Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

 

Ahogy egyre gúnyosabb vigyorral mutogatja reggelente a tükör szaporodó ősz hajszálaimat, egyre inkább a megszokások uralják napjaimat. Persze, fogkefémet vicsorogva szájam sarkába szorítva találok azért némi vigaszt bánatomra, miszerint az időautó fékpedálja számomra elérhetetlen. Azt mondják, talán csak lelkem ostoba hullámait csillapítandó, hogy a deresedő férfihalánték hatásos szexepil (csak így, magyarosan). A próféta szóljon általuk!

Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem azonban, hogy családom megfertőzése néhány vírussal berögződéseim népes táborából kizárólag a véletlen műve és általam semmilyen mértékben nem befolyásolható okora vezethető vissza.

A terjesztett kórok között van hétköznapi tüneteket produkáló, mint a pontban reggeli fél hétkor esedékes kávé, és van amolyan ünnepnapi vagy külső telephelyen jelentkező szindróma  is.

Ez utóbbi általában Erdélyországhoz köthető. Hazaútjaink során mindig ugyanakkor indulunk, ugyanott állunk meg reggelizni, ugyanazokkal az egészségnevelő frázisokkal igyekszem meggyőzni gyermekem, hogy ne kövesse apja rossz példáját, és igenis létezik a nap első étkezésénél a cigaretta plusz kávénál vitamindúsabb menü is.

Aztán, már bőven a Székelyföld útjain poroszkálva, mindig ugyanabban a kertészetben veszünk virágot. Mert a hazaérkezést mindig ugyanabban a temetőben kezdjük… S a házba belépőnek illik köszönni övéinek, lakjanak ők bárhol…

Visszafelé pedig, immár lefelé a hegyről, éppen megpillantva a Kibédet jelző táblát, kimondatlan parancsszóra mindnyájan egy öreg nénit kutatunk. Kis, kopott asztalka mellett szokott ácsorogni az útpadkán, meglehetősen korosra fakult alacsony ház előtt. Asztalán hagyma, paszuly, méz.

Sok-sok asztal szegélyezi a kibédi utat. Vannak nagyobbak, fényesebbek,  mázsányi háztáji súlya alatt hivalkodóbbak. Vannak mindenféle állványok, akasztófái látványosra összefűzött hagymafonatoknak.

Az „én nénimnek” nincs szüksége reklámra. Aszott, töpörödött asszony, fekete, hosszú szoknyáját enyhe mosópor-allergiától szenvedő kötény óvja a zöldségforgalmazás mellékzöngéitől. Fején a tikkasztó nyári szaunában is fekete kendő.

Áll mozdulatlanul. Előtte csillogó autóremekek suhannak el, mintha két, évszázadokkal elválasztott világ találkozna a poros útpadkán.

Nekem mégis az a néni kell!

Nem ismerem, nevét sem tudom. Nem szép, amint apró szemeivel vizslatja szándékom, ahogy közeledek hozzá. Vékony, karvalyszerű orra még ifjúkori lehetséges vonzóságra sem utal.

Nekem mégis az a néni kell!

Talán nagyanyám is lehetne, szárazra barnult ráncai megszámlálhatatlan évgyűrűként teszik korát megfejthetetlenné.

Nekem mégis az a néni kell!

Pedig a hagymának sem áll szándékomban oltárt emelni a konyha egyik nélkülözhető falán. Sőt, az őszülő halántékkal ellentétben, szerintem a szexepilemen sem lódít, legyen bár az a híres-neves kibédi hagyma is. Mely, mint köztudott, édes és ízdús, inkább enni, mint főzni való, rendesen tárolva jó sokáig eláll. És, bevallom, elég ránézni, s egy kicsit otthon érzem magam általa. Otthon, a néninél.

Annak ellenére, hogy Kibédtől még vár rám egy-két óra zötykölődés, ha le szeretném tenni a virágot őseim sírjára.

Egyszer egy okos ember valami olyasmit mondott, hogy csalódik az, ki a boldogságot valami nagy dolognak várja, valami elsöprő érzelemnek. Szerinte a boldogság sok apró részletörömből állhat össze. Olyan aprókból, melyeket gyakorta észre sem veszünk, miközben hatalmas durranásokban reménykedünk s azokra várunk.

Nos, a kibédi néni, aki énnekem annyira kell, megmutatott nekem egy parányi örömöt. És a kis öröm azonnali felismerésének csodáját. Megtanított hinni a piciny csodákban, atomnyi boldogság-morzsákban.

Pedig a néni nem tett az égvilágon semmi különöset.

Egy novemberi délelőttön, midőn a nap még kegyesen felénk utalta néhány bágyadt sugarát, megálltunk kicsiny asztalánál. Őt láttuk meg elsőként, beérve a faluba, más okunk nem volt rá. Dünnyögött egy fáradt jónapotot, apró szemeivel rám nézett, vékony, karvalyszerű orra fura árnyékkal sminkelte barnás ráncait.

Hagymát kértünk tőle. Tőle nem várt fürgeséggel kezdte szállítható méretűre alakítani a fonatot, az egyetlent, amit kirakatába kiállított.

-            Hozok egy szatyrot – mondtam neki, s előkotortam egy hatalmas, mifelénk szuper, hiper, mega, gigaáruházakban kapható műanyag átalvetőt. Beletette a hagymát, elindultam zsákmányommal a csomagtartó felé, míg az allergiás kötény alól csekély méreű pénztárcába csörgette a kapott fémpénzt. Majd utánam szólt:

-            - Fáin szatyor!

-            S amint visszanéztem rá, apró szemei elmosolyodtak.

-            Egy töredék másodpercre minden barázda kisimult arcán. És az a mosoly maga volt a csoda! Valami olyan őszinte derű, olyan hamisítatlan huncut szemvillanás, amit eddigi életemben csak székely asszonyoktól láthattam. Egy pillantás, mely látszólag maga a tökéletes közhely, de rajtam akadálytalanul áthatolt. És ott, akkor, arra a töredék másodpercre, nagyon boldoggá tett. Mert valami átívelt közöttünk, amit csak azonos gének képesek létrehozni. Valami, túl minden logikán, értelmen, szóba préselt gondolaton, minden vélt vagy valós érzelmen. Valami, amitől istenigazából otthon lehettem. Valami, ami azonosít bennünket, Kibéden, Magyarországon, s talán az Északi sarkon is. Ami márványkeményen szembesít a vágyott valósággal: együtt vagyunk, egyek vagyunk.

-            Persze, lehet, hogy a hosszú kocsikázás koktélként rázta össze agysejtjeimet. Lehet, hogy azt láttam s éreztem, amit látni és érezni akartam. Lehet, hogy az út poros padkája kegyesebb volt hozzám, mint saját, otthoni tükröm, és jótékonyan rózsaszínűre retusálta az amúgy roppant szürke novemberi délelőttöt. De ha álom volt is, nekem azóta is csak az a néni kell.

-               A fáin szatyrot belenyomtam kérges tenyerébe. Elővettem egy másikat, kevésbé fáint, de ahhoz elég öblöset, hogy magába ölelhessen mindent, ami a kis kopott asztalkán volt, paszulyt, mézet.

-               Azóta eggyel szaporodott vénülő bogaraim  hosszú sora. És legújabb szerzeményemmel is fáradhatatlanul fertőzök. Hogy mind többen akarjuk azt a nénit!

 

 

 

Megtekintések: 410

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Laza Kozma Eniko November 15, 2011, 7:07pm

A piacon mindig eloszeretettel vasarolok hamisitatlan,falusi oreg neniktol.

Hozzászólt László Emma Október 2, 2011, 11:25pm

Csodás! Gyöngyszemek peregnek a tolladból!

Köszönetminden sorért!

Én is a nénit akarom!

 

Hozzászólt Szőcs Árpád Szeptember 26, 2011, 10:20am

Üdvözlet Szőcs Katalinnak.!

Szőcs Attila

Hozzászólt Szőcs Katalin Szeptember 25, 2011, 5:37pm
Az ilyen írások és az ilyen szellemet magába záró honlapok hozzák elő nekem az otthon vagyok érzését. Köszönet mindenkinek.
Hozzászólt dr. Szabó Dániel Szeptember 25, 2011, 11:30am
Lelkében az ember mindig otthon marad. Szép írás,gratulálok.
Hozzászólt Nagy Zsuzsa és Lajos Szeptember 20, 2011, 10:07am
A reggeli újság olvasás után -nyomor, gyilkosságok, aljasságok stb.- Alpár sorai megnyugtattak, hogy vannak még igazi érző-látó emberek kiket egy hunyorítás is  boldoggá, emberszeretővé tesz. Az ilyen írások az igazi turista-látogató csalogatók. Dicséret érte.
Hozzászólt Kákonyi Csilla Szeptember 19, 2011, 5:26pm
Nagyon igaz!
Hozzászólt Illés László Szeptember 19, 2011, 4:37pm
Aki ilyen szívhez szólóan tud írni, -valamit tud !-. Köszönjük .
Hozzászólt Szőcs Árpád Szeptember 19, 2011, 1:58pm
Az ilyen,névtelen nénik és bácsik tették Erdély földjét,szellemét ilyenné,csodálatossá....
Hozzászólt Fodor Rozalia Szeptember 19, 2011, 11:41am
Szebb  lessz  a napom  mindig  egy-egy  ilyen  kistortenettol.Orommel    olvasom   .  Koszonom.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével adományozok


átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek