Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Ha kinn voltál az utcán, ha otthon voltál, ha a tévéből nézted, ha rádióban hallottad, vagy csak mesélték... írd le mi történt veled 1990 márciusában !

Megtekintések: 2137

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Magyar idő szerint 0:20-kor kezdődik a Duna TV-n egy 3 részes dokumentumfilm a Marosvásárhelyi eseményekről. A film most kerül először bemutatásra.
A következő részek holnap-, ill. holnapután kerülnek bemutatásra, ugyanígy éjféltájban.
Lélekben ott vagyok Marosvásárhelyen a gyertyás- fáklyás felvonuláson.És a petíciót is aláírom gondolatban. Ha alkalmat adnak rá ténylegesen is. A konfliktus kitervelőit, kirobbantóit és szervezőit ideje már megnevezni és elítélni. Csak így lehet elvárni a megbékélést magyarok és románok között. A teljes igazság megismeréséhez joga van a erdélyi magyarságnak és joga van a románságnak is, hogy megtudják kik és milyen célokból uszították, vezették félre őket. Minden tiszteletem a Pro Európa Ligának és személyesen Smaranda Enache asszonynak
Én szovátai vagyok, ott éltem meg az eseményeket, melyekkel édesapám kapcsán kerültem közvetlen kapcsolatba.

Tudni kell, hogy apu MAGYAR levente-katonaként vett részt a második világháborúban, több mint 5 évig orosz fogságban volt. Ő egyszerű munkásemberként az életét becsületesen végigdolgozta, és néhány évvel az események előtt ment nyugdíjba (úgy, hogy hosszú munkaideje alatt egyszer sem volt betegállományban!).
Apu mindig nagy hír-hallgató és értelmező volt (a rádió a Kossuth-adóra volt állítva és naphosszat szólt, de saját TV-n néztük a holdraszállást is), bizonyára ennek hatására én is hírbolond vagyok, mióta az eszemet tudom.
A '89-es eseményeket is együtt éltük át, apu akkor még nagyon harciasan készült, hogy megvédi a családot, ha szükséges (egy termetes vasrúdat maga mellé téve :-)).
Valahogyan értesültünk a vásárhelyi eseményekről is (két nagybátyám is ott élt a családjával). Aput nagyon felzaklatta a dolog, és lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy azokban a napokban agyvérzést kapott.
Azóta már tudom, hogy ilyen esetben a beteget nem szabad mozgatni, és azonnal infuziót kell kapnia. Mivel azonban Szovátán nem volt kórház, csak egy elfekvő (ahol aput nem tudták kezelni), aput Vásárhelyre vitte a mentő.
A kórház, ahová bevitték, tele volt véres sebesültekkel. Aput egy ideig - ha jól emlékszem, kb. 2 órán keresztül - nem látta el senki, aztán egy román orvoshoz került...
Isten ments, nem akarok vádaskodni, bizonyára megfelelően látta el az orvos...ki tudja...

Apu részlegesen lebénulva érkezett haza a kórházból, a fél oldalát nem érezte. Majd lassan teljesen lebénult, és kb. két év múlva meghalt. Közben végig a tudatánál volt..
http://www.napocanews.ro/2010/03/exclusiv-biografia-secreta-a-lui-k...
Tekintsünk be egy kicsit a román nacionalista sajtóba. A fentiekhez hasonló írások jelenek meg benne.
Végigolvastam az egészet....felkavarodtak bennem is az emlékek...
Az első nap reggelén - 19-én - lent jártam a városban és eléggé feszült volta a hangulat. Elrendeztem dolgaimat, hazamentem. Akkor hallottam a rádióban, hogy gond van. Első reakciüm az volt, hogy oda kell menni, de Édesanyám kérésére otthon maradtam. Tovább hallgattam a rádiót, és a düh egyre nőtt bennem... Aztán délután hallottuk, hogy megtámadták az RMDSZ székházat. Ott voltunk a rádió mellett, hallgattuk, de egyszer sem szóltak, hogy menjünk ki...folyamatosan azt mondták, hogy mindenki maradjon otthon. Pedig szerintem akkor kellett volna azt mondani, hogy ki magyarok...akkor nem lett volna 20- a, nem lett volna Sütő szeme kiütve stb. Nem mentünk ki... azóta is sajnálom...
Másnap reggel biciklivel mentem dolgozni. Találkoztam egy magyartanárnővel, aki mondta, hogy a magyarok gyülekeznek a székház előtt. Nekem sem kellett több, azonnal arra tekertem. Amint kiértem a székházhoz a Borsos utca felől, látom hogy pár tíz magyar csoportokba verődve áll a székház előtt és beszélgetnek. A Leó - Oroszlán - előtt jött kb. vagy nyolc rendőr - inkább osont -, a magyarok pedig amint észrevették elindultak feléjük kiabálva "Hol voltatok tegnap???", " Le veletek!", stb. Akkor érkezett arra id. Hunyadi bácsi, rendező a színháznál - sajnos azóta eltemettük -, aki azonnal odaszólt nekem: "Zoli gyere állítsuk meg az embereket, mert széttépik ezeket a nyomorultakat!" Én ledobtam a biciklimet, odaálltam a rendőrök elé, Laci bácsi pedig az embereket csitította, akik e nélkül neki mentek volna a rendőröknek. A hangulat fokozódott... végül a rendőröknek sikerölt besurranniuk a Borsos Tamásba és futásnak eredtek a rendőrségig...Én pedig elmentem a munkába...
Amikor beérkeztem a munkahelyemre, akkor éppen Sanyi bácsi - a főnököm, vette elő éppen a névnapi bort és a kínálnivalót, amikor hallottam, hogy "Gyertek velünk!", " Most vagy soha!". Mondom Sanyi bácsinak " a jó Isten éltesse, de nekem mennem kell"... Kérdezi, hova fiam? Mondom, Sanyi bácsi én ezt így nem bírom, bennem annyi van, muszály ott lennem...Azt mondja az öreg: Megértem fiam, menj... Akkorra már a többiek is készen álltak... Sanyi bácsi névnapját soha nem tudtuk bepótolni....
Mikor lementem a Kossuth utcában járt a tömeg. A többieknek szóltam, hogy szevsztok fiúk, még találkozunk, s már rohantam is. A sor elején Medve barátom állt, hatalmas termetével, rám kiáltott: "Gyere ide Zolikám, neked itt a helyed az első sorban!!" Oda is álltam és elindultunk! Akkor még nem gondoltuk mi lesz belőle. Hatalmas tömeg volt a hátunk mögött!
Kimentünk a főtérre, ahol egy ideig kiabálgattunk, kértük Iliescut jöjjön ide, kértük helyezzék vissza Kincsest, hívtuk a magyarokat... Sokan beszéltek, verseket mondtak a Hivatal teraszáról... egy ideig békesség uralkodott...úgy tűnt visszanyertük a Főterünket...
Aztán délben, kora délután az emberek elkezdtek szálingózni hazafelé, ebédelni, lepihenni. hiába mondtuk nekik maradjanak, tartsanak ki, mind kevesebben lettünk. A főtér túloldalán pedig elkezdtek gyülekezni a románok. Át - átjártunk közéjük kerülő utakon, csak hogy halljuk miket is beszélgetnek. mesélték, hogy szabadnapot kaptak, ha kijönnek a főtérre. Mondták inkább itt, mint a melóban... Tökmagoztak, csendben voltak. De állt pár olyan ember is, akikről messziről lerítt, hogy kik azok. Az ilyeneket hívtuk régebb "ochi de prune", vagyis szilvaszeműeknek. A kék szem jelentette ugyanis helyi zsargonban a szekusokat. Hiába "változott" meg mindem, ők ott voltak, és fel lehetett ismerni őket.
Kiabálások, fenyegetőzések, mutogatások, dobigálások következtek. Enyhén humorosnak hatott az a 30 rendőr bevonulása a két tábor közé... aztán egy adott pillanatban, mintha vezényszót kaptak volna a Tabok elindultak és elhagyták a főteret. Ekkor már sejteni lehetett, hogy itt valami nem kóser...
Aztán egy adott pillanatban elszabadult a pokol. Jóformán a történtek egymásutániságára már nem is emlékezem pontosan...csak villanások, foszlányok, kiabálások, képek maradtak meg bennem....
A tömeg úgy nyílt szét a berontó teherautó előtt, mintha húzták volna. Csak kiabálást lehetett hallani, sikoltozást, rémületet, kétségbeesést... A levegő megfagyott.
Egyik ismerősöm volta az, aki a teherautó sofőrjét meghajította egy kocka kővel, attól aztán az autó más irányt vett, és nekiment a templom lépcsőjének. Elkezdtek leugrani a tapinákkal, fejszékkel, villákkal és botokkal felszerelt kereksapkás emberek. Olyanok voltak a fekete hajukkal, szakálukkal, mint valami ördögök. részegen ordítottak, hogy magyar vért akarnak inni... Első pillanat a döbbeneté volt, majd mindenki elkezdett menekülni...
Tettem fel par kepet a "meccs"-rol es a volt kollegaimrol,...de nem azert,mert buszke vagyok rajuk....sot!
Szörnyü élmény volt nekem és gondolom minden Marosvásárhelyi magyarnak a fekete Március..Nem felejtem délután 16-ora körül volt mikor én és egy ismerösöm moziban indultunk,mikor a fötér felé közeledtünk pontosabban a Cuza Voda utcából tértünk be a Kulturpalotához,valami román parasztok körbe vettek kaszával és botokkal a kezükben ezt a kérdést teték fel nekünk [Ce santeti ma romani sau bozgori]mik vagytok ti románok vagy bozgorok én bevalom öszintén anyira megszepentem hogy hirtelen vissza válaszoltam nekik románul [poftim] tesék.Ere a mocskos román ezt felelte a többieknek [astia sunt al noastre]ezek a miéink.El lehet képzelni hogy én abban a pillanatban mit éreztem ha akkor nem válaszolok vissza románul nem is tudok rá gondolni milett volna akkor velünk,ma lehet hogy nem is élnénk.Aban a pillanatban jöttem rá hogy igazából mi történik kint a fötéren persze mi is oda mentünk a miéink mellé azaz a MAGYAROKHOZ és velük együtt kint maradtunk a tömegben és ami meg hatott nagyon engem akkor az volt mikor meg jöttek a CIGÁNYOK és ezt kia bálták NE FÉLJETEK MAGYAROK MEGJÖTEK A CIGÁNYOK és oda álltak a magyarok mellé.Voltak akik sirtak nagyon meghato volt.Én nem szégyelem hogy MAGYAR vagyok.

Valóban nem lehet ezt a dátumot elfelejteni egyetlen egy magyar embernek, főleg azoknak akik Marosvásárhelyen éltek ebben az időszakban.  Én ebben az időpontban Katona voltam a Csíkszeredai erdő alja laktanyában mint hegyi vadász. Éppen otthon voltam az eseményeket megelőző napokon, de igazán az ominozus napon nem vehettem részt a csattanó eseményen, mert előző nap telefonáltak az egységtől, hogy azonnal vissza kell mennem az egységben, mivel ABC hirdetett a román hadsereg. Pontosabban szükség állapotot ( ABC atentie Bucurest Comunica ) mert a székely legények készen álltak, hogy vonaton Vásárhelyre jöjjenek és rendet tegyenek. Nekünk volt kiosztva a feladat, hogy megakadályozzuk a vonat elindulását az Csíkszeredai  állomásról. De a testvérem részt vett a tüntetésben és éppen a főtér közepén volt, amikor a kocsi bele hajtott a tömegbe. A magyar emberek szétszéledtek a várom felső részeire, mindenki oda szaladt amerre csak tudott, de nagyon hamar újra gyülekezni kezdtek és ami a kezükbe került, mint deszkák az ülő padokról és kövek az út széléről, mindent felkaptak és ellen támadást hajtottak végre. Azt is érdemes leírni, hogy a Katangai cigányok jöttek a segítségükre, a kombinát felöl, így a aromán  lázadókat a Román templom közelében satuba szorították a magyarok és a Katangai cigányok. Innen indult el aztán a véres csatározás, aminek nagyon sok sebesültje volt, és sajnos halálos esete is: A főtér lakói is aktívan részt vettek a harcban, még akkor is ha az erkélyről szemlélték az eseményeket, mert mindenki dobált lefele mindent ami a kezébe került:

Hát igen ezt a Márciust én sem tudom el felejteni én is afféle nagyszájú nagy magyar legény voltam, amit azért most se bánok.A Bolyai iskolások sztrájkja alatt az iskola oldalsó kapuja előtt össze gyűlt ellen tüntetők között szóváltásba kerültem

egy pár katona tisztel akik minket magyarokat haza akartak kergetni Magyarországba én pedig meg kérdeztem,hogy tudnak valamit mondani magyarul ők kinevettek és kijelentették Romániába élünk és nem kell tudniuk magyarul ekkor én meg mondtam hogy ők is menjenek haza mert minden Erdélyi román ember ismeri ami nyelvünket ők meg Moldvából és Olténiából jöttek.Ezt egy rádiós riporter is rögzítette.

Eljött Március 18. délben Sándor napi köszöntőre készülve még egykét dolgot megkellet vennem az üzletbe és útban a Fortuna üzletbe (az események Tudor negyedben törtnétek) láttam hogy a buszmegálló környékén nagy gyülekezet és morgolódás először azt gondoltam megint kimaradt egy buszjárat és az emberek késnek a munkából,de majd csak román szót hallatom amik gyalázták a magyart.Kíváncsi lettem és be mentem  a közép pontba ami gyógyszertár előtt volt már már lincs hangulat volt bent a személyzet egy férfi és talán két nő erre nem emlékszem tisztán nagyon féltek  , mivel engem a kintiek közül ismertek egy jó páran a minifociból meg hallgattak hogy egy komisszió menjen be és  tisztázza a helyzetet(a vád az volt, hogy egy román nő vattát kért és válasz az volt,hogy nincs ekkor bejött egy magyar nő ugyan azt kért és őt kiszolgálták.)ezt bentiek tagadták mivel tényleg nem volt.Ezt meg hallgatván a kintieknek  is el mondtuk ezt,de a helyzet már túl volt forrósodva.Én bementem és szóltam személyzetnek hogy távozzanak a hátsó ajtón én az első ajtóra rá akasztottam a lakatot. A románok észrevették hogy az üzlet bezárt és kerestek valami új elfoglaltságot ahol már én lettem előtérben ekkor hallatom ,hogy (azsta afoszt si la BOLYALJI )ez volt a Bolyainál is  ,ekkor már körbe fogtak és zuhogtak az ütések szerencsémre az utcán töltött gyerek kor és a nagy fizikumom miatt nem  sikerült nekik a földre gyűrniük de egy két fogam meg asebes ábrázatom bánta.Szerencsémre egy régi barát kiáltott jövök Sanyi segítek (amit ez úton most is köszönöm)de reménytelen helyzet volt körülöttem lehettek vagy 60-70-nen de annyira elég volt, hogy lazult a kör  és én buldózerként ki tudtam törni.A patak medrén át lépcsőházakon keresztül sikerült lerázni az üldözőimet haza érve felhívtam a R.T.V-t hogy jöjjenek most nézzék hogyan verik románok a magyarokat .Ez lett a vesztem már másnap kerestek a szervek.Nem szeretnék életrajzot írni   még elég sok dolog történt  Április 3.ig mikor elhagytam szülő városomat, ez még fáj de nem bánom.Kívánom az okhoniaknak sose keljen elhagyniuk kedvenc városukat és feladni életmódjukat ilyen körülmények között.

          ÜDV. Rgó

En sajnos csak kepeket lattam es embereket hallottam meselni rola. Es sirtam, mint most is a fonti sorokat olvasva...

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek