Üvegvirágok

                                                                     Honnan tudhatnátok

                                                                    mit takargatok,amikor

                                                                    magam sem tudom,

                                                                    mélyből jönnek elő

                                                                    a szavak s talán

                                                                    én nem is akarom.

                                                                    Szilánkok égnek

                                                                    a vérben,suttogó

                                                                    tárgy a rám néző papír,

                                                                    mosolyát titok fedi

                                                                    s a perc hevében

                                                                    arcomon megmozdul a pír.

                                                                    Sorok szakadnak ki

                                                                    a tűzből s verssé

                                                                    érik a sötét

                                                                    nem én írom a verset

                                                                    égő rímek nevetnek

                                                                    a hajnal szemébe

                                                                    s engem már nem bánt az idő:

                                                                    csak az üvegvirágok bomlanak fénybe!

                                                                   Sietve bontom gyolcs lapokra

                                                                   Szememből lépett ki a reggel,

                                                                   frissen,sietve áthaladt a

                                                                   vén kapualj megtört homályán,

                                                                   s a külső kertek lankás ösvényén

                                                                   átbaktatott a fák alatt.

                                                                   Nem kérdezett s nem vádolt senkit,

                                                                   kiszáradt ajkán ott ragadt

                                                                   a tegnap tiszta tollvonása,

                                                                   múltamból átszűrt vén szavak.

                                                                   Tisztasága nem abban rejlett

                                                                   ami az éjből rá szakadt,

                                                                   rothadó lombok humuszából

                                                                   eső áztatta sár,latyak,

                                                                   agysejtjeimre ráragadt.

                                                                   S a félelem öröklött tükrén

                                                                   szilánk okozta seb ha bánt,

                                                                   sietve  bontom gyolcs lapokra

                                                                   az éjszakák átszűrt zaját.