Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A "Virtuális kaláka" fórumban beharangoztam a segíteni akarásomat, és most ígéretemhez híven,

jelentkezem, virtuális együttműködésre. Én magam gyermekgyógyászatból, klinikai laborból és

homeopátiából szakvizsgáztam. A természetgyógyászat ismeretem édesanyámtól van, ő volt ennek

a szakértője. Én, fiatal orvosként, lenéztem ezeket a gyógymódokat, de el kell ismernem, hogy sok

mindent megoldottak ezzel a módszerrel (több mindent, mint amit hagyományosan lehet).

Természetesen nem akarom ezzel az orvosi feladatot kisebbíteni, csupán több együttműködésre

serkenteni.

 

A rendelőmben elsősorban a természetes eljárásokat választottam. A háttérkivizsgálása  után a

legtöbb esetben elég volt ennek az alkalmazása.

 

Elég sok természetgyógyászati receptem van, amit vagy én írtam, vagy az orvosi ismereteim figyelembe vételével, mások írásaiból tájékozódtam. Szívesen megosztom veletek ezeket virtuálisan. Az én szerepem csupán egy kapocsé lenne, mivel nem láthatom az esetet. Elmondom a receptet és a véleményemet. A fontosabb szerep a Tietek lenne: az önállóság visszaszerzése, a korlátok felismerése és az ápolás.

 

Biztonságot keres az ember örökké. Sok esetben elég nehéz megtalálni, hogy mindenki elégedett

legyen.

Tehát várom a kérdéseket. Erzsébet

 

 

Megtekintések: 8792

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Kedves Lajos és Erzsébet, 

Van olyan gyógynövényes készítmény ( alma, szölőlevél, hibiszkusz, csipkebogyó, narancshéjat és bodzavirágot tartalmaz) ami tulajdonképpen a cukorbetegség szövődményeit hivatott megelőzni azáltal hogy az erek belső falát mintegy seprű módjára kisepri a lerakódásokat az érfalról. Ezáltal javul a keringés. Ráadásul, tapasztalataim szerint azok akik ezt a készítmény a fokhagyma tablettával együtt szedték, bizonyos esetekben vércukorszint csökkenést is elértek. (Idővel ritkábban kellett inzulinozniuk magukat, persze szigorúan orvosi utasításra) Ez a javulás azoknál tudott bekövetkezni akiknek volt , bármilyen minimális saját inzulin termelésük. Ha bővebb infóra lenne szükség kereshetnek skypon: esztegar.eniko vagy üzenetben és akkor felvehetjük egymással a kapcsolatot.

Kedves Enikő! A fancsalilajos@ freemail.hu e-mail címre várok bővebb infókat, ha leszel szíves. Üdvözlettel, Lajos.

Kedves Enikő,

 

Szerintem jó lenne itt közzétenni az infókat, mert nagyon sok cukros van, így mindenkinek segíthetnél.

Én nagyon szívesen segítek és adok bárkinek információt ha kerestek, ide azért nem szívesen teszem ki, nehogy valaki félreértse és reklámnak minősüljön. De keresetek az esztegar.eniko skype címen vagy esztegareniko@gmail.com emailon.
Köszönöm a választ.

Kedves Doktornő!

Jan 06.-án elestem és eltört a jobb vállam -a humerus proximális  vége,  dislocáció 2 mm. Most járok gyógytornára és javul

a mozgás készségem, de még sok mozdulatot nem tudok megcsinálni ill. fájdalmas, ha erőltetem. A tört rész nem mozdult

el (ami nagyon jó, így nem kell műteni), de ha mozgatom a karom, szó szerint recseg- ropog a vállam. Én 65 éves vagyok

és azt szeretném tudni, hogy ez a ropogás el fog-e múlni, vagy tudjam be a koromnak?  Szedem a Korall kálciumot, d-vit-t,

kellene-e esetleg még valamit? Válaszát előre is hálásan köszönöm

Szivélyes üdvözletem

Anikó

Kedves Anikó!  Túl fiatal ahhoz hogy valamit is a kornak tudhatónak tartsunk.Ha csak a ropogás van meg

és hiányzik a fájdalom, vagy egyéb tünet, nem tudunk vele mit kezdeni ( legalább is én nem tudtam).

Azokat a dolgokat kell szedni, amelyet hiánytünetek kísérnek.

A gyógytorna és masszírozás nagyon jó.

Kedves Erzsébet! Nagyon örülök ennek a fórumnak. Magam is hiszem, és hirdetem a " fűben fában orvosság" éltető erejét. Különösen a gyógyszer-lobby egyre erőszakosabb fellépése - csirke-influenza, disznó-nátha…hátha-náthaJ…védőoltás kampány óta.

Remélem sokunkat meggyőznek, legalábbis elgondolkodtatnak az itt olvasottak. Személyes tapasztalataimmal meg tudom erősíteni az ajánlott receptek hatékonyságát, és néhány kipróbált recepttel is szolgálhatok.

 

- A propolisz tinkturát  - mint méhész-utód- rég használom. Fogfájásra szilárd formájában is hatásos.

 

- Forralt bor-izzasztó-kúra.

 Megfázásos- náthás tüneteknél, amikor azt érezzük, hogy végelgyengülés közeleg , minden tagunk fáj, nálunk bevált gyógymód.

A forralt bort jó minőségű száraz vörös borból készítem. Ízesítem fahéjjal, citrom  héjjal, csípős paprikával, szegfűszeggel és a végül mézzel. Ajánlott legalább 8 dl elkészíteni egyszeri fogyasztáshoz. Kelléke még a vetett ágy és két dunyha. A majd liternyi folyadék és az erős fűszerezés segíti a gyors izzadást. Az alkohol tartalma pedig a bódulat utáni alvást, hogy elviselhető legyen a test tisztulása, a mérgek bőrön át távozása.

 

- Nagyon finom a mézes fahéj tea, és a citromos mézes gyömbér tea. A leírt hatásai mellett forrón élmény fogyasztani.

 

- A magas vérnyomás gyógyszere mindenek előtt a sok mozgás, a fehér fagyöngy hideg ázata,

  fokhagyma készítmények, és a karkadé, más néven hibiszkusz tea.

 

-Kellemes üdítő hatású, vírus pusztító a következő tea keverék.

Csipetnyi citromfű, borsmenta, kakukkfű, és fél-fél csipetnyi szurokfű (oregano), zsálya forrázata. (7-8 dl víz) Amikor langyos, ízesíteni szoktam - citrommal és mézzel.  Nyáron hidegen télen jó langyosan kellemes, üdítő ital. Túrákra visszük magunkkal.

 

 

- Egy csúnya gerinc-sérvemre azonnali műtétet javasolt az ideggyógyász  professzor. A beavatkozás a gerinc oszlop két oldalán a tartó izom kötegek átvágását is jelentette.  Az erős egyenes gerincet választottam, és még egy darabig a fájdalmat, valamint a bénulás kockázatát.  A különböző terápiás kezelésektől még jobban begyulladt  a gerincem így hamarosan  ezeket is abbahagytam..

Felkerestem egy gyógymasszört , aki talpmasszázst alkalmazott. Már az első kezelés után jelentősen csökkentek a fájdalmak, a harmadik után  készített  MR felvételen csodálkoztak az orvosaim  a gerinc sérv visszahúzódásán.  Ha nem vigyázok, és megfázik a derekam, enyhe fájdalom még jelentkezik, de azt talpmasszázzsal kezelni tudom.

Emlőrákom volt,rosszindulatú a neve Carcinoma ductate-tubilare infiltrans mammae Hist.gr.2Memütöttek.6 kemóterápiat kaptam és 25 sugárkezelést,de szeretnék valamién természetgyógyászati növény kivonatotot vagy valami ilyesmit.Sokan szednek de az orvos nem alyál semmit,Esetleg béres cseppet. Ha ktetszi tudni segiteni és megirni hogy mit lehetne még szedni a javulás érdekében. Előre is köszönöm.Mártonfi Ilona

Kedves Ilona! A rákról készülődöm feltenni az oldalra az írást. Majd ajánlatos lenne azt is

figyelemmel követni. Idős korban a szereket, ajánlatos a hiánytünetek alapján szedni.

Az e-mail címem itt az oldalon van, majd kérek visszajelzést, illetve oda bővebb információt.

Kedves Erzsébet!

Nagyon örülök, hogy felajánlotta segítségét és élnék is a lehetőséggel.

54 éves ffi vagyok, pace maker-em van már 12 éve és az utóbbi fél évben tartósan magas vérnyomásom van.

Mindez, sajnos vérnyomás-csökkentő gyógyszerek mellett (tritace-napi 10 mg és Cardura XL, napi 4 mg). A legnagyobb gond az, hogy nagyon ingadozik, (140/80-195/115 között) de átlagolva 160 körüliek a mért értékek.

Meg kell Önnek említenem, hogy volt egy visszér műtétem tavaly novemberben és azóta tapasztaltam a magasabb értékeket, addig 140-150 közötti értékeket mértem és csak ritkán emelkedett 170-ig.

Legyen kedves írja meg nekem, hogy mire kíváncsi ahhoz, hogy tanácsot adhasson nekem. Lehet, hogy nincs semmilyen összefüggés ezzel kapcsolatosan, de úgy gondoltam jó

Megírom az e-mail címemet is, hogy esetleg személyes kommunikációt bonyolíthassunk le ezzel kapcsolatban: giorgio577@gmail.com.

Előre megköszönve segítségét,

 

üdvözlettel Fülöp György

Kedves György! Bizony a vérnyomás ingadozik, normális körülmények között. 

Mi a kérdés?

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek