Ennek a történetnek is csak mellékszereplője voltan, de nem tudom kihagyni, hogy ne meséljem el. Már, mint említettem saját szülővárosomba katonáskodtam, mert nős voltam így elég gyakran volt, hogy naponta kértem a Kerítés századostól engedélyt, hogy dobbantsak rajta keresztül, este ki reggel vissza. Persze ha olyan volt a szolgálatos tiszt, akkor este egy kis vacsival kedveskedtem neki és akkor úgy mondván nem kellett kerítést ugrani kapun távozhattam. A vacsora elkészítése nem volt probléma, mert már konyhán dolgoztam, mint szakács. Hárman voltunk szakácsok és úgy voltunk beosztva, hogy egyik a reggelit, másik az ebédet és harmadik a vacsorát készítette és ezt hetente váltogattuk. Ezen a héten én voltam az ebédes, így este vacsora kiosztás előtt már el tudtam menni.

   Ez alkalommal a Kerítés százados engedett el este nyolc óra körül, igaz reggel háromnegyed öt kor már vissza kellett érnem a kaszárnyába, ha azt akartam ne vegyék észre, hogy leléptem. Reggel mikor visszaértem a kaszárnyához a konyhaablak előtt kellett elhaladnom még mielőtt átugrottam a kerítést és már akkor feltűnő, hogy a konyhán sötétség és csend van. Hamar átugrottam a kerítésen és nézem, a konyha bejárati ajtaja zárva van. Saját kulcsunk volt mind négyünknek ide beleértem a kazánfűtőt is, mert a főzés gőzkazánokban történt és ehhez szükség volt rá is. Rögtön gondoltam valami történt, segítek szerettem volna nekik meggyújtottam a kazánba a gázt hadd melegedjen a víz. Utána irány a konyha körülnézni mi lesz a reggeli, mibe tudok még segíteni és gondoltam utána megkeresem a reggelis szakácsot. Nézem a napi menüs receptet „- Reggeli: - Túros makaróni és tea „ .

  Na ezért nem siettek, de a kazánfűtőnek akkor is már rég itt kellett volna, legyen, mert fél hatkor volt a reggeli osztás és elég lassan melegedett fel az öreg kazán. Nézem az egyik üstbe teavíz már bekészítve, gondoltam megnézem a makaróni tésztához is bekészítették-e a vizet, na, itt elállt a lélegzetem is, valami sűrű folyadék volt benne körülbelül négyszáz liternyi. Hirtelen nem is tudtam mire gondoljak vettem a nagy merítő kanalat és belémertem ebbe a kocsonyás akármibe utána meg rögtön keresni kezdtem a makarónit, mert már gyanús volt, hogy itt valami nincs a rendjén. Elzártam a gőzt ennél a kazánnál és irány a reggelis szakács kollégáért. Útban a konyha felé elmesélte, hogy este megkérte a konyhára beosztott katonákat törjék, össze a makarónit ne neki kelljen reggel vele foglalkozni, de ő arra gondolt, hogy az asztalra egy edénybe beletörik. Na, ezek a katona kollégák túltejesítették magukat és beletörték a makarónit a kazánba, a vízbe így lett csiriz reggelre az egészből, nem is akár mennyi, négyszáz liter, ez a mennyiség egy papírgyárnak is elég lett volna, tán egy hónapig is.  Míg leszereltünk gyakran emlegettük a négyszáz liter csirizt.

  Kis történtnek itt van vége de a kalandoknak még nincs!