ERŐS VÁR...

A szülőföld igézetében és szeretetében bölcsőnk Ő és koporsónk. Ő a mi életünk. Anya-föld, Mese-madár. A reménység madara. Erő a megprobáltatásokban. Benne születnek reményeink, álmaink. Bennem tükör. Visszapillantó tükör. Mindig velem van. Látom benne, ha süt a Nap tavaszi zivatar után.. A virágokat, ha még virágoznak a fák. A barátaimat, akik rám várnak a havason. A sokattudó asszonyokat, a felejthetetlen arcokat, a gyökereket, a modelljeimet.

Ne menj el! – int, ha távozom.

Hová ? A városban minden más.

Szigorú gondban vár rám valahol. Félhomályban, sötétben Nap felé fordítja arcomat. Mindig a fény felé. Léte bennem él, mint szikrázó gondolat. Szülőföldem. Anya-föld. Keletkezés és elmúlás. Fekete-ország, asszonyok palástja. Látom rajta a viharmezőket, a kereszttel jelölt ablakot, a tavaszi zivatart, a váratlanul is ránktörő tűzvészt.

Itthon maradok.

Magamban hordom a hegyek terhét, az árvízi rémületeket. Fel nem adom őket. Túlélő leszek tűzvész után. Ár el nem sodorhat, mert erős vár a Föld.

„Erős vár a mi Istenünk.”