Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A "Virtuális kaláka" fórumban beharangoztam a segíteni akarásomat, és most ígéretemhez híven,

jelentkezem, virtuális együttműködésre. Én magam gyermekgyógyászatból, klinikai laborból és

homeopátiából szakvizsgáztam. A természetgyógyászat ismeretem édesanyámtól van, ő volt ennek

a szakértője. Én, fiatal orvosként, lenéztem ezeket a gyógymódokat, de el kell ismernem, hogy sok

mindent megoldottak ezzel a módszerrel (több mindent, mint amit hagyományosan lehet).

Természetesen nem akarom ezzel az orvosi feladatot kisebbíteni, csupán több együttműködésre

serkenteni.

 

A rendelőmben elsősorban a természetes eljárásokat választottam. A háttérkivizsgálása  után a

legtöbb esetben elég volt ennek az alkalmazása.

 

Elég sok természetgyógyászati receptem van, amit vagy én írtam, vagy az orvosi ismereteim figyelembe vételével, mások írásaiból tájékozódtam. Szívesen megosztom veletek ezeket virtuálisan. Az én szerepem csupán egy kapocsé lenne, mivel nem láthatom az esetet. Elmondom a receptet és a véleményemet. A fontosabb szerep a Tietek lenne: az önállóság visszaszerzése, a korlátok felismerése és az ápolás.

 

Biztonságot keres az ember örökké. Sok esetben elég nehéz megtalálni, hogy mindenki elégedett

legyen.

Tehát várom a kérdéseket. Erzsébet

 

 

Megtekintések: 8788

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Van köztük olyan is, ami már le van írva az előbbiekben, de olyan is ami csak itt szerepel.

Ez utóbbiért döntöttem úgy, hogy mégis közzéteszem.

A fahéjról

Az egészséged megőrzése érdekében ajánlom az alábbiakat:

  1. Kenyérre kenve a mézet és megszórva fahéjjal reggelire, igen hatékony védekezést jelent a koleszterin okozta bajok ellen, továbbá karbantartja az érrendszert és a szívműködést.

  2. Ízületi betegségre naponta reggel (étkezés előtt) és este egy csésze forróvízben feloldott két kanál méz és egy kis teáskanálnyi fahéjból készült ital akár egy hét alatt is képes a krónikus fájdalmak enyhítésére.

  3. Reggeli előtt félórával éhgyomorra, ill. lefekvés előtt egy csésze meleg vízben oldott méz és fahéjpor karbantartja a testsúlyt, nehezíti a zsírlerakódást.

  4. 1dl meleg vízben oldott két kanál méz és 3 teáskanálnyi fahéjból készült ital akár 10% képes csökkenteni a Koleszterin szintet 2 órán belül. Krónikus koleszterin betegség esetén napi három adag javallott.

  5. Haspuffadás esetén is jótékony.

  6. Az immunrendszer erősítése révén szinté jótékony hatású meghűlés, influenza, stb. esetén is.

  7. Gyomor- ill. csontrák esetén naponta háromszor fogyasztva a fenti italt szintén pozitív hatás érhető el.

  8. Reggelente meleg vízben oldott egy teáskanálnyi méz és fahéj mixturával való gargalizálás kellemes leheletet biztosít egész napra.

  9. Reggelente és esténként fogyasztva a méz és fahéj italt segít megőrizni a hallásunkat.

 

Kedves Erzsébet!

Többször olvassuk, köszönettel vesszük. Jobban a tudatunkba rögzül. Ott is kell elkezdődnie a változtatásoknak. Azt tesszük, amit a tudatunk diktál. Egészségünkre!

Barátsággal

Magdi

 Kedves dogtorno!  Tisztelettel kerdezem , hogy a feketeretek-levet  meddig kell innom ,ha hatasat is szeretnem lemerni a szervezetemen ?Csak magara igyam , vagy fol kell vegyitenem ?Most , jelen pillanatban fogyokurat tartok , es reggel ehgyomorra kellene innom ezt a kipreselt retek levet .Megjegyzem , hogy nem ajanlas alapjan , hanem sajat joszantambol csinalnam ezt a tisztitokurat .Az interneten olvastam.

                                               Udv.Rozalia

 A tisztítókúra,mindig jól fog. Azt mondják , hogy évente 2-szer kellene csinálnunk egy 2-3 napos tisztítókúrát,

amikor ajánlott csak gyümölcs illetve zöldséglevet fogyasztanunk.

Nem tudok róla hogy a retket hígítani kellene. A népi bölcsesség azt mondja, hogy csak este jó.

 

 

Koszonom szepen valaszat .Valoban azt mondjak a falusi emberek mifelenk is ,hogy a retek : reggel etek, delben mereg es este orvossag .

 

 Kedves Erzsébet! Az állandó álmosság érzetet, rossz közérzetet okozhatja-e a Candida fertőzés, amit már kimutattak és folyik a gombaölés három hónapja (Candcell és egyéb természetgyógyászati készítményekkel, plusz probiotikum). Van-e valami javaslatod ezzel kapcsolatosan? Nincs javulás.

 Emese

Életmód javítás.Ambicióból eredő szorongások el vetése.

Anyagcsere, rendezés, napi rendszeres székletürítés elérése.

Bióritmus beállítás.

A közösségi problémákat a szegre.

Kertészkedés komolyan, az önellátásig.

Élőélelmiszerek fogyasztása.

Citromos friss ívólé nagy csalánból, saját készítésű kefir fogyasztása.

Áfonya, szilvaíz,szilvorium,szüz olajbogyóolaj a sezon salátákra.Nem nagy áruházaas

 

Kedves Emese! Az állandó álmosságérzet lehet másnak a kifejezése is.

Ajánlatos ezt külön kivizsgáltatni, főleg ha más tünet is jelen van.

Amikor pedig legközelebb keresel szakembert, olyant keress aki a lelkeddel is foglalkozik.

Nem igen lehet az embert szétválasztani. Addig pedig add lejjebb az iramot!!! és élj egészséges

életmódot.Üdv. Erzsébet

 

 

 

 Kedves Erzsébet! Köszönöm a gyors reagálást, de nem rólam van szó, hanem a húsz éves fiú unokámról. Minden kivizsgálást elvégeztünk (neurológus,  Doppler,agyi CT,  EEG, hasi ultrahang,  vérképe jó, tüdeje tiszta, endokrinológiailag is egészséges). Tavaly márciusban kezdődött ez az álmosság érzete és sokat ásított, de fizikailag nem gyenge. Sajnos volt egy hibás diagnózisa menet közben, ami nem konfirmálódott, LYME kór, egy hónapig gyúrták belé az antibiotikumot intravénásan, ami az eleve meglévő Candida gombáit felszaporította. Gyakorlatilag szeptemberben kezdtük el a tisztító kúrát, fokozatos gombaölést és a Candida szigorú diétát, Nystatint is szedett egy hónapig a természetgyógyász készítmények mellett. Most március van és nem javul, álmos és rossz a közérzete. Más tünete nincsen. De nem tudott visszamenni az egyetemre sem. Nagyon aggódunk miatta. Nincs valami ötleted a Candidiázison kívül?

 Köszönettel:Emese

A leggyakrabban idegkimerülés szokott lenni.Valami lelki okra nem vezethető vissza?(a környezete,

a család, iskola, más?).

Ezért is hangsúlyoztam a lelki oldalát.

És még ezen kívül nagyon sok minden.

 Kedves Erzsébet! Valószínű, hogy van egy pszichés komponens, de minden látlelete jó.

 Mi az a sok "minden", ami még lehet ? Bioritmus zavar, alvászavar, komputer függőség okozta szellemi fáradtság?

 Kitűnő tanuló volt, de elkerült itthonról más városba egyetemre, de nem panaszkodott ezért. Egyéb lelki stressz nem érte, szép párkapcsolata van egy aranyos kislánnyal.

 Köszönettel:Emese

Kedves Emese! bocsánat,hogy közbe vágok és Erzsébettől is  :-) Lyme kór egyik kiváló természetes ellenszere az ezüst kolloid sok minden másra és erre is jó!!!bármeddig szedhető és nincs mellékhatása.Olvass utána a neten sok mindent találni róla.

üdv!

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek