Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

A Magyarok Szövetsége példa nélküli, több nagyvárost is érintő előadássorozatot szervezett, melynek nyitó rendezvényét „Szkítiából kijöttekről… „ címmel március 10-11-én tartották Debrecenben, a Centrum Hotel konferenciatermében.  A sorozat fő célja, hogy a magyarság minél szélesebb körben ismerhesse meg a nemzet igaz eredetét, s szerves kultúrájának, műveltségének gyökereit. Botos Csaba, a debreceni konferencia főszervezője, megnyitójában – tekintettel az alaptalan vádaskodásokra – így fogalmazott: „Az önmagáért való igazság nem lehet senki vagy semmi ellen! Csak a hazugság az, ami valami ellen való!”

A közel 400 fő befogadására alkalmas konferenciaterem mindkét napon zsúfolásig megtelt, az idősebbek mellett nagyon sok fiatal és középkorú jött el hazánk különböző településeiről, sőt Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek részvevők. Szombaton Obrusánszky Borbála (Szkíta rokonságunk történeti bizonyítékai), Pap Gábor, aki egyben a konferencia levezető elnöke is volt (Az íjfeszítő népek képírási hagyatéka), Molnár Attila (A magyar kereszténység szkíta gyökerei), Nagy Imre (A szkíta kérdés kusán kulcsa) és Végvári József (Adalékok az úgynevezett kölcsönszavak kérdéséhez), vasárnap pedig Tóth Gyula (Szkítiától Maghrebig – a kitalált középkoron túl), Kelemen Zsolt (Harci kultúránk múltja, jelene), Makoldi Sándor (Képírás a Teremtő tér-idejében – ácsolt menyasszonyi ládáink) és Kubinyi Tamás (Szkíta ősbölcselet – Álmos és Bartók) tartottak rendkívül értékes és érdekes előadásokat.

A debreceni rendezvény civil kezdeményezésből, egy fillér állami vagy önkormányzati támogatás nélkül jött létre! Az anyagiakat sok hajdú-bihari művész alkotásainak felajánlásából illetve magánszemélyek hozzájárulásaiból teremtették elő a szervezők. (A záró beszélgetésen például egy, a Magyarok Szövetsége magát megnevezni nem kívánó tagja egymillió forintot ajánlott fel Tóth Gyula további kutatásainak támogatására!)




(Tudósításom a Hajdú-bihari Napló 2012. március 13-i számában jelent meg.)

Folytatás május 5-én Miskolcon, majd Veszprém és Győr következik!

Megtekintések: 235

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Boros Magdolna Március 15, 2012, 1:11pm

Ez így van, kedves Szende!  Az ilyen jellegű kutatások irányítása, azok finanszírozása, az eredmények közzététele nem  "csak "civil szervezetek feladata lenne!

Hozzászólt Ozsváth Sándor Március 15, 2012, 9:45am

Hozzászólt Ozsváth Sándor Március 15, 2012, 9:41am

Hozzászólt Ozsváth Sándor Március 14, 2012, 6:24am

Az idén Siófokon rendezendő finnugor világkongresszust 140 millió forinttal (újabb, még ellenőrizetlen információim szerint 180-nal), a debreceni úszó európabajnokságot 90 millióval, a március 15-i állami megemlékezéseket (tegnapi híradások adatai szerint) 50 millóval, az ilyen típusú rendezvényeket, melyről fentebb írtam meg 0, azaz nulla forinttal támogatja a magyar állam!  Azt hiszem, ezek a. számok magukért beszélnek...

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Március 13, 2012, 9:54pm

Nem szabad csodálkozni az általános tájékozatlanságon, a köztudatban az iskolában tanult ismeretek élnek tovább - vagy még azok sem... Ilyen előadás sorozatot nem mindenkinek áll módjában meghallgatni.

Hozzászólt Boros Magdolna Március 13, 2012, 9:29pm

Sok felkészült előadó, rengeteg bizonyítékkal, szinte kézzelfoghatóan igazolja szkíta rokonságunkat. Az illetékesek vajon mire és meddig várnak még?

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek