Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Sokan vagyunk úgy, hogy vannak bibliai részek amik zavarosak számunkra vagy amiket nem igazán értünk. Ezt a fórumtémát azért hoztam létre, hogy vallástól, felekezettől függetlenül, beszélgessünk ezekről. Vagy csak kérdezzünk, aztán hátha valaki majd tud valami okosat mondani.
Nem számít, hogy valaki református, katolikus, unitárius vagy éppen ateista, nyugodtan lehet kérdezni, témát felvetni, sőt - normális hangnemben - vitatkozni ezekről.

Azt viszont most mondom, hogy azokat a hozzászólásokat, amelyeknek hangneme túllép egy határt, esetleg megalázó, vagy más hitére-, felekezetére-, vallására nézve sértő, csuklóból törlöm.

A tű foka:
Amikor jórégen, kamaszkoromban olvastam Jézus azon mondását, hogy "könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni" töprengtem egy sort, hogy miért mondhatott ilyen nehéz dolgot Jézus. Arra gondoltam, hogy ezzel azt üzente a gazdagoknak, hogy "slussz-passz ti ki vagytok zárva a Királyságból, ha tótágast álltok, akkor sem juthattok be, merthogy nincs az a teve, amely át tudná préselni magát egy varrótűn".
Aztán később láttam egy dokumentumfilmet Jeruzsálemről, amelyben arról volt szó, hogy a városnak több nagy kapuja volt, amit este bezártak. De, hogy azok, akik később érkeztek, ne maradjanak a városfalakon kívül, létrehoztak a kapu mellett egy szűk kiskaput, amin épp csak egy teve férhetett át málhák nélkül. Ha egy vándor kapuzárás után érkezett Jeruzsálembe megrakott tevéjével, előbb le kellett cuccoljon róla mindent, csak aztán vezethette át a szűk kapun, a strázsák előtt. Ezért hívták azt a kaput a 'Tű fokának'.

Akkor megértettem a hasonlatot: Jézus példázatában nem a gazdagokat zárta ki a Királyságból, hanem arra utalt, hogy tulajdonképpen meztelenül születtünk e világra és meztelenül is térünk vissza. Amikor eljön az időnk és visszatérünk az Atyához, akkor a búcsuzás pillanatában le kell tennünk mindent ami földi és mindazt ami földhöz köt minket.
De vannak olyanok, akik számára a Királyság már elkezdődött e világban, az Úr dolgában cselekszenek és elég erősek voltak ahhoz, hogy előbb lecuccoljanak: ők az első tanítványok, aztán az assziszibéli Ferencek, a Teréz anyák, vagy - csak halkan jegyzem meg - a Böjte Csabák.

Hát így van ez... gondolom én. :-)

Megtekintések: 2888

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

A földi anyagi gazdagság nem bűn, hanem eszköz. Mindenkinek azzal kell sáfárkodnia, amije van és nem azért , hogy az embereknek megfelejen, hanem hogy Istennek elsősorban. A hindu és buddhista szemlélet nagyon is eltérő, csak jól kell ismerni, sajnos ők elsősorban a saját érdekükben adakoznak és bármit tesznek saját dicsőségükre teszik (ha nem is mondják ki). Lényeges és nem elvetendő szempont.
Én igy látom ezt.
K.Ildikó
A bennük hordozott "Isteni " kedvéért

Kedves hozzászólók!

Nagyon örülök ennek a fórumnak, ha kissé megkésve is találtam rá. Örömmel olvastam a kommenteket, ha nem is teljes terjedelmében mindegyiket (egyszer azt is megteszem), nagyon színvonalasak, hitelesek és sugárzik belőlük a szeretet és tolerancia a másik iránt. Magamról csak annyit, hogy egy Erdélyben született, hívő, református asszony vagyok. Nagyon sok prédikációt olvastam, majd hallgattam is, egy nagyon hiteles helyről, a Pasareti Református Gyülekezet honlapjáról. Bátran merem mindenkinek ajánlani, mert itt az igehirdetések központjában Krisztus áll, nincs benne politizálás, mellébeszélés, de inkább győződjetek meg magatok erről.:) A honlap a kövezkező: www.refpasaret.hu A "prédikációk" menűpontban, évekre összegyűjtve fent van az összes prédikáció szöveges vagy MP3 formátumban.

Jó keresgélést kívánok!

Sok szeretettel:Enikő

 

En szerintem amedig el jon az a nap mikor innen el fogunk meni ...mi jol el kel keszitsuk e napot nem az utolso perc donti el hova megyunk.....mi kel vigyazunk lepesunkre mere lepunk mit teszunk az UR-ert ...es hogy viselkedunk e foldon....mi  utan harcolunk?...az orok eleter vagyi amit mama elunk......
Áldást Bèkesèget minden olvasónak,anyit szeretnèk mèg hozzá szolni hogy nem csak hogy szűk az a kapu de olyan alacsony hogy a teve is le kellett tèrdeljen hogy át tudja vonszolni magát,,,Mi akik a lèlek által vágyunk az Ige tanitására nem de le kell boruljunk tèrdeljünk a kereszt alatt ,,ne ugy legyen ahogy Èn akarom hanem Legyen Meg a Te Akaratod.*" Ámen*

Egyes bibliamagyarázók szerint, a teve és a tű foka szokatlan szembeállításának konkrét alapja állítólag a gyalogos számára szolgáló kicsiny kapu volt Jeruzsálem városfalában. Ezen nagy állat, egy csomagokkal felmálházott teve (kamélosz), nem tudott bemenni a városba.

   De Keleten léteztek olyan közmondások is, amelyekben az elefánt és a tű foka szerepelt. Egyes másolatokban kamilosz szó szerepel, ami hajókötelet jelent. A hajókötelet sem lehet áthúzni a tű fokán… Mindenesetre ez a kiélezett beszédforma – amely a vidék legnagyobb állatát a legkisebb réssel állítja szembe –, valójában egy szemléletes figyelmeztetés a gazdagság veszélyeiről.

   Jézusnak az a célja vele, hogy elgondolkodtasson, felrázzon, önvizsgálatra késztessen. Nem mintha a gazdagok nem jutnának az üdvösségre, inkább azért, mert a krisztuskövetés sokkal nehezebb, ha az anyagiak teljesen lefoglalnak minket.

sp

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek