Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A "Virtuális kaláka" fórumban beharangoztam a segíteni akarásomat, és most ígéretemhez híven,

jelentkezem, virtuális együttműködésre. Én magam gyermekgyógyászatból, klinikai laborból és

homeopátiából szakvizsgáztam. A természetgyógyászat ismeretem édesanyámtól van, ő volt ennek

a szakértője. Én, fiatal orvosként, lenéztem ezeket a gyógymódokat, de el kell ismernem, hogy sok

mindent megoldottak ezzel a módszerrel (több mindent, mint amit hagyományosan lehet).

Természetesen nem akarom ezzel az orvosi feladatot kisebbíteni, csupán több együttműködésre

serkenteni.

 

A rendelőmben elsősorban a természetes eljárásokat választottam. A háttérkivizsgálása  után a

legtöbb esetben elég volt ennek az alkalmazása.

 

Elég sok természetgyógyászati receptem van, amit vagy én írtam, vagy az orvosi ismereteim figyelembe vételével, mások írásaiból tájékozódtam. Szívesen megosztom veletek ezeket virtuálisan. Az én szerepem csupán egy kapocsé lenne, mivel nem láthatom az esetet. Elmondom a receptet és a véleményemet. A fontosabb szerep a Tietek lenne: az önállóság visszaszerzése, a korlátok felismerése és az ápolás.

 

Biztonságot keres az ember örökké. Sok esetben elég nehéz megtalálni, hogy mindenki elégedett

legyen.

Tehát várom a kérdéseket. Erzsébet

 

 

Megtekintések: 8788

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Jó kérdés.....még tudok megyek...hátha megállapodik....
Kedves Zsolt! Elnézést, hogy csak így bele folyok a beszélgetésbe, de én is sors társ vagyok, együtt érzek Veled. Továbbá gyógymasszőr vagyok, tudom az orvosok ritkán javasolják a masszőrt, néha megértem mert sok a kontár. Én speciel a gyógytornára esküszöm, itt nyíregyházán van egy profi szakember, sokan köszönhetik neki, hogy megúszták a műtétet. Nagyon jó a Meckhenzi módszer (valószínű rosszul írtam le a nevét). Egyszerűen meg kell tanulni minden esetben a helyes test tartást. Továbbá időnként célszerű diétázni, nem drasztikusan, módjával. És minden nap sétálni 1 órát, kényelmes cipőben. Jobbulást kívánok.

Erzsike teljesen igazad van!!!! Sosem tanacsolnak gyogytornat vagy a  hires Shiatsu masszazst, en tavaly hatgerincem miatt nem tudtam jarni fekudni, az eletem keptelenne valt. Meg 40 sem vagyok, de olyan allapotban voltam, hogy mar nem tudtak mit kezdeni velem az orvosok. Ketsegbeesetten szaladtam egy baratnom altal javasolt holgyhoz aki a shiatsu-val teljesen helyretett. Nem egy ket honap alatt, de lassacsakn kezdtem javulni es nemcsak a gerincem!!!

Javaslom Zsoltnak probalja ki mert megeri! 

Kedves Zsolt!  Mivel írod,hogy a ceragem ágy jó volt keress egy jó gyógymasszőrt,hogy tegye rendbe  az izmokat mert a lumbalis problémákra reagál az egész test izomzata és pár masszázs után manuál terápiával tehát speciális nyújtásokkal sokat lehet még javítani és az elcsúszott csigolyák is helyezkedhetnek.Meszesedést találtak?

üdv   K.Gyula

    Ez nagyon idoszeru, es aktualis manapsag........

Az (orvos) tudomány rövid története:

              fáj a torkom .........

Kr.e. 2000: Tessék, edd meg ezt a gyökeret!

Kr.u. 1000: Az a gyökér pogány dolog, mondj el egy imát!

Kr.u. 1850: Az az ima babona, idd meg ezt az elixírt!

Kr.u. 1940: Az az elixír kígyóméreg, nem tesz jót, nyeld le ezt a pirulát!

Kr.u. 1985: Az a pirula hatástalan, vedd be ezt az antibiotikumot!

Kr.u. 2009: Az az antibiotikum nem természetes és nagyon sok a mellékhatása ! Tessék, itt egy gyökér...

Körülbelül .Még szerencse, hogy a gyógyítás szabadsága a betegre van bízva.

 

Ez nagyon tetszik!!!! :)
nekem is,de nem csak ez.Az egéssssssz !!!

Nagyanyáink bölcsessége

Megfázás elleni tippek a kamrából


Torma
A frissen lereszelt torma kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben
lévő dugulást is képes enyhíteni. A tormában lévő izotiocianát nevű
vegyület hatására a légutak könnyebben megszabadulnak a váladéktól,
csökken a gyulladás, a légzés könnyebbé válik.
Aki a különlegesebb ízeket is szereti, van kedve és lehetősége, a
japán wasabit is kipróbálhatja. Ez a zöld tormaféle rendkívül erős, és
még komolyabb tisztító hatással rendelkezik, mint a torma.

Gyömbér
Enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal
szemben is képes felvenni a harcot. Kínában és Indiában már évszázadok óta használják a gyömbért a megfázás kezelésére.. Influenzás időszakban
igazi orvosság a gyömbértea mézzel és citrommal. Egy darabka friss
gyömbért tegyünk forrásban levő vízbe, majd hagyjuk ázni öt percig.
Szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal. Kortyolgassuk egész nap.

Erős paprika
A csípős fűszer leginkább a hörgőkben és az arcüregekben lévő dugulást
enyhíti. A paprika csípősségét "okozó" kapszaicin stimulálja a
váladéktermelő sejteket a tüdőben és az orrüregben, illetve segíti a
váladék eltávolítását. Hasonló a hatása a Cayenne-borsos teának,
melyet házilag készítsünk el: egy negyed teáskanál Cayenne-borsot
adjunk egy bögre forrásban lévő vízhez, ízesítsük frissen facsart
citromlével, egy kevés gyömbérrel, és édesítsük mézzel.

Vöröshagyma
Kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben fellépő dugulást is
enyhíti. A népi gyógyászatban az asztma gyógyszere. Emellett egyes
másodlagos baktériumfertőzéseket, mint például a tüdőgyulladást is
képes legyőzni. A kipréselt nyers hagymalevet narancslével vagy
grépfrútlével fogyaszthatjuk, ekkor nem érződik annyira az intenzív
íz.
TIPP

Hagymatea
Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul, és vágjuk
össze.. Főzzük néhány percig egy liter vízben. Ízesíthetjük szárított
kamillával, hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanálnyi barna
cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve igyuk,
aprókat kortyolgatva.

Forralt bor
A népi gyógyászat egyik legjobb módszere a melegen gőzölgő, illatos
forralt bor elkortyolgatása. A bort - legyen az vörös vagy fehér -
forralás előtt érdemes vízzel felhígítani. Ezután már kedvünk szerint
fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel. Teaboltokban és
nagyobb üzletekben már külön forraltbor-fűszerkeveréket is
vásárolhatunk.

Húsleves
A húsleves, akárcsak a többi forró, gőzölgő ital, melyet meghűlésre
ajánlanak, segít felszakítani a váladékot, pótolja az elvesztett
folyadékot, és a kaparó toroknak is enyhülést hoz. A kutatók a
tyúkhúsleves vizsgálatakor a legfontosabb hatóanyagoknak a
vitaminokat, ásványi anyagokat, fitokemikáliákat találták, és egy
aminosavat, melyet ciszteinnek hívnak. A házi húsleves még jobban
enyhíti a tüneteket, ha fokhagymával, Cayenne-borssal vagy curryvel
ízesítjük. Bár az is igaz, hogy a húsleves akkor hat a betegre a
legjobban, ha azt egy szerető családtag viszi az ágyába.

Fokhagyma
Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az
orrdugulás, javul az étvágy. Náthás időszakban hetente legalább
egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos
fokhagymacseppeket. A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a
hörgőkben, kitisztítja az orrot, és enyhíti a torokfájást is. Ezeket a
hatásait a benne lévő kénnek köszönheti, mely jellegzetes szagát és
ízét is adja.
 
Aki a fokhagyma intenzív ízét nem kedveli, az süsse meg a gerezdeket
kevés olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét, és kenje kenyérre.

Cékla
A céklából készült ital segít leküzdeni a náthát és az influenzát.
Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található
vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fitovegyületeknek
köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban.
Gyümölcscentrifugában kipréselt levét répa- és almalével
fogyaszthatjuk. Salátákat nyersen is gazdagíthatunk vele.

Savanyú káposzta
A káposzta savanyítva őrzi meg leginkább magas C-vitamin-tartalmát.
Ennek a jelentősége igen nagy, mert ételeinkben az elkészítés során -
a hő hatására - a C-vitamin nagy része tönkremegy. Télutón a
C-vitaminban dús savanyú káposzta segíthet ezt a hiányt pótolni. S az
sem elhanyagolható szempont, hogy ez a zöldség lehet az egyik
legolcsóbb C-vitamin-forrás a hideg időben.

Citrusfélék
A citrusgyümölcsök amellett, hogy C-vitamin-bombák, tele vannak
gyulladáscsökkentő antioxidánsokkal. A lázas állapottal vagy hányással
járó influenzában is segítenek pótolni az elvesztett folyadékot, és
csökkentik a tünetek intenzitását. Ha télen mindennap egy pohár
narancs- vagy grépfrútlevet elfogyasztunk, felerősíthetjük
immunrendszerünket a megfázás ellen.
Jó tudni!
A grépfrútban található egyes vegyületek megváltoztathatják a
gyógyszerek hatását, ezért ha gyógyszeres kezelésre szorulunk vagy
krónikus betegek vagyunk, kérjük ki orvos tanácsát.

Antibiotikum helyett: mézes fokhagyma
Két gerezd fokhagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, majd keverjük el 1
teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször ismételjük, hiszen ez a legjobb
természetes antibiotikum, 2-3 nap alatt kitakaríthatja a kórokozókat a
szervezetből.


 

Meghűlés elleni gyógynövények

 

 

A nátha és az influenza átvészelésére elsősorban ágynyugalomra van szükség.

És bővebb folyadék bevitelre.

A gyógynövények gyorsíthatják a gyógyulást. Vagy megelőzhetik.

 

A nátha első fázisában-enyhén kaparó, csiklandozó inger jelentkezik a torokban és száraz,

csípő, viszketőérzés az orrban. Az orr nyálkahártyája megduzzad és váladékot termel.

Gyakran tüsszentünk. Fáradtság, gyengeség, fejfájás és láz is felléphet.

Szorosabb értelemben az orr nyálkahártyája heveny gyulladását nevezzük náthának,

orvosi nevén =rhinitisz akutának, melynek vezető tünete a híg, vizes jellegű orrfolyás. Az enyhe torokfájás jelzi, hogy torkunk nyálkahártyáján át vírusok hatolnak be a szervezetünkbe.

Az orrunk eldugulása vészjelzés- a vírusok az orrunk nyálkahártyáján támadásba lendültek.

Miközben a nyálkahártya védekezik, több váladékot termel, hogy eltávolítsa a hívatlan vendégeket. Ám a nyálkahártya csillószőrei már nem tudják teljesíteni a feladatukat, az

orrnyálkahártya megduzzad, ráadásul a melléküregek átjárhatóságát is blokkolja. Sem a

levegő nem tud behatolni a nedves orrjáratokba, sem a váladék nem tud távozni, pang s így

optimális közeget biztosít a kórokozók szaporodásának.

Az influenza tünetei általában egyszerre, hirtelen jelentkeznek. A láz 40 C feletti is lehet. Ahogy szűnik a láz, a vizes orrfolyás és a torokfájás válik kínzóvá. A beteg extrém fáradtságot, gyengeséget érez és napokig vagy akár hetekig sem képes visszanyerni aktivitását. Már a tüneteket

megelőző napon és utána még egy hétig fertőzheti környezetét.

*****

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mivel a kórokozó a virus, antibiotikus kezelésre nincs szükség!!!- mert nem hat a vírusra.

Esetleg a másodlagosan fellépő bakteriális fertőzésekre.

Hagyni kell, hogy a szervezet maga küzdje le a betegséget. Ezt a folyamatot lehet segíteni a sok

pihenéssel, kellő folyadékfogyasztással és gyógynövénykészítményekkel. Tüneti kezeléssel enyhíthetjük kellemetlen panaszainkat, párásítókészülékek könnyítik a légzést, a sóoldatot tartalmazó orrspray pedig cseppfolyósítja az orrváladékot, így könnyebben megszabadulunk attól.

A forró fürdő is jót tehet, megnehezíti a vírusok dolgát. Torkunkat tartsuk folyamatosan melegen

külsőleg. Az infralámpa is jó.

 

Hatásos gyógynövények

 

Fokhagyma

Az egész szervezetünkre jótékony hatással van. Nagyon sokféle aktiv hatóanyagot tartalmaz. Fontos összetevője az allécin, amely erőteljes antibiotikus hatással bír. Fogyasztása enyhíti a légcső és a hörghurut tüneteit, valamint a köhögést.

 

Echinacea=kasvirág

Természetes fertőzésgátló, véd a baktériumok, a vírusok és a gombák ellen. Hatására a

sejtek nagyobb mennyiségben termelik az interferon nevű vírusellenes anyagot.

Egyes vizsgálatok szerint azoknak az influenzás betegeknek akik kasvirágot kaptak,

gyorsabban javult az állapotuk, mint a többieknek.

 

Borsmenta

Csökkenti az orrdugulást, az orr nyálkahártyájának gyulladását. Főzetét belélegezve

könnyebbé válik a légzés. Teaként is fogyaszthatjuk.

 

Izlandi zuzmó

Egyik fő hatóanyaga a keserű zuzmósav, amelynek antibiotikus hatást tulajdonítanak.

Leginkább a felső légúti megbetegedésekben ajánlják a köhögési inger csökkentésére.

Fertőtlenítő hatása miatt más tüneteket is enyhít.

 

Lándzsás utifű

Többek között aubukint tartalmaz, amely baktériumölő, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító

hatású. Teája nyálkaoldó és köhögéscsillapító.

 

Lázcsillapítóként ,

-a bodza teát adhatjuk 38,5 fokon felül. A hőemelkedést és a kis foku lázat nem kell

csökkenteni. Annyi lázra, amit elvisel a szervezet szükség van az anyagcsere fokozása miatt.

Megelőzés

Kakukkfüves teát- a fürdővízhez önteni. Rendszeres használata a meghűlés

csökkentéséhez vezethet.

Valamint az echinacea kivonat.

 

Tehát náthánál, az alábbiakat kell figyelembe venni:

-fokhagyma : kúra, mézes fokhagyma,

-hagyma: tea+ kamilla+hársfa

-méz használata,

-cékla nyersen, -salátának például.

-savanyú káposzta,

-a C-vitamin bevitele.

  • ágynyugalom, amíg láza van, utána fokozatos visszatérés, kb. 1 hét alatt.

    Ha nem akar szövődményt.

    Láztalan állapotban már engedtem visszamenni az iskolába, csupán fel kell

    hívni a figyelmét, hogy még nem gyógyult, addig fogja vissza magát-kb.1 hétig.

    Amikor első nap lázas, vagy hőemelkedése van, ne engedjük iskolába, mert a

    második nap is lehet (akkor az osztályból rángatják ki)!!!

AZ ALÁBBI VÉDEKEZÉS-, GYÓGYÍTÁS MINDENNÉL HATÉKONYABB ÉS NINCS MELLÉKHATÁSA!

 

Influenza ellen atomerős gyömbéres koktél - influenza előtt, vagy benne lévőknek

1/2 citrom frissen kifacsart leve, térfogatra még egyszer annyi méz, egy mokkáskanál fahéj,

1 cm3 reszelt gyömbér! - Fel lehet hígítani /nem forró/ meleg vízzel, 

kinek-kinek ízlése szerint. Nagyobb baj esetén  napi 3 adag is elfogyasztható. 

 A hatás frenetikus!

 

A legismertebbek a “természetes aszpirinnek” is nevezett hársfa- és bodzavirág, melyekből gyógyteát – és fürdőt készíthetünk. Ám ez sem ment fel minket attól, hogy ágyban feküdjünk, hiszen csak így gyógyulhatunk meg végleg.
Ha nem tea és nem fürdő, segíthetnek a házi praktikák is. Ilyenek az egyszerűen, táplálékként is fogyasztott növények, mint a fokhagyma, vöröshagyma, torma,: mézes fekete retek, a pirított és cukorral karamellizált édesköménymag is.
A megfázáskor legyengült szervezet regenerálódásában különösen fontos a C- vitamin bevitele. Ezt leginkább citromfélék fogyasztásával oldjuk meg. Magában, préselve vagy gyümölcslé formájában is kiváló.
Ami a gyógynövényeket illeti, a nyálkaanyagot tartalmazók a fontosak. Ezek közé tartozik a keskenyútifű, a fehérmályva vagy orvosi ziliz, az erdei és papsajtmályva, valamint részben a hársfa- és bodzavirág.
Teát készítve ezekből a növényekből, máris érezhetjük a jótékony hatást: csökkentik a légutak nyálkahártyájának irritálását, enyhítik a torokkaparást, valamint mérsékli a gyulladást.

A vöröshagymahéj teájának kitűnő nyákoldó hatása van.

Gyógytea készítése:
Öntsük le  a teakeveréket 3 deciliter forrásban lévő vízzel, majd hagyjuk lefedve 15 percig. Ezután szűrjük le, majd ízesítsük mézzel. Langyosan, naponta 3-5 csészével fogyasszuk!

A vörös hagymahéj teájának készítése:  Egy közepes vörös hagymahéját beletesszük 3-4 dl vízbe , feltesszük főni egy fedővel lefedve lassú tűzön

kb. 5 percig. Kivesszük a hagymahéjakat egy műanyagkanállal és mézzel, citrommal ízesítjük. Állás közben megfeketedhet a tea, de egy kis citrom levével

megváltoztatja a színét (újra kivilágosodik). 
Gyógyfürdő készítése:
1,5–2 liter forrásban lévő vízbe tegyünk kb. 200 gramm növényt vagy növénykeveréket. 1–2 percig forraljuk kis lángon, majd a főzetet lefedve hagyjuk állni 10-15 percig. Végül szűrjük le, és adjuk a fürdővízhez.

Ha a citromot (miután megmostunk) fokhagymával turmixolyuk össze, szaguk sincsen.

Add hozzá a vírusűzőt!

Egy kis fej vöröshagymát apróra vagdosva 3 evőkanál mézzel elkeverve kis üvegbe zárjuk - hidegen tartjuk 24 órán át. Utána naponta többször kanalazhatsz a levéből, ill. a vajaskenyeredet megízesítheted a mézes hagymával ... Nem büdös! Nagyon hatékony. A gyomrodat nem bántja!

 

 

 

Ha reggel torokfájással ébredsz, egy óra alatt visszafordíthatod a betegséged, ha az alábbi teával kezded a napod. Minden alkalommal működik!
Meleg (de ne forró) vízben jól keverj el két evőkanál mézet, két evőkanál ecetet (lehet almaecet is), két evőkanál citromlevet, és egy csipet fahéjat. Húzd le egyben, és egy órán belül elejét veszed a betegségnek. Próbáld ki, tényleg minden esetben működik.

http://maikupon.blogspot.hu/2013/09/azonnali-gyogyir-torokfajasra.html


ÉRDEMES ELOLVASNI !!!! ÉS ALKALMAZNI. EGYSZERŰEK!!!!
Idézet dr. Kálmán Eszter leveléből:
"Kedves Ismerőseim!
Az elmúlt napokban sokan kérdezték tőlem, mi a véleményem a világszerte terjed
influenzavírussal, és az ellene adandó oltással kapcsolatban. Számos véleményt volt
alkalmam olvasni, olyanokat, amelyek az oltás mellett, illetve ellene szóltak.
Megpróbálom összefoglalni a magam gondolatait minderről.
A H1N1 vírus erősen fertőző kórokozó, így nagy valószínőséggel mindenki találkozni
fog vele. Az influenza szokásos tünetei mellett légzési panaszokat okozhat, mivel
fokozottan terhelheti a tüdőt.
Számos országban a nehezített légzés miatt lélegeztető gépre kellett tenni egyes
betegeket. Beszámoltak maradandó tüdőkárosodásról is. Mindez olyan ijedelmet
váltott ki világszerte, hogy legfőbb védelemként az oltást kezdték propagálni.
Mind több orvos és nem orvos figyeli meg, hogy az oltások hosszú távú
idegrendszeri és immunrendszeri káros következményt okozhatnak. Ezek
csökkentése céljából érdemes csak a legszükségesebb oltásokat adni.
Minél több oltást kap az egyén, annál nagyobb teher éri immunrendszerét. A
járványos fertőző betegség súlyos tüneteitől megóvhat egy oltás, de beindíthat
például allergiás panaszokat. Ennek fényében mérlegelendő, hogy a jelen járvány
igényli-e az oltással való közbeavatkozást, vagy megoldható-e az egyén védelme
más eszközökkel is?
Mit javasolok mindazoknak, akik tapasztalják magukon az influenza első
tüneteit?
1. Az állati fehérjék fogyasztása elsegíti a vírusok gyors szaporodását a
szervezetben. Ezért az első torokkaparáskor, közérzeti hanyatláskor javasolt a
hús, tej, tojás, vaj, sajt, tejföl, joghurt, túró teljes mellőzését megkezdeni.
Fogyasztható gyümölcs, kompót, nyers-és párolt zöldség, gabonanemű
(kenyér, müzli gyümölcslével, köles, zabpehelykása, egyéb gabonakásák,
gabonapelyhek, rizs, puliszka), krumpli, répa, stb.)
2. Láz esetén kíméli a szervezetet, ha minél több folyadékot iszik a beteg,
és minél kevesebbet eszik. A hosszan tartó láz kimerítheti a szervezet
szénhidráttartalékait, így 24 óránál tovább tartó láz esetén könnyen
felszívódó szénhidrátokra van szükség (szőlőcukor, fehér kenyér,
zsemle, méz stb.)
3. Az immunrendszer működését órákon belül serkenti a nyersen fogyasztott
cékla, céklalé. Kis fej céklát, vagy nagyobb cékla felét lereszeljük négylukú
reszelőn, egy evőkanál mézet és kB. harmad citrom levét csorgatjuk rá,
mintegy negyed órát állni hagyjuk, majd elfogyasztjuk. Kisgyerekeknek a
kanállal kinyomkodott levét szoktam adni, akár cumiban is. Lehet almát is
hozzáreszelni. Javasolt a gyulladásos betegségek idején naponta egyszer kétszer
fogyasztani. Lehet egyszerre nagyobb adagot is elkészíteni, hűtőben
tárolni, két napon belül elfogyasztani ( ezt magam is kipróbáltam, egészen
eheti)
4. . A vöröshagymahéj tea megakadályozza a légutak nyálkahártyájában a
vírusok szaporodását és remek köhögésoldó. Elkészítése: Egy nagyobb
vagy két kisebb fej vöröshagyma száraz, piros héját beletesszük 3-4 dl vízbe,
lehetőleg zománcos vagy kerámia-lábasban. Fedővel lefedve feltesszük főni,
és öt percig lassú tűzön forraljuk. Majd kivesszük az elázott héjakat (lehetőleg
műanyag kanállal, villával; mert fémmel érintkezve megváltozik a tea
hatóanyag-összetétele). A bordó barna színű tea álláskor feketévé változhat,
ilyenkor egy csepp citromlétől visszanyeri a színét. A teát érdemes üveg- vagy
kerámiakannába, bögrébe tölteni, kevés mézzel, citrommal kellemes ízű ital
nyerheti belőle. El lehet készíteni a napi adagot előre. Naponta legalább két
bögrével (2x2,5 dl) érdemes fogyasztani, míg a betegség tart. ( ez is Ok. )
5. Apróra vágott fokhagymát beleteszünk evőkanálba, mézet csurgatunk rá, és
lenyeljük. Naponta 2-3x 1 kis gerezd fokhagyma erős vírusölő hatású.
( ne zavarjon ha már a bőröd is fokhagymaszagú)
kis fej fokhagyma és citrom egészben (jól megmosva) összeturmixolva
kiskanállal fogyasztva 3-4x és még a szagok sincsenek(ZJ)
6. C-vitamin fogyasztása köztudottan előnyös gyulladásos betegségek
idején. A tablettákon kívül lehet aszkorbinsav port venni a patikában, és
naponta többször késhegynyit bevenni belőle, kevés szoba hőmérsékletű
folyadékkal. (Meleg teától lebomlik.)
Egyszerre fogyasztott nagy-mennyiségű C-vitamin jó része a vizelettel hamar
eltávozik. Az elhúzódó felszívódású nagy dózisú C vitaminoknál
hatékonyabbnak bizonyul gyakran a gyakran bevett kis-dózisú C-vitamin
(aszkorbinsav).
Igen előnyös C-vitamin bevitelt jelent a hideg vízben áztatott
csipkebogyóital. A csipkebogyó darabkákat este beáztatva, reggel lehet inni,
majd még egyszer felönteni hideg vízzel, este ismét leszűrni, majd
harmadszor forrásban lévő vízzel leönteni, állni hagyni, leszűrni, ilyenkor
hasznos ásványi anyagok oldódnak ki a csipkehúsból, amelyek nem jöttek ki
az áztatáskor. Egész csipkebogyót az első áztatás után kézzel szét kell
nyomkodni, hogy kiázhasson a belseje.
7. Béres-csepp szedése kedvező lehet. A vasbevitel azonban a gyulladásos
tüneteket fokozhatja, így az influenza idején a vastabletták szedése
mellőzendő.
8. Nagy mennyiségű folyadékbevitel segít kimosni a szervezetből a
kórokozókat. Javasolt a közismert gyógynövényteákat inni, lehetőleg
felváltva, mert mindegyikük más ponton hat előnyösen a szervezetre. A
körömvirágtea általános gyulladáscsökkentő zsályatea hatékonyan
csökkenti a torokfájdalmat, erősíti a légutak nyálkahártyáját, kakukkfőtea
köhögésoldó, a hársfa és bodza lázcsillapító hatású.
Elkészítésük: Egy teáskanálnyi füvet leforrázunk 2,5 dl forrásban lévő vízzel.
Lehetőleg üveg vagy porcelán kannában, mert fémmel érintkezve megváltozik
a gyógynövényteák hatóanyag-összetétele. Lefedjük negyed órára, hogy ne
párologjanak el az illóolajok. Negyed óra múlva leszűrjük műanyag szűrőn,
hogy ne ázzanak ki további nem kívánt hatóanyagok. A kívánt hőmérsékletre
hűlt teát megisszuk, vagy leszűrve 24 órán belül később is elfogyaszthatjuk.
Fontos! A mézet csak iható hőmérsékletű teába tegyük bele, mert a forró tea
hatására káros anyagok alakulnak ki a mézben!
9. Láz, elesettség esetén javaslom az egy-két napig tartó ágynyugalmat.
Lázcsillapító helyett. A lázcsillapító arra való, hogy szervezetünket munkára
kényszeríthessük, amikor annak pihennie kellene. Nehéz olykor félretenni a
feladatokat, de talán könnyebb két-három napig leállni, mint azután egy-két
hétig kényszerpihenőre vonulni a szövődmények miatt.

Mit lehet tenni az influenza megelőzésére? Pontosabban hogyan lehet a
szervezetet felkészíteni az influenza minél enyhébb tünetekkel való
átvészelésére?
1. Javasolt a rendszeres meleg vizes, szappanos kézmosás hazaérkezéskor,
étkezés előtt.
2. Gargarizálással, krákogással kitisztítani a garatot, akár naponta többször.
Ennek révén lemosódik a torok nyálkahártyájáról a vírusok nagy része.
Enyhén sós vízzel való toroköblítés még kedvezőbb. Az orr
nyálkahártyáját is meg lehet tisztítani a kórokozóktól langyos víz (Enyhén sós
vízzel zj.) felszívásával (tenyérből), majd ki kell természetesen fújni a vizet. 3-4
nap is kell ahhoz, hogy a garat- és orrnyálkahártyában elszaporodjanak az
odakerült influenzavírusok, a rendszeres tisztogatással csökkenteni lehet a
számukat.
3. A betegség esetén javasolt 3-8. pontokban leírtak megelőzésre, illetve a
szervezet felkészítésére is használhatók
Szeretettel küldöm üdvözletemet: dr. K. E.
"SZERINTEM EZEKET A GYÓGYMÓDOKAT ÉVSZÁZADOK ÓTA HASZNÁLJUK, MOST
VISZONT FOKOZOTTAN ÉRDEMES ERŐSÍTENI, VÉDENI MAGUNKAT ÉS
CSALÁDUNKAT !
SOKAN AZ ORRNYÁLKAHÁRTYA-FERTŐTLENÍTÉST/ MIVEL KÉPTELENEK VIZET
FELSZÍVNI AZ ORRBA/ SÓS VÍZZEL ÉRDEMES CSÖPÖGTETNI TÖBBSZÖR, HOGY
BŐ FOLYADÉK KERÜLJÖN AZ ORRBA.

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek