Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Valamennyien hiányoljuk a fiatalok jelenlétét erről az oldalról, jó lenne olyan ügyet, lehetőséget kitalálni, felkínálni, amiben szívesen részt vesznek. Talán meg kellene hírdetni valamilyen pályázatot, a mai világ irányzatának megfelelően, díjakkal. Szerény lehetőségemhez képest én támogatnám. Mondjuk a díjazottak erdélyi körütakat nyerhetnének. Ahányan felajánlottuk, hogy ingyen fogadunk szállóvendégeket, abból már jó kis utazás kerekedhetne. Hogy jó kis csapat álljon össze (kettő-három) abban lehetne kölönbséget tenni a díjazottak között, hogy milyen mértékben támogatjuk az utiköltséget.

A kategóriákat aszerint lehetne megállapítani, hogy ki, kik vállalják az elbírálást (istenibe, azaz ingyen, ahogy azt Gelencén mondják). Ez esetben minden kategória első helyezettje utazna. A korhatár egyelőre lehetne 18-25 év, mert ők már utazhatnak kísérő nélkül, és felelnek a tetteikért. Mit szóltok hozzá?

Megtekintések: 184

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Kedves Mária! Kitűnő ötlet, melyhez örömmel csatlakozom!

Amit ajánlani tudok: szívesen tartok előadásokat, esetleg helyszíni  bemutatókat érdeklődő fiatalok csoportjainak. A helyszín akár Gelence is lehetne :-) ! A szívem csücske az az erődtemplom, mióta csak megláttam. Eszter lányom idén márciusban járt ott, s hozott szép felvételeket. Legnagyobb meglepetésemre ottani Ozsváth-ok temetkezési helye!!!

Megoldható lenne. Van ott egy-két komaasszonyom. Mind a kettő a templom közelében. Néha még a templomkulcs is náluk van. Köszönöm a támogatást!

A gyermeknap közeledte apropóján, egy jó emlékemet szedtem elő. ( Hátha valaki talál benne fantáziát az idein.)

 Minden évben valami mást találtunk ki a gyermekeink elfoglaltsásgára, szórakoztatására, ajándékozására úgy hogy maguk is részesei legyenek az elkészítésében. A sportos tevékenységek mellett mint a söprűs foci, egyebek.

2001-ben az előre elkészített kerámia plakett, minden gyermek jegyével megfaragott középső rész, hátoldalán mosolygó napocska. A zsinórt helyben fontuk és fűztük össze az elemeket. Nagyon örültek a saját jegyükkel ellátott nyakbavalónak. Az enyém még megvan, az övék sajnos már nincs.

JUDIT ÍRTA:

Nagyon jo otlet. a jutalmakban segitek, akar anyagi segitseget  is ajanlok.

Sok sikert, remelem sokan csatlakoznak  a dologhoz.

Judit


Ide várjuk a javaslatokat, ötleteket, vállalásokat, megfontoljuk, meggondoljuk, meglátjuk mit szól az alapítvány kuratóriuma, és azután összeáll. Köszönöm, hogy támogatásban gondolkodsz.

 

GÁBOR ÍRTA:

 Teljes szívemből támogatok és helyeslek minden olyan ötletet, ami a fiataloknak tanácsot, célt és segítséget ad a jövőjüket illetően.

Szóljatok még!
en letrehoztam, regesregen volt mar, egy gyerek sarkot, de senki sem jelentkezett igy tororltem! en is hianyolom a fiatalokat az oldalrol!:((
Azért csak próbálkozzunk!

Itt vagyok én, miben segítsek? Én pl. szeretek kirándulni. Jó lenne fiatalabbakkal megszervezni egy közös kirándulást, esetleg cserekirándulást.

 

Ez is erőst jó ötlet! Gyertek hozzám Pécsre, amíg még itt vagyok! Szállás van, főzni lehet, ha még egy kétszemélyes matracot betolunk a nagyszobába, elfértek heten. De ha még kell hely, csak szervezek valahogy...
Meddig vagy ott?

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek