Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                            Október

 

Nem azért mentem be az erdőbe,

mert nem tetszett nekem az emberek között,

hanem, mert a sorsomra voltam kíváncsi,

arra, mi jönni fog mindenek fölött.

 

Az októbernél talán minden vidámabb és szebb, csak ahhoz október kell, hogy észrevegyük a szépet, a mulandót. Ha nem vesszük észre, örvendeni sem tudunk neki.

Ebben az októberben észrevettem, hogy a szépnek csak egyetlen fajtája van, a mulandó szép. Másik nincs.

De az vajon szép, amikor múlik a szép? Mert hogyha szép, akkor az október is szép. Milyen lehet a szép? Olyan-e, hogy tőle úgy érzed, hogy valami fáj, egészen a könnyhullatásig?

Mert nekem az október efféle. És ez az efféle szép vagy nem, azt nem tudom, de annak nagyon örvendek, hogy a Jóisten az októbert is megteremtette. Megteremtette a múló szépet, a szép múlását, a lelkek csendes és édes fájdalmát.

Én nem szeretnék október nélkül élni, de ezután az október után még kívánok megtapasztalni újabb októbereket. Mert a szép múlása is szép, és ha a szép múlása is szép, akkor valójában sohasem múlik el, tovább él a saját múlásában.

A szép az örök, mint maga az Isten.

A tegnap este már behoztam a muskátlit. Fagyokat mond a média. Nem kell lebecsülni a médiát, mert egyszer én olyant is láttam, amikor nem hazudott. Tudom, hogy ezt nem hiszik el nekem, de egyszer ilyen is történt. Én nem vagyok média, nem hazudok, kérem, nekem higgyék el!

Egy októberi estén azt mondta a média, hogy fagy lesz, és fagy lett. Én saját kezűleg láttam, hogy fagy lett. Azóta már többet nem is általánosítok. A hazugság az olyan, hogy majdnem mindig jelen van, de néha szabadnapos. De elhatároztam, hogy most fogok hinni neki, mert óriási a felelősségem. Ha nem hiszek, és tényleg fagy lesz, akkor nem én, hanem az az ártatlan muskátli fog megfagyni az éjjel. Én bent a meleg házban alszok, meleg paplan alatt, de a muskátli kint van, akár meg is fagyhat.

Úgy hírlik, azt beszélik, hogy léteznek emberek, akik sok-sok más ember életéről és haláláról döntenek. Nagyon örvendek, hogy én nem olyan ember vagyok, mert nekem egy cserépvirágba ültetett muskátli sorsa is igen nagy gondot okoz. Érzem, hogy összerogyok a felelősségem súlya alatt.

De izécskéék annyira nagyok és nagy fejek, hogy el tudják dönteni, hogy holnap a bombázó repülőikkel éppen melyik városban gyilkolják le az emberek százait, ezreit, csak úgy. Annyira nagyok és nagy fejek ők, hogy semmit sem tűnődnek, egyszerűen csak ráböknek a térképen egy városra:

  • Na, itt.

A média azt mondja, hogy jót akarnak, talán éppen föl is szabadítanak, és még szabadságot, demokráciát is csinálnak ők ott azoknak a más hitű ostobáknak. Olyan demokráciát, amit ők nem szeretnek, nem is tudnak elfogadni, inkább a halált választják a nagy fejek demokráciája helyett.

De ez őket nem érdekli: hullanak a bombák, sírnak az árvák, civilizációk semmisülnek meg.

A felelősség az egy óriási nagy dolog, és most egyszerre nem is bánom, hogy sem jó, sem nagy fej nem vagyok.

Csak ezzel a muskátlival ne legyen baj. Minden, ami vele történik, az az én felelősségem, az iránta való szeretetemmel, gondviseléssel mérem meg és fel saját magamat, hogy mit is érek én.

Már irtóztam volna is attól, hogy mindig csak gondját viselt ember lehessek, gondviselő sose. Attól, hogy októberben éjszakára behozok egy muskátlit, Istenhez válok hasonlóvá.

Amikor megérkezik a fagyos, hideg tél, úgyis sok virág meghal. Miért kellene még ez a muskátli is?

Látom a hirdetésekből, hogy nemcsak októberben, hanem júniusban is halnak meg és nemcsak virágok, hanem emberek is. Az nagyon rossz lehet, mert akkor a világ tele van muskátlival, szerelemmel, és a mezőn szinte tolakodnak a tarka virágok, mintha mondaná a vadnárcisz:

- Én vagyok a szebb, nem az a másik, nem a harangvirág, engemet nézzél!

 A júniusi reggelen a madarak az erdőben úgy énekelnek, akkora csiricsárét csapnak, mint hogyha a jó Isten azt mondta volna nekik:

- Jól figyeljetek ide ti, madarak! Még adok nektek egy órát, csak egyetlen órát, és punktum. De az alatt az egy óra alatt jól szedjétek össze magatokat, és énekeljétek ki magatokat, mégpedig úgy, torkotok vagy begyetek szakadtából! Több nincs, csak egy óra, ennyi.

Erre minden madár, fiókamadár, szerelmes, házsártos, bú és vidám, banya és aggastyán madár nekiáll eszeveszetten énekelni. Mert hát ugyebár csak egy óra van, és kész. Az is lehet, hogy belefáradnak, de egy óra múlva, amikor a dalnak vége, és szokatlan, döbbent, néma csend lesz az erdőben, akkor majd megpihennek.

Amióta az erdő erdő, és a madár madár, még sohasem volt ilyen ének. Mivel az erdőben nincsen rossz madár, csak mind-mind jó madár, ezért ők együtt énekeltek, de úgy, hogy mindenik próbálta túlénekelni a másikat. Az apró ökörszem a kakukkmadarat akarta túlénekelni, pedig az olyan nagy, hogy alatta még az ág is lehajlik. De az ökörszem még őt is túl akarta énekelni, és ezért egy égig érő nyárfa legfelső ágára szállt, és onnan énekelt. Ezt észrevette a hatalmas kakukkmadár, és széttárta szárnyait, hogy még magasabbra szálljon, mint az ökörszem, és onnan énekeljen. Még tudtam követni az ők versenyüket, addig, amíg az ökörszem még magasabbra szállt, és akkor a kakukkmadár is még feljebb kívánkozott.

Innen lentről, az emberi szintről már nem is hallatszott a dal, eltűnt. De akkor már az ökörszem sem látszott fent a magas ég alatt, csak a hatalmas kakukkmadár, de nemsokára ő is csak egy apró, fekete pont lett, majd ő is eltűnt. Ezt én nagyon rendben is találtam, mert ők azt is tudják, amit mi nem tudunk, hogy életüket, dalukat, a szépet a jó és irgalmas Istentől kapták, ezért hát minden dicsőség Őt illeti. Ezért ez a két madár az ők üdvös versengésükben a magas kék ég alatt az Isten dicsőségére és gyönyörűségére énekeltek tovább.

Az nem baj, hogy én ezt már nem hallottam, mert ők, madárék nekünk, embereknek talán így is sokkal többet énekeltek, mint amennyit megérdemeltünk volna.

Akár ott fent is hallgathatnánk tovább az ők üdvös dalukat, csakhogy mi versengés közben ritkán tartunk felfelé, inkább csak lefelé. A madár, amikor a dalban üdvös versenyre száll, egyre csak feljebb, feljebb emelkedik. Mi itt, idelent úgy versengünk egymással, hogy közben egyre csak lejjebb, lejjebb süllyedünk.

Hol van már az alja?

 Az erdő az nagyon szép, nagyon jó, van benne rendszer. Az erdőt azért szeretem, mert benne irgalmas rendszer van. Nem tudom, láttátok-e, vettétek-e észre, hogy az erdőben, októberben ott vannak a nyárfák. Ők nem olyan fák, mint a többi, ők azért vannak, hogy szóljanak a többieknek:

        -Hej, fa, de nem falelkű barátaim, közeleg a vég!

Nem tudom, miért van ez így, de így októberben, az erdőben a nyárfát valami megérinti, hamarabb, mint a többit, lecsupaszodik. Azt ajánlom, hogy ilyenkor, október derekán a gyengébb lelkületűek ne nézzenek a nyárfa ágaira! Inkább keressenek maguknak egy örökzöldet, egy fenyőfát!

Ki tudja, miért van így, talán azért, mert a nyárfa a nyár fája, és most november következik? A cserefának, nyírfának, rakottyának, hársfának és a többieknek már könnyű. A csupasz ágaival fájdalmasan égre meredő nyárfa jelzi nekik, hogy az élvezkedésnek vége, a hegygerincen túl már lopakodik a november, és ő már ökörnyállal húzza maga után a fagyos, zúzmarás decembert.

Én nem haragszok az Istenre, hogy a sorsunk koszorújába az elmúlást is belefűzte. Az elmúlást nem lehet átugrani, életünk koszorújából az elmúlást kivenni nem lehet.

Odaát van a mennyország? Tőlem most sem pro, sem kontra. Néhányan, kik azt hiszik, hogy odaát van, ezen a világon lesznek már boldogabbak. Mondanám én is, de nem tudom. Nagyon oda kell figyeljek. Tőlem mindent számon kérnek.

A muskátlit is. Igen, mert az októberi muskátli is tovább élhet, ha éjszakára behozom és megsimogatom, majd másnap délelőtt újból kiviszem. De nemcsak hetekkel élhet tovább a muskátli, hanem akár addig is élhet az én muskátlim, amíg én élek. Sőt, még annál is tovább élhet, mert létezéséről hírt adok, és akkor a muskátli addig él, amíg az emberek.

Azt tudom, hogy az emberek lelke szabadon jár, az ember lelke és a virág lelke között. És ez nem csak karnyújtásnyira működik, a léleknek az útja sokkal hosszabb. Olyan hosszú, mint a vadlibák útja, vagy még annál is hosszabb.

Most ilyenkor októberben, amikor a hajnalok már fagyosak, nincs erőm ahhoz, hogy gondoljak a kikeletre, a tavaszi föltámadásra. A virágot, az életet, a szerelmet, a boldogságot szeretném odaszögezni, ahol van, hogy ne menjen el, ne múljon el, ne haljon meg, legyen örök!

De ha mégsem sikerülne nekem és azoknak, akiket ilyesmire biztattam, akkor sincsen semmi baj, mert akkor legalább tudni fogjuk, hogy a legutolsó októberig, a legutolsó októberi levélhullásig teljes élettel éltük az életünket. Úgy, hogy szívünkről, lelkünkről tudomást szereztünk. Általuk minden, de mindenről tudomást szereztünk, csak igazából egyetlen egy dologról nem szereztünk tudomást soha: hogy ez az október akár utolsó is lehet. Még nem tudtam eldönteni, hogy ez részünkről felelőtlenség-e vagy éppen a jó Isten simogatása. Ezeket a simogatásokat nem érezhetjük, mert folyamatosak, nem szűnnek meg soha, nem ismerik az elmúlást.

Ilyenkor azt hiszem, hogy mindent kell, és ha kell, akkor mindent lehet. Mivel a virágot, az életet, a boldogságot nem kézzel, hanem lélekkel lehet megsimogatni, hát teszem.

Több lehetőségünk van, mint ahogy gondolnánk, sokkal több függ tőlünk, mint ahogy remélnénk.

Ezt októberben, amikor az erdőben a nyárfák fájdalmas szóval szólnak, jó tudni. Nem vagyunk bajban, mi sohasem vagyunk bajban, mert mi nemcsak simogatók vagyunk, mi vagyunk a jó Isten simogatottjai. Még ilyenkor is, még októberben is, amikor a csupasz nyárfák a gondolatainkat a fájdalmas elmúlás felé viszik.

Zonda Attila 

 

 

 

 

Megtekintések: 22

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2021   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek