Az elfeledett vértanú

Történelmi köztudatunk minden esztendő október 6-án fejet
hajt az aradi vár sáncában kivégzett tizenhárom vértanú emléke előtt. Pedig az
aradi tizenhármak valójában tizennégyen, sőt tizenöten voltak.

Ormai (Auffenberg) Norbert cseh származású honvéd ezredest
hirtelen haragjában már augusztus 22-én bitófa alá küldte Haynau, ő volt tehát
az első áldozata a Habsburg-abszolutizmus kegyetlen bosszújának. Majd hosszú
vizsgálati fogság után október 6-án bekövetkezett a tizenhárom honvéd tábornok
kivégzése, pontosabban egy altábornagyé, tizenegy tábornoké és egy ezredesé. Legvégül
1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredest, egyesek szerint tábornokot, lőtték
agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban, tizenötödikként.

Ha a történelmi név ismerős, az nem véletlen.

Kazinczy Lajos Kazinczy Ferenc, a magyar nyelv és irodalom
megújítójának, és Török Zsófiának hetedik gyermekeként lát világot 1820-ban, a
Kazinczy birtokon, a Sátoraljaújhely melletti Széphalmon.

Az apa kora gyerekkorától fogva megismerkedik az
irodalommal, elemi iskolák tanfelügyelője, az első magyar nyelvű folyóirat, a
Magyar Museum születésénél is bábáskodik. A reformista II. József halála után
állástalan marad, ekkor kerül kapcsolatba a magyar jakobinus mozgalommal. A Martinovics-mozgalom
vezetői között őt is letartóztatják, halálos ítéletét hét esztendeig tartó
várfogságra enyhítik.

Kiszabadulása után feleségül veszi a nála húsz évvel
fiatalabb Török Zsófiát, ki hűséges társa marad minden nélkülözésben élete
végéig. „ Sophie igazi asszony volt, gyermekszülő és nevelő éppúgy, mint a ház
körüli munkák erős kezű irányítója, s ugyanekkor férje „fentebb”szellemi
világába is beavatott.”-írja róla Szauder József.

Széphalom, a kis falu, Kazinczy kiterjedt levelezésének
köszönhetően hamarosan a magyar irodalmi élet akkori középpontjává vált. Művei,
(Pályám emlékezete, Fogságom naplója, Erdélyi levelek) felbecsülhetetlen
fontosságúak a kor belső története szempontjából, irodalomtörténeti kuriózumok.

Ilyen meleg családi és felvilágosult szellemi fészekbe
születik legkisebb fiúként a bűvös hetedik gyermek, Kazinczy Lajos. Édesapja
születésekor tölti be a 62-ik életévét, édesanyja sem fiatal, 42 évesen hozta
világra legutolsó gyermekét.

A gyermek neveltetésében jelentős szerepet játszanak a
rousseau-i ideák, ami merész újításnak számít a kor megcsontosodott
patriarkális nevelési viszonyaival szemben.

Talán ennek köszönhető, hogy a kis Lajos alig
háromesztendősen, játékos formában ugyan, de már az ábécével ismerkedik, hat
évesen pedig versikét fabrikál a sátoraljaújhelyi birtokán szüretelő
édesanyjának.

Élete végére nagy írónk a haza, illetve a nemzeti ügy
szolgálatában teljesen elszegényedik, örökölt birtokát elveszíti, és mint bérlő
maradhat csak imádott Széphalmán. Életének utolsó örömeként 1830-ban kinevezték
a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává, s részt vehetett a társaság még csak
akkor megindult munkájában. Fiai, Emil, Antal, Bálint és Lajos iskoláztatása is
meglehetősen nagy terheket ró Kazinczyra. Lányait, Eugéniát, Táliát és Anna
–Ifigéniát hol egyik, hol másik testvére veszi magához.

Emil, Bálint és Lajos Sárospatakon tanulnak, mikor az
1831-es kolerajárvány pusztítani kezd. Lajost édesanyjának sikerül kigyógyítani
a kórból, ám édesapját elragadta a betegség.

Alig tizenegy éves, mikor édesanyja magára marad hat
testvérével.

Sárospataki taníttatásának további költségeit gróf Vay Ádám,
mint rokon biztosította, majd gróf Teleki József, a sárospataki református
kollégium főgondnoka, a Magyar Tudós Társaság elnöke vállalta magára, sőt „őt
további kiképeztetés végett a tullni pionír oskolába vétette fel 1835-ik évi
november hó 3-án”.

Bécstől nyugatra fekszik Tulln, az itteni utász-hadapród
iskolában kezdte el tanulmányait az alig tizenöt esztendős Kazinczy Lajos,
elszakítva testvéreitől és édesanyjától. Itt ismerkedik meg és köt életre szóló
barátságot a nála két és fél évvel idősebb Görgey Artúrral.

 Négy esztendő telt el
kemény munkával, kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit, majd elvégezve az
utásziskolát beosztották a Miklós cárról elnevezett, 9. számú császári-királyi
huszárezredhez. Utolsó sikeres vizsgája után ezredében hadnaggyá nevezték ki és
Csehországba vezényelték. 1846-ban főhadnaggyá léptetik elő, de nem sokkal
ezután kivált az osztrák hadsereg kötelékéből, valószínű annak reakciós
szellemével nem értett egyet.

Édesanyja hirtelen halála mélyen lesújtja. Hazatérte után,
Zemplén vármegye „becsületbeli szolgabírójának” nevezik ki, majd Petőfi
Sándorral és másokkal táblabíróvá választották.

Amint 1848 forradalmi tavaszán megkezdődött a nemzetőrség
toborzása, Kazinczy Lajos azonnal jelentkezett a Szabolcs megyei Kisvárdán.
Főhadnagyi rangban a 18. honvéd-zászlóaljba kerül beosztásba, majd az 1. számú
utászzászlóalj századosává nevezik ki.

A pákozdi csata győzelme után megbetegszik, gyógyulása után
a Lajta menti parndorfi táborba vonul be hadtestéhez.

Novemberben megbízást kap, hogy Pozsonyba menve szervezzen
utászzászlóaljat. Nevével legközelebb az isaszegi csata napja után találkozunk,
részt vett a Vácot visszafoglalók harcában.

Életének kétségkívül egyik legnagyobb eseménye a nagysállói
csata volt, melyben példás hősiességét Görgey tábornok a katonai érdemjel III.
osztályával jutalmazta. Méltatói följegyezték „… hősiessége s ügyes vezénylete
által (a csatákban) mindinkább magára vonta a figyelmet. Bátor, sőt mondhatni
rettenthetetlen bajnok volt, impossant alakja, s emelkedett honfi
lelkesültségével előnyös befolyást gyakorolt a parancsa alatt álló csapatokra”.

Budavár május 21-i győztes rohamában már nem vesz részt,
mert önálló hadosztály vezetését kellet átvennie, mely az ország északkeleti
részében három megye haderőit foglalta egybe, ekkor már ezredesi rangban
szolgál.

A cári intervenció idején már nem sok esélyt ad a
szabadságharc sikeres befejeződésének, majd a temesvári csata után augusztus
13-án Görgey Világosnál leteszi a fegyvert az oroszok előtt.

Kazinczy ezekben a napokban Észak Erdélyben táboroz
csapatával, mit sem tud a fegyverletételről, de azt látja, hogy Bem csapataival
már nem egyesülhet. Átkelve a Szamoson Zsibóra érkezett, s az egyesült csapatok
főparancsnoka lett. A hadi helyzet szerencsétlen alakulása folytán Kazinczy úgy
dönt, követi mestere példáját, és leteszi a fegyvert az orosz cár hadserege
előtt. Történt mindez augusztus 24-én.

Kazinczyt és tiszttársait, mint hadifoglyokat Nagyváradra
kísérte egy orosz könnyűlovas osztag, ekkor már hírek terjengtek arról, hogy ki
fogják adni őket Haynaunak.

A márciusi ifjak egyike, Degré Alajos később így emlékezik.
„Mily különbség volt az orosz és osztrák tisztek bánásmódja közt! Az oroszoktól
egy sértő, lealacsonyító szót nem hallottunk (…), az osztráknak első dolga volt
kardjainkat elszedni, persze még orosz fedezet alatt, aztán járta a ’lázadó
csőcselék, Kossuth kutyák’ címzés.”

Sajnálatosan Paszkievics herceg csak Görgey részére tudott
amnesztiát kieszközölni Miklós cártól és Ferenc József császártól, egyedül a
komáromiaknak biztosítottak az osztrákok szabad elvonulást és büntetlenséget.

Aradon már augusztus 22-én arat a halál, kivégzik Ormai
(Auffenberg) Norbert ezredest, Kossuth Lajos segédtisztjét, per lefolytatása
nélkül. Később, hogy törvényes színezetet kapjanak a halálos büntetések, Haynau
„szabályos” perbe fogja áldozatait.

Augusztus 25-én tizenegy magyar fogoly tábornokot szállítanak
Aradra, a várbörtönnek használt kazamatáiban több száz magyar honvédtiszt
várja, hogy elítéljék.

Szeptember 8-án Kazinczy tiszttársaival megérkezik az aradi
várba. Hamarosan, szeptember 26-ig megszületnek az ítéletek, majd az orosz cár
közbelépését hiába várva, október 6-án hajnalban agyonlövik Dessewffy
Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet, a reggeli órákban
akasztással végzik ki Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knezich Károlyt, Lahner
Györgyöt, Leingen-Westerburg Károly grófot, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg
Ernőt, Török Ignácot és Vécsey Imre grófot.

Kazinczy Lajos pere ekkor még tartott, átadását az aradi
parancsnokságának tábornoki rang feltüntetésével ejtették meg, s ekkor már
sejtette, hogy rangja miatt halálra ítélik. Ezért beadvánnyal élt az ügyében
eljáró Karl Ernst cs. kir. törzshadbírónak, melyben jelzi, hogy ezredesi
rangban szolgált, nem tábornokként. Ismételt beadványára sem kap választ.

1849. október 24-én reggel kihirdetik halálos ítéletét, mely
szerint másnap golyó által kivégeztetik.

Befolyásos nőrokona utolsó napon még látogatását kérelmezi,
ám a kérést elutasítják.

Másnap reggel a vár sáncába vezették, miközben katonák
tartották távol az elítélttel rokonszenvező aradi polgárokat. Utolsó szavaival
hazáját említette.” Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!” Három fegyver
együttes tüze oltotta ki életét.

A szabadságharc utolsó vértanújaként, huszonkilenc
esztendősen halt meg.

Forrás: Pásztor Emil: A tizenötödik aradi vértanú

            wikipédia