Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Puliszkás ételek – Puskás Sándor módra

Kolozsvári Puskás Sándor Varázspálcám fakanál című recepteskönyvében előkelő helyet foglalnak el a puliszkából, puliszkával készült ételek.
A kukoricalisztből készült ételekről szóló fejezet bevezetőjében a marosvásárhelyi szobrászművész többek között ezt írja: „Nem a nagy, „lófogú” kukoricából lesz a jó puliszka, hanem az apróbb csövű, aranysárga színű, muskotálykukoricából, amit külön erre a célra vetnek, és külön is őrölnek. Nem az úgynevezett „extra” kukoricaliszt a legjobb, hanem az, amit vízimalmon őröltek, durvább szitán, szitálás után pedig valamennyi dara meg korpa is maradt benne.”

Puliszka juhtúróval
Hozzávalók: 2 l eresztett puliszka, 30 dkg juhtúró, 10-12 dkg füstölt szalonna, 5 dkg zsír vagy vaj, ízlés szerint.

Elkészítés: Nem túl híg és nem túl kemény puliszkát főzünk. Egy tűzálló tálat kizsírozunk, az aljára egy réteg puliszkát rakunk. Jól beszórjuk juhtúróval, és lelocsoljuk egy kanál zsiradékkal. A műveletet addig ismételjük, amíg az edény megtelik. A füstölt szalonnát apró kockákra vágva serpenyőben megpirítjuk, s a lerakott puliszka tetejére szórjuk. A tálat 20–30 percig előmelegített sütőbe tesszük, hagyjuk, hogy jól átsüljön. Savanyított fejes káposzta cikájával vagy kovászos uborkával kínáljuk. Van, aki a tányérban még tejfölözi.

Puliszka egybefőzve havasiasan
Hozzávalók: Személyenként egy-egy összetett maroknyi puliszkaliszt, víz, só.

Elkészítés: Az üstben feltesszük a sós vizet főni. Mikor forr, az egész kukoricalisztet a közepébe öntjük. A puliszkakeverővel lyukat fúrunk a lisztbe, míg a közepén megjelenik a fövő víz. Lassan főzzük, legalább 20–30 percet. Ekkor az üstöt levesszük a tűzről, a levét egy füles edénybe öntjük. A keverővel elkezdjük keverni az átgőzölődött lisztet, a levét keverés közben visszaöntögetjük. Mikor a puliszkánk már jól összeállt, valakit megkérünk, hogy egy törlővel fogja meg az edényt, a keverőfával jól megkeverjük, majd az üstöt egy kerek, nyeles lapítóval lefedjük, és a tűzre visszatesszük. Megvárjuk, míg a puliszka és az üst között gőz keletkezik, majd egy hirtelen mozdulattal az edényt felfordítjuk, és a puliszka a lapítóra kerül. Fehér cérnával szeletlejük, alulról fölfelé, s máris tálalhatjuk a tokány mellé.

Puliszkából kukumpityere
Hozzávalók: Keményebb (maradék) puliszka, juhtúró, tojás, prézli, olaj, só, esetleg 1-2 cikk fokhagyma vagy reszelt hagyma (ez el is maradhat).

Elkészítés: 2 rész puliszka, 1 rész juhtúró. Egy fokhagymacikket meghámozunk, apróra vágjuk, sózzuk, késheggyel szétzúzzuk és összegyúrjuk a túrós puliszkával. Kis gombócokat formálunk. A tojást felverjük, a gombócokat ellapítjuk és beleforgatjuk a tojásba, majd prézlibe is, forró olajban pirosra sütjük. Ketchuppal vagy bármilyen savanyúsággal, esetleg paradicsommal is igen finom vacsora, reggeli, előétel is lehet.

Tejes málé, édes málé
Hozzávalók: 1 l szép sárga máléliszt (kukoricaliszt), 8 dl tej, 5-6 ek. cukor, 2 db tojás, 1 ek. zsír vagy vaj, 1 citrom reszelt héja, 1-2 vaníliás cukor, 1kk. szódapor vagy sütőpor, 1 kk. só, vaníliás porcukor a kész tészta behintésére.

Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, közepes méretű tepsit kizsírozunk, liszttel kiforgatjuk, a masszát beleöntjük, és közepes hőmérsékletű sütőben rózsaszínűre sütjük. Kihűlés után szeleteljük, és egy szűrő segítségével egyenletesen megszórjuk porcukorral.

Bálmos
Hozzávalók: szitált máléliszt, amenynyit felvesz, 2 l író, 2-3 napig savanyítjuk, 5 dkg vaj vagy 2 dl tejföl, só.

Elkészítés: Az enyhén savanykás fehér savót, sózott írót a vajjal vagy a tejföllel feltesszük főni. Mikor forr, a málélisztet kevergetés közben lassan beleeresztjük, és lassú tűzön jól átfőzzük. Ha a massza elválik a kanáltól, tálalhatjuk. Vannak vidékek, ahol 2-3 tojást is kevernek bele.

Bóc, boculy (Gyergyóban)
Néprajzi gyűjtéseim alkalmából sokat jártam a Gyimesi-szoros vidékén, a csángóknál. Ott az a szokás, hogy nyáron a patakok melletti házakat otthagyják, és állatostól felköltöznek a „nyári szállásra”. Itt ettem egy jellegzetes puliszkafélét, a bócot. Gyergyóban ezt bocujnak hívják, de van, ahol gomolya a neve.

Hozzávalók: havasi, kemény puliszka és juhtúró.

Elkészítés: Öklömnyi, keményebb puliszkát lapítón kissé kinyújtunk, közepére maréknyi juhtúrót teszünk, a puliszkát ráhajtogatjuk, és labdát formálunk belőle (összecsombolyítjuk). A tetejét kissé meglapítjuk, és szénre vagy a platni szélére tesszük, és átmelegítjük. Ebből aztán csipegetve szokás eszegetni a puliszkát a benne levő túróval.

Puliszka göngyölve
Hozzávalók: 1,5–2 liternyi kemény, kiborítós puliszka, 30–35 dkg juhtúró, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl.

Elkészítés: Főzzünk egy kiborítós, havasi puliszkát. Egy törlőt beáztatunk vízbe, kicsavarjuk és kiterítjük, erre borítjuk ki a puliszkát. Megformázzuk téglalap alakúra. Juhtúróval ujjnyi vastagon beborítjuk, és a törlő segítségével begöngyöljük henger alakúra. Egy hosszúkás lapítóra tesszük, és melegen szeletelve tálaljuk. Jól illik hozzá a cukros, fejes saláta, az öntött, erdei madársaláta, kovászos uborka vagy hordós cikakáposzta. A tálaláskor a tányérokban tejfölözzük.

Megtekintések: 1935

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

kedves laszlo igazi finom receptek gyergyoi vagyok a szuloi haznal reggelre puliszka volt mindennel amit itt el olvastam valtozatosan lehet talalni es ami a leg fontosabb nagyon laktato en azt hiszem hogy nincsen az az orszag ahol nem ismerik sokan moldvai etelnek tartjak de en most spanyol orszagba elek es egyszer el mondtam egy csaladnal hogy mijen eteleket lehet kesziteni puliszkabol es a puliszka melle kenyer hejett es azt mondta ez a csalad hogy a puliszka tipikus asturiai etel  udvozletem es kosz hogy olvashattam a finomsagokat ilu

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek