Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A "Virtuális kaláka" fórumban beharangoztam a segíteni akarásomat, és most ígéretemhez híven,

jelentkezem, virtuális együttműködésre. Én magam gyermekgyógyászatból, klinikai laborból és

homeopátiából szakvizsgáztam. A természetgyógyászat ismeretem édesanyámtól van, ő volt ennek

a szakértője. Én, fiatal orvosként, lenéztem ezeket a gyógymódokat, de el kell ismernem, hogy sok

mindent megoldottak ezzel a módszerrel (több mindent, mint amit hagyományosan lehet).

Természetesen nem akarom ezzel az orvosi feladatot kisebbíteni, csupán több együttműködésre

serkenteni.

 

A rendelőmben elsősorban a természetes eljárásokat választottam. A háttérkivizsgálása  után a

legtöbb esetben elég volt ennek az alkalmazása.

 

Elég sok természetgyógyászati receptem van, amit vagy én írtam, vagy az orvosi ismereteim figyelembe vételével, mások írásaiból tájékozódtam. Szívesen megosztom veletek ezeket virtuálisan. Az én szerepem csupán egy kapocsé lenne, mivel nem láthatom az esetet. Elmondom a receptet és a véleményemet. A fontosabb szerep a Tietek lenne: az önállóság visszaszerzése, a korlátok felismerése és az ápolás.

 

Biztonságot keres az ember örökké. Sok esetben elég nehéz megtalálni, hogy mindenki elégedett

legyen.

Tehát várom a kérdéseket. Erzsébet

 

 

Megtekintések: 8792

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Többször meghallgattam, megnéztem..."már megtörtént". Adja a fennvaló minden beteg gyógyulását! Köszönjük Erzsébet.

Nem tudom, mit gondoljak... A filozófiája rendkívül tetszetős, reményt keltő. Lehet hogy igaz, de lehet hogy becsapták a benne hívőket, mint már annyiszor előfordult. Egy megrendezett film alapján eldönthetetlen a kísérlet valóságtartalma. Bár igaz lenne!

Minden kedves hölgy ismerősömnek és egyben minden hölgynek a nemzetközi Zoltán nap alkalmából szeretettel küldöm     :-)

Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
...tovább »semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.

Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.

Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.
 


Mint egy nő a sok közül itt az éterben, nagyon köszönöm ezt a sok szépséget! Kívánom, hogy otthon is legyen neked egy ilyen még sokáig! :-) Szeretettel: Gabi

Boldog nőnapot kívánok Doktornőnek és minden kedves hölgynek.

A következő linkre kettintva a zenekarunk egyik dalával szeretném Önöket meglepni.

Szép napot, Vass Árpád

http://www.youtube.com/watch?v=21baXu22ync

Kedves Erzsébet, élek a lehetőséggel ha lehet.

A páromnak genitális herpesze van, az orvosok azt mondták nem gyógyítható, de én hiszem, hogy igen, mert Isten szerintem mindennek megteremtette az ellentétjét is, ha ismer olyan bevált gyógymódot ami kipróbált, előre is hálás lennék érte.

Üdv

Katalin

Kedves Katalin! Bevált, kipróbált természetes szer még nincsen. De homeopátiásan megpróbálhatod,

hagyományosan az immunglobulin injekcióval. Tény az, hogy nem szabad belenyugodni.

Köszönöm a gyors válaszát, kipróbáljuk, hátha ez lesz az igazi

Minden jót

Katalin

Ezt ma láttam és szeretném megosztani veletek, hogy mennyire károsak a mindennapjainkban használt kozmetikumok.

Ez most konkrétan a korpásodás elleni samponról szól.

 

 

http://antalvali.com/mtv1-nappali-sodium-lauryl-sulfate.html

                                  12 tipp hogyan csökkentsd a rák veszélyét.

 

Napjainkban szerencsére egyre többen odafigyelnek az egészségesen táplálkozásra. Azonban
sokan csak azt hiszik, hogy egészséges dolgokat választanak, valójában gyakran
egészségtelen ételeket fogyasztanak, ha nem figyelnek a részletekre. A legtöbb embernek
fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen mit is eszik.
Korunk egyik rettegett népbetegségének, a ráknak a kockázatát természetesen minden ember
szeretné a minimálisra csökkenteni. A tumorok egy jelentıs része mai tudásunk szerint nem
elızhetı meg, például nincs olyan módszer, amivel az agydaganatokat ki lehetne küszöbölni.
A kockázat sok daganat esetében viszont csökkenthetı, az életmódunkkal ugyanis gyakran
magunk kísértjük a sorsot. Azonban korántsem mindegy, hogy a betegséget megelızı étrend
kialakításában milyen irányelveket veszünk figyelembe.
Ezért egy, a témához kapcsolódó szakmai anyagot vizsgáltam meg tüzetesebben.

1. Egyél egy kis savanyú káposztát! Egy finn tanulmány szerint a savanyú káposzta erjesztése
során számos rákellenes vegyület képződik a zöldségben. Fogyasztás előtt öblítsd le, hogy
kisebb legyen a sótartalma.
A savanyú káposzta rosttartalma, valamint C-vitamin tartalma miatt ez a vastagbelet is
karbantartó fantasztikus étel. Egyébként erjesztése során ugyanazokat az élő bacilusokat
hozza létre, mint a kombucha és a tejsavbaktérium.


2. Ismerkedj meg a gránátalmával! A gránátalma kiváló forrása az ellagsav nevű vegyületnek,
amely a legújabb kutatások szerint gátolja a daganatos sejtek kialakulását és osztódását.
A gránátalma jótékony hatása valóban ismeretes, de nincs olyan koncentrációja, antioxidáns
tartalma, mint például a fekete berkenyének. Új keletű divatjának az lehet az oka, hogy
Amerikában, Kínában, Indiában rengeteg gránátalma ültetvény van mostanában, nagyobb
mennyiségben kell eladniuk, ezért támogatják a gránátalma fogyasztásának a népszerűsítését
is. Azonban hasonló egészségügyi képességgel több honos élelmiszerünk is rendelkezik, mint a
fekete berkenye, meggy, málna.


3. Óvd az egészséged propolisszal! Német kutatók a propoliszban – annak antibakteriális és
vírusölı hatása mellett – egy olyan anyagot is kimutattak, amely kifejezetten daganatpusztító
hatású. Laboratóriumi vizsgálatok során a CLU–502 nevű molekulával sikerült úgy
elpusztítani a rákos sejteket, hogy az egészséges sejtek mindeközben nem sérültek.
A propolisszal kimondottan vigyázni kell, mivel a méhpopuláció egyre betegebb, egyre
kevesebb tiszta propoliszt lehet összegyűjteni a méhkaptár faláról. Egy szlovák méhész hívta
fel a figyelmemet, hogy a temető környékén nem találnak megfelelő mennyiségű virágot a
méhek, ezért a művirágok részeit bontják le és ebből készítenek halálos méreg jellegű
propoliszt. Tehát ezzel nagyon kell vigyázni! Ezen túl is a propolisz nagyon nagy része
Kínából érkezik, ahol azt mesterségesen állítják elő.


4. Párold a brokkolit! A brokkoli már régóta rákmegelőző szuper ételként ismert, de korántsem
mindegy, hogyan készíted el. Egy spanyol kutatás szerint ugyanis ha mikrohullámú sütıben
készül a brokkolis étel, a zöldség rákmegelőző flavonoidjainak 97 százaléka elbomlik.
A brokkoli valóban szuperétel, rengeteg pozitív tulajdonságú anyag található benne. Egy
probléma van vele, hogy ezt is szinte csak melegházakban termesztik, és nem természetes
táptalajon, hanem különféle műtrágyás, mesterséges tápoldatokban nı, de struktúrája miatt
valóban jó. Ha a spanyolok nem a fóliásat, hanem a szárazföldit küldenék ide, akkor az
valóban értékes lehetne. Magyarországon is megterem a brokkoli, de értelemszerűen csak
nyáron rendelkezik a fent említett tulajdonságokkal.


5. Szeresd a fokhagymát! A fokhagyma tele van olyan kénvegyületekkel, amelyek serkentik
az immunrendszer rák elleni természetes védelmi vonalát, ráadásul képes visszafogni a
daganatok növekedését. Ha a (teljes kiőrléső) tésztádra fokhagymás-paradicsomos-olívaolajos
mártást teszel, a fokhagyma jó hatásait kiegészíted a paradicsomban levő likopinéval. Az
olívaolaj a likopin felszívódását segíti, míg a tészta rostanyagai a bélrendszeri daganatok
előfordulásának valószínőségét csökkentik.
A fokhagymával a végtelenségig egyetértek, a szegény ember gyógyszere, penicillinje. Azt
viszont kimondottan károsnak tartom, ha tésztára, tésztadarára teszik rá, mert a tésztában
lévı glutén egy olyan méreg, ami ellensúlyozza a fokhagyma jótékony hatását. Egyre többször
javasolom pácienseimnek, hogy a végbélen keresztül helyezzenek fel egy irdalt fokhagyma
gerezdet. Fantasztikus fertıtleníti hatást érhetünk el vele, mert a szájon át elfogyasztott
táplálkozás-kiegészítők, parazitaölők, mire a vastagbélbe érnek, elég nagy mennyiségben
veszítenek hatékonyságukból. Viszont ha alulról támadunk, sokkal intenzívebb, sokkal jobb
eredményeket tapasztalhatunk.


6. Majszolj el egy narancsot! Egyfelől rengeteg benne az antioxidáns hatású vegyület, amely a
szabad gyökök ártó hatását ellensúlyozza, másfelől pedig C-vitamin-tartalma a rákkeltő
anyagok képződését gátolja a gyomorban. Egyes kutatások arról számolnak be, hogy a
citrusfélék bőséges fogyasztása visszafogja a szájüreg, a torok és a gyomor daganatos
betegségeinek kockázatát.
Ezzel azért nem értek teljesen egyet, mert a narancsot intenzíven permetezik a világ minden
részén. Ezt a gyümölcsöt is mesterséges telepeken nevelik, amikre az a jellemzi, hogy 10-50-
100 év óta narancsot termesztenek, ezért a föld ki van zsigerelve. Így már nincs akkora
ásványi anyag, és mikroelem tartalma. Ugyanakkor a narancs a nap szinonimája, lenyomata,
a benne képzıdı vitaminok feltétlenül jók, de csak a frissen facsart narancs és frissen
elmajszolt narancs lehet jó. A belső kötőszövettıl, hártyától ne szabadítsuk meg a narancs
gerezdeket, hiszen fantasztikus rostokat, vitaminokat, keserű anyagokat tartalmaz, amelyekre
nagy szükségünk van.


7. Alkalmanként igyál meg egy sört! Még véletlenül sem a mértéktelen alkoholfogyasztásra
biztatunk (már csak azért sem, mert ez növeli a rák kockázatát), de tény, hogy a sör véd a
Helikopter pylori elnevezésű baktérium ellen – ez a kórokozó tehető felelőssé a
gyomorfekély és nagy valószínőséggel a gyomorrák kialakulásáért is.
Ezt a „jó tanácsot” csak a sörgyártó szövetség támogatási összegének az
ellenszolgáltatásaként tudom elképzelni. Bár véleményem szerint minden alkohol minimális
mennyiségben stresszoldó, tehát ezáltal gyógyszer, a sört azért nem preferálnám, mert a sörök
nagyon nagy része gabona alapú, amiben glutén van és az belekerül az italba is. Jóval inkább
a vörösbort javasolnám, esténként 2 dl csodákra képes.


8. Minél többször igyál meg egy-egy pohár vizet! Egy 1996-os amerikai kutatás szerint azok,
akik naponta legalább 6 pohár vizet megisznak, ezzel az egyszerű szokással közel felére
csökkenthetik a hólyagrák kialakulásának esélyét. Egy másik tanulmány pedig azt igazolta,
hogy a megfelelő folyadékfogyasztás a nőknél akár 45 százalékkal is visszavetheti a
vastagbélrák kockázatát.
Egyre nagyobb luxuscikk lesz a tiszta, szennyeződésmentes, klórmentes ásványvíz, ivóvíz. A
legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy nem feltétlenül fontos nagyon sok jó vizet inni. Ha
vizet iszunk, akkor inkább az élőben lévő strukturált vizekhez hasonlítson és ne csapvíz, kezelt
víz legyen. Az üdítőitalokat pedig jó messzire el kell kerülni! A palackba zárt lúgos vizek
életveszélyesek, mert egyszerű kémiai vizek, tehát a bennük lévı ásványi anyagok kicsapódnak
a vesében és több kárt okoznak, mint hasznot. Lehet, hogy a pH értékük 9 körül van, de a
redukciós potenciáljuk, az antioxidáns státuszuk nincs értelmezve. Van egy jó közmondás:
„Egy pálinkát mindenki után, bort valaki után, vizet senki után ne igyál!” Tehát alaposan
nézd meg, hogy milyen vizet emelsz a szádhoz!


9. Vegyél otthon is mosható ruhákat! A rendszeres vegytisztítással veszélyes vegyszereknek
teszed ki a szervezetedet. Sok tisztítószalonban ugyanis még mindig használják a perklórelitén
nevő vegyi anyagot a ruhák tisztításához, amelynek tartós belélegzése állatkísérletekben
a máj és a vese károsodásához, valamint daganatok kialakulásához vezetett. Minél kevesebb
vegytisztításra szoruló ruhád van, annál inkább kiiktathatod ezt az anyagot az életedből. Ha
valamit mégis tisztíttatnod kell, otthon mielőbb vedd ki a nejlonzsákból, és szellőztesd ki
alaposan a szabadban.
Önmagukban a vegyi anyagok is életveszélyesek, az új és mosott ruhanemőket ugyanúgy vegyi
anyagokkal kezelik a gyártók, majd kezeljük mi is. A parfümök nagyon nagy mennyiségben
tartalmaznak olyan illóolajokat, amelyek ártalmasak. Nagy multiknál ki kellene írni a vegyi
áru polcok elé, hogy csak gázálarcban, vagy maszkban közelíthetık meg. Az ott kipárolgó
etilén-vegyületek még intenzívebben jelentkeznek. Nem létezik jelenleg olyan statisztika, hogy
ilyen osztályokon dolgozó emberek milyen arányban kapnak rákot, de érdemes lenne
tudomást szerezni errıl. Az illatszereink 97%-a mesterséges. Azok a drága parfümök, amelyek
valódi esszenciákat tartalmaznak, szinte megfizethetetlenek. Ez a legfejlettebb iparág, a
mesterséges aromák és illatszerek iparága. Itt a legdinamikusabb a fejlıdés, ezek mind
emberszennyezı anyagok. Mivel idegen anyagok, ezért rákkeltıek is.
Természetesen a mindennap kiszellıztetett szobával teljes mértékben egyetértek. Az otthoni
tisztítókkal, légfrissítıkkel viszont ugyanaz az averzióm, mint a multik polcai között javasolt
gázálarccal kapcsolatban. Minden alternatív rákgyógyászati központban az az elsı, hogy az
érkezı, gyógyulni kívánó betegektıl elveszik az összes parfümjüket, illatosító anyagukat. A
megtisztulás, méregtelenítés velejárója a kellemetlen illatú izzadás, hiszen a szervezet így
védekezik. Aktív szaunázással, lúgosító fürdıvel ellensúlyozhatjuk az elsavasodott test
kipárolgását és salakanyagait.
 


10. Ne vegyszerezd a kertet! A kártevı- és gyomirtó szerek mind veszélyes vegyszerek,
amelyeket állatkísérletekben számos rákfajtával hoztak összefüggésbe. Keress
zöldmegoldásokat a gyomirtásra, próbáld ki a biokertészetet!
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni! Például ha van savas-lúgos vízkészülékünk, a savas
vízzel lehet permetezni a kártevıket és azok elmennek onnan. De vannak olyan természetes
ellenségei bogaraknak, mint például az erıs illatanyagot kibocsájtó intenzív növények,
amelyek elriasztják a kártevıket. Ilyen a zsálya, a levendula, az üröm, a macskamenta, a
rozmaring, a büdöske, a kapor és még sorolhatnánk. Ezt már régóta ismeri a népgyógyászat,
de többet hoz a konyhára ilyen permetszereket eladni, mint ezeket a természetes anyagokat.
Örülök, hogy bekerült ez a pont!


11. Menj egy kicsit a napra! Amióta a napsütést potenciális veszélyforrásként tartjuk számon,
jó esély van rá, hogy sokan kevesebbet kapnak a kívánatosnál az egyébként rendkívül fontos
D-vitaminból. Pedig ennek a vitaminnak a hiánya rengetegféle daganatos betegség
kialakulásával állhat kapcsolatban a mellráktól kezdve a vastagbélrákon keresztül a
prosztatarákig. Ráadásul a D-vitamin hiánya növeli a csontritkulás, a cukorbetegség, a
sclerosis multiplex és a magas vérnyomás kockázatát is. De vigyázz, az elegendı D-vitamin
képzıdéséhez épp elég 15 perc séta a napsütésben! Mivel a túlzásba vitt napozás valóban
növeli a bırrák veszélyét, kerüld a déli órákat, és használj napvédı krémet. Sıt, akár egy
multivitamin-készítményt is beszedhetsz reggelente, hogy biztosan eleget kapj minden
vitaminból.
A D-vitamin ellensúlyozza leginkább a rákos problémákat. A D-vitamint azért nem preferálják
a gyógyszergyárak, mert olcsó és nem lehet vele nagy üzletet csinálni. Ha teheted, menj el
minden nap napozni 15-20 percet reggel vagy délután, de ne délben! A D-vitamin az élet
olaja, és nagyon komoly a rákmegelızı tulajdonsággal rendelkezik. Szendi Gábor írt egy
könyvet a paleolit táplálkozással kapcsolatban. A D-vitamin látványos hatása komoly
bizonyítékokat tárt az orvosok elé, érdemes elolvasni!


12. Forgasd mártásba a húst, mielıtt a grillre tennéd! A hús grillezése közben (különösen, ha
megég) sokféle rákkeltı vegyület keletkezik. A kutatók azonban arra is rájöttek, hogy ha a
húst vastagon marinádba vagy páclébe forgatod, így nem éri közvetlenül a parázs hıje,
ezeknek a vegyületeknek a mennyisége jelentısen csökken. Az is jó megoldás, ha a sütıben
elısütöd a húst, és csak a legvégén teszed rá a grillre.
Én soha nem értettem Franciaországban, hogy a kotlettet miért égetik szenesre, mert a szén
köztudottan a leginkább rákkeltı anyag. Ezt az elsı felfedezései között tartja számon az
orvostudomány. A grillezett húsoknak nemcsak az a problémája, hogy kicsit megpörkölıdnek
a széntıl, hanem a bennük lévı pácsóknak és adalékanyagoknak is óriási szerepük van. Meg
kellene vizsgálni, hogy egy virslibe hogyan kerül 30-féle tartósító- és emulgeálószer,
tömítıanyag, füstölıpác, és még sok egyéb emberszennyezı anyag. A világ szemetét
beleteszik. Olyan kémiai recepteket használnak, amit a szervezetünk nem képes felismerni A
receptek önmagukban nem válnak anyagivá, hanem a szervezet akkor látja ezeket méregnek,
amikor azok megvalósultak. Ez a rák legfıbb kiváltó oka. Az, hogy ezek az anyagok hı
hatására ezek még jobban kicsapódnak, aktivizálódnak, csak hab a tortára. Ha már a habról
beszélünk, nagyon nézzük meg, hogy milyen habot fújunk süteményünkre, mert annak a
habszerő anyagnak, amit látunk, már köze sincs a tejszínhez. Jó esetben növényi olajokból
készítik, de lassan már az is luxusnak számít.
+Egy adat még a végére: táplálékaink 91%-a mesterséges anyagból áll. Ezért fordulhat elı
az, hogy a föld nagy része megmőveletlen, annak ellenére, hogy lassan 7 milliárdan vagyunk.
Ma már nem élı ételeket fogyasztunk, hanem mesterséges tápokat. Amikor állataink
elpusztulnak vagy levágják ıket, a belılük visszamaradt hulladékot újból hasznosítják,
szárítják, granulálják, és ezzel etetik azokat az állatokat, amiket ismételten megeszünk. Ennek
borzasztó következményei lehetnek, de amíg önként és mosolyogva nyeljük le ezeket az
ételeket, addig nem is érdemlünk mást.
„Az étel olyan, mint a zene. Ha tetszik, táncolnak tested sejtjei, ha nem, görnyedten vonaglanak."

Kedves Erzsébet! Van néhány természetgyógyászattal kapcsolatos cikkem, amit szeretnék másokkal is megosztani. Itt következik egy a parlagfűről. Kívánok további sikeres munkát és szép napot mindenkinek! Éva

Az igazság a parlagfűről

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr. Az egyéb hasznosságot illetően csak később adok magyarázatot.

Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján.

Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam –kerestem a vele való találkozási lehetőségeket!-, mert a végtelen egyszerűsége és a hatalmas tudása lenyűgözött. Addig is sokat tudtam a természet törvényeiről, mert reál beállítottságú is vagyok, s akkor már mérnök voltam, meg az anyai nagyapám Vincze Ágoston, állandóan járta velem a Heves megyei kis faluban, Fedémesen az erdőket, mezőket és szedtük a gyógynövényeket, meg a gombákat. Apai nagyapám Weixl János pedig egész életét az előszállási (Fejér Megye)állatorvos, Dr, Eglesz Mihály mellett töltötte, mint felcser. Mindkettőjüktől sokat hallottam a természet erejéről, szépségéről, az állatok öngyógyító tevékenységeiről, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekről a dolgokról, hogy azok  felkeltették a figyelmemet és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam ezekről a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állatairól.

Lajos Atya is megerősített abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei és azok változatlanok, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy működött évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy meg. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény.

Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni,  a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.

Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. A valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért írtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Ők ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre!

A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek!  Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!

10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!!

Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a „dolgát”!

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág –méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg „halott gyógyszeripart” jelentene. Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt… Hirtelenül így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.” (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976

Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.”

Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.

Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk.

Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élő. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elő, mint maga az alapbetegség.

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erősítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-főzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levõ különbözõ vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfű, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-előállítás során mérgeződik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél előbb vágásérettek legyenek, különböző kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen – mozgás nélkül – az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idő után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelő, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerűen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különböző állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdõvész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különböző gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyező ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb.

Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus!

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.

Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyező üzem mellett kb. 100 méter széles erdősávot telepítenének, ami felfogná a gépjárművek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegőt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdősávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfű irtása helyett.

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb „korszerű” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allargiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.

A természetes életmód, a természetes ételek, a „kóser” dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „kóser” étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét!

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok -én is az vagyok már 16. éve- a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek!

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.

Minél inkább szeretettel közelítünk élő és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükröződik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem előzhető meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettől, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek előre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erősíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhőben járunk.

Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is.

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!

Lajos Atya óta tudom, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, – önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rámküldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom.

Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körült talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni.

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejt-termelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is.

A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irttatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti  a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. Ezért a világ urai, a  fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja van ezen uraknak.

Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől. A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket!

Forrás: AntalVali.com Nemzeti InternetFigyelő

 

Koszonom szepen ,hogy feltette ezt a tajekoztatot.Utana nezek s kiprobalom.Mar regota megallapitottuk mi is ,hogy a gyogynovenyek gyogyitanak,mig az orvosok kezelnek.(bocsanat  ,ha  valakit ezzel megbantottam)

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek