Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                                                        Kicsid Álózsi  2.

 

Hét év múlva jött haza.

Ha úgy vesszük, szerencséje volt. A háborút sebesülés nélkül megúszta. Józsi barátját, akit vele együtt vittek el, három hónap múlva széttépte egy gránát. Ő a fogságban is feltalálta magát. Ügyes kezű volt, sakkfigurákat, szelencéket faragott, harmonikázott az oroszoknak, és így mindig kiügyeskedte, hogy jobb bakancsa, melegebb kabátja, nagyobb darab kenyere legyen, hogy kibírhassa. A legrosszabb az volt, hogy semmit sem tudott a feleségéről és a gyerekeiről. Azt a pár ügyetlen, kusza írású levelet őrizgette, amit még a fronton kapott Julistól, és minden este újra és újra elolvasta: "Hála az Istennek, jól vagyunk. A gyermekek egészségesek. Az árpa jól termett, a tehén megborjadzott. Egész nap imádkozunk a mennybéli Úristenhez, hogy legyen már vége, és épségben hazajöhess."

Egy szeles áprilisi éjszaka egyedül szállt le a vonatról. Senki ismerős nem volt, hogy az otthoniakról kérdezhette volna. Nem volt türelme reggelig várni, gyalog indult neki a majdnem húsz kilométeres útnak. Futott, elesett, sírva csókolta a földet, majd feltápászkodott és futott tovább.

Már messziről látta, hogy a konyhában világosság van.

Halkan zörgetett az ajtón.

- Julis, megjöttem, hallod-e? Hazajöttem.

Nyikordult a kulcs a zárban, nyílt az ajtó. Julis kezét a szája elé kapva, kikerekedett szemekkel hátrált, majd térdre esett, és sűrűn hányva magára a keresztet motyogta: "Úristen, csakhogy vége van, jaj, csakhogy vége van! Hála a mennybéli Úristennek, hogy vége van!", majd magához térve felugrott, és a férje körül kezdett sürgölődni.

- Te szegény, jaj, hogy nézel ki!

Hamar vizet melegített, ételt tett oda, közben mondta, mesélte az otthoni dolgokat: két ló, két tehén az istállóban, búza van elég a padláson, a házat az őszön újrazsindelyezte, és hogy ki halt meg, és ki került haza a háborúból.

- A gyermekek?- kérdezte Álózsi.

Az asszony szeme megrebbent.

- Alusznak, jól vannak. Hagyd őket, így csak megijesztenéd!

Megfürdette az urát, tisztát adott rá. Az ételt eléje tette és mondott tovább.

- Csak egy kicsit egyél! Jól fújd meg! Adnék kolbászt is, de nem merek. Egy hónapja jött haza Bajkó Pista, beevett töltött káposztából és meghalt. Vágok tyúkot holnap, majd abból eszel egy kicsit. Jaj, te szegény, de sovány vagy!

Jött, ment, tüsténkedett, de nem nézett az urára, csak lopva, ha úgy látta, hogy az nem néz feléje. Amikor már semmi tennivalót sem talált magának, leült szemben a férjével, és a szemébe nézve beszélni kezdett.

- Idefigyelj, Álózsi! Valamit el kell, hogy mondjak neked. Úgyis megtudnád. Kicsi a falu, mindenki tudja, de én azt akarom, hogy tőlem tudd meg!

- Amikor elmentél, még azon a nyáron, a németek elvitték a lovakat is és az ökröket is. Nem volt, amivel behordjam a gabonát. Magamat fogtam be a tehén mellé, mert az megmaradt, de nem bírtam. Kértem komádat, hogy segítsen, neki megvoltak a lovai, de azt mondta, hogy csak úgy segít, ha én vele... tudod, érted, hogy mit akart. De én azt mondtam, hogy nem. Inkább éhen halok, de én akkor sem. De más se jött segíteni, apádék se. Tudod, hogy sose voltak jó szívvel hozzám. A gyermekek meg éhesek voltak, sírtak. Muszáj volt. Nem tudtam másképp meglenni. Egyedül voltam itt, idegenben. Apámékhoz se mehettem, ők még úgy sincsenek. Hát így volt. Segítségért fizettem, ahogy tudtam...Ahogy ők akarták. Mert nemcsak a komád volt, mások se tartottak többre. Én csak így tudtam megélni. Amikor elmentél, akkor volt Erzsike másfél éves, és a kicsi Józsi a hasamban. Most öten vannak. Ne kérdezd, melyik kié, ne ölj vele! Úgyis megtudod, mindenki tudja a faluban. Most elmondtam. Hát lássad, mihez kezdesz! A ház a tied, minden a tied. Döntsd el, hogy mit csinálsz! Maradsz-e, vagy elmész, úgy ahogy jöttél, itt hagysz minket, és mi megleszünk úgy, ahogy eddig voltunk. Vagy megölsz, vagy elkergetsz, lássad! De a legjobb az volna, hogy megölj, mert ha elkergetsz, nincs hová menjünk, csak a Marosnak, és ha te elmész, és itt hagysz, akkor ennek soha nem lesz vége, és akkor én egyszer úgyis elpusztítom magam...

Amikor a nap felkapaszkodott a domb tetejére, és benézett az ablakon, nem sokat látott. Bent a házban nem mozdult semmi sem.

Álózsi két kezével a fejét fogva, arccal az asztalra borulva hallgatott. Vele átellenben Julis ült mozdulatlanul, és üres tekintette a semmibe meredt.

Megtekintések: 88

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Zsoka Vladuceanu Április 11, 2011, 8:32pm

   Nagyszerű irás ! Biztos a háború sok drámát okozott.Nagyon nehéz a dőntés !A gyerekek nem hibásak,hogy a világra jöttek,meg "szegény Julis" valahogy megkellett teremtse a betevő-falatot,annyi éhes szájnak. Kiváncsian várom a folytatást !

 

Hozzászólt Szilágyi Perjési Katalin Április 11, 2011, 8:26pm
Az élet a legnagyobb rendező. Ilyet ki sem lehetne találni.
Hozzászólt Bors Zoltan józsef Április 11, 2011, 5:19pm

Túl kell élni Mindent!

 A Gyerekek az ővék.

Biztosan felnevelték őket .

az életet kell megbecsülni.

Apám is kint volt a donnál; de még elöttem gyalog visszajött1943!!!

Hozzászólt Gálffy Mária Április 11, 2011, 3:29pm
Kegyetlen és igazságtalan az élet,de a novella nagyon jó.Sok ehhez hasonló tragédia volt és a falusi közösség akkor is most is könyörtelen.Nagyon várom a folytatást.
Hozzászólt Fekete Erzsébet Április 11, 2011, 1:20pm

Mindig csodáltam a prózaírókat...  A mikszáth-i élőbeszéd elevenségét hordozó, a természtesen gördülékeny, az életízű narrációt írni tudókat...

Csak így tovább! Számomra élmény, hogy olvashatlak. :)

Hozzászólt Dr. Csuták János Április 11, 2011, 10:03am

Álózsi komoly, becsületes ember, szerintem ez dönti el, milyen lesz a végkifejlet. A megbocsátás egy dolog, a másik, hogy el kell tartani a gyerekeket, a félig máséit is. Mert Juliséi egészben, de Álózsinak is van kettő belőlük. Nem egyszerű a megoldás. A mindennapi, azonnali kényszer ütközik az állandóan érvényes elvvel.

No, de nem akarok ötletelni, előre elemezgetni, mert magam sem tudnám eldönteni, hogyan folytassam. Gondolom, az Élet adott egyfajta megoldást, hogy aztán az milyen, majd meglátjuk a folytatásban.

Hozzászólt v.lvg.Márk Gábor Viktor Április 11, 2011, 9:54am
Folytatás Ilona honlapján!  Keressétek meg! G.papa
Hozzászólt Dézsi János Április 11, 2011, 8:54am
Jó lenne tudni mi lett a vége,s mi lett a gyerekekkel?
Hozzászólt v.lvg.Márk Gábor Viktor Április 11, 2011, 8:52am

Hű-ha! Rég nem olvastam egy novellácskában egy regényre, mit regény,  egy életre szóló drámát ilyen remekül összesűritve, még tán Örkény egypercesei közé is beférne!    Gratulálok!   Szeretnék így írni, tanulnék Tőled!

Kézcsókkal Gabipapa

Hozzászólt Bitay Levente-László Április 11, 2011, 8:09am
Apropo, Miatyánk!
Ha mindig mindenkinek megbocsájtunk akkor a legkifizetődőbb dolog gazembernek lenni. Nem megbocsájtható a nagyszülők magatartása saját unokáikkal szemben és nem megbocsájtható a zsarolás a kedves 'jótevők' részéről.  Azért nem hiszem, hogy egy falu közössége ennyire közömbös lenne. Hol voltak a falu vezetői és hol volt az egyház amelyhez tartozott a család? El tudták nézni a prostitucióra való kényszeritést? A közöny ilyen mértékét nem tudom elképzelni. A háborút mint kisgyermek, én is átéltem. De a nyomor azután jött. és az volt a rosszabb.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek