Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.


Nem turista, vagy látogatóként, hanem egy immáron nem először érkező svédországi adomány alkalmából. Dr. Nagy Lajos püspökladányi háziorvos szíves meghívásának eleget téve kísértem el az adomány megtekintésére. A nagy értékű adományt a Svéd Üdvhadsereg küldte és a „GONDOSKODÁS 2001” Zsákai Szociális Szolgáltató fogadta be, vette át. Innen kerül szétosztásra az igénylő Önkormányzatok, Szociális Szolgáltatók, Vöröskereszt területi szervezetei és Egészségügyi Intézmények között.

Az adomány nagyrészt gyógyászati segédeszközökből áll: kerekes-székek, járókeretek, rollátorok, tám-botok, szobai wc-k és ruhanemű, valamint külön kérésre küldött biztonsági ágyak. Összértékük meghaladja 23 millió forintot.

Gál István úr, a „Gondoskodás 2001” igazgatója elmondta, hogy ezért az adományért cserébe nem kér mást a küldő szervezet, mint a szállítás költségének megtérítését, ami az érték 1/40 részét teszi ki.

Látva sok hasznos dolgot, eszközt a hodályban, nem jut eszünkbe az a rengeteg utánajárás, adminisztráció, ügyintézés, ami megelőzi egy ilyen szállítmány érkezését. Erről faggatom Dr. Nagy Lajost, az egész adományozás „spiritus rector”- át.

Először is meg kellett találni a kapcsolatot az Üdvhadsereg felé. Ez két évvel ezelőtt megtörtént, tudni illik akkor találkoztam Legáth Máriával, aki Svédországban élő hazánkfia. Ő szervezi az adományozás kinti részét. A fogadását pedig jómagam. Ez bizony időigényes munka. Keresni kell legelőször is egy fogadó intézményt, aki rendelkezik megfelelő, nagy helyiséggel, ahol elhelyezhetők a küldött tárgyak, előlegezi a szállítás költségét, és embereket tud biztosítani a tárgyak mozgatásához. Hetekig talpaltam, amíg ráakadtam a Zsákai Szociális Szolgáltatóra!”

Arra a kérdésre, hogy mi indította egyáltalán a gyógyászati segédeszközök ilyen módon való beszerzésére, következő választ kaptuk:

„Az Egészségbiztosítási Pénztár támogatási kulcsa a legtöbb eszköz esetében 80%. Ez azt jelenti, hogy egy 60 000 Ft értékű segédeszközért a rászoruló 12 000 Ft-ot fizet. 1500 fős praxisomban 30 személy szorul járást, helyváltoztatást segítő eszköz használatára. Ebből 8 (azaz nyolc) család engedheti meg magának e fenti összeg kifizetését. És ez egy minimális számítás, mert ennél azért drágábbak a jobb minőségű gyógyászati segédeszközök! Szóval ott marad 22 személy, akik elől el van zárva a világ, akik a négy fal közé kényszerülnek. Ezeknek akarok juttatni az adomány eszközeiből. De nem csak az én körzetemről van szó! Tessék kiszámítani, ez hány embert érint térségi, vagy megyei szinten.”

Ezek után sor került a szükséges tárgyak, eszközök elosztására, az előre benyújtott igények, a „kívánság-listák” alapján. A munkában hasznos segítséget nyújtott Turcsányiné Bene Irén, a Vöröskereszt püspökladányi területi vezetője is, aki helyt biztosított azoknak a tárgyaknak, melyeket a város igényelt, ameddig a rászorulók kézhez kapják. Az eszközök értékelésében, összeszerelésében Borsy Ádám szakmai tapasztalataira szorultunk, aki azt lelkesen át is adta.

Munkánk végeztével indultunk vissza, de előbb egy pillantást vetetünk a falu nevezetességére a Rhédey-kastélyra (ma könyvtár). Itt ebben a kastélyban született Rhédey Klaudia, II. Erzsébet angol királynő ük nagyanyja. Ezt a történelmi emléket azért is említem, mert a grófnő gyermekkorát Erdőszentgyörgyön töltötte, ahol szerény személyem három évtizeden át volt kőrorvos. Erre mondhatnánk, hogy kicsi a világ…

Megtekintések: 67

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Csergő Katalin Augusztus 6, 2010, 6:34pm
Kedves Szabolcs!Most olvastam el a jegyzetedet és abban találtam egy utalást arra,hogy három évtizedig voltál Erdőszentgyörgy körorvosa.Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni Tőled nem ismerted-e Budai András/Bandi/kollegádat,aki akkoriban volt Ákosfalván orvos?Ő,pár évvel idősebb Nálad,de egy nagyon kedves,szimpatikus ember volt.Családomnak rokona.Sajnos már nincs közöttünk,sem Ő sem a felesége.Ha nincs terhedre,pár szóban válaszolj.Nem is tudom miért kérlek erre,talán emlékeket keresek,amit megoszthatok másokkal.
Barátsággal üdv.Kati

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek