Volt egyszer egy Napkelet
Kevés olyan személyisége van a magyar irodalomtörténetnek, amely annyira megosztaná az olvasókat, mint Tormay Cecile.
A rendszerváltásig eltelt évtizedekben gyakorlatilag kiradírozták emlékét és munkásságát az irodalmi életből. Az utóbbi években megtörni látszik a jég, sorra jelennek meg művei, megalakult a nevét viselő kör, az olvasók kezdik felfedezni itthon és a határon túl, vagyis megindult egy folyamat, melynek során életműve elfoglalhatja méltó helyét az irodalomban.
Tormay Cecile 1876-ban született középnemesi származással, iskoláit magánúton végezte. Fiatal kora ellenére kitűnően beszélte az angol, a francia, az olasz, a német és a latin nyelvet. Többször beutazta a századfordulós Európát, ezeken az utakon nemzetközi elismertséget szerzett magának.
A lelkében magyar, műveltségében nyugati fiatal nő kora szokásaival ellentétben igen korán felismerte a felvilágosult nők megtartó szerepét mind a társadalomban, mind a művészetben.
Novellás és elbeszélés kötetei után első regénye, az Emberek a kövek között (1911) nemzetközi elismertséget szerzett neki, olasz, német, angol, holland, finn és észt nyelvre is lefordították. 1914-ben jelent meg A régi ház című családregénye, mellyel a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját nyerte el, s méltán hozott újabb nemzetközi sikert, az Egyesült Államokban is megjelent. A magyar történelem egyik legsötétebb korszakát ábrázolja naplóregénye, a Bujdosó könyv, mely az 1918. október 31-től 1919. augusztus 8-ig terjedő időszakról ad hiteles beszámolót a szemtanú tollával. Külföldön is sikert hozott írójának. Úti élményeit is színesen, olvasmányosan örökíti meg, A szirének hazája (1935), illetve A virágok városa(1935) című úti rajzaiban.
Ugyancsak ebben az esztendőben Klebelsberg Kuno felkérésére először fordítja latinból magyar nyelvre középkori vallásos témájú legendáinkat, Magyar Legendárium címmel.
Történelmi regénytrilógiája , Az ősi küldött címen a tatárjárás világát idézi meg, A csallóközi hattyú(1933), A túlsó parton(1934), A fehér barát(1939) , mely utóbbi írása közben éri a halál.
1923-ban életre hívta és haláláig szerkesztette a Napkelet című folyóiratot, mely olyan írók kezdő lépéseit vigyázta, mint Pilinszky, Németh László, Hamvas Béla. Az újkonzervatív hangvételű Napkelet „Bevallott célja az akkor úgynevezett keresztény megújulás irodalmi szolgálata volt s be nem vallottan a Nyugat ellensúlyozása. (…) ám Tormay Cecile előkelő szelleme nem engedte, hogy folyóirata fölösleges polémiákkal s az akkor divatos politikai jelszavak hangoztatásával szálljon ellenünk harcba. Irodalmi súlyával akart hatni. Meg kell állapítanunk, a tónusa előkelő és írókhoz méltó volt.”, írta Schöpflin Aladár a Nyugatban, 1940-ben. A lap támogatója, ha nem is közvetlenül állami segítséggel, a Magyar Irodalmi Társaság, cikkei irodalmi területen mozogtak, főként a keresztény, úri középosztály urbánus szellemű sajtójaként képviseltette magát.
Társadalmi szerepvállalása csúcsán Tormay Cecile életre hívta a Magyar Nők Nemzeti Szövetsége elnevezésű szervezetet, mely hitvallása alapján a nemzeti érzelmű, keresztény nők értékrendjét volt hivatva képviselni. Ezért, valamint sokrétű hazai és nemzetközi kulturális tevékenysége elismeréseként 1930-ban a Corvin-koszorú tulajdonosa lett, majd 1935-ben Marie Curie halálával annak megüresedett helyére, a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottsága tagjává választották. Irodalmi sikerei folytán 1937-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték.
A Bujdosó könyvben ábrázolt antiszemita látásmód valamint a bolsevizmus igazi arcának bemutatásáért a Tanácsköztársaság idején barátai bújtatják, később a baloldali sajtó megpróbálja ellehetetleníteni.
„ A Bujdosó könyvet elárasztja egy a zsidókkal szembeni kellemetlen megvetés hangja, ám el kell ismernünk, hogy a progresszista értelmiség szinte túlnyomó része az asszimilált zsidósághoz tartozott.”- írja Bruno Bentivolio kritikai tanulmányában.
1925-ben gróf Zichy Raffael megvádolja, hogy elvált feleségével, Pallavicini Eduardina grófnővel leszbikus viszonyt folytatott. A baloldali sajtó részletekbe menően tárgyalja az esetet, de a botrány kirobbantója ellen mindkét megvádolt rágalmazási pert nyer.
Ám Pallavicini Eduardina grófnő nevét nem csak ebben a kontextusban illik megemlíteni, komoly részt vállalt a MANSz vezetésében, jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki a Napkelet szerkesztésében, valamint európai hírű irodalmi szalonjában olyan írónagyságok fordultak meg, mint Thomas Mann.
Tormay Cecile halála után a politikai hatalomváltás nyomtalanul a süllyesztőbe küldte a haladó munkás paraszt erők ideológiájával ellentétes érdekeket képviselő művészeti irányzatok képviselőit. A totális csönd évtizedei után az olvasók és az irodalomtörténet újra felfedezte Tormay Cecile nevét és munkásságát. Ezt megkönnyítendő a Tormay Cecile Kör elkészített egy oktató filmet, melyen az Ismerős Arcok együttes dalai is hallhatók.
Végezetül álljon itt az írónő hitvallása:
„Ha elfáradtam, ha elcsüggedtem és kétség szállt meg: hivatva vagyok-e az elhívatásra, mindig újra eszembe jutott, hogy a szeretet, amelyet a végzet hazája és faja iránt egy ember lelkébe tesz, erőmértéke annak, amit cselekedni tud.”



Forrás: wikipédia