Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Havasi levegő

A határok megnyitásának boldogságában történt, a kilencvenes évek elején, a metró mozgólépcsőjén, a váróban vagy éppen a kocsiban. Hazatérő, nem tékozló, inkább eltékozolt gyermekként járta az utcákat, oldalán (immár ott élő) lányunokájával, aki egyik ámulatból a másikba esve tanulta, hogy nem elég ott élni, be is kell lakni a Várost. Hazám nekem ez az ország, fővárosom Budapest, rikkantotta Kölpényi Károly, válltáskáját büszkén panyókára vetve. Gőze sincs, miként szabadították meg oly zseniálisan a pénztárcájától. Benne útlevele, kicsinyke forintosított pénzmagja.
Azt a kálváriát a nagykövetségen. Valakinek igazolnia kell, hogy ő Kölpényi Károly. Kit rángasson oda ebből a világvárosból, ki hinné el, abban a zavaros korszakban, hogy nem valami mást akar tőle, pl. nem beszervezni „óhajtja”, a Thököly utcai híres épületben? Végül a hivatalnok vágta ketté a csomót: hát ez a hölgy nem ismeri magát? De igen, hiszen az unokám. Nos, akkor a kisasszony szíveskedjék írni egy igazoló nyilatkozatot. Alulírott igazolom, hogy a meglopott személy az én édes nagytatám. Bizony Zsédinek köszönheti, hogy visszanyerhette identitását.
A további idegbaj ecsetelésétől, míg végre nagy nehezen hazajöhetett és újabb útlevélhez juthatott: – Szent Kristóf, az utazók védőszentje óvja a nyájas olvasótábort.
A kopott pénztárcát roppantul sajnálta. Szolid gyermek- és ifjúkora volt, az elsőt édesapja, a köztiszteletben álló kántortanító ajándékozta, amikor konfirmált. A másodikkal, amelyik a metrótolvaj karmai közé került, megboldogult felesége lepte meg, házasságuk negyvenedik évfordulóján. Mindig ott hordta a szíve fölött, a zakójában, kivéve budapesti tartózkodását, amikor biztonságosabbnak vélte, ha válltáskájába rejti. És lám, milyen ügyesen csórták ki belőle!...Persze, új tárcát vásárolt, formára hasonlót, éppúgy használhatót; de a szívét ez már nem nyerhette meg.
Következett a második „eset”, a lakónegyedi „epizód”. Akkor is a válltáska volt a bűnbak. Nyáron az ember nem hord zakót a város között. Kiflit kívánt a kakaós kávéhoz, beállt a rövid sorba a kenyeresnél. Amikor fizetni akar – sehol a bukszája. Megszégyenülten kullogott tova.
Napok teltek szürke bánatban. Majd szinte hajnali órán csörren a telefon. Kölpényi úr? Igen. Kölpényi Károly vagyok. Nem veszített el mostanában valamit? Jaj, dehogynem. No, ha ajtót nyit, pár perc alatt önnél vagyok az irataival.
És jött is. Egy lakótelepi liftkarbantartó. Ott találta a tárcát az aknában. – El sem képzeli, mi mindent hajítanak vagy ejtenek be oda. A tolvaj bizonyosságot akar: belátható időn belül ne kerüljön elő a bűnjel. Gyakran bukkanunk effélékre. Sőt cifrább dolgokra is.
Elfogadta a kávét, a pohárka kisüstit, jólesően nyugtázta a köszönő szavakat. De hallani sem akart hálapénzről, sőt a nevét sem árulta el. Amint érkezett, úgy távozott. Az iratok hiánytalanul mind megvoltak!
Kölpényi Károly pedig méla undorral hajította válltáskáját a park bokrai közé.
Ám akit a sors kárvallottnak pécézett ki, nincs szabadulása. Kölpényi gyakran fordult meg az anyaországban, veterán jogosítványa okán jegykedvezménnyel utazhatott, de ezúttal már Kerelőszentpál körül keresztbe tett két (nem diáknak látszó) fiatalember, akik a vonat folyosóján álldogáltak, és akkor léphettek akcióba, mikor Kölpényi, zakóját a feje fölötti fogason hagyva (augusztus végi fülledt reggelen) a vécére indult. Készséggel engedtek utat neki. Nemsokára sűrű sistergéssel fékezett a szerelvény, és a fickók értelemszerűen kámforrá váltak.
Ne csodálkozzon, korholta szelíden a kalauz. Miért utazik egyedül a vagonban? Most legalább egy tanúja volna, nyomra vezetné a szerveket. Sok a szarka, és nehéz elkapni őket. A csávók ebből élnek. Tudja mit? Marosludason lesz a gyors, azzal visszamehet, szólok a kollégámnak, hogy vegye pártfogásába. Ön panaszt tehet a rendőrségen.
Kölpényi tudta: ha bejelenti a lopást, egyéb sincs, csak a járkálás, a nyilatkozatok-deklarációk, végül bírságolás. Hagyja, kalauz úr, ne jelentsen semmit. Azok már régen kihajították a pénztárcámat, az irataimmal együtt, és ezen a nyílt mezőn semmi esély rá, hogy valaha is visszajussanak hozzám.
Csöndes beletörődéssel járta az újabb kálváriát. Mindenféle bizonylat, még a telekkönyvi hivataltól is, hogy ahol lakik, ott ő lakik, és nem más, aztán a kérvényezés az újabb személyiért. Fotózás, sorállás (nem annyira őrjítő, de nehéz kikerülni a csúcsidőket) – szerencsére a keresztlevele, nyugdíjszelvénye, egyebe megvan. A veteránok irodájában visszajáró ismerősként üdvözölték, készséggel állították ki újabb kiskönyvét.
Harmadszorra is fölvértezte magát vadonatúj személyivel Kölpényi Károly. Nyolcvanhat évesen ismét útra készült, dolgait rendezgette. Szeretett fiúunokája reklámügyben kocsikázik a moldáv köztársaság fővárosába, és a drága nagyapát egy kis kirándulásra invitálta. Nem járt még a „keleti fronton”; a háborúban, leventekorú lévén, puskaport sem szagolt, fogságba sem került. Gyermekes kíváncsisággal készült az újabb útra. Éppen átvágott a parkon, hogy indulás előtt megvásárolja reggeli lapjait, amikor csaknem belerúgott a pad mellett heverő férfi kistáskába. Mintha maga is tolvaj volna, titkon körülkémlelt: nincs-e a közelben a gazda, nem látja-e valaki arrajáró. Ebben az órában nem verik le egymást a járókelők. Óvatosan fölvette, majd utazószatyrába süllyesztette a talált tárgyat. Már elhagyták Gyergyót, Békás közelében jártak, amikor hátra kérezkedett, hogy egy kicsit szundítson. Szép lassan előhúzta a kistáskát, és leltározni kezdte: slusszkulcs, papírzsebkendő, többféle gyógyszer, két golyóstoll, cigaretta, öngyújtó. Semmi fontos, még bár egy utálatos zsebtelefon sem. Minden egyebet „magához vett”, aki őt megelőzte a lelésben vagy a tolvajlásban.
– Légy szíves, engedd le egy kicsit az ablakot – kérte unokáját. – Hadd szívjak egy kis havasi levegőt.
Egy óvatlan pillanatban kiejtette a kistáskát. Félszendergőben még ezt sóhajtotta: „Bocsásd meg, uram... Nem tudtam uralkodni az indulataimon. Intézhetted volna másképpen is. Egyszer az életben nekem is hagyhattak volna valamit. Legalább egy rongyos buszbérletet, amit nagylelkűen vissza tudtam volna juttatni a hálálkodó kárvallottnak...”

Megtekintések: 694

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Bölöni Domokos Október 20, 2012, 10:42am

Inkább csak elnyuvintó.

Hozzászólt FARKAS ILONA Október 20, 2012, 7:17am

Nyelvújító a láthatáron.Üdvözölnünk kellene?

Hozzászólt Kenesei Aurélia Október 18, 2012, 10:26pm

...szerintem nem mentünk messze a " forrástól"....mert itt a forrás velünk...nem is sajoghat ...mindig mindent a forrástól-forrásig írtunk...

Hozzászólt Szaka'cs Endre Október 18, 2012, 6:27pm

Nem sajog.  Ha  túlmentem  elnézést.

Hozzászólt Bölöni Domokos Október 18, 2012, 10:08am

Igen, igen. Szúrja most már minden az Ő oldaláááát...

Hozzászólt Bálint Mária Október 17, 2012, 1:03pm

Folytassuk ezt az Endre oldalán, mert a "forrástól" igen messze kerültünk.

Hozzászólt Kenesei Aurélia Október 17, 2012, 1:06am

....Szaka'cs Endrének!...most is azt mondom mint az imént...hiszek Neked! ...de nem mindegy hinni vagy egyetérteni. Igazad van a szerelvény nem kell állomásra érkezzen...rostokolhat a nyílt pályán s ott még jobb es...messziről látszik....s ha belevisít a levegőbe ...messzire hallatszik. Hogy a váróterem üres??? ...na itt a kételyem...a poggyászosok mi vagyunk s  kutya kötelességünk valamit "feladni"...avégre , hogy az utánunk jövőknek legyen mit leszedni. S a pályát a régi időkben építették...a síneket jól oda szegezték...Légy bizakodó!!! ... nyenyerészve is kell a lármázás...hát a lármafa????

Hozzászólt Szaka'cs Endre Október 16, 2012, 11:06pm

Domokosnak igaza van. Töle bármely kritikát elfogadok. Azért lettem Szakács nevű mertt 1613 ban Budán  megszületett  a legelobbről feljegyzett  Szakács  aki tényleg szakács  volt és utánna is  Apor György udvarában.  Nem is akarok  morzsányit sem keresni rajta de gondolkodhatok  a magam módján. Ő neki szakmája a betűforgatás.  Bizonyos megélt dolgokat  igy látok.  Vannak akik ezért nem is állhatnak.  Persze  azt nem fájlalják, hogy nagaypáimra tartott töltött fegyverrel igazitották a belátásaikat.   Ők a  kommunizmusban voltak a nagyapáim  és még románul is csak keveset tudtak. Igaz mások annyit sem.  Ilyenek  nyulják le az ember lelkét és bugyelárisát.  Ingyenélők akik a mások verejtékkel szerzett  értékei után vágyódnak.  Az értékrend az nem szükségeltetik.  Ezen idealizmus leple alatt törvényesen lopták el  hazánk javait és javainkat.  Nyenyerészve is de lármazni kell. Egyre többen hunyászkodunk. Nem  leszek nagyotmondó, csak látom nincs ez rendjén. Ez nem Transzilvanizmus. Erdély nem azonos  sem a lentiekkel sem a keletiekkel. A Ny.-I alföldi sem ért minket. Csak oktat hogy Europa, Az aztán.  Na az is levizsgázott énelöttem ép ma megintesen. Solyom László  sétájával. Ezzel le is száltam. Nem kell állomásra érkezzen a szerelvény.  A váróterem üress. a pogyászosok sem adnak fel semmit.  Talán a síneket is már felszedik mig odaérünk. A kávézó az marad. De hová is tartunk?  Mivégre?  Tamási válasza  is liberalista,  Az a "valahol" nem mindegy , hogy hol ha nincs  itt a hon.

Hozzászólt Kenesei Aurélia Október 16, 2012, 5:34pm

 AZTA!!!!!!  Bölöni Domokos ma a napomat megvirágoztatta...csakhogy tudja meg a világ...írom le!

Hiszek neki s rajta keresztül Neked. Már azt sem tudom mit es higgggyek...mett ugyibár, ha Ő megy Te helyetted akkor ugyanbiza honnan tudsz ezt- azt???Hogy a líra nem kenyere ...na azt meggondolom...még nyenyerézni nem hallottam de ha a líra tud nyenyerészni vagy heherészni is akkor legyen az Ő kenyere. Megkérdezem tisztelettel, hogy úgy rád terpeszkedett, hogy a szemed világát is elvette vala???...a szavak zöngéséből úgy állapítom meg / lévén kitűnő hallásom / , hogy " édes " teher ez Neked...???!!!... A meccs kimenetelét ...ha van??... megtudom a kendi barátodtól még ma.

   Isten fizesse a jókívánságot amit felém indítottál!!!...

Hozzászólt Bölöni Domokos Október 16, 2012, 5:24pm

Aurélia! Ez a Szakács nevű Endre mindenhová utazik helyettem. Higgy neki, én ráhagyom.
Bölönben ő járt, én sohasem. Pedig ott a polgármester is Bölöni, két éve legalábbis még az volt.

Szakácsenkó rátapadt a boldogságra, nagyapáit rettegeti, potyára.

A líra nem kenyere, csak nyenyere. -réje.

Ha leszáll rólam, még ma öste megnyerjük a magyar-török mérkőzést, sőt a román-hollandot is.

Mármost, mivel egy évben legalább négy a névnapjaid száma, a legközelebbi alkalmából kívánok neked minden szépet és jót!

Isten éltessen!

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek