Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                     KOLOZSVÁRI  KEZDET.

 

                                     Marianum – Kolozsvár. XIII.              

 

 

        Napok óta csak ülök és gondolkodom. Meditálok.

Ez is igaz, meg az is, hogy közben bújom a forráskönyveket, írásokat, az akkori híreket, feljegyzéseket. Próbálom összerakni az 1940-es évek történelmi eseményeinek kockáit, követni az események láncolatát.

        Mindezeket ugyanakkor összevetve a fennmaradt kevéske korabeli családi iratokkal. Azt szeretném kideríteni, hogy tulajdonképpen mi miért történt úgy, ahogy! Az események hogyan, milyen mértékben befolyásolták a történteket, a családi döntéseket.

        A mi miértbe, a hogyanban, kik vagyunk, honnan indultunk, a gyökerek, az ősök keresésében és reakcióikban, motivációikban, hajdani életük feltárásával, „felfedezésével” bizony messziről indultam. Kacskaringók és egyenesek az idővonal és sors útvesztőiben.

        Miért Kolozsvár? Miért a Marianum?

Innen a lökés. Aztán kik is vagyunk, voltunk és talán leszünk? A megtett hosszú útnak mi a tanulsága? Lesz-e, kell-e tanulság?

        Még nem tudom.

A családi ősök, a rokonsági szálak, a családfakutatás – ezek is mind előjönnek néha. Így, ezen úton – módon gondolatban, virtuálisan a jelenből visszatértem Székelyföldre, Homoródszentpálra, megjártam a nagyszülők útját Amerikába, Chicagóba, majd onnan vissza az ősi szülőföldre, Homoródszentpálra. A majdani szülők következtek. Ismerkedés, egybekelés, házasság, megélhetés. Így próbáltam megérteni a motivációkat. Jött Brassó, meg a második bécsi döntés. Utazás. Ismét utazás! Bevonulás Kolozsvárra, díszesen és egyszerűen. Letelepedés. Új fészekrakás. Új élet, más, mint ami volt. A háttér, az egyik fő mozgatórugó és motiváció az idők folyamán az maradt: a magyarságtudat, megmaradni magyarnak! Hűnek maradni magunkhoz, akik vagyunk! Embernek maradni az embertelenségben, az igazságtalanságban, a fegyverek dörgésében, a háborúk rémségében, a mindenkori hatalom packázásai közepette! - Ez utóbbi mondat talán fellengzősen hangzik, de én hiszem és biztos vagyok benne, hogy mindezek fontosak voltak.- Továbbá, élni egy emberibb életet. Védeni és óvni a családot, szeretteinket békességben, szeretetben. Talán mindezek átszüremlenek az ősök által megtett útban, cselekedeteikben.

         Félreértés ne essék. A túlzott magyarkodásnak nem vagyok a híve. Tisztelek minden más nemzetet, ugyanezt várom el viszont is. Mindenki egyenlőnek született! De egy erdélyi magyarnak a magyarsága kiemelkedően fontos téma. Ott ahol nem egyszer, nem kétszer megéled, hogy emberi mivoltodban, magyarságodban megsértenek mások, idegenek és a szemed közé vágják ott, ahol születtél, őseid földjén, hogy Te egy „bozgor”, hazátlan vagy és másodrangú állampolgárnak tekintenek! Hiába vagy tehetséges, esetleg többet tudsz vagy értesz egy szakmán belül, akkor is előbb választanak, alkalmaznak, neveznek ki egy más valakit, aki...nem magyar! Hát akkor ezt nem lehet csak úgy megemészteni!

Te és Ti, mindazok, akik erdélyiként éltétek meg az ottani létet, iskoláidat, tanulmányaidat, munkahelyedet, kulturális igényedet, szólás- és vélemény-nyilvánítási igényedet, óhajodat, akkor, ha ezek sérülnek, emberi mivoltodban, önbecsülésedben szörnyen rosszul, galádul érzed magad! A pokolba kívánod a bunkó sértegetőt, legyen az bárki és bárhonnan is jött. A tehetetlen düh és elkeseredés lesz úrrá!

        De ez nemcsak „erdélyi fájdalom, sérelem”, hanem bárhol is essen a Földkerekségen, legyen az magyar vagy más nemzetiségű, éljen Európában vagy bárhol a nagyvilágban, bizony a sérelem az csak sérelem, bántás marad!

         Az önbecsülés bántása a lélekbe, a tudatba mar és jobban fáj, mint egy fizikai pofon.

                                                                         X

        

        Valahogy ilyen, vagy hasonló lelkiállapotban hagyhatták ott leendő szüleim és több ezer magyar Brassót, amely román fennhatóság alatt maradt 1940.-ben a második bécsi döntés után. És telepedtek le Kolozsvárott. Magyarnak maradni, emberségesebb jövőben bízva.

         Szüleim megérkezése Kolozsvárra november hónap utolsó napjaiban történt. Ők már csak később, mozi híradóban láthatták a magyar honvédség dicsőséges bevonulását a szeptember 11.-eit és 15.-eit Kolozsvárra.

         A megérkezésük után egy sereg elintéznivalójuk volt. Elrendezkedni egy albérleti lakásban, amely már várta Őket. Meg kellett oldani leendő édesanyám testvéreinek sorsát. Lakás, munkalehetőség, iskoláztatás, és amik ezzel járnak. Idővel mindegyikük helyzete valamennyire kedvezően rendeződött.

         Az elkövetkezendő napokban beindult, megkezdődött leendő szüleim új, kolozsvári élete is. A továbbiakban a családi és a történelmi események párhuzamos követése következik. Az egyik hat a másikra, ez tagadhatatlan.

         1940. december 1.-től leendő apámat a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem altiszti munkakörbe alkalmazta. Ekkor még alig 29. éves volt.

Új munkahelyének, az egyetemnek patinás hírneve, rangja volt. Ide bekerülni, még kisegítői munkakörbe is nem egyszerű dolog volt akkoriban. Apámnak kellett ehhez az unitárius egyház ajánlása, támogatása és kellett az a bizonyos Homoródszentpáli elöljárósági erkölcsi bizonyítvány is.

         Apám alkalmazásakor „Ünnepélyes fogadalmat” kellett tegyen a Rektori Hivatalban, írásban hitelesítve. Mai szemmel nézve is szinte meglepő az a precizitás és mindenre kiterjedő figyelem, ami ebben az ünnepélyes fogadalomban található. Kordokumentumként következzen a teljes szöveg:

         „Én...ezennel ünnepélyesen fogadom,hogy Magyarországhoz, annak alkotmányához és Magyarország kormányzójához hű leszek, Magyarország törvényeit és törvényes szokásait megtartom, elöljáróim iránt engedelmességgel viseltetem, a hivatalos meghagyásokat pontosan és lelkiismeretesen teljesítem, a hivatalos iratokat rendeltetésükhöz és a nyert utasításokhoz képest híven kezelem, azokat, vagy azok másolatát másnak, mint akit illet, ki nem adom, azokban  előforduló vagy más úton tudomásomra jutott hivatali titkokat senkinek fel nem fedezem, a hivatali könyveket és jegyzékeket lelkiismeretesen vezetem, mindenre, ami hivatásomhoz  tartozik, gondosan felügyelek, tisztemben híven, pontosan és serényen eljárok.”.

         Ennek a fogadalomnak a végén három aláírás következik: az ünnepélyes fogadalmat felolvasóé, a fogadalmat tevőé és a fogadalmat vevőé, aki nem más, mint a hivatalban levő Rektoré, 1940-ben Bartók Györgyé!

         Esküdni kellett alkotmányra, kormányzóra, titoktartásra...és serény munkavégzésre! Akkor ilyen idők jártak. Különben apám csak a Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudomány Karának volt az altisztje és nem az egész egyetemé.

                                                                          X

         Érdemes egy kis kitérővel felidézni a kolozsvári egyetem hézagos, nem teljes történelmét:

          Az egyetem több mint 140.éves múltra tekinthet vissza, de évszázadokon át a reformáció korától kezdve a város Erdély szellemi központjának számított. Korábban nagyhírű középfokú tanintézetek működtek a városban.(1581.-ben Báthori István uralma alatt, 1774-75.-ben Mária Terézia királynő idejében.)

          Az 1867.-es kiegyezést követően nyilvánvalóvá vált, hogy a pesti egyetem mellett szükség van Magyarországon egy második tudományegyetemre. Ferenc József király 1872 májusában engedélyezte a kolozsvári egyetem felállítást. Októberben megnyílt négy karral (bölcsész, matematika-természettudományi, jogi, orvosi). 1881.-től az Egyetem hivatalos neve Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Ezután kezdődtek a jelentősebb egyetemi építkezések. 1895-1901. között készült el a Farkas utcai új központi épület. 1897-1903.-ban felépültek az egyetemi klinikák pavilonjai / valamelyikben később családilag is érintettek voltunk/. 1907.-ben készült el az Egyetemi Könyvtár korszerű épülete./Amiben jómagam az 1970.-es évek közepe táján egyetemi éveim alatt oly szívesen időztem/.

Az első világháború végén, 1918 karácsonyán Kolozsvár román uralom alá került. A román hatóságok 1919.-ben felszólították az egyetem tanári karát, hogy tegyen hűségesküt a román királynak. Mivel ezt megtagadták, a tanárokat katonai segédlettel eltávolították. A románok „átvették” az egyetemet teljes felszerelésével. Megalakult a román tannyelvű I.Ferdinánd Tudományegyetem.

         A kolozsvári magyar egyetem 1919 májusában nem szűnt meg mint intézmény, csupán elűzöttnek tekintette magát. 1921.-ben Szeged városa fogadta be és ott működött tovább.

          1940 szeptemberében, a második bécsi döntés nyomán Észak-Erdély és Kolozsvár is visszakerült Magyarországhoz. A kolozsvári román egyetem Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. A Ferenc József Tudományegyetem visszatért Szegedről Kolozsvárra.

          1940. október 24.-én ünnepélyes tanévnyitó volt Homan Bálint miniszter és Horthy Miklós kormányzó jelenlétében.

           A kör bezárult. A hajdan létrejött egyetemet és persze sok száz tanárt, több ezer diákot a történelem sorskereke „megtáncoltatta”! Létrejött, virágzott, majd elűzték, befogadták és aztán visszatért.

           De mint látni fogjuk később, ez a „történelmi tánc” sajnos nem ért véget! 

 

 

           2013. augusztus.                                                                      

        

        

  

Megtekintések: 264

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Barta László Augusztus 30, 2013, 7:24pm

Az összetartás híve vagyok.Bízom  abban,hogy észre térnek a kételkedők is.Zoltán,ezek szerint mi már összefogtunk.

Hozzászólt Szendrei Mikó Zoltán Augusztus 29, 2013, 5:07pm

Akkor mi gyüttmentek tartsunk még jobban össze s a világ számtalan hazát kereső magyarjának ezek után, még büszkébb tagja vagyok!      Jaa, és a tősgyökereseknél mi vagyunka vérfrissítők a penészesedést megakadályozva.   :-))   :-))

 

Hozzászólt Barta László Augusztus 29, 2013, 4:28pm

Kedves Szendrei Mikó Zoltán! Nagyon kemény és őszinte sorait megértem és biztos tragikus volt annak idején megélni,amiket leírt.Hirtelenjében azt tudom mondani,hogy az emberi butaságnak nincs határa! Sajnos a "tősgyökeresek",a butábbik fajta,az öntelt és "kivagyokén" szerű alakok nagyon is meg tudják bántani, sőt megsérteni,ahogy Ön írja, a "gyüttmenteket" ,az újonnan érkezőket,a tisztességes embereket.Ez több mint vétek! Ez felháborító! Sajnos nap mint nap láthatjuk,tapasztalhatjuk,hogy napjainkban is van ilyen. A magyar a magyart bántja.Sajnos volt alkalmam megtapasztalni ilyenszerű helyzetet,amikor mint alig áttelepült erdélyi 1990-ben, az első munkahelyemen,mint napközis helyettesítő tanárként, kioktatást kaptam fiatal igazgatómtól, hogy úgymond erdélyiként ne akarjak nagyobb magyar lenni,mint az itteniek...!(sic). Ez munkába állásom másnapján történt,amikor először beszélgettünk és semmi ilyenszerű megnyílvánulásom nem volt.Akkor úgy éreztem magam,mint akit hirtelen orrba vernek! Hiszen semmi alapot nem adtam,hogy így ítéljen meg ismeretlenül! Na persze, én voltam a jövevény, Ő meg az "okos honmagyar."... 

     Köszönöm,hogy megtisztelt figyelmével! Tisztelettel üdvözlöm,Laci. 

Hozzászólt Szendrei Mikó Zoltán Augusztus 28, 2013, 3:37pm

"Te egy „bozgor”, hazátlan vagy és másodrangú állampolgárnak tekintenek!"        Sajnos, nagyon keserű volt olvasnom e remek írásban ezt a buta emberi viselkedésnek a megnyilvánulását. Én, ha nem is olyen helyzetben, és más nemzeti hatalom alatt, de meg kellett már gyerekként tapasztalnom, hogy milyen buták és durvák tudnak lenni azok a bizonyos "tősgyökeresek". Nos azóta (már bocsánat a szóért) de igen csak utálom az ilyen embereket, akik mellkasukat döngetve hirdetik magukról ezt, pedig engem 'csak, magyarnak nevezett emberek aláztak meg. Nem volt öröm s saját akarat, hogy el kellett hagynunk kis Magyarország területén lévő falumat és egy másik (akkor még) községnek nevezett helyre költözni a munka s megélhetés miatt, és bizony nem ám a gyerekek (mert köztudott, hogy a gyerekek tudnak az igazságban a legkegyetlenebbek lenni) hanem a felnőttek "rúgtak" rajtam, s "gyüttmentnek" tituláltak a tösgyökerességük vélt jogán. Míg olvastam e  értékes viszaemlékezést, bizony újra sajgott az a seb lelkemben, amit az emberi butaság okozott, pedig én nem is egy idegen nemzet árnyékában éltem közvetlenül. Ezzel a jelzővel a mai napon is találkoztam a Kossuth mármint MR1 rádió hallgatsa közben. Undorodtam akaratomon kívül, pedig nem is ismerem a riport alanyt, de szememben örök életemben ez a szó a másik ember megálázását, ill. feljebb valóság kifelyezését jelenti. S az benne a szomorú, hogy már észre sem veszi, aki ezt használja...  magyar a magyar ellen. Akkor mit várjunk a románoktól, ha mi magunk nem tudunk értelmesen, emberi módon viszonyulni Nemzetünk társaihoz??!!!

Hozzászólt Barta László Augusztus 25, 2013, 4:34pm

Kedves Amanda! Nagyon szépeket írt az erdélyiekről,köszönjük! A szeretetet is jól jön mindnyájunknak.A nyugdíjas évekhez jó egészséget kívánok! Tisztelettel,Laci.

Hozzászólt Barta László Augusztus 24, 2013, 3:21pm

Kedves Verebélyi Tabajdi Márta! Biztos "keserűbb" az idegen kenyér távol az óhazától és a bántás sajnos tényleg határtalan lehet ! Nem lehetett könnyű az Ön sorsa sem. Megtisztelő figyelmét köszönöm!Üdvözlettel.

Hozzászólt Barta László Augusztus 24, 2013, 3:12pm

Kedves Terike! Fején találtad a szeget! Lám csak más is észreveszi,hogy bizony az a régi eskü szövege most is aktuális volna.Nem véletlenül idéztem szó szerint.Hátha mások is meghallják...Köszönöm a figyelmedet!Üdvözlettel,Laci.

Hozzászólt Barta László Augusztus 24, 2013, 3:09pm

Kedves Amanda! Köszönöm a méltató szavakat és őszintén mondom nincs és nem is volt szándékomban megrikkatni senkit.A múlt és a jelen dolgai bizony előhoznak érzelmeket,emlékeket amiket nehéz elfelejteni.Én remélem,hogy majd jobb világ jő erdélyiekre meg általában a magyarságra,ha számot veszünk a múlt tévedéseiből,hibáiból és mindenki,mi magunk is,meg a politikusaink is levonjál a megfelelő tanulságot.Talán lesz egyszer már összefogás is és kellő empátia közös dolgaink megoldásában.Én optimista vagyok és nem hiszem,hogy naivitás volna a bizakodás! Üdvözlettel,Laci.   

Hozzászólt Verebelyi Tabajdi Marta Augusztus 24, 2013, 12:06pm

Amanda, en is sokat sirok ezen az oldalon. Szatmarrol Ausztraliaba vitt a sorsom Magyarorszagon es Ausztrian keresztul. En minden orszagban megkaptam a banto titulusokat. Tehat az emberi butasag hatartalan.

Laszlo, gratulalok ezuttal is. Minden irasodat elvezettel olvasom.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Augusztus 23, 2013, 9:26pm

Értékes "emlék-mozaik" darabkákat rakosgatsz össze.Gratulálok! Az ünnepélyes fogadalom szövegét az újonnan felállított Kormányhivataloknak is ajánlanám.Időtálló megfogalmazás.

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek