A kapkodó furcsa pesti életemben nem találtam semmi lelki táplálékot, ily módon csak gyötört az éhínség egyre jobban, olyan erősen hogy a szomorúság is erőt vett az életvidám lelkemen. Bár kedves emberek vettek körül, mai napig jó barátaim, akik elfogadták másságom, azt hogy másként gondolkodom, megértették cselekvő, Istent kereső lelkemet, mégis éheztem. Nem bírtam tovább……