Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Sok-sok évvel ezelőtt a feleségem úgy döntött: kell nekünk egy kutya.

Tessék nyugodtan lepapucsozni, bár erősen kétlem, hogy akad kívülről épkézlábnak látszó család, ahol a belső, demokratikus döntéshozatali mechanizmus ne a ház asszonyának elhatározásait tükrözné. Nem szégyen ez, kérem, ráadásul a családi tűzhely őrzője ezernyi csalafinta technikát fejlesztett ki az egyenjogúságáig eltelt évezredek alatt, melyek alkalmazása nyomán tökéletesen képes álcázni akarata érvényesítését. Annyira, hogy gyakran mi, férfiak, a teremtés koronái, hittel hisszük, tulajdonképpen mi akartunk valamit, amibe életünk párja csupán kulturáltan beleegyezett. Azt persze dagadó mellizomzattal tagadjuk, hogy az asszony vett rá fondorlatos praktikákkal ama akarásra.

Azért még ráérünk a férfijogokért harcba szállni, demonstrációkat szervezni. Ne feledjük, az őskorban vlt már egyszer matriarchátus, mikor mindenek ura a nő volt. És azt is túléltük! Ajjaj, de mennyire!

Nos, a feleségem kutyát kart, s természetesen nekem is akanom kellett. De én nem nagyon akartam. Végighallgattam, szörnyen átérző, enyhén párás tekintettel őt, amint gyerekkoráról mesélt, midőn mindig nagyon szeretett volna egy ebet maga körül, de hát a tömbház korlátozott tere folyton gátat emelt vágya elé.

Oké, megadtam magam. Volt más alternatívám?

A megalapozott döntés érdekében vettünk egy kutyalexikont, tekintettel arra a szomorú tényre, hogy a bioszféra szóban forgó teremtményével kapcsolatos tudástár mifelénk meglehetősen üresen tátongott. A lexikont nekem is végig kellett tanulmányoznom, természetesen szabad akaratomból. Naná!  S ahogy lapozgattam a számomra tökéletesen érdektelen könyvet, egy kép láttán belém hasított a fény. A megvilágosodás fénye. Homlokomon cuppant a múzsa csókja.

A képen egy igen különös ebféle szerepelt, a szöveg szerint bassett hound a fajtája. Vonatnyi hosszúságú, de erősen rövidre szabott lábakon álló szerkezet, földig érőn hosszú fülekkel és rettenetesen bánatos, már-már depressziós szemekkel. Alkatát elbámulva, az ismertetőt végigböngészve, úgy tűnt, az a fajta valószínüleg az égvilágon semmire nem alkalmas, ráadásul meglehetősen ritka előfordulású. Talán nincs is, csak a könyvet töltötték vele…

Biológiai analfabetizmusomon ekkor felülkerekedett az önmagammal való konspirálás kellemes bizsergése. Ez az! És rohantam anyjukhoz széles vigyorral: kedvesem, én beleegyeztem abba, hogy legyen kutyánk, de ragaszkodom hozzá, hogy ilyen legyen! Vagy ez, vagy semmi! És a képre böktem, határozottságom teljes tudatában. Bevallom, arra számítottam, hogy ama gnómszerű képződmény nehezen vagy egyáltalán nem szerezhető be. A feltétel viszont keményen marad. Ha van isten, sehol nem találunk belőle, így megúsztam a kutyatartást.

Önök szerint mi történt?...

Artúr, mert így neveztük el a négylábú, mélynövésű  kedvencét, idén áprilisban négy éves. Feneketlen étvágya, csekély értelme, jámbor természete és végtelenül bús tekintete minden reggel rám köszönt az udvaron… Rám, a család fejére!

Igazságtalan lennék, ha nem említeném a nemes eb legszimpatikusabb vonását. Nem ugat. Egyáltalán nem. Talán nem is tud ugatni…

És történt egy álmos reggelen, hogy a szomszéd nagyságrendekkel fürgébb és karcsúbb vizslája betévedt hozzánk a nyitva felejtett kapu jóvoltából. Megállt az idvar közepén, megvetően lenézett a mi földközeli Artúrunkra és dobhártyát repesztő hangerővel csaholni kezdett.

Az én udvaromon! Mondom, az én udvaromon!

Pofátlanul, hetykén, élesen. Csak azért, mert momentán kétszer magasabban viselte orrát, mint az én rövidlábú kutyám.

A jószomszédi kapcsolat megóvása tartott vissza az ugató betolakodó lapátnyeles kiűzésétől. Az úgynevezett civilizáció úgynevezett máza, az úgynevezett békés egymás mellett élés égisze alatt.

Feleségem viszont dühödt oroszlánként rontott rá a vizslára. Az lábai közé csapta volna farkát, ha tenyésztői csonkig nem vágták volna, és vonítva kimenekült tőlünk.

Ha ez itt egy állatmese lenne, következhetne a tanulság. Először behelyettesítjük a szereplőket kétlábú kutyákkal, végigjátszuk immár velük a történetet és igyekszünk megérteni annak üzenetét. Kérem, ne induljanak a férj és feleség alá-felülrendeltségi viszonyainak elemzése irányába. És ne mondják boldogan: lám-lám, az asszonynak volt igaza, megérdemli királyságát!

Téves útvonal lenne… Újratervezés! Huszárosan!

A művelt, kultúrkincsekkel agyonékesített Európa közepén 2011-ben a maradék maroknyi magyar nemzeti ünnepét ülte. Hivatalosan és kevésbé nagy felhajtással. Közhelyszerűrn vagy igazán szívből jövően. Kinek-kinek ízlése s ítélete szerint. Gondolom agyonrágott csont már mindenki fülének az amúgy jelentéktelen csíkszeredai affér, ahol egy önjelölt nemzetőr felkötötte Avram Iancu szalmából eszkábált bábuját. Éppen március 15-én, és éppen a központi ünnepség környékén. És éppen azon a március 15-én, ahol először ünnepelhettük a visszahonosított magyar állampolgárokat.

Iancu kivégzése hatalmas hírré dagadt. És, ahogyan az már lenni szokott, a lényeg kissé árnyékba húzódott. Egy akasztott szalmafigura füstje bemocskolta a tényt, hogy Trianon után kilencven esztendővel végre fel merészeli vállalni Magyarország a magyarjait, a magyarok egymást, éljenek bárhol e földi világban.

Nemzetőrünknek, magyar történelmi szempontból talán igaza volt, a másvilágra postázott illető nagyjából megérdemelt jussához jutott. De rosszkor és rossz helyen! Saját ünnepünk fényét homályosította el önkéntes „igazságtételével.

És imígyen nézve, teljesen mellékes, hogy a mi, magyarok történetírása avagy a Csíkszeredát is éppen uralóké állít igazat, tényszerűt. Ahogyan az is mellékes, mennyire ismerik mindkét oldalon a valós, vagy legalábbis valósnak tartott történelmet. Mert a tények, stílszerűen, a kutyát sem érdeklik, ha egymásnak feszülünk. Sem az akasztás nyomán azonnal heves csaholásba kezdő, Erdélyben aktuálisan nagyobb testű ebet, sem a kisebb termete okán a küzdelemben esélytelenebb Artúrt.

És hiába lenne a kis magyar Artúr mögött másik kis magyar Artúr, a nagyobb vizsla akkor sem bírná felfogni, hogy más udvarában neki nem illik ugatni. Igaz, talán éppen azért teszi, mert pontosan érzi, a más udvarában van. A magáénak tudja, de a másénak érzi. És rettenetesen zavarja őt, ha az a más folyton emlékezteti őt erre.

Lehet, hogy félre kellene időnként állnunk nekünk, okos, megfontolt férfiaknak, nemzetőröknek s utat engednünk asszonyaink ösztönös, a miénknél sokkal őszintébb seprűnyelének. Talán, míg mi a jó szomszédságról filozofálunk, ők kikergetnék a csaholó nagykutyát, kutyákat a mi udvarainkról.

Egyszerűen és egyenesen.

A következő március 15-én pedig fogjuk karon feleségeinket, sétáljunk ki a napsütötte térre és egész egyszerűen örüljünk egymásnak. Persze, csak, ha az asszony is akarja!

A kutyát pedig hagyjuk otthon. Akár tud ugatni, akár nem, akár kicsi, akár nagy. Maradjon mind a saját udvarában. Ahol nem bánthatja sem vizsla, sem másik Artúr.

Megtekintések: 54

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Kovács Zoltán Október 5, 2011, 11:23pm
Erőst találó írásmű :-)
Hozzászólt Csutoros Ernő Tamásné Tihanyi Ir Május 11, 2011, 2:04pm

Kozák László hozzászólását érzem a legjobbnak.Nem kommentálom, mindenki értsen belőle szíve szerint, hiszen nagyon is jól érthető!!!!

Előszőr, azért olvastam el, mert kedvencem a bassett hound, mindig arra vágytam, de mégis, egy korcs kutya lett a ház FŐNÖKE, a Béla, akit, ha nem fogadtuk volna el a régi gazdijától, elaltatás lett volna a sorsa, így látatlanba igent mondtunk, és már 12-ik éve uralkodik felettünk fölényesen, mivel a kis jól nevelt kutyát mikor hazahoztuk, az első estétől már percek alatt rájött, hogy NEKI itt mindent szabad.

Hogyha egy idegen kutya " be akarna fészkelődni a családba", biztos nem hagyná szó nélkül, még akkor sem, ha az Istenadta netán 2 lábú lenne, de csak egy görbe pillantást merne vetni ránk, már nem egyszer adta jelét ott, ahol az illető 2 lábú "szaga" elfogadhatatlan volt.

Hozzászólt zachari ilona Április 19, 2011, 2:36pm
remek iras es a hasonlat is nagyon jo .
Hozzászólt Fábián Magdi Április 18, 2011, 11:44pm
Nagyon jó humorú irás!Jót nevettem rajta.Viszont a mondanivalója sem kutya...
Hozzászólt Incze Éva Április 18, 2011, 11:04pm
Nagyon tettszett a párhuzam, a szalmabábu akasztás és a más udvarában ugatás között. Én egyenesen ünneprontónak nevezném a túlbuzgó atyánk fiát....én sem röpködnék az örömtől, ha valamelyik jelképünket meg gyaláznák, habár volt rá elég példa, de ízléstelennek éreztem az ilyen akciókat....
Hozzászólt Erdélyi Dálnoki Ottó László Április 18, 2011, 4:24am

Azt mondjátok, hogy kutyából nem lessz szalonna, de a szalonnából se lesz kutya. De még fa sem  lessz belöle pedig jó natyapám sokszor kivánta, a kutya fáját neki. Szegény bodri mindig vissza feleselt neki. Szégyeld magad te ronda kutya, még vissza is pofázol, Mindig elszégyelte magát, mert a farkát behuzva az óljába somferdállt. Ott a hejjed te ronda dög. Erre kidugja a fjét, vakkant még az öregre  csak hog az övé legyen az utolsó szó.Az öreg már a botjával fenyegeti. Gyere csak gyere majd élátom én a dolgodat. A kutya fáját ennk a vén dögnek.

Hozzászólt László Emma Április 17, 2011, 6:43pm
Alpár, :-))
Hozzászólt Fekete Erzsébet Április 16, 2011, 1:26pm
A kutyafáját neki! Nagyszerű írás! :)
Hozzászólt Dr. Gál László Április 16, 2011, 12:03pm
Kitűnő írás! ...Ha minden kutya a saját udvarában marad is, vigyázzon, hogy milyen üzenetei vannak a szomszédhoz... A gyulafehérvári magyar szórvány helyzetének csak ártott a meggondolatlan gesztus kiváltotta csaholás! A tömbben könnyű hősködni. Nem ez a helyzet ...pl. Abrudbányán. Az emberi fejet gondolkodásra, tettek előzetes megfontolására (is) kellene használni, nem csak a nemzetőrsapka helyének..........
Hozzászólt Ferenczné Gabriella Április 16, 2011, 12:01pm
Humor és mondanivaló egyben! Nagyon tetszik, köszönöm.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek