Ez a karcolat a Széles utcán jár a bánat című, 2007-es kis kötetemben jelent meg. A címre az írás után találunk magyarázatot.

Cserkabala

A kastélyból nem maradt semmi. Ahol az angolkert volt, a magnóliák helyén kukorica sem terem. Annyi a föld, mondja az idős ember, nincs értelme megművelni.

Távolinak tűnik a torony, valójában alig kétszáz méter, előtte zöld gyertya a két nyurga fenyő. A horizontot a csupasz hegy zárja, letarolt erdő helyén színét váltja a szürke ciher.

– Nincs értelme a munkának?

– Nincs – sóhajt a tulajdonos. Kajla kalap, véreres arc, savószín szemek. Sárgásfehér bajusz. Övé ez az egész nagy terület, az egykori Udvar. Ahol klastrom állt, udvarház állt, gazdasági épületek álltak, istállók, négy hatalmas csűr. Elhordták a téglát, a faanyagot; a csűröket a szomszéd faluba hurcolták, ami még ép, kótyavetyéli az önkormányzat.

Itt minden porrá omlott.

– Dolgozunk, mint a gép, nem lehet megállni.

Az a halál.

Gyermekkoromban a méltóságos úr bolyongott itt, fehér ruhában, széles karimájú szalmakalapban, sétált a parkban, gyermeki eszem úgy fogta fel, hogy ez a létformája: sétál, és időnként valamit mormog. Sosem értettük a szavát. A falu között csak azután járkált, hogy egy éjszaka kipakolták a kastélyból. Furcsa szaga volt az Úrnak. Ma már tudom, mi volt: szesz.

Most az Örökös piszkálja a vakondtúrást a birtokon.

– Cifra mese – magyarázza. Az Úr megnősült. S akit elvett, az éppen az én néném volt. Meghaltak, rég. Nem maradt utánuk, csak a tetőn a kripta. Aztán nézze, nekem sincs már szinte senkim.

Távolban traktor dőzsöl. – Nekem dolgozik – mondja az Örökös. – Ha felhágok a martra, ahol a szőlősök voltak, éppen oda látok. Kér egy cigarettát?

Remeg a táj, mintha fájna a levegő.

Keresem a helyet, ahol a vasárnapi cserkabala állt.

Amikor a legények a lányokat csecserészték, suttyomban mi is körhintázhattunk rajta.

A fényes oldalban ibolya virít.

Szedek gyermekkorom sírjára.

**********************************************************

A föllelhető irodalom:

http://www.szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/11878/iii-evf-54-szam

CSÍKI HÍRLAP III. ÉVF. 54. SZÁM

A húsvéti írott tojások olvasata az írásos minta székely betűivel

2008. 03. 18., kedd

A fehér kabala

A fehér kabala minta úgy tűnik, hogy az egyik keresett jelkép lehet. Kovács Dénes, a csíkszeredai múzeum egykori igazgatója így csodálkozik rá a Gyimesi csángó tojások című rövid tanulmányában: „A hím elnevezése nagyon érdekes. Kabala az itteni nyelvjárásban lovat jelent (latin caballus!). Fehér ló pedig a pogány ősvallásból a népmesékbe átkerült elem. Hogy a tojásra hogyan került és miért, még nem tudjuk, de következetesen írják ma is. Találkoztam más hímmel is ugyanezen elnevezés alatt.”

A fehér kabala nem jelzi egyértelműen a félhold forgását. A cserkabala nevű régi népi játék viszont rejtélyes mondóka kíséretében utánozza le az égi körhintát.

Talán a huszonnegyedik órában sikerült Kristó Tibor csíkszeredai újságírónak megörökíteni az utókor számára ennek a mára már feledésbe merült játéknak az egykori használatát. Tőle idézünk az alábbiakban: „A cserkabala (kabala vagy kabala-csikó) olyanforma mint a tekerőlevél” – magyarázta néhai Sántha János (Csíkpálfalva). „Miután elkészült a cserkabala, valamelyik tehén fejéről leoldották a kötelet, azt a laboda végéhez hurkolták, s egy pásztorgyermek körbeszaladt vele. Általában szerre-felváltva hajtották. Amikor a kabala végét tenyerével érintve hajtotta meg a soros pásztorgyerek, a lökéseket a következő mondókával számolta: Egy elő Anna, két elő Anna, három elő Anna, négy elő Anna, tíz elő Anna”. Ismét egy kérdést kell megfogalmaznunk: Miért hívják ezt a hajdani játékszert cserkabalának?

Először vizsgáljuk meg a fogyó félholdat jelképező kabala szót a fogyó félhold már emlegetett Á-spiráljával: A nyelvi spirál szerint a jelképes ló bizony csak egy gebe. Ő a mesebeli táltos ló, a mesék táltosa rendesen egy girhes-görhes ló, amelyik egy teknő parázs elfogyasztása után (a fogyó hold találkozik a Nappal, majd újjászületik) csodálatos módon átalakul, és a mese hőse az ő segítségével szabadítja ki Tündér Ilonát a fogságból (a Nap átlépi a felső és alsó világ közötti határt).

Kabala szavunk nyelvünk ősi öröksége. Rokona a félholdra hasonlító női kebel. Aki sokat forog, könnyen elkábul. A magasan kábuló tavaszi félhold adhatott nevet a Gyimesi-hágónak (Kabola-hágó) és a Fertő-tetőről eredő Rác-kebel pataknak is (a forgó kabala felrázza (ráz-rác) az alsó világban szunnyadó Napot).

A cser szó képét a cserkabala mondókájának segítségével próbáljuk megtalálni. Az egy elő (élő?), két elő (élő?) stb. szöveg az alsó világból felserkenő Napra utal. A cser gyökből képzett cserje, csereklye a felkelő Nap sugarai után kaphatta nevét. Cserkész szavunk viszont a körbejárva keresgélő tavaszi Napra emlékeztet.

*************************************************************

http://eletmod.transindex.ro/?cikk=765&nyomtat=1

Simó István önéletírása

VISSZASÜTŐ NAPSUGÁR

Kamaszkori mulatságok

Cserkabala

Kedvenc játék volt vasárnaponként a cserkabala. Ezt is a kamaszkorbeliek játszották. Összegyűltek egy csűrkertbe –, a csűrkertek tavasszal-nyáron kopaszok voltak, ott nem termeltek semmit, a majorság járt ott. Csináltak egy jó erős karót sima fából, meghegyezték, hasogató bottal jó erősen beleverték a földbe, felálltak a tehénfejő székre, ezt legközelebb lehetett kapni a pajtából, arról elérték a cövek tetejét, addig ütték, amíg nem mozgott. Belehúztak egy bakarikát (a tengely fejébe használják, mikor a kerék feje nincs olyan széles mint a tengely, s a tengelyből nem vághatnak ki, mert ha esetleg más kereket kell beletenni, szélesebb az ostora, mert a kerékfejet kerékostornak is mondják – akkor nem fér bele a tengelybe, így inkább kipótolják. Egy régi keréknek a fejit levágják vagy a cserefa oldalán vannak olyan vak bogok...valamikor ágat vágtak el az oldaláról, a csönköt a fa beforrta, de ha levágják, a közepe üres...ilyenből csinálják, ez a bakarika.)

Ördögmotolla

Erre még reatesznek egy tángyérkarikát (ezt is a tengely végébe használják, a lőcs mellett, könnyebben forog a kerék), ekkor a tetejét megkenik degenyeggel, belehúznak egy kereket, a hosszabbik ostorát alól, akkor reakötnek egy nagy kötelet, (ezt a kötelet szénahordó szekéren használják és az erdőről mikor ágat hoznak, ágat fát kötni.) Minden háznál kettő van, egy az egész vágás szekéren, egy a szín alatt, a csűrbe felakasztva.

Amék jobb, améket könnyebben kapják, rea urukolják (hurkolják) az alsó felére, megbogozzák, ne forogjon az urok, hajtsák kereken a kereket, amíg a kötél föltekeredik, akkor egy gyermek felül a kerékre, a lába közé fogja és a kezével belekapaszkodik a kerék fejébe, a kötél végét három-négy jó nagyobb gyermek megfogja, elkezdik húzni, futni ahogy csak tudnak. Az a kerék a cövekbe kezd sebesen forogni, az illető gyermek, amék rajta ül, elszédül, rendszerint még megháborodik, hányni is kezd, a sebes kereken forgástól. Mikor leszáll, szédeleg, hányik, a többi kacagja.

Vannak hősök, van aki egymás után kétszer-háromszor is fölül: ez már nagy hőstett. Legtöbbször a keréknek a felső fele is degenyeges, a szép tiszta ing, harisnya összedegenyegesedik, olyankor mossák szappannal, hideg vízzel, nem mer az illető degenyegesen hazamenni. Ezt nevezték cserkabalának, de már rég kiment divatból, a mai gyermekek nem is hallottak róla, ha le nem írom, még a híre is elenyészik.