Székely-Szeltersz.

A hegyek lábánál csak a helyiek, környékbeliek által ismert fürdőhely Székely-Szeltersz.

Ha az országútról a Vargyas patak folyása irányában haladunk 5-6 kilométer után kis turistatelep fogad, s a patakvölgyben borvízforrások. Érdemes itt letelepedni és tüdőnket tele szívni tiszta hegyi levegővel. Ha azonban még tovább kutyagolunk – most már gyalogszerrel -, újabb bővizű forrásokra akadunk. Flaskákkal, korsókkal megrakott szekerek állnak előtte. A szomszéd településekről érkezettek várják, hogy sorra kerüljenek, és edényeiket megtölthessék a gyógyerejű borvízzel.

Kissé távolabb furcsa jelenség tárul ámuló szemeink elé: a pataktól nem messzire a földből, - ott a semmi közepén -, egy füstölgő, fekete kémény áll ki. Közeledve a jelenséghez odaigyekvő embereket érünk utol, akik egy-egy karót, faágat cipelnek magukkal.

Hiába kérdezősködünk, csak azt válaszolják, hogy majd meglátjuk, ha odaérünk.

Valóban, meglátjuk: egy vesszősövénnyel körbevett szobányi vízmedence. A közepében kiselejtezett mozdony kazánja. Körülötte a vízben fapadok, s a gyógyvízbe merülve fájós izületeiket gyógyítani vágyók.

A hozott ágak, karók arra kellenek, hogy azzal fűtsék a kazánt, mert ez melegíti fel a különben hideg gyógyvizet.

Népi lelemény!

Neve is van állítólag a „fürdőnek”: nádasszéki gyógyfürdő, de az idelátogatók tréfásan csak úgy emlegetik, hogy banyaáztató.

Mondják, nagyon jót tesz láb- és hátfájásra.

Az történt a napokban - amint híre kelt a gyógyhatásnak -, hogy taxival hoztak a városból, Székelyudvarhelyről mozogni alig tudó asszonyt. Ölbe vitték be a drága gyógyvízbe, s ott üldögélt jó félóráig. Akkor aztán a saját lábán szaporázott ki a medencéből - amikor valaki ijedten felkiáltott: „jaj, ott a medve!”

(Lehet nem is volt igaz, s azok a vásott kölykök jót kacagtak az okozott ijedelmen)