi tényeket. Mi tehát két történelmet tanultunk gyerekkorunkban: a hivatalosat, vagyis a román verziót és azt, amit családunk tagjaitól hallottunk otthon.

A helyzet fonákságára – avagy nevetségességére – jellemzö eset, ami az én osztályomban történt. Történelemböl kellett szabad témájú dolgozatot irnunk. Amikor kihirdették az eredményeket, István nevü osztálytársam nagyon méges lett, mert 4-est, vagyis akkor elégtelennek számitó jegyet kapott.

Szó szót követett, s végül István azt mondta, hogy: ez nem igazságos tanár elvtárs, mert én szó szerint másoltam a könyvből!

Ez meg is felelt a valóságnak, csakhogy a történelemkönyv, melyből István kimásolta a dolgozatát, két évvel régebbi kiadás volt. A hivatalos történelem magyarázat pedig megváltozott ezen évek alatt Romániában.

Az eset óta több mint 40 év eltelt, s az utóbbi két évtized alatt úgy Románia mind Magyarország felszámolta a szocializmust, és a piacgazdálkodás fele fordultak.

A minap olvastam egy négy éve megjelent írást, melyben nyugat-magyarországi kiránduló beszámolt egy erdélyi útjának élményeiröl. Többször is elolvastam, hogy jól étettem-e? Az iró meglepőnek találta, hogy Erdélyben, főként Székelykeresztúron mindenki beszél magyarul! Ez valahogy olyannak tünik nekem, mintha valaki bécsi látogatásából hazatérve csodálkozva mesélné, hogy ott németül beszélnek az emberek!

Az talán megokolható, hogy a románok miért hamisitották meg nekünk – és a világnak – Erdély történelmét. Magyarországon azonban vajon miért nem tanitották – és tanitják?! – az iskolákban, hogy létezik egy Erdélynek nevezett tájegység, ahol (sajnos egyre kevesebben) magyarok élnek.

Magyarok, akik székelyeknek nevezik magukat és évszázados elnyomás ellenére megtartották nyelvüket és magyarságukat. Magyarországon miért nem tanitják ezt az iskolákban?!

A sógornőm elszomoritó történetet mesélt néhány éve, miután érettségi bizottság tagja volt Magyarországon. Az egyik vizsgázó leánykát megkédezték, ha székely emberrel találkozna, milyen nyelven beszélne vele? A kislány nem tudta a választ.

Tudatlansága szerintem nemcsak elszomoritó hanem szégyenletes is.

Fodor Lajos.

Megtekintések: 709

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Csuták János Március 6, 2014, 3:16pm

Minden igaz, ami ebben a kis írásműben és a hozzá csatlakozó hozzászólásokban le van írva. Úgy gondolom azonban, hogy nem ez a valóság. Az ugyanis sokkal árnyaltabb, hiszen sokan vagyunk Magyarországon, akik ismerik a történelmet, annak azt a válfaját, amit magyar szemmel nézünk, értékelünk, magyarázunk, tudjuk, és HISSZÜK. Ha azonban bárki, aki a környező országokból jőve ilyennel találkozik, észre sem veszi, mert számára ez természetes. A kirívó, ezáltal figyelemre méltó csak ennek az ellenkezője. Sajnos, sok ilyen van.

Az oktatási rendszer olyan, amilyen. Sajnos, az oktatók jó része is. De ott sem mindenki, csak azok nem látszanak.

Úgy gondolom, vagyunk elég sokan ebben az országban, és szerencsére egyre többen, akik kiállnák a magyar történelem vizsga szigorú, az iskolában nem oktatott kérdéseit is. Tessenek ezt elhinni, és bízni bennü(n)k. A nagy magyar búslakodással, még ha alapja valós is, úgy sem megyünk semmire.

Akit netán megbántottam, előre is kérem, bocsásson meg; ilyen szándék nem vezérelt.

Hozzászólt Szaka'cs Endre Március 6, 2014, 12:39pm

Javítva:

a: Tük münköt, vagy münk tüktököt. Inkább münk felé állt az inga. 

Hozzászólt TŐKÉS BÉLA Március 6, 2014, 12:35pm

A Tanár úrral értek egyet. Történetei mindenkinek vannak, de nem elég mesélgetni, hogy, jaj, mi is..."Nálunk is a Kehelyben". Oktatni kell, de igaz, hogy nem KIoktatni. Jók erre a testvértelepülések kapcsolatai, a kirándulók idegenvezetői tájékoztatásai, és csaknem végtelen sok, nem kihasznált forma. Semmiképpen nem az, hogy "velem is mitörtént". És nemcsal a magyarországi magyarokkal találkozva, beszélgetve.

Hozzászólt Szaka'cs Endre Március 6, 2014, 12:35pm

 Velem is sok hasonló eset történt.  Kocsmás történet. Nótáztunk  Pesten, kísérvén a zongoristát, Mindjár szol a pincér kifizették a számlát, hiszen az édesapja  nótáját énekeltük, ha kedvünk van meghívnak az  asztalukhoz. Elfogadtuk a  kérést   gundoltuk magunkban, amúgy is kevés a forint valamit kellene haza is vinni. Meg aztán aÉ Tük münköt vagy münk tüktöket inkább münk felé állt az inga. Ez aztán nem is volt zavaró mert azt hitték mi is pestiek vagyunk. Csak hól tanultuk a  Maros menti fenyves  erdőt énekelni. Az édesapja ott volt katona  mindig az húzatatta a primással. Aztán már kétszer is  járt Csehszlóvákiában  és nem ért sose el a Marosig, mert Bratiszlava-tól  jöttek is vissza. 

   Műnk Marosvásárhelyről vagyunk két hétre. Egy hetet  ássuk a sáncot forintért, egy hetet még szívunk egy kis pesti levegőt felszaladunk Nyitra félé Berlinbe, víssza uton megállunk Pozsonyban is.

  Megittuk a söreinket és bocsánatkérően felálltunk és keservesen  elmentünk aludni. 

   A magyarországiak,  régen elveszítettek magyarságukat és nemzettudatukat, A magyarországiakkal .  megették az INTERNACIONÁLÉ levét (Kevés,egyéni kivétel). Nyugatnak eredményesebb írtása volt ez a pozsonyi  ütközetnél. Mások e lepel alatt országokat épitettek és építenek, összesugva a hátunk mögött még ma is.

     A történelem az utolsó két évtízedben tenyerén tartotta a jóvátételt,  de nem kelettünk.  A  szeretetre  vágyó ember  először  átölel aztan kér bocsánatot, hogy a lábra lépett.  Nem kér engedélyt más ölelkezőktől.

 

   Repedt  cserépkorsónk

 

 

Mi  sivatagból néztük  az  oázist

Kő  és csavart  tővisdrót

Volt a  dünék  peremén.

 

Vízünk  még  annyi  mi:

Elég a mindennapi  mesékre.

Elég, hogy egy pentatont 

Eleresszünk  a szélbe .

 

Szélbe  kelet felé.

Hol  kövek nélkül

Vannak a rejtett  sírjaink,

Hunoké tán ép  perzsáké.

 

Mi innen  kerestük  az  oázist.

Pedig ez itt, itt ez,  ölel és  vigyáz.

Ott túl csak egy

Alföldi, lenge délibáb.

 

Vízünk  még annyi,

Szemünk  elől  lemossuk

Mi  látomás.

 

Hangai  Botond

  Marosvásárhely 2004. December  hetedike

Hozzászólt Bakk Nuridsány Margit Március 6, 2014, 12:10pm

 Mi 1990-ben költöztünk át Marosvásárhelyről egy Kaposvár melletti kis faluba. 8 és 5 évesek voltak a lányaim, amikor beírattuk az iskolába Őket. Nagyon szépek és ügyesek voltak (akkor is), a tanulmányi eredményük is kiváló volt mindvégig, amíg oda jártak az általános iskolába. Minden év végén a tanárnők(tanítónők) betanítottak a kisiskolásoknak valamilyen színdarabot, valóságos kis színtársulatot alakítottak ki a gyermekekből, pedig hát különböző korosztályúak voltak, hiszen az egész iskolában olyan 30-40 fős létszámú gyermek járhatott. Az én lányaim voltak mindig a főszereplők, hiszen a legügyesebbek közé sorolták Őket mindig. Nagyon sokat köszönhetek az ottani tantestületnek, mert Ők voltak azok, akik teljesen felkarolták Őket és éppen annyira értékelték ügyességüket, tudásukat, mint amennyire valójában meg is érdemelték. Mai napig is tartom velük a kapcsolatot, mármint ha éppen összetalálkozunk, kicsit elbeszélgetünk, mert hát a sors úgy hozta, hogy eléggé messze lakunk egymástól.Viszont a kis falu lakossága akivel én nem igazán találkoztam még az elején, kissé elcsodálkozott, mikor az év végi kis előadásokon meghallották beszélni a lányaimat. Ott ültem a nézők között egy széken és hallom, hogy mögöttem egy anyuka mondja a mellette ülőnek. Ezek a román kislányok milyen szépen beszélnek magyarul. Nem szóltam semmit, csak hátranéztem, hogy megismerjenek máskor is és tudják, hogy ennek a két kislánynak én vagyok az Édesanyja. Aztán eltelt 13 év és lassan megtanulták, hol van  Marosvásárhely. Azóta sokan elmentek kirándulni Erdélybe és gyakran visszavágynak oda, mert megismerték az ottani emberek vendégszeretetét. És nem álltam le Velük vitatkozni, nem is akartam kiokosítani Őket, mert igazából nem is Ők tehettek róla, hogy ennyire nem ismerték a saját nemzetük történelmét. Viszont MI becsületesen helytálltunk minden nehézség ellenére és méltón nyertük el elismerésüket a viselkedésünkkel. Aztán elköltöztünk a kis faluból, de még mindig szívesen megyek vissza nosztalgiázni és emelt fővel távozok, nagyon sok ismerőst és barátot szereztem ott.

Hozzászólt Hajdó Károly Március 6, 2014, 11:34am

Sajnos, legtöbb esetben nem az emberek a hibásak a buta megnyilatkozásukért, hanem a rendszerek. Az igazságra szomjazó ember, utána néz a dolgoknak. A gyakori találkozásokkal, meghitt beszélgetésekkel, sok minden orvosolható. Vigyázat! Az ember nem szereti, ha kioktatják. Legyünk tapintatosok, mert nekünk is vannak mulasztásaink. Pósa Lajos versét, amely így kezdődik:" Magyar vagyok, magyar..", parafrazáljuk e kép: "Székely vagyok, székely, székelynek születtem, Székely nótát dalolt a dajka felettem. Magyarul tanított imádkozni anyám, És szeretni téged gyönyörű szép hazám." Hátha többet mond, mint egy hamis történelem óra.

Hozzászólt Nemeth Rais Gyula Március 6, 2014, 10:46am

Az előttem szólóknak sajnos igazuk van, magam is találkoztam a jelenséggel, még gyerekként, amikor egy alföldi nagyvárosban az áruházi eladó nem akarta elhinni , hogy tudnk magyarul irni is, nemcsak beszélni. A csomagolópapiron lebonyolitott villámvizsga eredményeként pedig kiderült, jobban tisztában vagyunk a helyesirás szabályaival, mint az osztályvezető kartárs, anno 80-as évek...  

Hozzászólt Illés László Március 6, 2014, 10:22am

 GYALÁZAT! SZÉGYEN! MA MÁR AZÉRT EZ NEM ÍGY VAN, ELNÉZVE A SZINTE MINDEN TELEPÜLÉSEN KITŰZÖTT SZÉKELY ZÁSZLÓT !

Hozzászólt TŐKÉS BÉLA Március 6, 2014, 9:20am

Ennél "keményebb" eseteket is mesélhetnék. Sőt, meséltem (írtam)  is, de nem  ebben a rovatban. Nem ártana szélesíteni az író-olvasói tábort. Keresni és találni, majd tovább adni!

Hozzászólt Szente Cs. Janos Március 6, 2014, 9:10am

Sajnos én is találkoztam a jelenséggel Budapesten élő, ám nem budapestről származó anyaországiakkal beszélgetve.Tőlem azt kérdezték többek között, hogy mikor tanultam meg magyarul. Volt egyszer egy nagyon vicces eset is, mikor egy német családnevű magyar fiatalember azt mondta nekem, hogy a békávé az egy nagyon régi magyar szó, és tömegközlekedést jelent, és nem csodálkozik azon, hogy nem ismertem románként.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2021   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek