Füreden járva első utam mindig a Balaton partra vezet, a Tagore-sétányra. Olyan jó itt felidézni azt a már rég elsüllyedt világot, amelyben igazán otthon érezném magamat. Emlékezetem vetítővásznán ilyenkor megjelenik a parton Szentgyörgyi Horváth Anna kisasszony, andalogva, napernyőjét forgatva, komornája kíséretében - odébb, a színházban pedig épp új darabjukat kezdik próbálni a teátristák. Egy későbbi lélekmozi-snitt „kistotálján” Wesselényi báró ballag, fölöttébb illedelmes fürdődresszben - pár bemelegítő karmozgást végezve - a móló felé, idő telve meg már a híres indiai költőt, a Nobel-díjas Tagorét látom, amint hálája jeléül emlékfát ültet…

Fák, emléktáblák és szobrok sorjáznak a sétányon, köztük a keletjáró székelyé, Csoma Sándoré, akit Tagore hazájába is elvezetett tudásszomjból fakadó, nemes kalandozási vágya. Mindezek az engem Füredre visszaröpítő gondolatok Nagyenyeden jutottak nemrég az eszembe, Kőrösi Csoma Sándor fái alatt, a híres kollégium udvarán. A székely-magyar utazó egykor három pár páfrányfenyő (tudományos nevén Ginkgo biloba) csemetét küldött haza Indiából Európába – Tagoréra emlékeztető módon, ugyancsak hálája jeléül. Egyet szülőfalujának, Csomakőrösnek, egyet az őt támogató londoni székhelyű Bengáli Társaságnak, egyet meg alma materének, az Enyedi Református Kollégiumnak. A három párból már csak ezek állnak, a tornacsarnok előtt, Sándor deák egykori tanulószobájából épp rálátni.

Az indiai költő füredi fája és székely atyánkfia páfrányfenyői mellett még egy kapocs köti össze a két jeles férfiút: Kőrösi Csoma Sándor tudományos munkáinak java történetesen éppen Kalkuttában jelent meg, Rabindranath Tagore szülővárosában! A mai Balatonfüred pedig mindkettejüknek méltó emlékhelye, azt bizonyítva, hogy nincs idegenség, nincsenek távolságok, csak hidak vannak, amelyek erőt adnak az emberiséget forgácsoló, nehéz időkben is!

(Megjelent az Erdély.ma-n, 2016. január 14-én)