Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A "Virtuális kaláka" fórumban beharangoztam a segíteni akarásomat, és most ígéretemhez híven,

jelentkezem, virtuális együttműködésre. Én magam gyermekgyógyászatból, klinikai laborból és

homeopátiából szakvizsgáztam. A természetgyógyászat ismeretem édesanyámtól van, ő volt ennek

a szakértője. Én, fiatal orvosként, lenéztem ezeket a gyógymódokat, de el kell ismernem, hogy sok

mindent megoldottak ezzel a módszerrel (több mindent, mint amit hagyományosan lehet).

Természetesen nem akarom ezzel az orvosi feladatot kisebbíteni, csupán több együttműködésre

serkenteni.

 

A rendelőmben elsősorban a természetes eljárásokat választottam. A háttérkivizsgálása  után a

legtöbb esetben elég volt ennek az alkalmazása.

 

Elég sok természetgyógyászati receptem van, amit vagy én írtam, vagy az orvosi ismereteim figyelembe vételével, mások írásaiból tájékozódtam. Szívesen megosztom veletek ezeket virtuálisan. Az én szerepem csupán egy kapocsé lenne, mivel nem láthatom az esetet. Elmondom a receptet és a véleményemet. A fontosabb szerep a Tietek lenne: az önállóság visszaszerzése, a korlátok felismerése és az ápolás.

 

Biztonságot keres az ember örökké. Sok esetben elég nehéz megtalálni, hogy mindenki elégedett

legyen.

Tehát várom a kérdéseket. Erzsébet

 

 

Megtekintések: 8792

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Kedves Krisztina!

Nagyon rossz helyen van a fekhelye ha lehet változtasson, másik helyre feküdjön és pár nap múlva javulást fog érezni,egy nagyon széles kereszt vízérbe van a felső teste ez okozza a reggeli fáradt kelést viszont jól alszik benne az ember, de meszesedést gyulladást okozhat sőt sokkízületi gyulladást izomgörcsöket,és van egy kereszt Hartmann is, a bal oldalán megy végig és keresztbe a mellkason ill a hasüreget is érinti,éjszaka ha esetleg mellkasi szorításra ébred ettől van, tehát szembe átlósan tessék szíves kifeküdni , és utána jöhetnek a doktornő "jó tanácsai"  a tünetek megszüntetésére.

Tisztelettel: K.Gy.

Kedves Krisztina! örömmel látom,hogy mennyire tisztában van a földsugárzásokkal,ezen kívül két dolog miatt betegedhetünk meg a lelki okok és a táplálkozás, ahogy tetszett írni vannak lelki eredetű problémái de kinek nincsenek manapság! és valóban itt a fórumon nehézkes segítséget nyújtani de biztos vagyok benne ha a doktornőt megkeresi a saját mail címén mindkét dologban hathatós segítséget nyújt önnek is.

Jó egészséget!

                                   K.Gy.

Kedves Krisztina és Gyula! Örömmel látom, hogy időközben már együtt dolgoztatok.

Én is azt akartam mondani, hogy hallgass Gyulára illetve tedd azt amit mond és utána meglátjuk

hogy mi marad még, azon megpróbálunk segíteni.

Elmesélem hogy én hogy jártam ezt a problémát illetően. Egy alkalommal  természetgyógyászokkal voltam táborba és éjjel 3 órakor kezdődött egy fejgörcsöm. Miután ismétlődött a dolog kezdtem gyanút fogni és szóltam a vezetőnek. Ő megmérte és azt mondta,

hogy egy visszér fölött van a fejem és ha megcserélem a fekvő pozíciót akkor elfog múlni.

És úgy volt, többet vissza sem tért.

Megtisztel ha egy tőlem idősebb ember főleg egy hölgy letegez,bár még engem is úgy neveltek(nem liberális eszmék szerint), hogy az idősebbet magázni illik,de azt vallom a tiszteletet így is meg úgyis meg lehet adni egymásnak.A bonyolultságról annyit, csak az bonyolult amit azzá teszek! az egészségemért mindent meg kell tennem ami rajtam múlik és minden ami körülvesz csak eszköz, énértem van! és úgy alakítom,hogy nekem jó legyen.

                    :-)

ès ha valaki ki akarja pótolni Erzsébet doktornö kítünö receptjei ajánlhatom a következöket: 

Pránájáma légzögyakorlatok Selvarajan Yesudian

Hasi légzés

Végrehajtása: állva, ülve vagy fekve. Tudatosságunkat irányitsuk a köldöktájékra.
Kilégzéssel huzzuk be a hasfalat, majd orrunkon lasssan lélegezzünk be, mialatt rekeszizmunkat leeresztvehasfalunkat domborítsuk ki, és így tüdönk alsó lebenyét töltsük meg levelgövel. Kilégzés közben hasfalunkat erössen húzzuk be, mialatt a levegöt orrunkon keresztül kiszorítjuk tüdönkböl. A hasi légzésnél a tüdönek csak az alsó lebennye telik meg levegövel, tehát csak hasunk végez hullámzó mozgást, a mellkas egyáltalán nem mozdul.
Gyógyító hatása: Nagymértékben tehermentesíti a szivet, leszállítja a magas vérnyomást, serkenti az emésztést, szabályozza a bélmüködést.

Közép légzés

Végrehajtása: állva, fekve vagy ülve. Tudatosságunkat irányitsuk a bordáinkhoz. Kilégzés után orrunkon lassan lélegezzünk be, mialatt bordáinka két oldalra tágítjuk. Kilégzés közben bordáinkat húzzuk össze, s így a levegöt orrunkon keresztül szorítsuk ki. A közép légzésnél tüdönk középsö része telik meg levegövel, tehát hasunk és válunk mozdulatlam marad.
Gyógyító hatása: a szivet felszabadítja a nyomás alól, a máj, az epe, a gyomor, a lép és a vesék vérkeringését felfrissíti.

Felsö légzés

Végrehajtás: állva, ülve vagy fekve. Tudatosságunkat irányitsuk a tüdöcsúcsokra. Kilégzés után a kulcscsontuk és a vállunk emelésével lassan lélegezzünk be az orrunkon át, tüdönk felsö részét töltve meg levegövel. Kilégzés közben vállunkat lassan eresszük le, s a levegöt tüdönkböl orrunkon át szoritsuk ki. A felsö légzésnél a has és a mellkas közésö része mozdulatlan marad.
Gyógyító hatása: edzi a tüdökaput (hílust), és alaposan szelözteti a tüdöcsúcsokat.

                                     Nyári időszakban                                                     

                             előfordulható  események.

 

         Napszúrás, hőguta.

Sok minden éri nyári időszakban a lurkókat és jó ha felkészülünk erre.

Napszúrás is érheti őket ha sokat tartózkodnak a napon és főleg déli időben, fokozatosság nélkül.

Nem ajánlatos napos helyen a sátorban vagy a kocsiban hagyni a kis gyermekeket, csecsemőket. Ez a korosztály a túlmelegedés ellen gyakoribb légzéssel, kipirulással védekezik, de ha ezek elégtelennek bizonyulnak a keringés kimerülése sőt halál következhet be.

    Tünetei: magas láz, az arc kipirosodása, fejfájás és rosszullét. A tünetek lehetnek részlegesek. Akkor kell orvoshoz fordulni ha a rosszullét is társul a tünetekhez vagy ha nagyon kétségbe vagyunk esve.

   Elsősegélyként: a gyermeket azonnal árnyékos helyre kell vinni, le kell vetkőztetni és gyorsan, de fokozatosan le kell hűteni. Ha eszméleténél van, kortyonkénti itatása a helyszínen megkezdhető. Közben orvosi ellátás után kell nézni. Még adható a homeopátiás Belladonna golyócska alacsony vagy közepes potenciában. Elszopogatja, félóránként egy adagot és javulás esetén abba lehet hagyni.

      Leégés.

Ha érzékenyebb bőrtípusról van szó és ha nem tarja be a fokozatosságot leégés is előfordulhat. Megelőzésként napozás előtt, illetve napon való tevékenység előtt a bőrt be kell kenni napolajjal vagy különböző faktorú naptejjel.

Ha a leégéshez általános tünet is társul, a fent leírtak a tennivalók elsősegélyként.  Ha  a leégéshez napszúrás is társul vagy kiterjedt, orvoshoz kell fordulni. Az első segélynyújtás szülői feladat mert gyorsan kell csinálni.

Homeopátiásan is lehet segíteni rajta: Belladonnával illetve Apissal ( ha ödémás a bőrfelület)közepes potenciában 1-2 óránként egy adagot 2-3-szor. A leégett bőrfelületre lehet alkalmazni Panthenol sprayt, vagy savanyú tejet és a fájdalmat csökkenteni kell. Minden esetre sokkal egyszerűbb megelőzni, mint kezelni. Ez utóbbi hosszadalmasabb.    

        Csípések.

A kullancs alattomosan szokott megcsípni, mert nem is érezzük. Mindezt akkor ha zöld övezetben járunk. Sajnos a csípésükkel betegséget is továbbíthatnak. Mivel Magyarországnak ez a területe fertőzött, ajánlatos a kullancs okozta agyvelőgyulladás ellen beoltatni.

Eltávolítása: az óramutató járásával ellentétesen egy gyufaszállal forgatjuk, amíg beleszédül és akkor könnyebben eltávolítható.

Más rovarok csípése is érhetik a gyerkőcöt: szúnyogok, legyek, bolhák, méhecske és darázs. Van rá eset hogy ezek a csípések nyomán viszkető göbcsék keletkeznek, melyek sokáig megmaradnak.

A méhecske és darázs csípése helyén ödémák keletkeznek a bőrön. Veszélyesebb terület a fej, arc és ha ezen a területen éri a csípés vagy több csípés éri és légzési nehezítettség társul hozzá, az ellátás orvosi feladat. Addig is homeopátiásan Apist adhatunk, félóránként egy adagot javulásig.

Helyileg  hideg vizes-ecetes borogatást kell rátenni. Ami állandóan kéznél van:- lemosott és vizes útilaput vagy vizes hársfalevelet vagy más levelet aminek ehető gyümölcse van. Homeopátiásan, ha más rovarcsípésről van szó, Ledum adható, illetve elszopogatható.

Megelőzésként lehet használni a rovarokat riasztó kenőcsöt vagy pár nappal utazás előtt B komplex vitaminokat szedni. A B vitaminok kipárolgásának az illatát nem szeretik a rovarok.

       Horzsolás.

Nyáron a játszótéren is gyakoribb ez a baleset. Ilyenkor elég egy helyi fertőtlenítés, esetleg fedőkötés. A fertőtlenítés betadinnal, alkohollal vagy egy elkészített gyógynövényes-alkoholos kivonattal lehet. Elkészítése: -anyaoldat: egy széles nyakú üvegbe összevágunk megmosott útilaput, körömvirág szirmot és cickafarkot és leöntjük tömény alkohollal. Pár hét állás után, ami sötét helyen legyen, elkészíthető a használandó oldat. Ezt úgy készítjük el, hogy felhígítjuk az anyaoldatot felfőzött vízzel vagy desztillált vízzel, hogy az alkohol kb. 45 fokos legyen, így nem égeti a bőrt. Ennek az oldatnak az az előnye hogy a hegg képződést is sietteti és megelőzi a felülfertőzést.

Ha a baleset erősebb és ficam vagy törés gyanúja áll fenn, orvosnak kell látnia. Amennyiben véraláfutás is van jót tesz ha elszopogat Árnikát még a szállítás előtt. Ez ugyanis sietteti a véraláfutás felszívódását és megelőzi a felülfertőzést.

                                                                                           Dr. Bányai Erzsébet

                                                                                            gyermekszakorvos

 

Kedves Erzsébet!  Köszönjük a sok okos ötletet a nyárra!

Egy személyes kérdésem is lenne. Mostmár minden évben elmegy a hangom legalább egyszer, de inkább kétszer. Harminc évvel ezelőtt még csak háromnapos volt ez az "öröm" a családnak, de ma már az 5-7 napnál tartok.  Tudom mindig, mitől fázott meg a torkom. Legutóbb jégkrémtől. Talán mohón ettem, nem tudom. Legutóbb antibiotikumot kaptam rá, de így is 7 napig suttogtam. De nem szívesen szedek antibiotikumot, emiatt kérdezem, hogy valami természetes gyógymódot tud-e erre ajánlani? Válaszát előre is köszönöm.

Ferenczné Gabi

Kedves Gabriella! A hangod elmeneteléhez, gondolom ez megfázás keretében van. Tehát magát

a meghűléseket, amik ismétlődnek és gyakoribbakká válnak - ezt kellene kezelni.Gondolom

ehhez társulnak más tünetek is.

Bizonyos korban a tünetek szaporodnak- így van ez nálad is. Összetettebb kezelést igényelnek.

Első lépésként egy homeopátiás alkati kezelést javasolok, mivel itt időigényességről van szó

és föltétlen követni kell az esetet. Amikor pedig megfázol igyekezz természetes gyógymódokat

alkalmazni és pihenést. Nagyon jót tesznek ilyenkor az inhaláláson kívül egy jól kiválasztott

homeopátiás szer is , a tüneteknek megfelelően.Helyileg, az énekeseket kellene megfigyelni.

Ideértve az evést is (hogy mit esznek gyakrabban).

Ezenkívül az immunrendszer erősítése és az életmód  megváltoztatása. Ezért is mondtam azt

hogy összetett.

Ha homeopátiás címre van szükséged, akkor jelentkezz a magán oldalon.

Azért írtam ilyen hosszan hogy meggyőzzelek az alkati kezelés fontosságáról.

 

Köszönöm Erzsébet a gyors  válaszodat. Meg foglak keresni! 

Gabi

Erzsébet ! Nagyon hasznos tanácsot adtál a nyár kellemetlen pillanatainak orvoslására.  A rovarcsípés -szúnyog, pók, bögöly... kipróbált szere az aloa vera növény lecsippentett levelének a nedve.  Ez a kocsonyás anyag nem csak hűti az égő bőrfelületet, hanem nyugtatja is. Nálam mindig van egy cserépnyi növény, szinte kipusztíthatatlan, ha  nem öntözöm túl a kispozsgást.  .

Kedves Doktornő!

Levelét továbbítottam lányomnak, hogy kéznél legyen, ha kisunokámat Lilianna Sárát valami apró baleset érné, két és fél évesen nagy bátorsággal jár kel a világban, míg lányom Simon Pétert várja augusztusra, s így a vigyázó szemeket időnként a kéz és láb nem tudja elég gyorsan követni!

Más: Vendégségben lévő unokahúgom kinek fog ínyét műtötték- inplantációra vár, s most csúnya fisztula keletkezett rajta, mivel segíthetünk?

Kamillát főzünk, van még valami, ami csökkenti a gyulladást a gyógyszerek mellett?

Köszönöm előre is!

Márta

Kedves Márta! Nem tudom hogy néz ki a fisztula, ürül-e rajta valami (váladék, esetleg gennyes),

piros-e a környéke? De elsősorban a homeopátiás Arnikát javaslom a műtét miatt (30-as vagy 200-as

potenciálban egyszeri alkalommal). Énnekem a foginyem elüszkösödött foghúzás után-akkor még

nem ismertem a homeopátiás kezelési módot.Csak azután nem üszkösödött el , miután ezt a

kezelési módot használtam.

Azután tudunk foglalkozni egyébbel (a fisztulával). Jót tenne neki a gyógyszertárban kapható propoliszos ecsetelés (alkoholban feloldott formában). Egy kicsit éget amikor ráteszik,de utána jó. Többször lehet ismételni naponta, amíg a probléma tart.Énnekem a propolisz volt a legjobb gyulladáscsökkentő.

Visszajelzést kérek. Remélem érthető voltam.

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek