Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Barátom (aki magam is lehettem volna) lassan mándrucolt felfelé a falu értelmiségi szamárlétráján. Előbb helyettes, aztán okleveles tanár, fél normával könyvtároskodott; délelőtt az iskolában tanított, délutánonként a jéghideg könyvtárszobában kellett (volna) tartózkodnia, az egykori kastélyból kultúrházzá alakított hatalmas épület elhanyagolt szárnyában, melyet részben még mindig magtárnak használt a termelőszövetkezet. (Mikor már nem volt mit tárolni benne, átadták a „kultúrának”.) Mellette, az egykori „szalonban” tartották a lakodalmakat, színpadán cirkuszisták billegtek, állami ünnepeken  az iskolások kórusa, tánccsoportja  bűvölte a közönséget. Sárlaki Álmos próbált otthonosan berendezkedni, a grófi szobába dobkályhát szereltetett, de mire kimelegedett a komor helyiség, lejárt a nyitvatartási idő; ha pedig lelkiismeretesen bent marad, agyonfázik, nem ússza meg vesebántalom nélkül. Szerencsére átellenben ott a bolt meg a vendéglőnek becézett kocsma –, és Sárlaki Álmos oda szokott. A helybeliek megszokták, hogy könyvtáros nem a könyvtárban, hanem az italboltban székel. Kérésre azonnal kijön, ajtót nyit, ajánl mindenfélét, kiszolgálja az olvasót, aztán rükverc: a pohár mellé... 

Kellemesen teltek a délutánok a kultúra szolgálatában. Sárlaki Álmos ott ül a korcsomában, közben kismillió rendezvény a párt s az állam jeles évfordulóin, a legfőbb elvtárs és béneje dicsőségére. Ki mit tud? verseny, tudományos keleidoszkóp, agitációs brigádműsor, könyvismertetők, író-olvasó találkozó.  

Egy ködös ősz végi délelőttön hívatják Álmost a néptanácshoz. – Fene passzérozza – vakarja-vájja feje búbját vénemberes bájjal a párttitkár –, valami doktor Belfégort küldenek a nyakunkra a megyétől. Komám! Délutánra legyen legalább harminc személy a könyvtár melletti klubban. A szervezés a te dolgod. A kályhában már ég a tűz. Lesz kaja, pia, az a mi dolgunk. 

Nahát. Nyemá problemá, gondolta Sárlaki Álmos. Szétküldözgette tanulóit a faluba, jobb embereihez. De bizony senkinek sem akaródzott este hatra eljönni hazulról: éppen kúrálnak a gazdák, aztán pedig virrasztóba mennek: halott van. Korán setétedik, világítás alig; nagy a sár, nehéz az élet. 

Álmost aznap még notórius „olvasói” sem keresték meg a kocsmában. Ült ott magába roskadva, meghasonlottan. Csalódott mindenben és mindenkiben. Azonban egyszercsak valaki megáll asztalánál. Felnéz: hát egy duflaszemüveges, aktatáskás, ballonkabátos idegen. Mit akarhat ez?

– Maga dumnyátá a könyvtáros? –  kérdezte.

– Én vagyok, de az nem számít – vetette oda péhowardosan.

– Nemcsak a könyvtár zárva, hanem a bolt is? Hova kerültem? Ez borzalmas hely?!... – motyogta az idegen, és megrázkódott.

Nocsak, nocsak. Sárlaki Álmos bemutatkozik, hellyel kínálja a fintorgó jövevényt. 

– Azt mondták, a klubban lesz a találkozó. De ott olyan hatalmas füst van, hogy inkább tűzoltó álármot kellene tartani. 

Álmos beismerte, hogy bizony évek óta nem használták a klub csempekályháit, főleg azokat, amelyek közben el lettek lopva. Nem csoda hát, ha minden füstöl. Már éppen meg akart szökni a pali elől, amikor az kinyitotta hatalmas táskáját, elővett egy úti rendelvényt meg egy friss könyvet, s mindkettőt maga elé tette.

– Koleg director, az előadásom címe az volna... 

– Jaj, de balga vagyok! – ugrott fel Sárlaki Álmos. – Hát persze, dumnyátá a mi tisztelt előadónk...Lina! – kiáltott a csaposlánynak –, hozz a doktor úrnak egy konyakot s egy szukkot, tee!... 

Az előadó hiába szabadkozott, hogy így meg amúgy: először is, ő nem doktor, de ha doktor volna is, nem úgy doktor, ahogyan azt a tisztelt elvtársak gondolnák: oda csődült a kocsma népe, hiszen ez a demokrácia teteje, hogy íme, közéjük „vígyül egy daktor"; hisze’ ugyébá’, a helyi orvos is iszik, de az mindétig mélyen bepatkányolja magát a szeparés raktárszobába a közönséges itkányosok elől...

Nyakra-főre rendelték a konyakokat. A vendégnek koccintania és innia kellett, közben Sárlaki Álmos rálehellős és pupujázottan púpos pecsétet ütött a vendég úti rendelvényére, majd szertartásosan aláírta, fejedelmien cirkalmas, kacskaringós macskakaparásával.

Egy óvatlan pillanatban még a könyv címét is elolvasta: „Hogyan védekezzünk a flukszusos cserebogárlepkék inváziója ellen?”...Elismerően bólintott, majd dedikáltatta a Népi Egyetem hallgatóinak. (Azok, csakúgy, mint annyi egyéb efféle, szintén csupán a "statisztikákban" léteztek...) 

Mire a kultúrigazgató és a párttitkár is megérkezett (sutyiban, a virrasztóból!), a kocsmában bensőségessé kulminálódott a hangulat. Adott pillanatban az előadó felállt, és egy hosszú-hosszú tudományos körmondatba kezdett, amelynek az eleje Parajdon, a vége Balázsfalván is alul, Tövis érintésével Nagyenyeden füstölgött –, de a közepénél hirtelen vonalat váltott, és égzengető fejhangján belekezdett a Kerek ez a zsemle című dal teleormánysági változatába. A lelkes közönség azon módúlag bekapcsolódott, egy váratlan felütésnél Filling Dénkó égigérő tenorján előénekelte, hogy "Ez a léány viselőőőőős!",  a mély hangú párttitkár fejcsóválva durrbelé fenebasszázott, Sárlaki Álmos a kontrás szerepét vállalva durumolta, hogy: Pruttam, pruttam, csak nem mondtam, pruttam, pruttam, csak nem mondtam, bukk ám bukk!... A tömeggé duzzadt érdeklődő közönség harsányan éljenezett, pedig nem szokás, mikor halott van a faluban.

Soha kiadványnak ily osztatlan sikere nem volt, mint a „Hogyan védekezzünk a flukszusos cserebogárlepkék inváziója ellen?” című munkának. A tudományos előadó könyvének mind a három példányát úgyszólván pillanatok alatt szétkapkodták.

A szerző életbarnára pirult friss tepertőt majszolhatott lágykenyérrel, kibédi hagymával, majd hatalmas tál disznóköltséget tálaltak elébe, cikakáposztával. Hozzá „Zavaros a Nyárád” védjegyű karcost az új termésből. 

Éjfél tájban rakták valahogy szekérre a kompletámente ronggyá ázott előadót. Ölelgetve-csókolgatva ígértették meg vele, hogy máskor is eljön „ugyanilyen fontos és érdekes témával” –, majd elfuvaroztatták a vonatállomásra.

Soha többé hírét sem hallották. Barátom (aki magam is lehettem volna) rendes tanári kinevezést kapott, utóbb körzeti igazgatóként harcolt a fenerossz setétség ellen. Tudományos ösmeret-gerjesztő munkája sikerét mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a flukszusos cserebogárlepkék mindmáig eurószéles ívben kerülik el ezt az egész csodálatos Transzszilmániát.                            

 

Megtekintések: 287

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Győrffy János November 26, 2013, 9:02pm

Egy fiatal el se tudja képzelni,a Bölöni úr írásának  valósságát.Mosolygunk mi, akiket,mint engem is akkor az 197o-es évekbe beosztottak ilyen ,,kulturalizáló-csoportba" és menni kellett falvakra ,,felvilágosítani" a szintén  beosztott egyszerű embereket.A legrosszabb az volt, amikor a témát is megadták,amelyek  fellengős áltudományossággal voltak megfogalmazva a ,,felelős felsőbb szervektől". A  görgényvölgyi Hodákon,egy ilyen ismertetőm után,amelyet kötelességszerűen megtapsoltak a félig-alvók,egy idős falúsi bácsi a végén megjegyezte nekem románul:,, A fost frumos , DAR FARA ASTEA PUTEM TRAI"....és ebben én is egyetértettem vele...o))/Szép volt az előadás,de ezek nélkül mi megtudunk élni/

Hozzászólt Kiss Hajnal November 19, 2013, 1:05pm

A szövegben elevenné formált múlt üdítően hatott rám Bölöni úr stílusában. A molière-i helyzetkomikum pedig megnevettetett. 

Hozzászólt Fazakas Csaba Zoltán November 18, 2013, 1:17pm

Remekbe szabott írás!Bennem soronként "kulminálódott" a jókedv,a végén nagyon jót derültem.Köszönöm.

Hozzászólt szabó enikő November 18, 2013, 10:57am

Nagyon jó humorú,valósághû ´ábrázolása a közelmúlt béka feneke alá süllyedt vidéki kultúragiaciós tevékenységnek.En is voltam kezdô koromban falun mindenes-könyvtáros igaz nem-,mi leginkább Moliere darabokkal  szórakoztattuk a közönséget sok hideg teremben de meleg fogadtatás mellett.

Hozzászólt Bölöni Domokos November 18, 2013, 9:31am

Köszönöm.

Hozzászólt FARKAS ILONA November 18, 2013, 7:55am

Jó egészséget kívánok hogy még sok hasonló szórakoztató írását olvashassuk.Mindig jól szórakozom az írásain.

Hozzászólt Szilasi Lajos November 17, 2013, 10:42pm

Emlekszem...hasonlokra.... szilvapalinkas valtozatban, petroleumlampas hangulatvilagitasban...Elvezettel olvastam.

Hozzászólt Olga Lowney Skerlecz November 17, 2013, 7:59pm

Nekem is tetszett! Gratulalok! :-)

Hozzászólt Kenesei Aurélia November 11, 2013, 9:51pm

....olvastam már olyanabbat is a Te tolladból...

Hozzászólt Bíró Ernö November 10, 2013, 12:41am

Nagyon tetszett, ennyi fordulattal nem számoltam a címből ítélve. Nagyon jó és élethű írás.

 

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek