Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Mostanában gyakran járok arrafelé, Ady nyomában, meg gyönyörű kazettás mennyezetű templomokban kutakodva. Sárguló, gyűrött, száz-százhúsz éves újságokat, iskolai évkönyveket, meg régi egyházi fóliánsokat forgatva igencsak meglepő forrásokra bukkanhat itt az érdeklődő! Ez alkalommal Ady „második otthona”, apai nagyszüleinek lakóhelye valamint mentorának, később atyai jó barátjának személye vizsgálódásom tárgya. Mint látni fogjuk, költőnk némely verse és életének igen fontos állomásai – szemben az irodalomtörténeti kánonnal - kerülhetnek új megvilágításba.


Ady titokzatos templomában, Lompérton

E kis szilágysági falu nevét Pap Gábor művészettörténész egyik magyarságismereti előadásán hallottam először, valamikor a nyolcvanas évek elején. Ő hívta fel figyelmemet a település gyönyörű kazettás mennyezetű templomára. Irodalmi tanulmányaimból már ismerősen csengett a név: itt éltek Ady Endre apai nagyszülei.
Bár állandóan szerepelt útiterveim között, sosem sikerült felkeresnem, mert vagy nem leltem rá hazai térképeken, vagy román nevére (Lompirt) nem figyeltem fel odaát. Négy éve igazított végre útba Nagykárolyból Zilah felé autózva a Wesselényi református kollégium fiatal vallástanára. Megörvendve, hogy végre ráakadtam, kérésemre mindjárt le is tértünk a főútról (Sarmaság után rögtön jobbra), és néhány perc múlva már a parókia ajtaján kopogtattunk. Szőnyi nagytiszteletű úr derekasan állta a kérdészáport, melyet akkor, a szűkre szabott időben rázúdítottam. Azóta már többször is jártam ott, megkapva olykor a templom kulcsát is, hogy korlátlan ideig s kedvemre gyönyörködhessek kultúránk e gyönyörű ékszerdobozában. Mint kiderült, nem véletlenül kedvelte Bandi úrfi Lompért templomát! Ha meglátogatta a szemközti nagyszülői kúriát, mindig betért ide is, s órákra bezárkózva hangosan énekelt, vagy perlekedett az Úrral. Ott-jártam után több verse került új megvilágításba, leginkább A nagy Cethalhoz, mert azt addig egyáltalán nem értettem.

Lompértot 1321-től említik az írások. Első önálló temploma a XV. század második felében épült (egy ideig Ilosva filiája volt, később önállósult). Az 1777-es nagy tűzvészben leégett, a fél faluval együtt, de már ugyanazon évben újat építettek, részben felhasználva a régi templom maradványait is. Berendezési tárgyai közül a legértékesebb, művelődéstörténeti szempontból a legizgalmasabb faragott kőszószéke és kazettás mennyezete. Miattuk emelkedik ki még a híresebbnél híresebb erdélyi és partiumi református templomok közül is! Itt mutatható be talán legkézzelfoghatóbban a magyar népi műveltség két ágból - keresztény és szkíta-típusú – eredése (eredeztetése) majd egybeolvadása. A 171 kazettából álló mennyezet alakos képei jobbára ószövetségi ihletésűek (Ádám és Éva, Noé bárkája, Ábrahám ígérete, Jákob lajtorjája stb.) vagy a népi vallásosság köréből valók (pl. a szerencse asszonya, a jó és a rossz szerencsekereke), de megjelenik köztük a református templomok ismert jelképe, a fiókáit önnön vérével tápláló pelikán vagy az újjáéledő Főnix is (gondoljunk csak a tűzvész után újjáépülő Lompértra!). Állat (páva, daru, strucc, szamár, krokodil)- és növényábrázolások sokaságában gyönyörködhetünk!  Ezek közül több is a szkíta típusú, más megfogalmazásban az íjfeszítő népek asztrálmítoszi örökségére utal - ilyen pl. a „kétfejű sas”, ami mindig a Kos havának jele, az önmaga farkába harapó sárkánykígyó (Bak), a Halak, az Oroszlán, a Ló (Európában ez a Nyilas), s újra idézhető itt is Noé bárkája, vagy a Pelikán, mint egy-egy hónap emblematikus megjelenítői. Teljesen lenyűgözik a szemlélőt a kőszószék színes sárkányfejes faragványai is! Ezekhez megszólalásig hasonlót láthattunk nemrégiben a Budapesten majd Debrecenben bemutatott szkíta aranykincsek között…

S ami számomra a legnagyobb reveláció: a bibliai Jónás-téma többszöri megjelenítése. Jónás majd’ minden kazettás mennyezetű templomban szerepel, de itt többször is!  Kettőn, ahogyan azt másutt már megszoktuk, a cethal szájában látható, de két különböző (!) alakban megjelenítve, egy harmadikon pedig tökindák alatt fekszik. Figyelmünket azonban egyre inkább maga a cethal köti le, mert az egyik kazettán olyan képjel látható, mely a sztyeppe-övezetben egészen az ural-altáji népekig vezet vissza bennünket: a Földgolyóbist (s hogy tévedés ne essék, ez oda is van írva!) négy cethal tartja a hátán. A Bibliában ennek nincs nyoma, viszont a szakirodalom szerint az ural-altáji népek hiedelmeiben teljesen közismert. Lükő Gábor így ír róla A magyar lélek formái című könyvében: „Az öregek tudomása szerint a föld víz tetején úszik, s cethalak tartják a hátukon. Néhol úgy tudják, hogy csak egy cethal van a föld alatt, másutt három, sőt négy cethalról is tudnak. A földrengést a cethalnak tulajdonítják. Ha elfárad a cethal és másik oldalára fordul, ettől reng a föld. A világnak akkor lesz vége, ha elpusztulnak a cethalak.” (Exodus, Bp. 1942., 58. o.).

Mivel e kazetta éppen az Adyék padja fölött van, költőnk ezt az ősi halszimbólumot látta, láthatta oly gyakran a szilágylompérti templomban! Ha újraolvassuk versét, most már minden világos lesz számunkra: „Óh Istenünk, borzasztó Cethal, / Sorsunk mi lesz: ezer világnak? / Roppant hátadon táncolunk mi, / Óh, ne mozogj, síkos a hátad. // Csúszós a hátad, mellyel tartod / Lelkünket és a mindenséget. / S én csak két rossz táncoló lábat / S reszkető szívet adok néked. // Sok félelmemet vedd el értük, / Melyek velőimbe befújnak. / Mutasd meg, hogy nem vagy keresztyén, / Nem vagy zsidó: rettentő Úr vagy. // Végy engem hátad közepére, / Hogy két gyönge lábam megálljon”, / Hogy a szívem ne verje mellem, / Hogy néha rám szálljon az álom. // Vagy dobj le egyszer s mindörökre, / Ne táncolj, lógj, ne tréfálj mindig. // Nem bírom s holt csillagaid már / Nyúgodt fényük arcomra hintik.”  (A nagy Cethalhoz, Az Illés szekerén, 1908.)


„Ő volt az én apám!”

Érmindszent Édest és a családi fészek melegét jelentette számára, meghatározóbb volt azonban a hepehupás vén Szilágy, mert az volt igazi felnevelője, s onnan röppent föl a magyar irodalom egére. Szülőfalujáról így ír: „Mindszentnek hívják hasztalan,…/ S itt, jaj, átkos, fojtó az élet.” (Séta bölcsőhelyem körül). E sorok sem tükröznek valami derűs tájélményt: „Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, / Pocsolyás víz, sás, káka lakják” (Az Értől az Óceánig).  S milyen emlék fűzi a közeli Nagykárolyhoz, ahol a piarista gimnázium alsó osztályaiba járt?: a „legszörnyűbb diákéveim”. Ráadásul itt betegszik meg először, mégpedig életre szólóan. Egy lápszéli téli sikankózáskor beszakad alatta a jég, meghűl, későn kezdik gyógyítani, s még felnőttkorban is érzi majd lábában-derekában a bajt.

A gimnázium negyedik osztályának elvégzése után kerül Zilahra, a híres református kollégiumba, élete azon szakaszában, mikor talán legérzékenyebb és legfogékonyabb a lélek. 1892-ben Lajos öccsét az első, őt pedig az ötödik osztályba íratják szülei. A lehető legjobb helyre került! Zilah ekkora lett – Somlyót lekörözve – a Szilágyság „fővárosa”, ambiciózus megyei vezetőkkel, ’48-as alispánnal, Kossuth-rajongó iparosokkal, tudós kollégiumi tanárokkal. A zilahi négy esztendő Ady egyik legmeghatározóbb életélménye. Később is talán csak Párizsról ír oly szeretettel, mint az „ősi Scholá”-ról meg a városról, a „vidám pince-katlan”-ról. Jó tanuló volt, csupán a matematika okozott némi nehézséget számára (Berényi tanár úr nevét bizony nem foglalta imáiba!). Magyarra eleinte Petri Mór tanította, mégis inkább Both Istvánt emlegeti, később meg Kerekes Ernőt, aki a műfordításokra irányította figyelmét. Legnagyobb hatással azonban a sokoldalú, tudós tanár, Kincs Gyula (1859-1915) volt rá, mégpedig egy életre meghatározóan.

Külön tanulmányt érdemelne Kincs személyisége! Kitűnő történelem-földrajz szakos diplomája mellé megszerzi a görög-latin oklevelet is, hogy elnyerhesse a zilahi katedrát. De ha kell, matematikát is tanít. Rendbe teszi a kollégium kusza pénzügyeit, az elhanyagolt könyvtárat modern katalógusrendszerbe szervezi; tehetséggondozó, egyleteket alapító… és a Szilágy című újság szerkesztője. Bandi tanára (nem pedig igazgatója, mint ahogyan az a tankönyvekben szerepel, hiszen csak Ady érettségije után választják meg e tisztségbe, húsz éven át ötször egymás után!), s ő közli első szárnypróbálgatásait is. „Te bérmáltál meg, kis, vidéki lapod, / Hogy poéta lettem.” - írja később a Vén diák üdvözlete című versében. Édesanyja mellett Kincs Gyula volt az a személy, akivel soha nem civakodott, s akivel élete végéig bensőséges viszonyban volt. De Kincs rajta tartotta a szemét felfedezettjén akkor is, amikor bántották, akkor is, amikor bajba került, vagy amikor kellett egy kis segítség. Talán a legjobb példa erre Ady első párizsi útjának megszervezése és - ahogyan azt ma mondanák - „menedzselése”. Liberális irodalomtörténészek szeretik hangsúlyozni, hogy szerelme és múzsája, Diósyné Brüll Adél révén, az ő segítségével jutott ki Párizsba, mint valami selyemfiú… Holott Kincs és köre már évek óta szorgalmazta, hogy lásson világot s menjen Nyugatra. (Hogy végül a költő Párizs mellett döntött, abban Léda szerepe elvitathatatlan.) Kincs Gyula szívósan lobbizik érdekében a vármegyénél, támogatja kérvényét, rávesz több befolyásos embert a megyeházán, hogy egyengessék útját, s hogy a vármegye szavazzon meg számára egy jelentősebb összeget a 3%-os kulturális adóból a párizsi út támogatására. Végül négyszáz koronát szavaznak meg, amit Kincs még megtold kétszázzal a Szilágy nevében azzal, hogy ennek fejében majd Ady cikkeket küld a lapnak. Elmegy Érmindszentre s eléri, hogy Ady Lőrinc hozzátegyen még ugyanennyit. E nagy tekintélyű vidéki tanár azt is kieszközölte, hogy egy pesti újság tudósítójának szegődtesse. Nem kitartott szépfiúként indult hát a „szép ámulások szent városába” (A Gare de l’Est-en), hanem 800 korona ösztöndíjjal, ami akkoriban szép summának számított, zsebében a Budapesti Napló szerződésével és egy egész Európára szóló újságírói vasúti szabadjeggyel. Ady aztán Párizsban ledolgozta ezen adományokat, önemésztő buzgalommal írt, napi rendszerességgel küldte cikkeit Pestre, s mindhalálig kitartott a Szilágy/Szilágyság mellett is.

Idővel kapcsolata Kincs Gyulával férfibarátsággá mélyült. Tizenhét verset írt vagy ajánlott neki – köztük olyan kiemelkedő műveket, mint A Tisza-parton, a Fölszállott a páva, Az Értől az Óceánig, Az Illés szekerén, a Vén diák üdvözlete vagy az Üzenet egykori iskolámba. Ha kedves tanárát bántották, netán félre akarták állítani, mint az történt 1912 májusában, az Országos Református Tanár Egyesület zilahi közgyűlésén, Ady személyes jelenléttel tüntetett mellette – ez alkalomra írta pl. A visszahozott zászló című versét, melyet fel is olvasott a helybéli vigadóban „Kincs Gyula bátyámnak, akinek már az sem árthat, ha Ady Endre nevű volt diákja nagyon szereti, hoztam vissza ezt a zászlót.”  Temetésén, 1916. január 3-án pedig a visszaemlékezők szerint zokogva mondta: „Elvesztettem az apámat! Ő volt az én apám!”   Koszorújára is ezt íratta: APÁNK VOLT. BANDI ÉS BERTUKA.

(Megjelent a STÁDIUM 2016. évi 1. számában.)

Megtekintések: 211

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Perczel Papp Ibolya Április 24, 2016, 1:26am

Kedves Bátyámuram, újra tanultam Tőled! A liberális irodalomtörténészek pedig kaptak egy kicsinyke fricskát... az én  igen nagy örömömre. :)

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek