Jánis

Jánis, azaz János egy hatvanas éveiben járó, kissé együgyű, 120 kiló körüli roma férfi volt. Családja nagy szegénységben élt, sokat nélkülözött, de Jánis nem akart dolgozni. Felesége gyakran segített nagyszüleimnek a mezei munkákban, édesanyám nagytakarítások idején vette igénybe az asszonyt. Jánis eközben otthon, a ház előtt üldögélt, pihentgetett, s beszélgetett az arra járó emberekkel. Asszonya az elvégzett munka után járó napszámból mindig cigarettát és pálinkát kellett vigyen Jánisnak. Haragudott is ezért nagyon az urára, de nem mert üres kézzel hazamenni. Félt a veréstől. Szüleimnek mindig elpanaszolta, hogy ő betegen is eljár napszámba, míg Jánis otthon henyél. Édesapám egy alkalommal próbálta jobb belátásra bírni a roma férfit, de nehezen tudta megértetni magát Jánissal.
- Jánis, maga miért nem megy napszámba dolgozni? – kérdezte édesapám.
- Én addig biztos nem megyek ezeknek a sáromberki nagygazdáknak, amíg csak 70 lejt adnak egy napra. Bezzeg Gernyeszegen 60 lejt fizetnek, ott jobban megéri…
- El kell menni dolgozni, mert nagy drágulásokról beszélnek a televízióban.
- Engem ez nem érdekel, tanár úr - mondta az együgyű férfi -, én eddig is húsz lejre vettem szalámit, s ezután is annyira fogok!
- De Jánis, közeledik a tél, a fát is be kell szerezni… - folytatta édesapám.
- Megveszi az asszony, ő a fázósabb! – vágta rá Jánis.