Ha elfogy a szalag 

A szomszédunkban egy kétgyermekes, 33 éves mérnök halt meg, gyönyörű üzemében. Infarktusban. Alkalmunk volt látni a német szervező-ésszerűséget ebben a városkában, ahol mindenki köszön a másiknak. Nagyon udvariasan megfogalmazták, újságban tették közzé, hogy a sírnál tartózkodjunk a szokásos részvétnyilvánítástól. Továbbá: senki se hozzon virágot, hanem a rákbeteg gyerekek javára küldjön pénzt a megadott bankszámlára. Semmi kínálás, étkezés (tor) nem volt, viszont a pap gyászbeszéde után szerre elvonultunk a sír előtt, s mindenkinek elő volt készítve egy szál rózsaszín rózsa, melyet bedobtunk rög helyett, a koporsóra. Én titokban vittem a táskámban a kertünkből – azt a tövet egy régi tanítványom ültette, mikor R. bácsit operálták két évvel ezelőtt – egy szál piros rózsát... 

Kölnben olyan temetésen voltunk, ahol a 82 éves anyának két „gyerekén” kívül még hárman jelentünk meg. A ravatal olyan pompás drapériákkal, csodás virágokkal volt díszítve, mintha anyakirálynőt búcsúztattunk volna. Az „árvák” egyike, nagyon rendes (német) barátnőm kénytelen volt öregek intézetében tartani édesanyját; rendszeresen látogatta, de elgondoltam, hogy az a rengeteg pénz, amit a temetésre áldozott, elég lett volna tán egy házi segítségre (ápolónőre) –  és akkor otthonában múlhatott volna ki e világból a néni, s nem telefonon tudta volna meg halálát a lánya. Ezen a temetésen még megbámultuk a technikát, ahogyan géppel kiemelik a ravatalról a koporsót, és átteszik egy kis furgonra, s azt követtük mi öten a parkszerű temetőben. Egyébként oda nem tanácsos járni, mert kábítószeresek vették birtokukba a virágpompás, csendes helyet. R. bácsival úgy érezzük, túl elegáns, mind a kölni, mind a helyi temető számunkra... 

Nemrég egy nagybányai huszonéves magyar lányt láttunk vendégül, pesti barátunk hozta. Kellemes, értelmes, vonzó, és – én, naiv – gondoltam, megmutatom neki, eldicsekszem az írókról készített albumunkkal – amibe Te is be fogsz kerülni –; hát majd' elájultam, mikor nemhogy Kós Károly vagy Áprily Lajos nevét, de az Illyés Gyuláét, a Németh Lászlóét sem hallotta... Román iskolába járt, most héberül tanul, mert tűz-víz Jeruzsálemben akar élni – zsidóként. Ez nem baj; csak az, hogy érdekből! Látod, ez is nagy téma: a világba való megkapaszkodás. (Állítólag ez a megmaradás egyik feltétele. Nehezen érthető.) 

Újraolvasva nagyon szegényesnek érzem levelem a Te gazdag küldeményed mellett; de még ezt is zavaró körülmények között írtam. Kis ötéves unokám rengeteg kérdést tesz fel. Félelmetes hallani a technika új csodáinak nevét egy pöttömnyi gyermek szájából. Nem beszélve arról, hogy ő vette észre, állapította meg hosszas babrálás után, miért állt le az elektromos írógép: mert – kifogyott a szalag. 

Még írnék, de nincs erőm. Adj egy marékkal!