Milyen érdekes, ma már szinte alig tanulnak németül, pedig az én diákkoromban ez volt ,a’ nyugati nyelv. Már az első órák valamelyikén figyelmeztettek bennünket: Tessék egész mondatban válaszolni! Nehéz volt hozzászokni, hiszen mi gyakran szoktunk hiányos mondatokat használni. Aztán ami újabb nehézséget okozott: a KATI szórend. Aki beszél németül, az tudja, mit jelent e betűszó… 

Most kell szóvá tennem, hogy a magyar társadalomtudományok művelői nem használják fel kellőképpen a természettudományok eredményeit, s kutatási módszereiket sem alkalmazzák. Az imént vázoltak háttérmagyarázatához ezúttal az agykutatókat hívom segítségül. Varga Csaba: A magyar ész*** című tanulmányából fogok idevágó részleteket idézni:

„Nyelvünknek és műveltségünknek köszönhetően gondolkodásunkat teljes mértékben megszabja az, hogy jobb agyfélteként irányítja a balt, míg a nyugati gondolkodásban a bal agyfélteke uralja a jobbot. A jobb agyfélteke munkája: képzelőerő, bölcselet, a kép átlátása, lehetőségek felismerése, tisztánlátás, hit stb. A bal agyfélteke munkája: részletek felismerése, szabály megértése, gyakorlatias gondolkodás… A különbség tehát nem faji, hanem csak arról van szó, hogy melyik agyfélteke uralja a másikat.” A mi gondolkodásunkban (következésképp beszédünkben is!) a rész csak az egész okán értelmes. De értelmes, hisz felsejlik benne az egész – gondoljunk csak az iménti igekötős válaszokra!

A nyugati agy mindenről begyűjti a részleteket. Ha valakinek például a cukorrépa bemutatása a feladata, először is bevisz laboratóriumi munkaasztalára egy jól fejlett példányt, lerajzolja vagy lefényképezi, megméri, felmetszi, kifőzi, lepárolja, kimutatja a hasznos- és salakanyagok arányát; közben mindent jegyzőkönyvez, grafikonokat készít, végül munkája eredménye egy vaskos, tényadatolt és jól illusztrált tanulmány lesz: A cukorrépa, mint olyan. Az imigyen „feldolgozott” cukorrépa aztán egy kukában köt ki, s ott rohad, míg el nem szállítják a szeméttelepre.

Mi viszont nem a részletek tárházát gyűjtjük, melyek majd valamikor összeállnak egésszé, hanem a teljességből indulunk ki! Mint ahogyan a bal agyféltekés gondolkodás fontossági sorrendjében náluk, mármint a nyugatiaknál, mindig elől áll az én, a most vagy a birtoklás kifejezője. Egy német (hozhatnék természetesen francia, svéd vagy ír példákat is) így mutatkozik be: Thomas Müller, vagyis az ego van elől, a család, ahonnan vétetett, hátrasoroltatik. A magyarnál ez fordítva van, előbb a hovatartozást, a családi köteléket hangoztatja, aztán jön csak az egyén: Kiss Miklós. Megjegyzem, ugyanígy van a japánoknál is! A dátumozással, az időjelzéssel hasonlóképpen járunk el. Míg a nyugati agy mindig a mából indul ki pl. 22. 01. 2017., a magyar fordítva gondolkodik: 2017. január 22-ét mond és ír.

Ugye, már érthető?