Szeretnék lenni újra kicsi gyermek
kit nem üldöznek ádáz-rút nagy félelmek
s megbújhat édesanyja ölibe.

Felsejlik bennem az egykori csermely
megannyi vággyal megélt tiszta széplélek
a remény, a boldogságnak vágya.

Azt a régen múlt időt vágyom vissza
mikor az  álmok festették a világot
Istennek, s arcomra boldogságot.

Mikor még hittem, egyszer csak vége lesz
az üldöztetésnek, s élhetünk hitünkkel
szabad hazánkban a nemzetünkkel.

Szüleim a táborban csitítottak
hogy mi rossz történik az a próbatétel
hisz így leszünk erősek hitünkben.

Megőriztük arcunk, s mint emberségünk
nem tőrt meg az ellenség, tiszta a szívünk
szabadulásunkkal erősödtünk.

Múlt az idő, s a kór csak nőt, mint a bűz
terhe lett, magyar lelkeket felgyújtó tűz
s újra hittünk a szabadságunkban,

Magyarok százezrei lelkesedtek
vonultak együtt kar a karban szent hittel
szabadság szerelme érkezett el.

Huszadik-század legszebb néhány napja
mit megvívót a hősnép apraja, nagyja
lett nemzetünk dicsőséges harca.

Ugyan a senkik nem bírták a vesztük
elárulták a hazánkat, s forradalmat
majd orosz tankokkal legyilkoltak.

Menekült a magyar ki merre csak bírt,
akit statáriális bosszú ki nem nyírt
s a gonosz gyilkolta hős nemzetet.

A gyermek álmaim itt értek véget
minden mit szépnek láttam akkor elvérzett
remény, szeretett, sírva  kesergett.

Elmúlt ötvenhat év, s én csak bolyongok
erőt, hitet, megbékélést nem találok
s hazámban most újra jönnek, gazok.

Magyarok én megőszültem köztetek
hittem, hogy egyszer magatokhoz emeltek
s látom újra most, gonoszt köztetek.

A Jóistenre kérlek hát bennetek
kapaszkodjatok egymásba és higgyetek
így maradhat a népünk fenn, s nemzet.

A „gyermek hangja” egyre csak csendesebb
nem kiált már, lázadni egyre kevesebb
A szeretet, könnye hull Istennek.
26.10. 2012