Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Egykor Vass Albert nagy Erdélyi költőnk „Az otthoni hegyekhez” üzent. Na hát én kevés vagyok ahhoz, hogy hegyeket szólítsak meg. De kedves barátaim akik vagytok.
A közeljövő eseményei arra indítottak, hogy én is megfogalmazzak pár üzenetet hozzátok barátaimhoz.
Tehát üzenem én nektek kedveseim (elnézést a megfogalmazásért): Köszönöm a sorsnak, hogy utamba vezérelt titeket, és fordítva.
Hogy nektek mennyi jó származott ebből én azt nem tudom, csak remélem, hogy hibáim ellenére én is tudta és talán még továbbra is tudok nyújtani nektek valami jót, ami tőlem telik.
Én csak azt tudom biztosra, hogy mit kaptam én tőletek.
Habár sokszor ironikusan leginkább magammal szemben, hangot adtam ennek, hogy „Nem tudom mennyi ebben a szeretet és a megbecsülés személyem iránt, vagy inkább sajnálat egy félszeg ember iránt, aki vagyok?”
Ismétlem, leginkább magam ironizálom ezzel mert, őszintén mondom néha én magam képtelen vagyok elfogadni magam emberként.
Őszintén, úgy érzem, hogy kedveltek olyannak amilyen vagyok. Aki sokszor meggondolatlanságokkal próbálja álcázni azt a nem egyszerű élet helyzetet amivel sajnos megáldott a sorsom.
Ezt a célt szolgálja az is, hogy sokszor keresem a lehetőségét, hogy együtt legyek veletek, hiszen olyankor elfelejtem minden gondom bajom, és teljes értékű embernek érzem magam.
A tegnap ezt az idézetet kaptam egyikkőtöktől.

”Önmagunk megismerése
a legnagyobb utazás,
A legfélelmetesebb felfedezés,
A legtanulságosabb találkozás”
(Márai Sándor)

Hát, ebben az utazásban, felfedezésben, találkozásban, voltatok (vagytok) ti talán a legnagyobb segítségemre, és hű társaim a fent említett utazáson.
Erre az áldozatra válaszul, én csak magamat idézhetem, és pedig egy olyan gondolatomat melyet pár napja fogalmaztam meg, miközben egyikőtökkel beszéltem.

”Egyes emberek semmi érzelmet nem váltanak ki belőled.
Rosszabb esetben haragot és megvetést.
De mindig öröm szeretni tudó "szép" embereket látni"

S számomra ezek a szép emberek, ti voltatok és maradtok kedves barátaim.
Végül a legfontosabb üzenetemmel zárom ezt a vallomásomat. Nem tudom, hogy ezt ti jó vagy rossz dologként értékelitek e? de az a hírem van a számotokra, hogy megkaptatok engem egy életre és én is a szívembe zártalak benneteket életem végéig…
Kovács Árpi.
2014. május 28. Makfalva

Megtekintések: 94

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád Július 10, 2014, 10:07am

Igen Tivadar. Ha nem figyelmeztetsz most sem vettem volna észre a hibámat. Amúgy köszi a dicséreted, de most már nem javítom ki, hogy láttassék, "Ember nincs hiba nélkül".

Hozzászólt Csiszér Tivadar Július 9, 2014, 7:51pm

A remélhetőleg figyelmetlenségből származó névelírást leszámítva (Wass Albert) frappáns írás. 

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád Május 30, 2014, 12:23pm

Köszönöm szépen Terike

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Május 30, 2014, 12:16pm

"... teljes értékű embernek érzem magam."  Mert az is vagy! !!! Maradj is ilyen! Őrizd belső világod,lelked kincseit! Mások ennek töredékét sem birtokolják abban az "üres vázban", melyet naponta felcicomáznak hiúsággal,gőggel,önteltséggel. 

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek