Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                            Ceruza

 

Olyan nincsen, hogy jó a világ, rossz a világ,

ilyenek vagy olyanok az emberek.

Semmi sem fix, mert mindenről senki más nem,

csak egyedül én magam tehetek.

Jegyzetfüzet, Írás, Üres Oldal, Kezdet, Indul, Ötletek

 Otthon, a kapun belül s a kerten elül, bizony sok dolga akad a felső-háromszéki legénykének. Eljár ő néha gombászni ki egészen a Polyán Bércéig, de sohasem azért, hogy csak töltse az idejét.

Úgy nyár derekán, a gombaszezonban már a kertben is elkezdődik az élet. Érik a nyári alma, a magjától váló, nagy fehér szilva, a piros belű körte, és ezeknek a hullását minden nap fel kell szedni. Fontos ez a legénykéknek való dolog is, mert a hullás gyümölcsből kitűnő pálinkacefre lesz, amivel nem kell januárig várni, mint a perpence szilva és az őszi körte cefréjével, hanem már novemberben lehet vinni Esztelnekre, a főzdébe. Csak a nyári gyümölcsökből főtt pálinka kerül a karácsonyi fehér abroszra.

Már a pityóka első kapálása is elkezdődött, és hol van még a sarjúkaszálás, rendverés, forgatás, szénacsinálás. Csak úgy, hogy teljen az idő, gombászás ürügyén kirándulgatni, lófringálni nem mehettünk az erdőbe. Az erdei út széléről csak akkor térhettünk be a sűrűjébe, hogyha biztosan tudtuk, láttunk egy jelt arra, hogy hazafelé a csángókosár tele lesz finom és eladható gombákkal.

Köztünk a legöregebb, a rangidős, az alig tizenhárom esztendejével B. Kálmi és a sor végén a legfiatalabb én magam voltam.

Már reggel korán a Barátok Erdejében végigmentünk az erdei úton egészen addig, amíg a Felső-Esztelnek feletti hegyoldalban megláttuk a borvízforrást. Ha az út szélén nem láttunk szép gombát, biztató jelt, amiért érdemes lenne bemenni az erdőbe, akkor megfordultunk, és dalolva hazamentünk. Csak úgy csengett az erdő a sok Csínom Palkó, Csínom Jankótól.

Nem féltünk hazamenni az üres csángókosárral, a sikertelen próbálkozásért ki sem kaptunk, meg sem szidtak. Otthon letettük a csángókosarat, és vettük a másikat, a csigolyát, és mentünk a kertbe almát, szilvát, körtét szedni.

Biztosan tudtuk, hogy az első, langyos, nyári eső után újból elengednek gombászni. Ez azt is jelentette, hogy lemegy édesanyám a pincébe, és a pincegerendára fölaggatott burdu túróból levág egy nagy szeletet, onnan felmegy a padlásra, és a puhára érlelt, húsos szalonnából is vág, majd kiszalad a veteményeskertbe, és kihúz két-három zsenge vereshagymát, melléje pedig egy jó nagy karéc, levert héjú, pirosra sült, pityókás házikenyeret tesz.

Mindez szalvétába kerül, a négy sarkát összebogozza, és supp belé a csángókosárba. Melléje a nyári gyümölcsöket mi magunk válogattuk ki a kertben, de olyan sok szilvát, körtét, árpára érő almát raktunk a kosárba, hogy legtöbbször a hegyre fel többet kellett cipelni, mint hazafelé.

A Barátok cseréjébe érve, az erdei úton menegetve a négy-öt alszegi legényke valami jelt keresett, amiből el tudja dönteni, hogy érdemes vagy nem érdemes bemenni az erdőbe. Ott sem, és akkor sem voltunk magunkra hagyva, mert az ügydöntő írást odaírta a jó Isten az erdei út szélére. Csak az volt a kérdés, hogy a tíz év körüli legénykék tudják-e látni ezt a jelt, el tudják-e olvasni ezt az írást. Az is lehet, hogy látjuk a jelt, olvassuk az írást, csak nem úgy értelmezzük, ahogy az írva van, és bemegyünk a sűrűbe, a sötét erdőbe, és bajba jutunk, szomorúak leszünk.

A kezdő, a tapasztalatlan gombász megörvend egy útszéli, óriás medvegombának, egy rohadtnak is, és kedvet kap, rögvest bemegy az erdő sűrűjébe, az ismeretlenbe. Rengeteg gombát remél, rengeteg boldogságot. Mind csak keresi, keresi a finom rókagombát, kenyérgombát, medvegombát, keserűgombát, és egyet sem talál. Vagy ha igen, akkor csak szapora mozgású, nyüzsgő nyüvekkel telt, rohadt gombákat.

Ő mikor bemegy az erdőbe, sok boldogságot remél, szép énekekkel kedveskedő madarakat, tiszta vizű borvízforrásokat, hűs árnyékot, hogyha az kell, vagy éppen napsütést, ha fázik a lelke. Nagyon megbánja, hogy nem jól olvasta az írást, csalódni fog, és meg is fog halni. Időnap előtt, fiatalon fog meghalni. És nem is akárhogy, hanem csalódottan fog meghalni.

Az lehet, hogy gombatermő a vidék, és ezt jelzi az útszélén a dagadt hasú, óriás medvegomba. Csakhogy már két hete nem hullott az égből egy csepp eső sem, de még hajnali harmat sem, de bezzeg a nap az süt, forró a június. Ilyenkor nem szaporodik a gomba, csak a nyű benne, de az szaporán. Ilyenkor nem jó bemenni, az egyetlen életünkre ilyenkor nagyon kell ügyeljünk.

 Ne menj be!

Gomba az viszont kell, mert a róka és medvegomba nemcsak nagyon finom, hanem fel is vásárolják, és az árából lehet venni iskolakezdésig vonalas vagy kockás füzetet, ceruzát, amelyik feketét ír, esetleg színeset is. A városban még olyant is árulnak, aminek törlőgumi van a végén. A róka és medvegomba árából tolltartót is lehet venni, ami rendes fából van faragva, tologatós a teteje.

Minden erdei út, minden út kezdetére odaírja a jó Isten, hogy gyere be, de azt is, hogy ne gyere be.

Látjuk a jelt, olvassuk az írást, csak nem olyan egyszerű értelmezni. Nagy baj az, hogy egy csalfa jel miatt, a rosszul értelmezett írás után, egy rohadt gomba láttán kiszáradt, rohadt, vagy akár üres erdőbe megyünk be. Madár sem dalol benne, borvíz sem csordogál ki a mohás sziklák között, de van benne erdei vipera, farkas is lakik benne, és még a szakadékba is zuhanhatunk.

Talán még annál nagyobb baj, hogy nem látjuk a mogyoróbokor alatt a cserefalapit emelgető, sok apró ígéretet, róka és medvegombát, ezért nem megyünk be az erdőbe, a boldogság erdejébe, és üres kosárral térünk haza.

Haza.

Porból lettél, és porrá válsz.

De jó lenne, hogyha a szép csángókosárral a kezünkben, Csínom Palkót, Csínom Jankót dalolva hazatérhetnénk, és a két faragott kő kapuláb között várna édesanyánk! Majd várnánk a langyos, nyári esőt, hogy újból elindulhassunk az erdőbe gombát, boldogságot keresni.

Nem biztos, nem magától értetődő, hogy egy csalódás, egy kudarc után még egyszer elindulhatunk az erdőbe. Van úgy, hogy erdő csak egy van és egyszer, mint az életünk, amit elkezdeni muszáj, egy darabig élni is muszáj benne.

Élni, rohadtul vagy boldogan.

Minden erdei út szélére odaírta a jó Isten, hogy gyere be, hogy ne gyere be, és ez az írás éppen mi magunk vagyunk. Mi vagyunk az írás a falu vagy város szélén, amit olvas a vándor. Mi vagyunk az első házban lakó ember a falu kezdetén, minket látva dönti el a vándor, hogy bemenjen-e abba a faluba, vagy ne menjen be.

Erdő a világ, ami úgy általában azok világa, akik a döntéseket hozzák: a felnőttek világa. A gombász a vándor, az úton induló, a siheder gyermek. Mi vagyunk az írás, a tanító bácsi, a kereszttata, a nagytata, a szomszéd kislány édesanyja. Az úton indulónak, az erdőbe, a világba, a felnőttek világába kívánkozónak mi vagyunk az isteni írás. Rólunk dönti el a kamasz, hogy érdemes-e nagyra nőni, felnőttnek lenni, élni, embernek lenni.

 

Hajaj, embernek lenni!

 

Mert a születésünkkor nem mi döntünk, hogy meg szeretnénk születni. A nagy döntést később hozzuk meg mi magunknak, erdei útszéli írásos jelekből kiindulva. Belőlünk kiindulva. Mi vagyunk a Barátok Erdejébe vezető út szélén a gomba. Ép, finom, ropogós vagy rohadt. Mi egymást nézve, látva döntjük el, hogy legyünk-e, sokáig legyünk-e, és mi legyen belőlünk.

- Rendben van, megszülettem, így hát vagyok, de ebbe az erdőbe nem megyek be, mert rohadt.

De ha az út véget ér, elvész a mogyoróbokrok alatt vagy elágazik, akkor az erdőbe bemenni muszáj. Élni, nagyra nőni, felnőttnek lenni, az erdőben járni valameddig, ki tudja meddig muszáj. Leginkább embernek kellene lenni, csak a sok rohadt gomba között bajos. Járhatjuk az erdőt, élhetjük az életünket, de mit ér az, ha teknősbéka páncél alatt vagy lándzsás sündisznó módon járjuk, éljük az életünket?!

Mert az életünk kezdetén, ha rossz írást olvasunk, akkor tőlünk is függ, hogy meddig is járjuk az erdőt. A suhanc, ha tüdőgyulladásban, ha nagy lázban van, nem takarózik be, mert azt mondták neki, hogy attól meg lehet halni. És lehet, hogy ő éppen ezt akarja, csak nem mondja ki senkinek. Még saját magának sem. És akkor már nem járja az erdőt sokáig.

És a lelkünk, az micsoda? Az is olyan, mint az erdő, és azért van, hogy oda valaki, egy boldogságkereső bemenjen. Szerető akar lenni, hűséges társ akár egy egész életre.

Körülöttünk, a lelkünk körül mind csak gombát, reményt, boldogságot kereső emberek járnak. Milyen erdő a mi lelkünk? Nagyon kell ügyeljünk, mert a mi lelkünkhöz vezető út szélére is odaírta a jó Isten, hogy menj be, vagy ne menj be! De ezt nem mi, hanem mások olvassák el.

Minden embernek a másik ember lelke erdő, boldogságot termő, nagy- nagy erdő. Valaki éppen most fürkészi az én lelkemhez vezető útszélén a mogyoróbokrok alját. Van-e alatta a cserelapi szélét emelgető gomba az út szélén? Éppen most tűnődik azon, hogy meghallgassa-e a dalt, amit én dalolok, olvassa-e az írást, amit én írok, lakjon-e a házban, amelyiknek a szarvazatára én raktam föl a cserepeket? Érdemes-e bemenni, megpróbálni boldogságot keresni az én lelkemben, vagy éppen abban, amit az én lelkem alkotott?

 Odahaza a temetők a falu és az erdő közötti dombon szoknak lenni. Évente egyszer-kétszer sok-sok, bánatos, feketébe öltözött székely ember kíséri ki a halottját.

Éppen Rózsika nénit kísértük ki, amikor már nem tudtam magamban tartani a kérdést, és megkérdeztem édesapámtól:

- Mi lesz így Kurtapatakkal, ha mindig csak kifelé, hosszú sorokban, a temetőbe kísérjük ki a falubelieket?

- Kifelé most visszük, de befelé is hoznak kurtapatakit, csak azt nem láthatjuk, mert olyankor éppen a mezőn vagyunk, kaszálunk, takarunk, dolgozunk. Éppen a tegnap, mikor a vackorkörtefa alatt a kaszát vertem, láttam, hogy jött a mentő a városból a Rétszegen felfelé. Irénkét hozta, most szült, fiú lett. Mentő vitte be a szülészetre, mentő hozta haza.

A szülészet és a temető között ott van az élet, rövidebb, hosszabb, az erdő, nagyobb vagy kisebb, rohadt vagy teli finom gombákkal. Mi, akik már megvagyunk, a városi szülészetről behoztak a faluba, és még nem vittek ki a túlsó végén, a temetőbe, mindannyian egy-egy erdő széli gombák vagyunk. Minket fürkész, ránk néz az életbe induló, a mi emberségünk, jóságunk szerint dönti el, érdemes-e bemenni az élet-erdőbe.

Érdemes-e élni?

Mi vagyunk a jó Isten ceruzája, velünk ír az út kezdetén a mogyoróbokor alá: ne gyere be, gyere be. Tőlünk függ az, hogy mi lesz az írás. Mert az írás mi magunk vagyunk. A falu, azaz a nagyvilág csak akkor van, ha benne emberek laknak, élnek. Akik benne laknak, mind-mind úgy döntöttek, hogy érdemes bemenni az erdőbe, a faluba, a világba. Szép írást olvastunk a mogyoróbokrok alatt, és úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, akarunk élni.

Járjuk a nagy erdőt, a magunk boldogságát keressük, és közben egymásnak éppen mi vagyunk a jó Isten ceruzája.

 Zonda Attila 

Megtekintések: 71

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek