Eltékozolt ifjúságom hóhéra utolért.
Bűnhődnöm kellett bohó szabadság vágyam miatt.
Léha életem, így egyszer csak véget ért.
Cellám ajtaján kattanva zárult a lakat.
Meg is bolondultam volna, bizony isten.
De irgalma végtelen, ilyen Ő, az Isten.
A cellám ablaka épp a várostérre nézett.
Így láthattam ott két kócos gyerekarcot, szépet.
A börtönőr megsúgta árvák a gyerekek.
Hozzám hasonló, kicsit elszállt szüleik lehettek.
Egy öreg görög szíve megesett rajtuk.
Ő lett egyben anyjuk is és apjuk.
Bábszínházazásból tengette életét.
Erre tanította hát mind a két gyerekét.
A kislányt elnevezte Esmeraldának.
Adolfot pedig fogadta szívében fiának.
Szekerét minden reggel a térre behúzta,
Zöld ponyvával az egészet be is borította.
Középen pedig vágott egy ablakot.
Ahol megjelentek sokféle alakok.
És lássatok csodát tömeg jött a térre.
Szinte mindenki a két árvát nézte.
Amint kezük közt a bábuk életre keltek.
S az emberek pedig magukra ismertek.
Ravasz volt a görög, mivel kitalálta.
Miről is szóljon neki a színháza.
Emberi sorsokat mutatott be szépen.
Kezdve a gazdagon, fojtatva szegényen.
Fösvényen, irigyen, kapzsin és fukaron.
Nagylelkűn, jó szívűn, szenten és angyalon.
Gyilkoson, katonán, kegyetlen hóhéron.
Papon, utcalányon, hercegen s királyon.
Börtönöm ablakából mindezt én láthattam.
Miasszonyunknak ezért hálát is mondottam.
Mert ami a leginkább engem megfogott.
Romlott lelkembe mély nyomot is hagyott.
Az előadás végén eltűntek a bábuk.
Megjelent a görög, s mutatott is rájuk.
Két kócos gyerekarc tűnt fel az ablakban.
Nekik köszönjétek mindazt, ami van.
Életet hoztak ők ebbe a városba.
Áldja meg hát őket a Szép Szűz Mária.
S nekem, pedig aki könyörögve kérem.
Nem kérek én semmit, hisz ilyen a vérem.
Ha meghalok, ott se lássak én egyebet.
A görög szekerét s a két szép gyereket.
Ez lenne hát nékem utolsó sóhajom.
S azzal ezt a pennát messzire hajítom,,,
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz