Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kelet felé még mindig göröngyösebb indulni…

András apostol egyike volt a tizenkét tanítványnak, akik szem- és fültanúi lettek Jézus Krisztus földi művének. És, amiképpen köztudomású, tagja a szentek végeláthatatlan névsorának.

És történt vala, hogy András Patra városába ment, ahol hitvitát folytatott a helyi királlyal aki, eltiporva csekély értemében minden porszemnyi nyitottságot és toleranciát, a vita végén keresztre feszíttette Andrást, úgy Krisztus után 60 évvel. És András megfeszíttetéséhez egy X formájú keresztet ácsoltatott az a király.

Azt talán csak a Jóisten tudja, miféle ihletet bocsátott a két évezreddel későbbi közlekedés-rendészekre, hogy azok Szent András keresztjét a sorompóval nem védett vasúti átjárók tartós kellékévé tegyék. Akik járatlanok a Biblia világában, nem is sejtik, hogy minden ilyen átjárónál kétezer esztendő történelem köszönti őket és figyelmeztet a megállás szükségességére. A kötelező megálláséra. Ha valakinek a fekvő X alakú kereszt fikarcnyi ifjúkori tanulmányt sem idéz és az odaguruló delikvens számára a közlekedési táblák eredelye mindössze ködös ócskavashalom, akkor még mindig segíthet az értelmezésben a Szent András-kereszt alá feklalapált STOP feliratú, agyonismert szögletes, festett lemezdarab.

Megállni, szétnézni, vonatot fürkészni, majd továbbhajtani, ha vasparipa nem közeleg.

Ha aznban eme primitív feladatsor megoldása is messze meghaladja a „kolbászért jogosítványt” vetélkedő aktuális győztesének képességeit, akkor rá bizony a helyi rend éber őrének szigora méri megérdemelt penitenciáját. A bűnbánat már nem segít, sem a bűnös hiányos nyelvtudása nem enyhítő körülmény.

Történt mindez az úr 2010 évében, néhány mérföldre a kis Magyarország határától, Nagyszalonta felé…

Szeressük egymást, gyerekek! – kiálthatta volna az egyenruhás, amint széles karlengetéssel üdvözölte a gyönyörű országa testvéri megismerésére igyekvő magyar autóst. Magyarunk széles viszontmosoly helyett, s ez is rosszhiszeműséggel fejeli meg történelmi bárdolatlanságát, inkábbb gyanút fogott és megállította járgányát az út jjobb szélén. A rendőri metakommunikáció itt véget is ért. A közeg délcegen, jelentősége teljes tudatában odavonult a letekert ablakhoz és édes anyanyelvén, a bemutatkozást elhanyagolható mellékkörülménynek minősíve, tájékoztatta emberünket a szomorú tényről, miszerint éppem megállás, sőt lassítás nélkül hajtott át egy vasúti sínpáron, melyet a gondos hatóság Szent András kivégző alkalmatosságával jelölt meg. És csóválta fontos fejét a endőr, mutogatott visszafelé a fekvő X-kereszt felé. Két percnyi szünet- és lélegzetvétel-mentes szónoklat után, talán észlelve a sofőr bárgyú mimikáját, elhallgatott. Aztán hangszínt váltott: tud valamelyikük románul?

Kizökkentem az anyósülésen a tét nélkül szemlélődő kibic hálás szerepéből. A hatóság láthatóan megkönnyebbült, hogy végre valamelyik ázsiai hordamaradékkal szót érthet. Közölte velem, hogy elveszi a jogsit és még meg is bírságol. Ja, és micsoda felelőtlenség áthajtani stop nélkül a vasúton két gyerekkel a hátsó ülésen, ejnye-bejnye, a teremburáját meg a fűzfánfütyülőjét!

Imígyem bűnben fogantatva, megalázva, porba döngölve, ráadásul az elkövetés tényét vitatni képtelen állapotban, az úr segítséget küldött immár kevésbé kibicszerű maradék elmémbe. Szólt hozzám: „emlékszel? Mindig mindent el lehetett intézni… Személyibe felejtett bankóval, üveg piával, doboz cigivel…

Mély bűnbánattal fakó arcomon könyörgőre fogtam. Igaza van, figyelmetlenek voltunk, jogos a feddés, a bírság is jó lecke lesz, csak a jogosítványt hagyja meg régi, jól bevált helyén.

A tábornok úr (rangját, nevét nem tudtuk, gondolom, ezért a megszólításért nem sértődik meg) felnézett a bárányfelhős égre, végigsöpört fátyolos tekintete a kátyúszőtte szürke úton, majd odahajolt az ablakhoz: kétszáz a kamat! És, ahogyan érkezett, ugyanolyan peckesen visszavonult a túloldalon hátországot biztosító szolgálati gépjárműhöz.

Összeszedtük a „kamatot”, odajárultunk az úr asztalához és remegő kézzel helyeztük áldozatunkat a félig kinyújtott kézbe.

Jogsi maradt, nyugta maradt érintetlenül a kékvillogós szekérben.

Áldozatunk elfogadtatott s „vigyázzanak az úton!” gondoskodó elbocsátó, szép üzenettel szabad továbbhaladásunk megengedtetett.

Most már büszkén tarthatjuk magunkat az unió rendfenntartó erői romániai alosztálya támogatóinak. Szerény mértékben bár, de hozzájárulhattunk ahhoz a kompenzációhoz, mely a romániai anyagi megszorítások, bércsökkentések miatt a rendőri zsebek űrjét hivatott legalább részben betölteni. Mi megúsztuk, rendőrünk gazdagodott némiképpen, elmletileg szimbiotikus viszonyt építetünk egy porlepte közút szélén. Csakis a békés egymás mellett élés és a jószomszédi viszony vezérlő csillaga alatt.

Azóta sok folyó áradt s apadt… Románia schengeni övezethez való catlakozását unió atyánk s parancsolónk elhalasztotta. Sok más kifogás mellett azért, mert sólyomszemű főhivatalnokai aggasztónak látták a korrupció mértékét az aspiráns országban, s ezáltal kétségesnek Európa külső határainak hatékony védelmét. Szerintük, ha már nem egy személyiben felejtett bankó, üveg pia vagy egy doboz cigi, de megfelelő mennyiségű bankó megfelelő helyen és megfelelően diszkréten kinyújtott tenyérbe csúsztatva, minden tisztességes, becsületes ajtót ki bír nyitni ott. Alsó, felső szinten.

Micsoda alaptalan rágalom! Egy olyan országról, melyben még a legsötétebb s leghideebb egyházellenes kommunista években is megtartotta a törvény szövege az elnevezést: Szent András kereszt.

Megtekintések: 51

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Tállai Enikő Március 1, 2011, 10:14am
Tavalyelőtt radarba "futottam" egy faluba beérve. Rögtön megállított, és már állította is ki a papírt, amivel a legközelebbi polgármesteri hivatalnál befizethettem a bírságot. Ez pozitív példa a negatívok mellett!
Hozzászólt Dósa Fülöp Éva Március 1, 2011, 9:52am

Szerintem ez a helyzet (és minden hasonló helyzet) mindenkinek megfelel.

A probléma abból adódott, hogy a gépkocsivezető NEM tartotta be a közlekedési szabályt, jelesen, nem állt meg, még csak nem is lassított a vasúti átjárónál.

Ha nincs korupció, ugrik a jogosítvány, és még fizetni is kell.

Hol itt a baj?

Minden résztvevő megelégedésére történt a megoldás.

(A gyerekek a hátsó ülésen is okultak az esetből, és most már ők is tudják, hogy kell ezt csinálni.)

Hozzászólt katona gabor Március 1, 2011, 9:28am

 

 tokeletes iras,remek megfogalmazas,  sommas kifejezese a mai roman helyzetnek    gratula

Hozzászólt Tállai Enikő Március 1, 2011, 9:25am

Hasonló élményben nekünk is volt részünk, az akkor még nem úniós szomszédban...

A korrupció sajnos jelen van a világon mindenhol oriási mértékben! Lehet, hogy nem az út szélén, hanem annál magasabb szinten... :((

Hozzászólt Olah Tunde Február 17, 2011, 9:05am
Ez igy igaz, es ugy nez ki hogy pozitiv valtozas nem lesz soha... Az irasod nagyon tetszett , csak igy tovabb. Van meg korrupcio, boven, volna meg mirol irni ...
Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Február 16, 2011, 9:25pm

...ezt még eleink is tudták, azért indultak Árpád apánk vezetése alatt nyugatnak. :)

Fanyar, keserű humor.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek