Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

A testes asszonyság éppen csak lehuppan a szemben lévő ülésre, máris összecsapja a kezét, Jaj, komámuram, maga itt, ebben a vonatban? Hadd tapogassam meg, különben még azt hinném, álmodom...

Megtapogat, csókot is cuppan két orcámra, tűröm, mint Góguj Marci a bakkecske közeledését, szerencsére nem történik egyéb incidens. Jól emlékszik, egyszer régen a feleségemmel „társkomák” valánk egyik unokája keresztelőjén, jóembert nem felejtünk.

Vonat kattog, Kománé mesél. Merengek „legszebb férfikoromon”. A havasalji házak homályán...

Hét helyre tört bé a nyavalyás, pedig csak aznap engedték ki a dutyiból, próbaidőre...Ott ugyé jól viselte magát, oszt’ hazajött, és idehaza jól kiviselte magát!

Mi minden történik, amíg az ember másutt keresi a megélhetést. Például elmegy egy nemzedék. A komaasszonyé régen kiköltözött a hegy alá, őt viszont ittfelejtette az Úr, hogy hírt vihessen, ha eljön az óra, a túliaknak. Takarodik a nemzedékem, ez is halott, az sem él már. Mindenek előtt azonban egy (szabadlábra helyezett) betörővel gyűlt meg a baja. Nem csoda: hetekig távol otthonától, egy bánsági üdülővárosban a bódéja,  csak árupótlásért vonatozik haza. Énhozzám is betörhetett volna, s még az a jobb, ha nem vagyok otthon, mert ha ott lel, hát megerőszakol, s meg is ver,  sóhajtja rémülten.

Minden előjön, nincs az a későesti tévépanoráma, amely így összefoglalná egy közösség helyzetét. Akkora házakat húznak, mint a szinajai Peles kastély. Tornacsarnok is épül. Hogy nem kell katonának menni, házasodnak a cingók nyakra-főre, de igen a más formájúak is, száz euró jár minden frígyért. Boldog-boldogtalan mulatérozik, komámuram! Ahogy kézhez veszik, már el is pallották a drága pecót!

Arcok villannak szavai nyomán. Hirtelen Szoldát Me jut eszembe, mostanság gyakran bukkan elő az emlékezet pincéjéből egyik-másik katonakori emlékem. Székely Imrus éppen csak annyira beszélte az állam nyelvét, hogy ne tudják könnyen eladni, a magyarból hiányzó ă, â, î hangokat képtelen volt kiejteni, a Te! megszólitás Mă!-ja ezért csak Me!-nek hangzott a szájából, s rajta is maradt a gúnynév: az egész kaszárnya Szoldátul Me-nek ismerte. Csak a káplár és egy-két műveltebb erdélyi román szólította Szekelinek szegény Imrust. A gúnyólódásnak, mistózásnak nem volt vége-hossza. Mégsem nyúlt egyszer sem bicskához, ebben, úgy láttam, mély hite akadályozta meg. Gyakran találtam ágya mellett térdelve imádkozni, persze emiatt is meggyűlt a baja feljebbvalóival. Szolgált vele egy Fábián Péter nevű fiú, vegyes lakosságú vidékről érkezett, tanítgatta Imrust románul. Nemegyszer a maga szelíd módján védelmébe is vette. Fábián Péter odahaza kisüsti készítésével foglalkozott, ortodox ünnepek előtt hazamehetett,  butykosokkal fölszerelkezve tért vissza. A regátiak imádják az erdélyi szilvapálinkát. 

Ez a Péter egyszer kijárta, emlékszem, ügyeletes szakaszvezető voltam, én vittem ki a levelét,  hogy segítőként Székely Imrus is vele menjen, akkora volt a „rendelés” – pálinkáért. Útba ejtették az Imre faluját, mégis az öt napból kettőt Péteréknél, a Maros partján fekvő szép településen töltöttek, bálban is voltak, Imre, noha nem állt természetében, elég gyakran fölemlegette azt a szép hétvégét.

Komaasszonyom éppen a negyedik betörést ecseteli, csak a rend kedvéért: a fickó előbb egy magánbolt kirakatát törte be, és elemelt (írd és modd!) két kecsapot, a bolt be van kamerázva, ez buktatta le, aztán egy lakatlan házban téblábolt, talált vizet egy ócska lavórban, tükröt, borotvát, és rendbe tette a mutráját (mégis felismerték elfogói), harmadiknak egy magányos emberhez ment be, kapu, ajtó nyitva, a vén az ágyon, mellette keresztrejtvény, ceruzacsonk és pirulák, a csóró felfogta, hogy túladagolta magát a hitvány öreg, talált a kaszten fiókjában vagy kétszázezer lejt, s avval ment is tovább...

És Székely Imre? Vele mi van? – szakítom félbe az alkalmi  krimit. Komaasszony felhúzza szemöldökét, aztán rokolyáját is bokán felülre, nem mászkál-e rajta valami. Koszos a szerelvény, sosem tudni. Tetűre gondolsz, máris vakarózol.

Az, aki a Hidegkút mellett lakott? A Szentkirály kútja mellett, komámuram. Hát, mit mondjak, mennyi ideje is. Öt éve lehet, hogy csak megfogta az ostor nyelit, s az biza nem tartotta meg. Elvágódott, mint egy zsák pityóka. Avval kész volt. Elvitte a szíve.

Azt kellene mondanom szörnyülködve, hogy hát én ezt nem hiszem el. Nem akarok beszélni. A vézna, sovány Imrusból derék ember lett, szép feleséget talált. Mikor falujába kerültem, már két gyerek boldog apja volt. Egy csikorgó havas délutánon családlátogatáson a Hidegkút környékén jártam, kijött a kapuba, betessékelt. És kit találtam nála, a fehér asztal mellett? Fábián Pétert.

Ők is komások lettek, oda s vissza. Daloltunk is a végén. Bár sokat sanyargatták, magyarságában naponta megalázták,  Szoldátul Me már nem haragudott senkire, a közrománokra pláne sehogy, jól elboldogult velük. Fábián Péter annak idején bevezette a nyelv rejtelmeibe, a többit megtanulta társaitól. Leszerelve önálló vállalkozást indított, „szocialista magánzóként” kisbútort forgalmazott, mellette még mindent, „ami nem szúr szemet”. Szép új házat épített, terepjáróval barangolt, eldugott falucskákban kutakodott régiségek iránt. A rendszerváltás után visszakapta földjeit, szántani-vetni járt, akkor vett ismét ostort, korbácsot a kezébe.

Bément, lelkem komámuram, a Lapótya Dénkó házába is. Gondolná-é. Ahhoz, aki fejszével aprította darabokra az anyját, s osztán belévetette a kútba tagonként. Lapótya Dénkóhoz! Na, ott aztán megkaphatta volna. Dehát Dénkó éppen a dicsői elmegyógyintézetben vakációzik, lelkem.

Nemsokára le kell szállnom, feszengek, készülődnék, komaasszony nem enged. Fog a  szavával. Kényszerdetten  jelzem mégis, hogy sajnos. Dehát a javát még el sem kezdte! Semmi baj! Mobilja van-e? Hogyne volna. Adja meg a számát, felhívom mindjárt, s eléadom, ami kimaradt.

Itt a névjegyem, tessék.

Ejnye, ejnye, Szoldátul Me. Fábián Péter nem vehette hírét halálának. Özvegyen maradván kiköltözött a lányához Gödöllőre. Aztán úgy fél évvel a temetés után egyszercsak megjelent a Hidegkút melletti ház előtt egy ismerős-forma, mégis-idegen ember. Itt lakik-e bizonyos Székely Imre, kérdezte a háziakat. Hát itt – lakott, felelte az utód.  És amint rápillantott a vendégre, hirtelen megremegett. Mintha az apját látná, gyerekkorából.

Ekkor a jövevény fölfedte kilétét. Ő a Székely Imre fia, mondta. Vagyis azt hiszem, testvérek vagyunk, nézett öccsére. – Székely Imre ott járt egyszer nálunk, aztán nem jött többé. Két hete hunyt el az anyám. Halálos ágyán felfedte, ki a vér szerinti apám.

Nem akart az semmit, de semmit, még egy tűt sem, az örökségből, komámuram, drága. Csak beszélgettek ott né, erről-arról. A féltestvére legszívesebben ráhúzott volna vajegyet a korbáccsal, de nem vitte rá a lelke, mert ez a másik Imre – nem mondtam még, hogy őt is így hívják? – nem pelyhedző állú legény, megvan  az negyven-negyvenöt esztendős. Kínálták evvel-avval, köszönte, de nem vett a tésztából, a borból sem ivott, ellenben otthagyott egy üveg pálinkát,  meg egy cetlin a címét, ha kedve lesz, keresse fel az öccse. Ha nem,  felejtsük el az egészet, neki semmiféle követelése nincs, látni szerette volna az apját – de így már a sírjára sem kíváncsi. Avval köszönt, és elment.

Na, komámuram. Annyit még tudok, hogy küldtek képeket arra a címre. De most félbehagyom, mert megint jön ez a nyavalyás kalauz. Fene a belét, már adtam neki. Ja, most látom,  ez egy másik Nású. No, Isten áldja, komámuram!

Csókolom, Komaasszony.

 

Megtekintések: 325

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Gálffy Mária December 10, 2013, 12:31am

Nagyszerű írás!Az ember szinte maga előtt látja a "mindent tudó"komaasszonyt"aki soha nem fejezi be a mondókáját,hisz annyi idő soha nincs.

Hozzászólt Bölöni Domokos December 9, 2013, 9:57am

Most nagyképűsködhetnék, hogy "megtörtént eset", de az ilyesmit akkor sem hisszük el, haz az élet olykor valóban "übereli" az "irodalmat".

Dehát nem az ujjunkból szopjuk ezeket, ugyebár...

Hozzászólt Modi Dezsö December 8, 2013, 11:50pm

Ismertem én is ilyen "szabadeurópa" féle néniket, akik mindent tudtak ami a faluba történt-történik vagy történni fog.......!

Hozzászólt Modi Dezsö December 8, 2013, 11:47pm

Köszönjük a kalandos történetet, öröm volt olvasni!

Hozzászólt Miklos Stefan (István) December 8, 2013, 3:14pm

Jó leirás volt szivesen olvastam!

Hozzászólt Molnár Rozália December 8, 2013, 3:09pm

Jó volt pár percre " otthoni híreket "megtudni

Hozzászólt Sebestyén Péter December 8, 2013, 3:05pm

Ez es jó, Domi bátyó! Isten tartson meg+!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba December 8, 2013, 1:10pm

Ragyogóan előadott, szerkesztett történet. Jó volt olvasni!

Hozzászólt Nagy Magdolna November 28, 2013, 12:14pm

Birika jutott eszembe Varsolcról és Tarné Árpádról (Szalonta mellett) Ők tudtak így mesélni... Ez is rég volt.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek